Tombol a szél ma, fehér habokat vet a szirtfok.
Nyugatra, nyugatra, a nap is oda bólong;
Hallod-e szavukat, szürke hajó, mondd?
Embereim szava szól, kik előttem járnak;
Már jövök, én sem bújok, bár itt óvnak az ágak.
Ég veled, otthon, órák s évek hullnak romolva;
Vigyen a vizek hátán magány jelvénye, vitorla!
Végső Part, hullámaid itt még fájnak a szívnek,
Elveszített Sziget, édesen árad rólad az ének,
De vár Eressea, Tündehon, ott nem lel soha szem ránk,
Ősz sincs, nyár lobog egyre, örökre miénk ez a szent láng!