Hazánkweb - Fazekas Mihály-Ludas Matyi

Fazekas Mihály-Ludas Matyi

Írta: Banyesz
2006. August 10.
Müvek Jámbor olvasó! E munkácskának ki legyen szerzõje, ha kérded, Nem tudom: az bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta az Erdõ- Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni Majd borozgatás közben. Igaz is: mert rajta nem egy-két Vídám estéket tölténk; még Marci kanász is, Aki nagy Á-t se tanult soha, sokszor majd megütötte A guta, úgy röhögött: `No ilyet soha Gazd' uram, - úgymond, - Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se hallott. Be furcsán perdül; pedig a sor vége nem úgy megy, Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki Irta uram! de gonosz csontnak kell lenni, ugyancsak Tudja mikíp szokták `Igy ítélt Marci tudatlan Fõvel; mások még több szépet láttak ezen kis Munkában, de kivált a többek közt, nekem a sok Körmönfont s magyaros szólás formája, meg a nagy Könnyûség, elmés lelemény, természeti festés, Melyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi úrnak Példátlan példás megjobbulása is egybe Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is Háromszor tettem fogadást, hogy közre- bocsátom A furfangos eszû Ludas Matyi tetteit és már Szükség, hogy szavamat teljesítsem mint magyar ember. Ebbõl áll az egész dolog, amit mondani szükség Volt, legalább annak véltem. Most útra bocsátom A Matyit, országot hadd menjen látni; ne féljen Döbrögi úr, mert õ már többször nem veri ám meg. Irtam---JOBBOTTHON Egy kancsó jankai mellett- A kiadó. A szerzõ az olvasókhoz Hajdan ütlekkel magyarázták a mi atyáink, Hogy mi az alsó rend törvénye, kinél az Igazság? - Aki erõsebb volt, ugyanaz kényére bitangolt- A lepocsékolt nép dühös indulatja kanóccal Adta jelét olykor bosszújának, de oroszlán Szíve kevésnek volt, hogy, mint Matyi, vissza- pofozza, Ami goromba csapást vett a zabolátlan erõtõl. Elmult a vad idõ; ki van ennek szabva határa, Szintúgy, mint annak; szent törvény; s az igazság Fennen hordja fejét, mert van bizodalma hazánknak Bölcs fejedelmeiben. Bátran eleresztem azért én Döbrögi Mátyását, mint medvét, mely vadonából Emberi kézre került, és már gazdája dudáján Úgy illeg-billeg, hogy rajta akárki nevethet, Senki fiának sem lévén oka tõle szepegni. Bécsben ugyan hírem nélkül szöke põre gatyában És boglyás fõvel: most én csimbókba kötözve Fürtjeit és e kis kacagánykát vetve nyakába. A korhelyt fogadott apjának visszabocsátom. Debrecenbõl Januáris 12-dikén 1816-ban. F.M. LUDAS MATYI _____________ Elsõ levonás ............. Hajdan egy faluban a Nyíren-é, vagy az Erdõ- Háton, vagy hol esett, jó szerrel nem jut eszembe, Már csak elég az, hogy: volt hajdan egy öreg asszony, Özvegy volt, s egy rossz fia volt. Ez munka fejében Nyáron legyet a szárán csapkodta napestig, Télen a tüzelõ mellett a piszkafa végén Ácsorgott el egész napokat. Jó anyja eléggé Zsémbelt rá; de akár száraz falra marokkal Borsót hintett volna, szitok, mocsok és a hurítás Annyit tett Matyinak (Matyi volt neve a sihedernek) Ily tunya életet élt õ jó ideig; hanem egyszer Holtra elunta magát; hosszúknak kezdte találni A napokat s nem elég tágasnak az anyja telekjét: Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan Bajra vetette fejét, s kigyaloglott a falu végén Lévõ dombig, ahol szoktak volt mindenik ünnep Délestén az idõtöltõk karikába hasalni. - Mint sziszeg a fót lúd idegenre: Matyinkat is akként Gúnyolták ki az õ vele nõtt egyforma korású Virgoncok; de csak ott volt már õ s nem sok idõre Összegyalulódott velük. - Innen látta elõször A mi fiúnk, nézvén szana-széjjel, az ég kari- máján Dalmahodó hegyeket; másrészrõl mint ugyanannyi Nyársakat a távol hegységek tornyait; itten Vette ki a szóból, hogy szomszéd vármegye is van; És a többek közt, hogy a híres döbrögi vásár Egy hét mulva esik. - Felpercene benne az ország Látására való kívánság; már az eszében Kezd sok gondolatok forrása mozogni, pezsegni; Nincsen nyugta; fejét töri, míg végtére elõtte Rés nyílik, melyen szándéka folyásnak eredhet. - Anyjának húsz szép anyányi libái valának Egy vén gúnárral, s egy pár öregecske tojóval, Jókor költek azok, maga bajmolt vélük az özvegy, Hogyha szerencsésen, úgymond, fel tudja nevelni, Majd egy kis télire valót árulna belõlük. E ludakra fené fogait Matyi, kéri az anyját, Bízná rá azokat, hogy hadd próbálna szerencsét; A vásárra bemenne velük; jó móddal eladná; S így kapadozva talán kupec is kerekedne belõle, Mely úton sok rác úr lett abban az idõben. `Korhely, léhûtõ! Majd a vásárra, pokolba! Mit kerestél az egész nyáron? jobb hogyha dologhoz Látsz itthon`: - az anyó így s így mocskolta le Mátyást, Ö pedig a vásárra menést feltette magába, Már pedig õ, amit feltett furfangos eszébe, Azt onnan sem tûz, sem víz nem ütötte ki többé. És addig kunyerált, hogy rávette az anyját: `Ám no hiszen legyen úgy, úgymond, áldjon meg az Isten, Csak lendíts valamit, mert hej nagy bûn a henyélés`. Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli fütyköst, S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát, Mely öregapjának sohasem szállott le nyakából, Ebbe az anyja rakott túrót, hájat, kenyeret, sót, S fokhagymát; azalatt õ a vén ludakat arrább Hessegeté; az eladni való huszat kiszakasztá, És egy körmön font ostorral az útra riasztván, Anyjának minden jót kíván s ballag utánuk. Döbrögben vala hát ekkor vásár, a hatalmas Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról Azt tartotta, hogy ott neki a felség se parancsol; Amit akart, volt törvény, s tetszése igazság.- A portékának maga szokta kiszabni az árát, És amely darabért többet mert kérni az árus, Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen. Hogyha pedig netán más olcsón vett meg akármit És neki megtetszett, csak azért kivetette belõle, Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert õsi jussa.- Amint Döbrögi úr ekkor sétálva alá s fel A mi Matyink és a szép húsz liba tûne szemébe, Annyival inkább, mert minden süvegelte személyét, Csak Matyinak volt fenn egyedül a fõre valója. Kérdi az úr: `Ki ezen ludak gazdája?` `Magam la!` Így szólott nagy nyers-nyakason Matyi.- `Ejnye, gazember!` Nem tudod itt ki az úr? majd emberségre tanítlak! Hol vagyon a süveged, mi ezen ludaknak az ára?` - Bényomván süvegét s megrázítván kacagányát: `Három márjás`, úgymond, `párja az ilyen amolyan!`- Kérdi az úr: `Id'adod fele árán?` - `Ö biz az apja Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál.` Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három Fogdmeg toppan elõ; Matyit a kastélyba cibálják; Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében Ötvent vágnak rá, melyet süvegelve faránál Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bõrös Karszékbõl szemlélt. - Matyi így szólt, hogy felereszték: `Én uram a fizetést köszönöm; ha az Isten erõt ád S életben megtart, majd megszolgálom; azért csak Rója fel e kapu félfájára, hogy el ne felejtse: Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza!` Ezt alig végzé, néhány zöldingesek agyba- Fõbe verék, s kiveték, jól meghurcolva hajánál Fogva, hogy a földet még a lábujja sem érte. Míg húzták-vonták, még egyszer vissza- kiáltott: `Osztán háromszor veri meg Ludas Matyi kendet!` Hogy már ott kinn volt, így szólott a sokasághoz: `Majd meglássátok, háromszor megverem azt la!` Ezt minden neveté; de kivált a Döbrögi háznál Örültes szavain Matyinak hahotára fakadtak. Második levonás ............... A mi Matyink, könnyen lehet elgondolkodni, hogy anyja Háza felé képpel sem fordult; búgva, morogva Elment földetlen földig; s elvitte magával A bosszúállás lelkének is ördögi mérgét. Hogy dühe céljához juthasson, pénz-kuporásra Adta magát; jócskán keresett is, hol napi számmal, Hol szolgálattal; s néhány nyelvekbe eléggé Jártas lett, mert sok nagy városokat be- barangolt: S annyira mennyire sok mesterségnek kitanulta A csínyját-bínját. Bízván hát mind az eszéhez, Mind erszényéhez: `Hogy Döbrögi meg ne csalódna, -Úgymond,- már egyszer vele számot kellene vetni!` Képe azóta nagyon elváltoza néki; azonba Döbrögi házánál elenyészett híre nevével. Bátran elmegy hát a nyílt udvar kapujáig, Amelynek küszöbén nem igen kedvére hasalt volt. Látja, hogy a füstös nagy ház helyére azóta Pompásabb palotát újabb ízléssel emeltek, A fala fel van már építve, de a fedeléhez Még faragatlan fák vannak halmozva rakásra. `Meg lesz már - így szól Matyi, - meg lesz Döbrögi verve.` Elfordul onnan, veszen egy félkézi szekercét, Zsebbeli ölmérõt, s plajbászt egy irhakötõvel; És egy vándorló olasz ács formába jelen meg. Eljutván a nagy kastélyhoz, mint ahhoz értõ A falnak szélét-hosszát mérkéli szemével; Onnan vizsgáló képpel megyen a farakáshoz; Olykor fel-fel néz, a fákat megmosolyogja, S csóválgatja fejét. Meglátja az úr is az embert, Arra felé sétál; mit akar? megkérdezi. `Semmit, - Úgymond - méltóságos uram! csak ezen vala utam, Meg sem is állhatnám, hogy az ilyent meg ne tekintsem, Mert mesterségem; látom, hogy akárki csinálta, A palotában a kõmûvesmunka királyi, Bár csak már fedelét láthattam volna; reménylem E dibdáb fákkal nem akarja az úr bekeverni.` Mondja az úr: `Ezeket bizony én vágattam az erdõn`. Csak hozzá vetvén `Jók, jók, - úgymond Matyi,-apróbb Házaknak, de nem ily kastélynak; Róma felé kell Forgatni, hogy pompás fedelet láthasson az ember. Én, nagyságos uram, láttam s dolgoztam is egy-két Hercegi munkát: de bizonnyal mondom, ezekbõl Nem képes takaros mívet készítni.` - Kirántja Mérõjét,-mérkéli-` Be kár, hogy öt ujjnyi hibázik; Ám de hisz e nem az én dolgom, senkit se gyalázok, Sem magam ok nélkül más munkájába nem ártom.` Menni akar; de az úr meg tartóztatja. `Barátom! Még nekem - úgymond - nincs egy áccsal is alkum. -Az úr hát Járt az olasz földön? - tessék béjönni! - Ebédje Volt-é már ma? - Ha a munkám fog tetszeni, nem fog Nálam az országban nemesebb gazdára találni`. Elmosolyodja magát Matyi és dícséri az úrnak Építésbeli ízlését, sajnálja, ha itten Tán alkalmatosabb fákat nem lelni ezeknél. `Oh! - mond Döbrögi, - nincs a földön oly jeles erdõ, Mely az övénél jobb s gyönyörûbb fát tudna nevelni.` Látni szeretné azt Matyi.-Döbrögi pontba parancsol Egy hintóba fogatni. Szakács tálaljon azonba! Míg bémennének, Matyi mondja, hogy arra való fák Hogyha találtatnak, jó volna talán kijegyezni, Sõt tán egyúttal vágatni is.- Egybe az ispánt Szólítsák! - kétszáz fejszést rendeljen az erdõ Sarkához. - Készen az ebéd; jól laknak; a hintó Ott terem. Egy pillanat alatt kinn vagynak az erdõn. A fejszések is ott vagynak már. - Járja az úrral A roppant tölgyest Matyi és vágatja, ha szép fát Sejt meg.-Már minden munkást elrendele széjjel, Kedve szerint: nem tud még egy szál fára találni. Beljebb mennek hát,-vizsgálódnak, Matyi egyszer Mondja, hogy õ már lelt.-Egy sûrû völgybe lecsalja. `Ilyen lenne derék hahogy ölnyi kerülete volna`. Döbrögi mellé áll s által próbálja ölelni. Akkor megkapván Matyi túlnan két keze szárát, Egy gúzzsal, melyet csak azért font, össze- szorítja. `Nem vagyok én uram, ács, hanem a Ludas Matyi - úgymond, - Kit kend megcsapatott, és elrablotta libáit, S háromszor fogadá, hogy visszapüfölgeti kenden. E most hát elsõ. `Vág egy jó tölgyfa husángot, S azzal tarkótól talpig meghányja keményen. Döbrögi hasztalanul hánykódott, mert fa mohával A száját jól betömködte; azonban az erdõ Rengett a sûrû kopogástól, s a rohanó fák Vad morgásaitól. - Mátyás az urat meg- agyalván És a lúd árát a zsebjeibõl kikeresvén, Törli szemét-száját, és a sûrûbe elillant. Már a fejszések, nem lévén munka, pihentek. Már jobbára ledöntve hevert a címeres erdõ Legszebb része; menõfélen már a nap: az ember Bár ha dologtalan is, de az ácsorgást elúnja: Még sem jõ sem az úr, sem az ács. Végtére az ispán Nem veszi a dolgot tréfának, hoppogat: erre Hoppot mond itt, ott, amott meg a rengeteg erdõ. Hallgatnak: de csak a baglyok huholási szakasztják Félbe az alkonyodást követõ vadon esteli csendet.- Már most mindnyájan kurjantnak; a hangok özönje Zengeti a zordont; beljebb beljebb morog, amíg Mélyen elnémul.-Figyelem van utána, sehonnan Egy kukk hang se felel. Most, most szeppen meg az ispán, Széjjel rendeli a látványságot, hogy az erdõt Hajtsák meg, mert már bajnak kell lenni akárhogy.- Amint egynéhány hajtók a völgyet elérik, Hallanak egy olyan korhantást, mint amikor a kant Megdöfik és szívét-ért sebje miatt az utolsót Elherregte. Mi az? Megdobban az ijedezésre Rákapatott jobbágy; hátrál; ordítja az ispánt; Ott terem az, s félénk népét biztatva lemégyen Olálkodva az aljra velük:-mit látnak? az Isten Mentse az ilyentõl még a jó krimi tatárt is! Fához kötve urok, famohával szája betömve, És a drága ruhák szét vannak rajta feselve. Elvágják a gúzst és szájából kifeszítik A mohot; a rémült ispán instálja alássan, Hogy mi pogány gyilkos kínozta meg iyen erõsen A nagyságos urat? Felelet helyébe aludt vér Ömlött Döbrögibõl: sok csuklás közbe sokára Úgy nyöghette ki, hogy Ludas Matyi meg- gyilkolta. Egyik jobbágy a másiknak kurta gubáját Megrántá: más a mellette valóra könyökkel Titkon bökdöse, míg urok óbégatva könyörgött: `Óh fiaim, vigyetek szaporán, mert meghalok`, úgymond. Megfogadák ezek a jó emberek és az ölökben Vitték a kocsihoz, mások famohát szedegettek És derekának lágy fekvést puhogattak, az egyik Szûrét tette alá, másik betakarta gubával.- Hogy haza cammogtak vele a lovak, egy banya két pint Szappanos égett bort kent széjjel rajta; az udvar Egy kis mákszemnyit sem aludt, minden köhenésre Öt-hat férficseléd, és szintugyanannyi fejér nép Ütközte egymáshoz; nagy volt egyszóval a hûhó! Harmadik levonás ................. Hát Matyi hol járt most? váltig keresék, de az éjnek Jó oltalma alatt hamar által ment a határon, És már új módon gondolkozik a mi urunknak Más izombeli megpüfölésérõl. Mikor elsõbb Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig Szolgált; (hajdan ez valamely külföldi seregnél Felcser volt). Minthogy híven szolgálta, bizonnyal Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja; ez úgy lett. Még életbe lelé, s hozzá beszegõde inasnak, Oly feltétel alatt, hogy az esmeretes nyavalyáknak Cifra nevére, haszonvehetõ füvekre, porokra, Érvágó köppöly, kristély, láncéta, borotva, S más borbélyszerszám hasznára, sebekre való szer, Fürdõk s párgolatok készítésére, kenõcsre Oktatná õtet. - Feje jó volt a mi Matyinknak S egy-két hét csak alig mult, hogy vagy római nyelven, Vagy görögül, sok rossz nyavalyákat elõ tudta bölcsen Mondani, melyek azon században mûbe valá- nak; És az azokra való szer kotyvasztáshoz is értett.- Elkéré ekkor a doktor Scorbuntius úrtól Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját, Bõr bugyogóját, és a tábori régi kabátját, Hadd csapjon velek egy farsangot földes uránál. Rá állott az öreg, minthogy jó zálogot ígért.- Felveszi hát a vén hacukákat; doktori módon Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka Koszperd és bugyogó; úgyhogy Scorbuntius úr is Megfogván a hasát, majmát majd oltra nevette. Ö meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti fakóját. Döbrögi még szintén meg sem szabadult az elébbi Megpüfölés szedres daganatjaitól; ihol újra Látogatásra megyen hozzá Matyi hajdani szörnyû Igéretje szerint. Hiába keríti magát bé Puzdrás és lándzsás hajdúkkal: nincs neki annyi Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerülje husángját. A végsõ faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé Egy vezetõt bérelt; mikor osztán Döbrögöt érte, Ott a bírótól katonás hangon kalauzt kért, Mert õ menni muszajn szakkerment a generális Quártély aki betegh. (Hihetõ abban az idõben Történt volt é meg, mikor a sokféle keresztes Ponyva hadak szanaszét kóborlották be hazánknak Nagy részét.) Biztatja Matyit szóval, hanem elsõbb Földesurához fut bíró uram, és bejelenti, Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi fûhöz Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak, Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló Volt is, kínjában mind meghallgatta tanácsát. Kéreti hát ezt a felcsert is, hogy ha az Istent Féli, tekintse az õ nyomorúságát, s ha csak egy-két Pillantást szánjon megnézésre; jutalmat Várakozása felett ígér, és a kocsijában Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda Egy darabig vonogatta magát; végtére az egymást Felváltó posták elvitték csaknem erõvel. (Bárha nem említné, lehet elgondolni csak úgy is, Hogy Matyi a képét okosan be tudta vakolni És különös módon elváltoztatni beszédét.) A mi urunk, ki szegény, még vagy három daganattal, Melyek a hátáról nem akartak eloszlani, ágyban Kórnyadozott: hogy vélt orvosa felé közelített, Majd kirepült szedres bõrébõl; kéri az égre S földre, hogy ily nyomorult sorsán ha lehetne, segítsen. Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes hevülést Érez megromlott vérében; hogyha azonnal Fürdõ nem készül, és köppöly még ma bizonnyal A szívére megyen és -. Ekkor vállat von az álnok. Kéri az úr minden szentekre, hogy amit az Isten Értésére adott, rendeljen. - Doktori módon Harmadik ujjával megbökvén homloka búbját: `Fürdõ-víz szaporán,-úgymond-és füvek!` Ezeknek Elszámlálja küön neveket; száz erdei réti Dudvák voltak ezek; nyúl-, farkas-, béka- cseresznyék; Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, macskatövisek. Hát még az angyal-, szent- s ördög-gyökerek, (mivel akkor A füvek neve csak barom, ördög s szent vala; Füvész- Könyv még nem lévén), Nosza ispán, szolga, poroszló, Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba-, konyhaleányok, Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó, Egyszóval minden, valamely'k csak elõl vagy utól volt, Fuson az udvarból a rétre, ligetre, mezõre; Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen alatta. A nép mind kirohant, egyedül egy sánta banyára Hagyván a tüzelést; hanem a szemfül Matyi ettõl Igy szabadula meg: a paphoz küldé, hogy az Istent Kérje hívekkel, - Maga megvizsgálja az úrnak Vak szemeit; kendõt vesz elõ s addig simogatja A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor Megköti hátulról tarkójánál. `Uram!-úgy- mond-, Nem felcser vagyok én, hanem a Ludas Matyi, kit kend Megveretett; s lúdját elvette: de hasztalan a szót Nem szaporítom; elég, hogy most másodszor adom meg Amit megmondtam; fõkép, hogy kend is a hosszas Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak essünk Által rajta; ha még nekem a jó Isten erõt ád, Harmadszor se fogok majd késni.` Elõveszi osztán Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútul. Ekkor az ágyfõbõl a pénz kulcsát kikeresvén, `Lúdjaim árát és költségemet elveszem`,- úgymond. Azzal búcsút vesz, kimegy; a paripára fel- ugrik; S illa berek. - Haza jõ a fûvész csorda rakottan: Bészalad egy szobalány, meglátja az úr csuda képét; Elsikkantja magát, kifut, össze rikoltja az udvart. Egyik kérdi mi baj? Másik, hogy hol van az orvos? Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki az ördög Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak? Oldjuk meg szaporán. - A félholt Döbrögi ekkor Már csak alig szuszogott, és minden pontba elájult, S csak lassan nyöghette ki, hogy Ludas Matyi volt az, És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap, aki csak ülhet, Kergetik a Matyi hûlt nyomait, de haszon- talan, õ már Tudj' Isten hol járt; bizonyos, hogy csalfa örömmel És degesz erszénnyel tért meg Scorbuntius úrhoz. Negyedik levonás ................. Már most ám igazán rosszul lett Döbrögi; rendes Orvosokat hívtak, s currenst küldöztek az ország Minden részéhez, Ludas Matyi megfogatása Végett; csakhogy az õ képét igazára leírni Nem lehetett, minthogy mindig más színbe jelent meg.- Hogy pedig ez nem más földön, hanem a mi Hazánkban Történt, a' bizonyos: meg tetszik az akkori törvény- Tévõk gondjából, kik az õ csúfjára, örökre Feljegyzék a nagy törvénykönyvben, hogy az olyan Rossz úton járó kutyafog, mint a mi Matyink volt, Ludasnak nevezõdjön: ez hát nem puszta találmány. Nem jött kézre Matyink, mely Döbrögi núrnak eléggé Bokroztatta baját, és már egy ízbe reménység Sem volt éltéhez: hanem a bölcs orvosok által Nagy nyavalyáján a munkás természet erõt vet, És lassan-lassan keze szennyét csak kiheverte Mátyásnak; hanem a Ludas név annyira fészket Vert szívébe, hogy a vidék lúdját kiölette, Mert csak lúd-tollat látott is, azonnal elájult; Még a ludimagistert is ki akarta csapatni A jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább Rectornak hivatja magát s minden követõit. Húsz lándzsát csak azért tartott, hogy tíze napestig, Tíze viszont éjjel mindig õrt álljon az udvar Környékén; - hozzá közelíteni akárki fiának Sem lehetett, ha ugyancsak elõtte nem esmeretes volt. Hogyha az udvarból a jószágába kiment is, Tíz lándzsás lovagolt mindenkor hintaja mellett.- Ezt Matyi is mint más, jól tudta, de hasztalan; õ azt Háromszor fogadá, hogy megveri Döbrögit, annak, Bárha törik-szakad is, csak meg kell lenni akárhogy. Országos vásár esik egykor Döbrögi úrnak Városkájában; Matyi ott, mint más igaz ember, Megjelenik paripán; a lóvásárba bolyongván, Meglát egy virgonc lovat egy idegen sihedernél; Kérdezi, hogy mire tartja? `Uram, csak száz arany` -úgymond.- `Cimbora, hogy lehet az? - Matyi így szól -, úgy-e komázol? Tíz lovat is veszek én annyin, tán jobbat is ennél.` `Ugyde uram! - felel a siheder, - jó nagy Magyarország, És mégis ki hagyom mindjárt vájatni acéllal Mind a két szememet, ha csak egy lova hág is elébe.` `Ugy én a lovadat megvenném, mond Matyi, hogyha Megbizonyíthatnád, pedig így meg nem veszi senki. - Int neki - félre megyen vele -, nézd, ottan lakik egy úr, Tán tudod azt magad is, - majd itt kocsiká- zik el arra: Tíz lándzsás katonák lovagolnak hintaja mellett; Majd ha az erdõnél járnak, nyargalj oda, mondjad Szembe az úrnak, hogy te vagy a Ludas Matyi, osztán Kotródj ám, mert száz lelked lesz, mégis az ördög Elvisz, ecsém, ha azok megcsípnek; hogyha nem, úgy én Megveszem a lovadat; felpénzül, hogy bizonyos légy, Tíz aranyat feladok; majd meglelsz engemet itt s itt.` Tetszett a tûzrõl pattant sihedernek az alku, És nehezen lesi, hogy mikor indul már az az úr ki.- Egyszer lárma esik - riogatják széjjel az embert; Döbrögi jõ hintón! - Utjából félre vonódik Minden igaz lélek. - Pezseg a pozsgás sihederben A jó vér a csak alig várhatja, hogy a kerek erdõt Érjék Döbrögiék; mint a nyíl utánok ereszti Ráróját; - `Lassan, lassan, uraim!` - kiabálja; Mellé szöktet a hintónak, - `tudod-e uram, - úgymond -, Hogy ki vagyok? Tudd meg, Ludas Matyi én vagyok!` - uccu! `Rajta, legény!` - ordítja az úr - egyszerre utána Hajt a tíz lándzsás, de mi haszna, nyomába se hágnak. `Fogd ki kocsis nyerges lovadat, - mond Döbrögi-, jobb ez Mind a tízénél, mondjad, hogy száz arany, aki Elfoghatja! - szorítsd!` Maga a hintóba felugrik, És kíváncsi szemét düllesztve mereszti utánok, Hogy fogják el már Matyit. - Ö pedig a kerek erdõ Sarkánál elbujva fülelt, s látván, hogy az úr már Csak maga van, kilopózkodik, és megrántja ruháját: `Mit bámul az uram? Nem fogják azt ma el- úgymond;- Osztán nem Ludas Matyi az, hanem én vagyok, akit Megveretett kelmed, s lúdját elvette erõvel.` Döbrögit a mennykõ ha azon nyomban megütötte Volna, talán sokkal könnyebb lett volna szegénynek. Összerogyott, és a kocsiból ájulva zuhant le Ott Matyi szánakozás nélkül megverte utólszor S erszényét a lúd árába viszont kiürítvén, Mondja: `Ne féljen az úr, már többször nem nem verem én meg.` Azzal lóra kapott, s elment dolgára örökre. A tizenegy lovasok nagy késõn visszakerültek, Vert lovaik csak alig húzván inokat, valamint a Megzsákolt urok is, kit, elérkezvén, kocsijában Bágyadtan leltek; mondják, hogy nem vala képes Tarkón csípni Matyit. `Nem is a' volt, Döbrögi mondja,- A négyelni való megvert háromszor.- Az Isten Igy bánik s bánjon valamennyi kegyetlen urakkal.` Ezt mondván, megtért a kastélyába, s azonnal Elküldötte a húsz lándzsást, kegyelemmel akarván Oni magát ezután az erõszaktétel ellen És törvénytelenül nem bánt, hanem úgy, ahogy illik Embertársaival; jól is végezte világát. -oOo-

< Elõzõ		Következõ >

[ Vissza ]