|
Életrajz
Olyan uralkodó, a XX. századot átható "tünet" az abszurd, mint amilyen a romantika idején a melankólia volt. Az abszurd azonban nem irodalmi irányzat, áramlat, inkább szemléletmód, a világra való rálátás "szögét" jellemzi, stíluselemként létezik.A groteszk ugyanakkor esztétikai minőség és stílusárnyalat egyszerre. Mint esztétikai minőség: általában valamilyen torz, rút tulajdonság kifejezője. Stílusárnyalatként: félelmet keltő; komikus és tragikus elemeket ötvöző ábrázolási mód (pl.: Gogol, Karinthy, Hašek).
Az abszurd a latin absurdus szóból származik, amely kellemetlent, ésszerűtlent jelent. Az abszurd ábrázolásban "hihetetlen" jelenségek tanúi leszünk, felborul a hétköznapi logika, de a logikai konvenciók kicsorbulásával párhuzamosan új, más logikai rend épül.
Örkény István művészetének sajátosságai
Az abszurdról elsősorban Karinthy Frigyes művei jutnak eszünkbe. A "minden másképp van" Karinthy egyik nagy felfedezése. Gondolkodásmódja, világlátása, humora szokatlan volt a magyar prózában. Ma pedig már lehetetlen eldönteni, hogy Karinthyra mennyiben hatott a budapesti vicc, a nagyvárossá fejlődő hely hangulata, s mennyiben formálta ezt ő maga.
Örkény István (1912 - 1979) írásaiban a Karinthy-örökség is tovább él. Az egyperces novellák új műfajt teremtettek a hatvanas években, akárcsak Karinthy az irodalmi paródiáival, az Így írtik tivel. Az egypercesek logikája is abszurd, a viccekre emlékeztetnek. A vicc a XX. század különös "népművészeti" terméke: szájhagyomány útján terjednek, s közérdekű történéseket, viszonyokat villantanak fel.
EGYPERCESEK
Az utolsó meggymag
Kíméletlen szatíra a négy megmaradt magyarról, a "megmaradásról" általában s az emlékállítási kísérletekről. Az írást poén zárja: egy kimerevített kép, amelyben minden korábbi mozzanat sűrűsödik.
Információ
A novella olyan "kis-ember" történetét sejteti, aki csak egyszer "bicsaklik" meg - vagyis a köznapi, reális válasz helyett abszurd válasz születik. Az átfordulás itt érhető tetten: "Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe." Az abszurd ábrázolás remek példája ez. Benne van a hétköznapiságból való kilépés vágy és a bennmaradás kényszere.
Tóték (1964; 1967)
A Tóték c. regényét 1962-ben írta, majd 1967-ben dolgozta át tragikomédiává, mellyel az egész világon nagy sikert aratott.
A történet egy tábori lappal indul. Tót Gyula magyar katona ír a szüleinek és a húgának, s "örömmel" közli, hogy parancsnoka Tóték házában tölti el szabadságát. Az öröm oka: a parancsnok kegye megmentheti Gyula életét- tudja ezt a család, az egész község. Tóték óriási izgalommal, sürgés-forgással várják a nagyszerűnek képzelt őrnagyot, de a fogadás pillanatától kezdve minden mellé megy. Hagyományos helyzetkomikum (pl.: a két tiszt összekeverése) és jellemkomikum (pl.: az őrnagy alacsonysága) építi a találkozási jelenetet. S aztán megcsillan az abszurd is: Tóték sorozatosan félreértik az őrnagy mondatait, az őrnagy padig Tót tekintetét követve minduntalan a saját háta mögé néz. A félrehallások visszatérnek a regényben később is: mindennapi kijelentésekben olyan sértéseket hall az őrnagy, amilyeneket valójában kaphatna. Az őrnagy ugyanis felborítja a család mindennapi életét, s nem merül fel benne, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottak neki. A játék kétoldalú: Tóték nem csupán tűrik az őrnagy zsarnokságát,hanem kezdetben - főleg a nők - szeretik, bámulják is Varrót (az őrnagyot).
A Tót család szerkezete egyszerű: apa, anya, egy lány és egy fiú. Szokásaik pedig nevetségesen közönségesek, életük bárgyúan tunya, de természetes élet (Tót pipára gyújt, nagyokat ásít, nyújtózkodik s közben nagyokat nyög). A községben tiszteletet élvez, de ami a község határain kívül történik, abban nem vesznek részt. Jóindulatúak és közönyösek. Jellemző Tótné sűrűn ismételgetett "bölcsessége": "Látod, látod, édes, jó Lajosom, egy kis jóindulattal csodát lehet művelni."
Az őrnagy - mert félelmet kelt bennük - felfokozza nevetségességüket, s megfosztja őket még attól a kevés természetességtől, emberségtől is, ami ebben az ostoba életben van. Abszurd a regény befejezése is: Tót mikor már újból érzékeli a régi rendet, és megkönnyebbülten felsóhajt az őrnagy távozásakor, s amikor ráeszmél ,hogy mégsem sikerült a "szabadulás": feldarabolja a kedves vendéget. Ez a cselekvése azonban nem felszabadító, megváltó tett: Tót nem születik általa új emberré - a régi korlátolt életvédelme és annak szelleme vezeti.
Az indító tábori lapot még több is követi: egy értesítés például Gyula haláláról, melyet a postás - aki szereti Tótékat - nem kézbesít. A félhülye Gyuri - a postás - a sorsokat kézben tartó mindenható abszurd változatává nő. Az olvasó persze tudja, hogy Gyula már halott, amikor a család minden remény még az ő jobb körülményei körül kering. Az őrnagy érkezése utáni első este összebújva boldogságban ülnek elégedetten gondolnak arra, hogy az őrnagy "kétszer is vett a töltött csirkéből", s hogy Gyula ennek bizonyára hasznát látja. De az őrnagy hirtelen megjelenik és összezúzza a szép pillanatot: ekkor kezdődik a dobozolás. A nappali alvástól pihenten tevékenységre vágyik az őrnagy, s rákényszeríti a családot, hogy pirkadatig dobozokat készítsenek. "Dobozolni a legjobb a világon" - állítja Varró, s Tót csak helyesel. Az őrnagy töprengésében a fasiszta demagógia jelenik meg: "Az volna a jó, ha még több, sokkal több ember foglalkozhatna dobozcsinálással. Egyszer (...) rávehető lesz az egész emberiség."
Egyfajta történelmi látásmódot is felvillant Tót végső tettében: a magyar nép szenvedései során beletörődött mindenbe, vagy ha nem, akkor is rosszkor vagy túl későn lázadt.
Az abszurd látásmód Örkénynél is formálja a nyelvet. Pl.: Az őrnagy egyik megsértődésének pillanatában elhallgattak Tóték. "Erre csönd lett - olvassuk -, olyan csönd, hogy ezt nem is lehet leírni. Ilyen csönd lehet abban a sírban, ahol egy süketnéma van eltemetve." A sírhasonlat stílusparódiája a ráduplázással együtt ellenállhatatlanul humoros és emlékezetes. Az író rendkívül érzékletes, és a dolgokra rápillantva |
