Költõ, szerkesztõ. 1945-47-ben vidéki újságíró volt. 1952-ben és 1954-ben az „Új Hang” fõszerkesztõje, 1960-tól a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1963-tól a „Kortárs” munkatársa. 1968-tól a Magvetõ Könyvkiadó lektora. 1975-80 között országgyûlési képviselõ. 1976-tól az „Új tükör” szerkesztõbizottság tagja, 1980-86-ban fõszerkesztõje. Díjai: Baumgarten- (1949), Kossuth- (1950, 1952), József Attila- (1968), SZOT- (1972). Kora ifjúságától a munkásmozgalom eszmekörében érlelõdött költészete. Csatlakozott a „munkásköltõk” csoportjához, a „Tollal és szerszámmal” (1941) címû antológia meghatározó egyénisége. 1949 után „szocialista építés” illúziójával költészetét a napi politika szolgálatába állította („Örökké élni” /1954/; „Éveink múlása” /1954/). Az illúziók szertefoszlása kemény önvizsgálatra késztette („Egyetlen élet” /1956/). 1956 utáni versei egy nemzedék hitét és csalódásait fejezi ki („Ötödik évszak” /1962/; „Tengerek fogságában” /1967/; „Tüzet akartam” /1978/). Néhány családi versében az a bölcs derû bujkál, amely a késõbb gyermekeknek szóló képeskönyveiben („Kölcsönkenyér visszajár” /1959/; „Misi és Miska” /1962/; „Vidám abc” /1964/; irodalmi paródiáiban („Kis magyar antológia” /1966/) is megjelenik.