Az államférfi és hadvezér életmûvének máig hatalmas részét jelenti írói termése. Valószínû, hogy már 1640 körül verselni kezdett, elsõsorban klasszikus és kortárs - fõként olasz - mintákat követve. Epigrammákat, rövidebb elbeszélõ költeményeket írt. 1645-46 telén azonban hosszabb mû alkotására vállalkozott: dédapjának, a szigetvári Zrínyi Miklósnak a hõsi halálát örökítette meg hõskölteményben A szigeti veszedelem címen. Az eposz 15 énekben, rímes tizenkettesekben mondja el a hõs elõd helytállásának történetét, méghozzá úgy, hogy az esemény messze meghaladja a családi történetet, sõt a magyar história kereteit is. A kereszténység történelmének fontos eseményévé válik: a végveszéllyel fenyegetõ pogány török támadása megtörik a maroknyi védõ helytállásán, a szultán is meghal, Isten a szigetiek halálát áldozatként fogadja el, s megkegyelmez a veszendõnek tartott magyarságnak. Rövidebb verseit és eposzát 1651-ben, Bécsben adatta ki közös kötetben Adriai tengernek Syrenaia címen.

1646: Tábori kis trakta címû mûve egy tervbe vett nagyobb katonai kézikönyv része, mely a hadsereg szolgálati szabályzatáról, szervezésérõl, létszámáról, ellátásáról szól. (Zrínyi találta ki a hadtápot, õ szervezte meg, hogy minden csapatot kövessen a tábori konyha.)

1650-53: Vitézi hadnagy címû munkája több száz rövidebb-hosszabb elmélkedés gyûjteménye, ezekben az ideális hadvezér személyérõl, illetve a hadvezetés különbözõ kérdéseirõl töpreng. Az erkölcsi alapok: tanult legyen, erkölcsös legyen, fegyelmezett legyen.

Olyan költõi, nagyobb elbeszélõ költemény, amely egy eszményinek tekintett múltban élt és rendkívüli képességekkel megáldott hõsök vagy félistenek emberi mértéket meghaladó tetteit örökíti meg. A benne ábrázolt események az egész közösség a nemzet, vagy éppen emberiség sorsát eldöntõ jelentõségûek.

6. eposzi jelzõ

A XIII-XVI. században a polgárság harcot indított a gazdasági és társadalmi hatalomban való részvétért a feudalizmus ellen, ám a társadalom uralkodó osztályává mégsem válhatott, mert a gazdasági feltételek és a politikai lehetõségek ezt nem tették lehetõvé. A XVI. sz. végétõl Európában új gazdasági, társadalmi és ideológiai folyamatok bontakoztak ki: újra megszilárdult a feudalizmus, létrejöttek az abszolút monarchiák. A katolikus egyház hatalmát féltve a reformáció tanaitól támadásba lendült: ellenreformáció, és ezt a harcot a jezsuiták - a Jézus társaság tagjai - irányították. A katolikus egyház legfõbb támasza a fejedelmek és a fõurak, akikkel szemben szövetkeznek, hogy térjenek vissza a katolikus hitre ezzel példát mutatva. „Azé a föld, akié a vallás.” Az egyház létrehozza az újkatolicizmust a hívek visszaszerzésére. A templomokat fényûzõen díszítik, hogy a híveket lenyûgözzék.

A Szigeti veszedelem nyelve régies, versformája négyes rímû tizenkettes. A költõ a bokorrímet alkalmazta (AAAA). Barokk stílus: jelzõgazdag, aprólékos. A mûvet a nyitó és a zárókép mintegy keretbe zárja: mindkét részében Istenhez fordul a költõ. Az eposz középpontjában egy keresztény motívum, az átlagon felüli ember áll. A költõ tervszerû szerkesztõmunkája az eposz egészében megfigyelhetõ. Pl. abban, hogy az eposz expozíciója igen hosszú. Ez nagyon fontos, mert a török hatalmas sereggel indul Szigetvár ellen, s a maroknyi védõseregnek esélye sem lenne a török hadak ellen, ha az erõk némileg ki nem egyenlítõdnének. Az elsõ hat ének során ez meg is valósul: állandó vereségek érik a török sereget. A két eposzi seregszemle egymástól távol esik. Bár mindkét sereg kitûnõ katonákból áll, különbségük kifejezi, hogy itt a nyers erõ áll szemben a mindent vállaló hõsiességgel. A mû alaphelyzetét a következõképpen lehetne összefoglalni: a magyarság bûnei miatt Isten a törököt küldi az ország elpusztítására. A török sereg Szigetvárt ostromolja, ahol olyan védõsereggel találja magát szemben, mely mentes a magyarság bûneitõl, sõt egyenesen annak ellentéte: a szigeti védõkben a legkiválóbb erények testesülnek meg. A töröknek ilyen védõk ellen nincs hatalma, ezért itt következik be a háború nagy fordulata: a török ugyan formálisan gyõzelmet arat, Szigetvár elesik, hiszen egész Magyarország még nem „tért meg", de a török tábor szétzüllik, vezére meghal, így megszûnik az a szerepe, hogy a magyarság büntetõ ostora legyen. Az eposz fõ cselekménye az ostrom. Tudomásunk szerint 10 ostrom folyt le Szigetvár ellen, de Zrínyi a mûvészi tömörítés jegyében egyetlen hatalmas ostromot ír le. Ugyanilyen költõi túlzással élt a költõ dédapja ill. a szultán alakját illetõen. Zrínyi a mû során szinte félistenné növi ki magát, s Szulimán vele párhuzamosan egyre embertelenebbé válik. Egy kitûnõ hadvezér indult Szigetvár ellen, s végül egy embertelen zsarnok esett el a szigetvári hõs kardjától. Ugyanis a költõ - bár pontosan értesült Szulimán halálának tényleges körülményeirõl - mégis dédapjának tulajdonítja a szultán megölését.

Az eposzban továbbá lényeges az epizódok szerepe. Ezek teszik teljessé a történetet, mert megismertetnek bennünket a szereplõk életével ill. elõéletével. Ilyen, pl. Delimán és Cumilla tragikus szerelmi epizódja, vagy a Borbála-epizód.

Az eposz utolsó szakasza öt soros, egy sorral több tehát a többi szakasznál. Benne a költõ a lehulló vért aláírássá minõsíti, s ráadásként odafüggesztett ötödik sor a dédunokát, a költõt is belefoglalja ebbe a vérrel megpecsételt szerzõdésbe az eposz utolsó, 1566. szakasza végén.

A szerkesztés egyik érdekes megoldása, hogy a fõcselekmény, a vár ostroma, csak a VII. énekben kezdõdik. A terjedelmes bevezetõnek fontos szerepe van. Megismerjük Mo. korabeli állapotát, a magyarság bûneit, a megbocsátás feltételeit. Felvonul a hatalmas török sereg, Zrínyi a feszület elõtt imádkozik. Már itt megtudjuk, hogy mártírhalál vár rá. De ez nem bukás lesz, hanem jutalom. A hõs kapitány maga kéri a vértanúságot, halála megdicsõülés. A hosszú bevezetõ arra szolgál, hogy hihetõvé tegye: nem lehetetlen legyõzni a hatalmas támadó sereget. Bár a kisszámú védõsereg fokozatosan elvérzik, az eposz mégis a törökök vereségsorozatát és a magyarok szakadatlan gyõzelmeit mutatja be. A kisszámú magyar sereg céltudatos, a hatalmas török sereg szervezetlen.

A vár ostromát mutatja be a 7. ének. A fõhad megérkezik a vár alá. Párviadalok zajlanak. A szerkezet két szempontból érdemel figyelmet: az egyik a tömörítés (a forrásokból ismert 10 ostrom helyett egyetlen hatalmas ostromot ír le a 10. énekben), a másik a változatosság. A 10. éneket Juranics és Radivoj hõsi, de tragikus kimenetelû története elõzi meg. A török sereg széthullását, a lázadást bemutató 11. ének után Delimán és Cumilla szerelmi epizódja következik. Majd a pogány érzéki szerelem ellenpárjaként Deli Vid és Borbála története, a hitvesi szerelem szép példája. Fontos szerepük van a végzetszerûséget érzékeltetõ véletleneknek is, pl. a postagalamb elfogása. A szultán, aki fontolgatta az ostrom feladását, az elfogott segélykérõ levélbõl értesül a vár súlyos helyzetérõl, és felkészül a végsõ támadásra (várostrom).

4. Politikai szándéka: mozgósítás a török ellen. Zrínyi e mûvében fogalmazza meg felismerését, hogy a magyarság nem számíthat segítségre, saját erejébõl, nemzeti összefogással képes megszabadulni a török seregektõl.

5. Szándékos illúziókeltés jellemzi, a csodás elemeket hihetõvé teszi, valószerûvé váltja: a vereséget gyõzelemként mutatja be (paradoxon elem): a védõsereget gyõztesként tünteti fel a várat elfoglaló ellenséggel szemben, de a történelmet nem hamisítja meg.

6. Festõi látásmódjával nemcsak az illúziókeltést, hanem a monumentalitást is szolgálja. Pl. a szultán külsõ jellemzése: fantáziát tágító, érzelmeket fakasztó képekkel jellemez s a tényanyagok reális adagolásával szoktatja hozzá a valószerûtlen elfogadásához.

Lírai: elmélkedések, dalszerû betét, pl.: Szkender bég és Rézmán kávézik, s közben egy fiú lantozik.

Epikai: leíró jellegû részletek, elbeszélések, seregjellemzések.

8. Mivel a barokk nem az értelemre, hanem az érzelemre akar hatni, festõi képeket, túldíszített jelzõket használ (basa jellemzése). Sokoldalúan hangulatteremtõ, hangulatfestõ kifejezésekkel jellemzi hõseit, érzéki hatású metaforákat, pompázó jelzõket és bizarr akusztikájú verselési formákat alkalmaz (basa külsõ és belsõ jellemzése).

9. Ellentétek, kontrasztok és párhuzamok fedezhetõk fel a jellemzésekben: a török tábor megosztottsága, egymást pusztító ellenségeskedése ellentétben áll a magyarok egységével, önfeláldozó hitvesi szeretetével. A pokol-menny ellentéte a mû elején és végén.

A nagy eposz után „pennáját” már csak prózai politikai értekezések, röpiratok írására használta. Ezek közül az utolsó és a legkitûnõbb az a röpirat, melynek teljes „címe”: Ne bántsd a magyart. A török áfium ellen való orvosság. 1660-ban írta. Ez a szenvedélyes hangú vitairat kétségbe ejt, és reményt nyújt, szégyenkezik és büszkém öntudatos: felkiált, kérdez, bizonyít, felel és tagad, párbeszédet rögtönöz, s közben ellenállhatatlan érveléssel juttatja el az olvasót az állandó hadsereg felállításának gondolatához. Egy „példával”, példabeszéddel kezdi röpiratát, hogy meggyõzõ legyen a kétségbeesés rémülete: Cresus király néma fia apja halálos veszedelme láttán így kiált fel: „Ne bántsd a királyt! A második bekezdés a tunyákat, a tespedõket, a veszélyrõl nem tudni akarókat kilendíteni nemzetvesztõ nyugalmukból, közömbösségükbõl. Az utolsó mondat a nemzeti büszkeség pillanatnyi felvillanásával az önfeláldozó harc szükségességének nemes céljaira utal. A következõ szemelvény szinte drámai párbeszéd, egy elképzelt ellenféllel való vita. Az indulat hevében rokon értelmû, fõleg egymás mellé rendelt mondatokat halmoz

A „Mikor meghalunk…” kezdetû részlet lesújtó, kiábrándító képet fest a korabeli magyar hadviselésrõl.