Költõ, mûfordító. Brassóban született, Kolozsváron járt egyetemre (magyar-német tanárszakra), Dijonban szerzett francia tanári diplomát. Az elsõ világháború végétõl jelentek meg versei, mûfordításai. 1924-tõl a kolozsvári „Ellenzék” címû lap munkatársa, majd irodalmi szerkesztõje, azután az „Erdélyi-Helikon” szerkesztõje lesz. 1929-ben költözött Budapestre. Itt lánygimnázumi igazgató. A „Protestáns Szemle” szerkesztõje. Forma mûvészete, impresszionizmusa (olykor a versépítésben parnasszista) a Nyugat elsõ nemzedékével állította rokonsága. Humanizmusa, békevágya erõteljes és sokszínû nyelven szólal meg. Hangja haláláig nem változik. Elsõ verseskötete a „Falusi elégia” 1921-ben jelenik meg. Két verses drámája a „Idahegyi pásztorok” (1929) és az „Oedipus Korinthosban” (1957). Az 50-es évek elsõ felében mellõzik. Újra 1957-ben jelentkezhet: „Ábel füstje” címû válogatott verseivel. Verses kötete: „Jelentés a völgybõl” (1965); -„Fegyvertelen vadász” (1966); „A kor falára” (1967); „Akarsz-e fényt” (1969 – Poszthumusz). Elbeszélések: „Fecskék, õzek és farkasok” (1965); továbbá: tíz nyelven 160 versfordítás. (Az „Anyegin” újrafordításával 1951-ben pályázatot nyert. Janus Pannonius „Búcsú Váradtól” címû versének is /latinról/ remek fordítását adta.). Szomorú, finom költõ volt, az Akadémia is tagjául választotta.