Julidochromis ornatus

 

Hazája a Tanganyika-tó. Sziklás, köves partszélein, repedéseiben, üregeiben él ismert három másik fajtestvérével együtt. A legelterjedtebb, és tenyésztése is a legegyszerûbb.

Az ornatus az akváriumban 6-7 cm-re nõ meg. Testének alapszíne halványsárga, melyen három sötétfekete hosszanti csík fut végig. Úszói szintén sárgák, fekete sugarakkal, szemgyûrûje zölden irizáló. A nemek színe azonos, és a test nagysága sem ad biztos támpontot az ivar megállapítására.

Tartásukhoz megfelelõ vizû, közös akvárium is jó, de inkább külön rendezzük be nekik egy 30-40 literes kis medencét, ahol jobban megfigyelhetjük õket. A medence berendezési tárgyai a következõk: kis virágcserepek, oldalukon, aljukon fúrt 1-1, 5 cm-es lyukakkal; tetõcseréplapok vagy természetes palalapok. A cserepeket szájukkal a talajra fordítva helyezzük el, sötét üregeket, kis barlangokat képezve belõlük. Köztük vagy föléjük teraszokat építhetünk úgy, hogy a lapok között elhelyezett kövek 1-2 cm-es szûk réseket képezzenek (a mesterséges pala nem jó). Annak ellenére, hogy hazája Afrika, nem különösebben melegigényes. A 24-26 fok, tartásra és tenyésztésre egyaránt megfelel. A nagy tavak mélységük következtében nem melegszenek fel jobban, és a lebegõ anyagok következtében aránylag kis mélységben is félhomály van. Így nem szeretik az erõs megvilágítást. Ha növényt is akarunk tenni a vizükbe, úgy lándzsás vízipáfrány ajánlható, mely gyökereivel könnyen rátapad a cserép- és palalapokra, ezen felül jól díszíti akváriumainkat.

Kis korban jól megférnek egymással, és a lapokhoz simulva keresik eleségüket. Szívesen fogyasztanak minden apró élõ eleséget. Szájuk igen kicsi, etetésnél, az eleség megválasztásánál erre ügyelnünk kell. Gyorsan fejlõdnek, 6-8 hónapos korban megkezdõdik a harc az életér, az ívóhely elfoglalásáért. Elõször csak finoman csipkelõdve, majd egyre erõszakosabban kergeti a többit a kialakult, egymásra talált párt. Gyakori eset, hogy az üldözött a tetõüveg résén kiugrik. A párt hagyjuk mindig az eredeti helyén, és a többit helyezzük át másik medencébe. Az esetek nagy észében az ívást, az ikrákat nem sikerül megfigyelni, mert vagy a cserepek belsejében, vagy a lapok aljára ragasztják õket. Számuk sem nagy, átlagosan 20-30 db. Ennél több ritkán van. A sötét színû ikrák a víz hõmérsékletétõl függõen 2-3 nap alatt kelnek ki. A szülõk felváltva gondozzák õket, majd 6-8 nap után már úsznak szabadon, lapulva, legtöbbször háton, a kelési hely környékén, a teraszok alatt. Védett helyüket csak késõbb, eleségre vadászva hagyják el. A szülõk nem vezetik õket, inkább a mozgáskörletüket védik. Rövid idõ után ismét ívnak, rendszerint ugyanarra a helyre, ha ívásuk, ivadékgondozásuk zavartalan volt. A szülõket nem szabad eltávolítani megszokott helyükrõl, mert új környezetben sokszor felborul a „családi béke”, és nem számíthatunk további szaporulatra. Volt rá eset, hogy három generáció is úszkált egy medencében. A szülõk soha, az idõsebb generáció is csak akkor fogyasztott sokkal kisebb testvéreibõl, ha tartósan éhes volt. A 2 cm nagyságú ivadékokat már ajánlatos a legkisebb bolygatással másik akváriumba átrakni. Az eredeti vízbõl teszünk át az új medencébe, és az átrakás után lassan, több nap alatt töltjük fel átszellõztetett, friss vízzel. Gyors vízváltozásra érzékenyek, ezt soha ne feledjük!

vissza