|
Müvek
ZÖLD BARACKOK
Egy nagy barackfán tavasszal, mikor melegen és barátságosan kezdett sütni
a nap, kinyitották szemüket a picike, zöld barackok, és kiváncsian
körülnéztek.
- De jó meleg van - mondta az egyik barack, akit Gábor baracknak hívtak. -
Mitől van olyan jó meleg?
- Attól a nagy sárgától -mondta Pista barack, aki barackmag korában
esztétikai tanulmányokkal is foglalkozott.
- Attól a nagy sárgától ottan, szembe velünk, a kék égen.
- És mi az a nagy sárga? - kérdezte naivan Gábor barack.
- Mi lenne? - mondta fölényesen Pista barack. - Az is egy barack, olyan,
mint mi, csakhogy valamivel nagyobb, és egyedül van, egyedül lóg valami
nagy fáról, amit innen nem látni.
- És mi is leszünk ilyen szép sárgák? - kérdezte kíváncsian Gábor barack.
- Hogyne! - mondta fölénnyel Pista barack. - Ha sokáig tart ez a jó meleg,
akkor mi is ilyen szép sárgák leszünk.
A jó meleg csakugyan tartós volt, és a zöld barackok kezdtek szépen
sárgulni. Különösen az egyik, akit Sándornak hívtak, és aki a legszélén
ült a fának, és a legtöbb napfény érte.
- Ez a Sándor gyönyörűen fejlődik - mondta egy napon Pista barack,
aki szerette figyelni a barack-testvérek gyarapodását.
Azóta nagy tekintélye volt Sándornak a barackok között.
- Meglátjátok - mondta Pista -, ebből lesz a mi Lajosunk.
(Tudniillik, a nagy sárga barackot, ami az égen lógott és ami olyan jó
meleg volt, Lajosnak nevezték el.)
- Már most van olyan sárga - mondta később. - Hová fog fejlődni ez a fiú,
szinte beláthatatlan.
Sándor valóban egyre sárgább lett.
- Valamivel kisebb, mint Lajos - mondta Pista -, de ez csak optikai
csalódás.Tudniillik Lajos messzebb van, és minél messzebb van valami,
annál nagyobbnak látjuk mi.
Ez ugyan nem egészen így van, de hát egy baracktól az is szép, ha
egyáltalában tud ilyen nehéz latin szavakat, mint: optikai csalódás.
- És miért ne? - fűzte tovább gondolatait Pista barack. - Tegyük fel, hogy
Lajos valami egészen rendkivüli lény a barackok között, mivel úgy látszik,
hogy mindannyian tőle tanulnak sárgulni, még ez a Sándor is, aki pedig
kivételes tehetség. Wilde Oszkár egy helyen nagyon szellemesen megjegyzi,
hogy nem a művész tanul a természettől, hanem a természet tanul a
művésztől.
Ezt ugyan nem egészen így mondta Wilde Oszkár, de hát nem elég-e egy
fiatal, zöld baracktól, hogy egyáltalán olvassa a nagyobb külföldi írók
műveit?
- Azt lehet mondani - fejtegette néhány hét múlva Pista barack -, hogy
a mi Sándorunk nemcsak hogy van olyan sárga, mint az agyoncsodált,
agyonistenített Lajos, hanem talán még sárgább.
A barackok helyeslően zúgtak, Sándor, az ünnepelt sárga, szenvelgően
legyintett, és keserűen megjegyezte, hogy ehhez két hónap kellett
a többieknek. Ő ezt már korábban tudta saját magáról. De hát nálunk
nem értik meg a barackot, mert nincsen igazi kultúra.
- Úgy van, sárgább - kiabáltak most már mindannyian.
- És tulajdonképpen kicsoda az a Lajos? Valamikor, igaz, elég sárga
volt, és zöld korában, amikor még nem volt ítélőképessége, a mi Sándorunk
is tőle tanult - állítólag - sárgulni. De most kiderült, hogy Lajos
fejlődésképtelen, már nem tud újat nyújtani. Ő mindig ilyen sárga volt,
nem fejlődött, nem változott semmit, míg íme a mi Sándorunk egyre
színesebb lesz, egyre duzzadóbb, piros és barna színekben pompázik.
- Kétségtelen -mondta ki végre a szentenciát Pista barack - kétségtelen,
hogy a mi Sándorunk az igazi, az új a tökéletesebb barack, az
ultra-barack; mondhatnám a barackabb barack. Lajos kora és a
fejlődésképtelen romantikáé lejárt, le kell lökni Lajost onnan, és Sándort
kell a helyébe ültetni. Látjátok - ujjongott fel hirtelen -, Lajos maga is
megérezte, hogy igazunk van - odanézzetek! Magától lehullott a fájáról!
Mindnyájan odanéztek. Esteledett, és a Nap, mely melegíti és érleli
a barackokat, e percben csakugyan fáradtan bukott a láthatár mögé.
-oOo- |
