Föoldal
Létminimum alatt lesz a minimálbér! - Miből fogunk megélni? Nyomtatás E-mail
Írta: Máté   
2006. August 17.


A tavaly őszi bérmegállapodások ellenére sem éri majd el a minimálbér nettó értéke a Központi Statisztikai Hivatal által számított létminimumot 2007-ben - hívja fel a figyelmet a Napi Gazdaság mai száma.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://soni.freeblog.hu/Files/mszp.jpg”.

Mint ismeretes, tavaly ősszel háromoldalú tárgyalásokon írták alá azt a megállapodást, amelynek célja, hogy a legkisebb nettó bér szintje minél hamarabb érje el azt a pénzösszeget, amely biztosítja a legfontosabb szükségletek szerény kielégítését.

 


Tavaly ez az összeg egy felnőtt számára 56.4 ezer forintot tett ki, míg egy kétfős háztartás számára minimálisan havi 98.7 ezer forint volt szükséges. Idén még teljesülni fog a megállapodás, azonban a 2007-re eredetileg elfogadott minimálbér nettója 53.9 ezer forintot tesz majd ki, ami nem éri majd el a létfenntartáshoz szükséges pénzösszeget. Ezt azonban még tovább csökkentheti, ha a kormány kiigazító intézkedései miatt a megállapodást újratárgyalják, a munkavállalói oldal ugyanis az élőmunkaterhek emelkedése miatt nem tudja teljesíteni az előzetesen meghatározott bérnövekedési ütemet.

2006.08.11 10:39
Újratárgyalhatják a 3 éves minimálbér-megállapodást

A KSH számításai szerint a létminimum értéke ráadásul gyorsabban is nő, mint az átlagos fogyasztói kosár értéke. Míg ugyanis a fogyasztói árnövekedés 2005-ben 3.6 százalék volt, addig - a főként élelmiszerekből álló - megélhetéshez minimálisan szükséges kosár értéke 5.8 százalékkal nőtt. Ennek az az oka, hogy az életszínvonal-növekedés következtében az átlaghoz közel álló családok jövedelmük nagyobb arányát költik egyéb szükségletek kielégítésére.

 

Utolsó frissítés ( 2006. August 18. )
 
< Előző   Következő >


Ha a reklámokra kattintasz támogatsz minket 3 ft-al!!Nagyon Köszönjük!!
Erdélyi Oldalak My Topsites List Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés | relatio.ro Hungarian Web Linkek. Korlátlanul küldhetsz linket, ajánlhatsz kategóriát. Magyar Honlap Linkek szavazok


A honlap szerkeszöi semilyen felelösséget nem vállalnak az oldal tartalmáért!A letöltött tartalmakat 24 orán bellül le kell törölnöd mert jog sértést követsz el!A honlap szerkesztöi nem vonhatoak felelösségre!