Xiphophorus helleri

Mexikói kardfarkú hal

 

Hazája: Mexikó déli része. A hím 10-12 cm hosszú, zöld alapszínû, kékesen irizálódó oldalakkal, a test közepén élénkvörös csíkkal. A hím jellegzetessége a farokúszó kardra emlékeztetõ alakú nyúlványa. Az importált példányok szépségétõl messze elmaradnak a jelenleg medencéinkben tartott zöld Xiphophorusok. Az akváriumokat tenyészváltozataik népesítik be olyannyira, hogy a zöld alak mindinkább ritkaság számba megy. A hõmérséklettel szemben nem igényes, 18 fokos vizû medencében nyugodtan tartható.

Egy-egy nõstény 4, 5-5 hetenként nagyszámú ivadékot szül. Nem ritkaság a 200-250 ivadék sem. A nõstények szívesen fogyasztják újszülöttjeiket, ezért
általában védeni kell azokat az anya kanibalizmusa elõl. A fiatalok gyorsan nõnek, ellenállóak. A Xipho és a Platti hibridizációjának köszönhetjük a legelterjedtebb színváltozatokat. Így az alapszín szempontjából ismerünk: sárga, vörös, valamint fekete változatokat. Az albínók, amennyiben vörös színfarokkal is rendelkeznek, akkor a vörös albínó (neurot) változattal állunk szemben. Az alapszíntõl függetlenül elterjedt a wagtail, a berliner és a tuxedo változat, valamint ezek kombinációi.

1961-ben indult hódító útjára a Simson Xiphophorus, amelynek hátúszói megnyúltak.

A hímek hátúszója elérhet a farokúszó kardjának közepéig, a nõstényé pedig túlnyúlhat a farokúszón. A lírafarkú változat - amely egy 1966-ban felfedezett mutáció - tovább bõvíti a már úgyis igen nagyszámú tenyészváltozat számát. A különbözõ tenyészváltozatok egy részének szaporítása nehezebb, mint a “vad” típusoké. Ezek egyrészt kevésbé szaporák, másrészt sokkal igényesebbek, mint a vad változatok. Így az aranyvörös színû egyedek mindkét ivarban gyakran terméketlenek. A fekete Xiphophorus nõstények között alig akad termékeny, míg a hímek döntõ többsége intersex (hím és nõ közötti) jellegû. A berliner változatok szaporasága is gyenge, különösen az erõsen pigmentált egyedeké. Lehetõleg csak azokat a berliner Xiphophorusokat tartsuk tenyésztésben, amelyeken nagyon kis kiterjedésû a fekete folt. A Sipson Xiphophorusok homzygota egyedei életképtelenek (letalis faktor). A heteroziygoták is lassabban növekednek, a tartási hibák iránt érzékenyebbek.

A lírafarkú Xiphophorusok rendszeres szaporítása még nem megoldott kérdés. A hímektõl csak mesterséges úton sikerül spermát nyerni, és ezt üvegpipettával kell a nõstények ivarnyílásába juttatni (mesterséges megtermékenyítés).

A lírafarkú változat rendszeres szaporítása tervszerû keresztezési eljárásokkal megoldható úgy, hogy lírafarkú nõstényeket nem lírafarkú hímekkel párosítjuk.

Általános irányelvéknt tartsuk szem elõtt, hogy lehetõleg csak az azonos alapszíncsoportba tartozó egyedeket párosítsuk egymással (pl. Aranyvöröset aranyvörössel), mert különben az ún. elfedett színek (epi és hiposztázis jelensége) jelennek meg az ivadékban, ami nagyon kedvezõtlen pigmentációjú utódokat eredményezhet.

vissza