2011. Nov
14
Jön a Harrison Ford nélküli Blade Runner 2
Kategória: Filmhírek - Írta: yvette

|"Azt hiszem, most már közel vagyok ahhoz a ponthoz, hogy megtaláljam az írót, aki segít nekem elkészíteni a folytatást" - idézi a Movieweb a titokzatoskodó Ridley Scottot, aki a Prometheus című Alien-előzményfilm mellé bevállalta a Szárnyas fejvadász folytatásának megrendezését is.

A hír sajnos csak félig jó: Scott egyelőre senkit sem akar visszahozni a 30 évvel ezelőtt forgatott kultfilm szereplőgárdájából, azaz nem Harrison Ford lesz a replikánsölő replikáns, Rick Deckard, és Sean Youngot sem láthatjuk 4 évnél tovább élő, egyedi Nexus 6-osként. Másik érdekesség, hogy a rendező úgy tűnik, az Alcon Entertainmenttel kötött szerződést a folytatásra, pedig a Warner gigastúdió a második rész mellé egy előzményfilmet is berendelt volna tőle.
hirdetés

 

Az ezek szerint már eldőlt, hogy a Szárnyas fejvadász 2 nem a 82-es kultfilm alapjául szolgáló regény, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? hivatalos folytatása, K. V. Jeter Az emberi tényezője alapján készül. Ebben a 95-ös regényben ugyanis a nőtlen Deckard mellett a Rachel (Sean Young) mintájául szolgáló hús-vér Tyrell-unokahúg és a Rutger Hauer-fejű, jobblétre szenderült szőke replikáns, Roy Batty is visszatér. Az egyik legjobb Philip K. Dick-tanítványnak tartott Jeter egyébként 96-ban egy Blade Runner 3: Replicant Night, 2000-ben pedig egy Blade Runner 4: Eye and Talon című regénnyel folytatta Ridley Scott kultfilmjét.

Scott 30 évvel ezelőtt még nagyon jó rendező volt, nem úgy mint most, amikor csak vérszegény Gladiátor remake-et képes gyártani Robin Hood címen. 82-ben zseniálisan konvertálta át az eredeti Dick-regényt egy akciódús, ugyanakkor művészi scifi-noir-disztópiába. A film hangulata ma is mellbe vágja a nézőt, a lebegő autókkal és neonfényekkel zsúfolt, esőáztatta metropolisz képei Vangelis zenéjével ma is mestermű.

 

Ráadásul a látványos külsőségek mellett az emberek és a gépek kapcsolata is legalább ilyen hangsúlyos. A főszereplő Deckardban  például alig maradt valami emberi. Ő a rendőrség érzelemmentes replikánsvadásza, aki sosem csinálna lelkiismereti ügyet abból, ha utólag kiderülne, véletlenül egy embert lőtt le. Magánélete nincs, többnyire whiskymámorban fetreng a legénylakásán és unikornisokkal álmodik.

Az üldözött replikánsok viszont mindannyian érzelmektől túlfűtött, esendő ösztönemberek, Zhora (Joanna Cassidy) a showbizniszben meztelenkedik táncoslányként, Pris (Daryl Hannah) eleve a katonaságnak legyártott robotkurva, Kowalski (Brion James) az aberráltak torz vigyorával kínozza a dokit a hűtőkamrában, a teremtőjét meggyilkoló Roy (Rutger Hauer) pedig hiába tudja, hogy a replikánsok az űrkolóniák eldobható luxuscikkei, és csak annyit számítanak az embereknek, mint „a könnyek az esőben” (lásd a forgatáson rögtönzött monológját), utolsó üzemképes perceiben megmenti Deckard életét, pedig meg is ölhette volna.

A ki az ember és ki a gép?-kérdést a rendező azzal fokozta a végsőkig, hogy a produceri nyomásra elkészített happy endet kidobta a későbbi változatokból és berakta helyette a jól ismert lezárást: Deckard maga is replikáns (Edward James Olmos azért rak a lakása elé egy origami-egyszarvút, mert ismeri a fejvadász Dr. Tyrell által beprogramozott unikornisos álmát).

FORRÁS:INDEX