Betta
splendens
Sziámi harcoshal
A sziámi harcoshal
az egyik legismertebb és egyik legkedveltebb trópusi
díszhalunk, hogy megjelent európában
(1892, Franciaország). Ezért részletesebben
kell foglalkoznunk vele. Õshazája Szingapúr,
Maláj-föld, Thaiföld, azelõtt Sziám.
A malájok "ikanbettah" néven ismerik,
innen származtatható tudományos neve
is. Hazájában iszapos fenekû, sekély
vizû állóvizek, valamint rizsföldek
lakója. Az eredeti vad formát ma már
medencéinkbõl teljesen kiszorították
a tenyészváltozatai. A fátyolúszós
betták létrehozása a kambodzsai tenyésztõk
érdeme. A fátyolos betták azután
nagyon gyorsan, szinte minden országban meghódították,
akvaristák népes táborát. A hímek
hossza 8-10, míg a nõstények, 5-6 cm-nél
nem nõnek nagyobbra. A hímek hát-, farok-,
farok alatti és hasúszói, erõsen
megnagyobbodtak, az úszófugarak megnyúltak.
Az úszók erõteljes növekedése
a hím nemi hormonok hatására kezdõdik,
és ívás után egy ideig fokozott
úszónövekedést figyelhetünk
meg. A nõstények ûszói kisebbek,
a hátúszó lekerekített. A hímeké
hosszú, kihegyesedõ. A hímek mindig erõteljesebb,
élénkebb színûek.
A közepesen kemény,
7 pH körüli vizet kedveli. Nagyon melegigényesek.
teljes szépségüket csak 25 fok feletti
hõmérsékleten bontakoztatják ki.
Alacsonyabb hõmérsékleten bontakoztatják
ki. Alacsonyabb hõmérsékleten alig mozognak,
színeik sápadtak, apatikus viselkedésûek.
Egy medencében lehetõleg csak egy hímet
tartsunk. Társas akváriumban a sziámi
harcoshal igazi szépség nem érvényesül.
Akvaristák gyakran
tartanak egy-egy hímet egymás mellett 1-1, 5
literes befõttes- vagy akumlátorüvegekben,
újabban plasztikedényekben. Az üvegek közé
papírlapokat tesznek, és amikor az üvegek
közül kiemelik ezeket, a hímek meglátva
egymást, kifeszített kopoltyúfedõkkel
és úszókkal rontanak egymás felé.
Ilyenkor mutatják igazán csodálatos szépségüket.
Nagyüzemi betta tenyészetek 5-6 ezer fátyolos
hímet nevelnek egyszerre "befõttesüveg
technológiával". Kétségtelen,
hogy a legszebbfátyolos hímeket ezzel a módszerrel
nevelhetõk. Arra ügyelni kell, hogy viszonylag
szûkösen etessük az üvegbe helyezett
állatokat, mert a betták nagyon hajlamosak az
elhízásra. Az elhízott hímek ellustulnak,
élettartalmuk csökken. Ha sok hímet tartunk
üvegekben, elengedhetetlen a szobahõméséklet
legalább 23-24 fokon tartani, vagy néhány
vattos kis fûtõvel a kis edényeket hûteni.
Az élõ eleságet
kedveli. Tufix, és szúnyoglárva a kedvenc
tálálékuk. A vizibolhát a betta,
nem szívesen fogyasztja, sem élõ, sem
száraz formában. A száraz eleséget
csak átmenetileg és csa szükségbõl
etessünk velük. A csirke- és a marhamáj,
kedvelt eleségük.
A vízhõfokot
3-4 fokkal a tartési hõmérséklet
fölé emeljük, úgy, hogy az 28-29 fok
legyen, mert 26 fok alatti hõmérsékleten,
már nem mindegyik hím hajlandó habfészket
építeni. A biztos siker érdekében
egy 15-20 literes medencét tökéletesen
kitisztítunk, majd feltöltjük, olyan hõfokú
vízzel, amilyen a medence vize volt, melyben a szülõket
tartottuk. A betták ívási kedvét
növeli, ha friss vizet töltünk, az ívatómedencébe.
Az ívatómedence
ama üvegfalait, amelyek a szomszédos akváriumok
felé néznek, fedjük papírral. Ez
különösen akkor fontos, ha a szomszédos
medencében is betták vannak. Az ívásra
kitett párt ugyanis nagyon zavarja, ha fajtársaikat
vagy nagyobb halakat látnak. A víz magassága
ne legyen több 15 cm-nél. Ezután helyezzünk
a medencébe néhány hosszú levelû
növényt (pl. Vallisneria), amelynek levelei a
víz felszínéig nyúlnak. A medence
két sarkába tegyünk 1-1 sûrû
bokrot alkotó finom levelû növényt
vagy ha ez nincs, 1-1 csomó perlonvattát, hogy
a nõstény búvóhelyet találjon.
Amikor így elkészítettük
a medencét, este helyezzük a nõstényt
a medencébe, és a hímet egy kis üvegben
belógatva az ívatóakváriumba,
egymáshoz szoktatjuk a párt.
Ezután a medence
fûtését állítsuk be 28-29
fokra. Ha a nõstény kifeszített úszóikkal
izgatottan a hímet tartalmazó üveg körül
úszkál, miközben a hastájékon
sötét harántcsíkok jelennek meg,
akkor biztosak lehetünk, hogy a nõstényben
van érett ikra, és hajlandó az ívásra.
ha ezt az "elõvigyázatossági próbát"
nem hajtjuk végre, akkor könnyen megeshet, hogy
a hím könyörtelenül agyonveri a nõstényt.
A következõ
reggelen azután a hímet kiengedjük az üvegbõl.
A víz hõfoka közben eléri a 28,
max a 30 fokot. Ez a hõfokemelkedés növeli
az ívási kedvet. A hím néhány
óra múlva hozzákezd a habfészek
építéséhez. Ez a fiatal hímeknél
hosszabb ideig is eltarthat. Az ikrarakás rendszerint
csak a második napon következik be, és
2,2, 5 óránál tovább nem tart.
A párzások száma 30-50, 1-1 párzás
alakalmával átlagosan 10-15 ikra ürül
ki a nõstény petevezetõjábõl.
Ikrarakás ztán
a nõstényt kifogjuk a medencébõl.
A betta lárvák 18-30 óra alatt kelnek
ki. A kelési idõ a vízhõfok függvénye.
További két napig a hím a habfészekbõl
kiesõ és elúszó ivadékot
még összeszedi, és visszaköpi a habfészekbe.
A lárvák kelésétõl számított
3. napon emeljük ki a hímet is a medencébõl.
Az elúszó ivadékot az elsõ napokban
csak igen apró élõ eleséggel vagy
tojássárgájával etessük.
Az elsõ két héten gyorsan nõnek.
Nagyon fontos, hogy ebben az idõben a medence egyes
vízrétegei teljesen azonos hõmérsékletûek
legyenek. Finom légporlasztással ezt nagyon
jól lehet megvalósítani. Ajánlatos
az elsõ hét végétõl a kis
betták vizét filtrálni (csak belsõ
filter alkalmas erre a célra), és 10 liter vízhez
1-2 teáskanálnyi asztali sót tenni. A
harmadik héten rendszerint kialakul a labirint szerv.
Ha a betta család ezt az idõszakot is veszteségek
nélkül átvészeli, akkor a siker
már szinte biztos.
A Betta tenyésztésének
sikertelenségét a következõ fõ
okok idézik elõ:
1. A tenyészpár
nem megfelelõ. Ennek okai:
a) öreg hímek nam alkalmasak ikráztatására
b) a nõstény ikrái még nem érettek
c) a hím túlságosan elhízott
d)a pár túl fiatal
A fiatal párok
elsõ ívása rendszerint eredménytelen.
2. A víz hõmérséklete
nem volt állandó vagy az egyes vízrétegek
túl nagy hõingadozást mutattak. Ez sokszor
abban mutatkozik, hogy az ivadékok már elúszni
sem tudnak, hanem kezdettõl fogva süllyedõkké
válnak.
3. A labirintszerv kialakulásakor
a víz fölötti lebegõ hideg, ez szinte
az egész ivadékcsoport megbetegedését,
hasonúszóvá válását
okozhatja.
Tenyészváltozatai:
a) Színváltozatok:
zöld, kék, vörös, hússzínû,
fehér, fekete, barna valamint az elõbbi színek
keverékei; az albínó Betta rendkívül
ritka.
b)Formaváltozatok: fátyolúszós
változatok minden színben elõfordulnak.
A fátyolúszó méretei és
tárhatósága nagy változatosságot
mutat, és törzsenként nagyon eltérõ
lehet. 1963-ban az USA-ban és Angliában megjelentek
a fátyolos, osztott farokúszójú
betták is. Ezek azonban szélesebb körben
nem terjedtek el.
vissza
|