Julidochromis
ornatus
Hazája a Tanganyika-tó.
Sziklás, köves partszélein, repedéseiben,
üregeiben él ismert három másik
fajtestvérével együtt. A legelterjedtebb,
és tenyésztése is a legegyszerûbb.
Az ornatus az akváriumban
6-7 cm-re nõ meg. Testének alapszíne
halványsárga, melyen három sötétfekete
hosszanti csík fut végig. Úszói
szintén sárgák, fekete sugarakkal, szemgyûrûje
zölden irizáló. A nemek színe azonos,
és a test nagysága sem ad biztos támpontot
az ivar megállapítására.
Tartásukhoz megfelelõ
vizû, közös akvárium is jó,
de inkább külön rendezzük be nekik egy
30-40 literes kis medencét, ahol jobban megfigyelhetjük
õket. A medence berendezési tárgyai a
következõk: kis virágcserepek, oldalukon,
aljukon fúrt 1-1, 5 cm-es lyukakkal; tetõcseréplapok
vagy természetes palalapok. A cserepeket szájukkal
a talajra fordítva helyezzük el, sötét
üregeket, kis barlangokat képezve belõlük.
Köztük vagy föléjük teraszokat
építhetünk úgy, hogy a lapok között
elhelyezett kövek 1-2 cm-es szûk réseket
képezzenek (a mesterséges pala nem jó).
Annak ellenére, hogy hazája Afrika, nem különösebben
melegigényes. A 24-26 fok, tartásra és
tenyésztésre egyaránt megfelel. A nagy
tavak mélységük következtében
nem melegszenek fel jobban, és a lebegõ anyagok
következtében aránylag kis mélységben
is félhomály van. Így nem szeretik az
erõs megvilágítást. Ha növényt
is akarunk tenni a vizükbe, úgy lándzsás
vízipáfrány ajánlható,
mely gyökereivel könnyen rátapad a cserép-
és palalapokra, ezen felül jól díszíti
akváriumainkat.
Kis korban jól
megférnek egymással, és a lapokhoz simulva
keresik eleségüket. Szívesen fogyasztanak
minden apró élõ eleséget. Szájuk
igen kicsi, etetésnél, az eleség megválasztásánál
erre ügyelnünk kell. Gyorsan fejlõdnek, 6-8
hónapos korban megkezdõdik a harc az életér,
az ívóhely elfoglalásáért.
Elõször csak finoman csipkelõdve, majd
egyre erõszakosabban kergeti a többit a kialakult,
egymásra talált párt. Gyakori eset, hogy
az üldözött a tetõüveg résén
kiugrik. A párt hagyjuk mindig az eredeti helyén,
és a többit helyezzük át másik
medencébe. Az esetek nagy észében az
ívást, az ikrákat nem sikerül megfigyelni,
mert vagy a cserepek belsejében, vagy a lapok aljára
ragasztják õket. Számuk sem nagy, átlagosan
20-30 db. Ennél több ritkán van. A sötét
színû ikrák a víz hõmérsékletétõl
függõen 2-3 nap alatt kelnek ki. A szülõk
felváltva gondozzák õket, majd 6-8 nap
után már úsznak szabadon, lapulva, legtöbbször
háton, a kelési hely környékén,
a teraszok alatt. Védett helyüket csak késõbb,
eleségre vadászva hagyják el. A szülõk
nem vezetik õket, inkább a mozgáskörletüket
védik. Rövid idõ után ismét
ívnak, rendszerint ugyanarra a helyre, ha ívásuk,
ivadékgondozásuk zavartalan volt. A szülõket
nem szabad eltávolítani megszokott helyükrõl,
mert új környezetben sokszor felborul a családi
béke, és nem számíthatunk
további szaporulatra. Volt rá eset, hogy három
generáció is úszkált egy medencében.
A szülõk soha, az idõsebb generáció
is csak akkor fogyasztott sokkal kisebb testvéreibõl,
ha tartósan éhes volt. A 2 cm nagyságú
ivadékokat már ajánlatos a legkisebb
bolygatással másik akváriumba átrakni.
Az eredeti vízbõl teszünk át az
új medencébe, és az átrakás
után lassan, több nap alatt töltjük
fel átszellõztetett, friss vízzel. Gyors
vízváltozásra érzékenyek,
ezt soha ne feledjük!
vissza
|