Remy - H-Anyag FC 5 - 2 (3 - 0) | |||
Semmi sem sikerült | |||
Gólszerzők: Korály László, Orlóczki László
Jelenlévők: Gajdos István, Hágel Attila, Hoó Csaba, Horváth Péter, Korály Gábor, Korály László, Papp Gábor, Orlóczki László Sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt 4 ember is hiányzott, így újfent nehéz helyzetben kellett helytállnunk. Ellenfelünk a meccs előtt a tabella második helyét foglalta el, míg mi az utolsó helyen szerénykedtünk. A pályán azonban nyoma sem volt ennek a különbségnek. Álmosan kezdtünk, de így is nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, még a kapustól is kaptunk ajándék passzokat, mégis a Remy szerzett vezetést; egy szöglet után lemaradtunk egy emberről, aki kihasználta a lehetőséget. Ezután minden folytatódott tovább; enerváltan, kedvtelenül játszottunk, nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytunk ki, míg az ellenfél egy távoli és egy közeli, felettébb gyenge lövésekkel újabb gólokat szerzett. A második félidő elején eladtunk egy labdát hátul, a következmény a 4. bekapott gól lett. Ezután újabb, legalább fél tucat óriási helyzetünk volt, de a lövések gyengére sikerültek, még 2-3 méterről sem sikerült betalálnunk az üres kapuba. Sok volt a rossz passz, nem tudtuk lekezelni a labdát, és több esetben rossz megoldást választottunk a kapu előtt. Még egy 2 perces kiállítást is összehozott az ellenfél kapusa, mi azonban nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel sem. Két gólt azért nagy nehezen bepréseltünk. A meccs végén már percenként dolgoztuk ki a helyzeteket, de még a kaput sem tudtuk eltalálni... És ahogy lenni szokott, az ellenfél az utolsó percben szerzett egy újabb gólt, amivel végképp eldöntötte a mérkőzést. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, félgőzzel is simán nyerhettünk volna, ha csak a helyzeteink töredékét kihasználjuk. |
|||
2011-05-31 22:47:05 | VISSZA |