|
|
|
Magyarország diplomáciája nem hagy cserben senkit sem |
|
|
|
Írta: admin
|
|
2007. July 22. |
A magyar diplomácia – állítson bármit is a hazai ellenzék – nem hagyta cserben sem Lengyelországot, sem Észtországot, sem pedig a bántalmazott szlovákiai magyar diáklányt, Malina Hedviget. És amikor szükség volt rá, szót emelt a magyarságuk miatt zaklatott RMDSZ-es politikusok mellett – mondta a Népszavának adott interjújában Göncz Kinga külügyminiszter.
– Miniszter asszony, hadd kezdjem egy igazán mindenkit érdeklő kérdéssel! Mi történt Afganisztánban? Csakugyan merényletet akartak elkövetni ön ellen?
– Afganisztán nem veszélytelen hely, de ezt tudtuk akkor is, amikor elindultunk. Gyakoriak a fenyegetések, melyek nagy része nem bizonyul valósnak. Ez azonban csak később derül ki. Mi is kaptunk fenyegetést tartalmazó információt, és hálásak vagyunk az ott szolgálatot teljesítő katonáknak és parancsnokoknak, hogy segítettek az értékelésben és garantálták a biztonságunkat .
– Mit válaszol azokra az – elsősorban a magyar ellenzék részéről hangoztatott – vádakra, melyek szerint a magyar kormány cserbenhagyta a Moszkva által szorongatott lengyeleket és baltiakat? Ilyen vádak egyébként elhangzottak az oroszországi finnugor találkozó kapcsán is…
– Nekem úgy tűnik, mintha a vádak megfogalmazói nem vennék tudomásul, hogy Magyarország évek óta az Európai Unió tagja, csakúgy, mint a szóban forgó országok. Ami azt jelenti, hogy nagyon sok minden nem elsődlegesen a kétoldalú kapcsolatokban dől el, hanem – ez esetben – az Európai Unió és Oroszország bonyolult és sokrétű viszonyrendszerében. Magyarország európai uniós tagországként a nehéz kérdésekben egyébként minden esetben szolidaritást vállalt mind Lengyelországgal, mind a baltiakkal. Ezzel együtt az Oroszországhoz fűződő kétoldalú kapcsolataink egyes területein kétségtelenül eltérő stratégiát követünk. Magyarország a pragmatikus együttműködésre helyezi a hangsúlyt, amelynek az eredményei – különösen gazdasági téren – közismertek. Konszenzusos megoldásokat szorgalmazunk, de ez korántsem jelenti azt, hogy elvi kérdésekben engedményeket tennénk.
Lengyelországgal és a balti országokkal sokrétű kapcsolatokat ápolunk. A visegrádi együttműködés körében például Lengyelország az egyik legfontosabb partnerünk. Esetenként vannak persze vitáink is. Így a reformszerződés ügyében mást gondolt Lengyelország és mást Magyarország, ám számos területen igencsak közösek az érdekeink és nagyon hasonlóan vélekedünk – például a schengeni csatlakozás, az amerikai vízum vagy a regionális kérdések tekintetében. Gazdasági együttműködésünk Lengyelországgal – csakúgy, mint a baltiakkal – gyorsan növekszik, az EU-ban pedig jól együtt tudnak dolgozni a visegrádiak és a baltiak. Lettország most nyit nagykövetséget Magyarországon, mi most nyitunk Lettországban, a miniszterelnök pedig idén balti körutat tesz. Ha megnézzük, milyen magatartást tanúsít az Európai Unióban Magyarország és Lengyelország, akkor persze látunk különbségeket. Mi inkább együttműködésre törekszünk, Lengyelország viszont – melynek mérete és helyzete is más – sokkal többször konfrontálódik.
– Az észtek nem képviseltethették magukat legmagasabb szinten a finnugor találkozón. Nem követelte volna meg az európai szolidaritás, hogy mi is csak szakembereket küldjünk?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Nyilván jobb lett volna, ha Észtország is magas szintű meghívást kap, ám nem mi voltunk a házigazdák. Kérdésként merült föl, mit is jelent ilyenkor a magyar miniszterelnök részvétele vagy távolmaradása. Az utóbbi egyebek közt azt jelentette volna, hogy elzárkózunk a párbeszédtől a kis finnugor népek helyzetéről, amelyek viszont nagyon sok szempontból rászorulnak a képviseletre és a támogatásra. Annak önmagában is jelentősége volt, hogy kultúrájuk kiemelt figyelmet kapott s hogy a velük kapcsolatos kérdésekről a legmagasabb szinten lehetett beszélni az orosz vezetéssel. És az sem mellékes, hogy Finnország szintén a legmagasabb szinten képviseltette magát, az észt kormányfő pedig nyilatkozatban erősítette meg: nincs kifogása a másik két finnugor ország állam és kormányfőjének részvételével szemben. Miniszterelnök úr egyébként írt egy levelet észt kollégájának, jelezve, hogy ő Észtországot is képviselni fogja a találkozón, és utána tájékoztatást ad a történtekről.
– Mit válaszol arra az – ugyancsak magyarországi – szemrehányásra, amely szerint a budapesti kormány cserbenhagyta Malina Hedviget is? Hogy a szlovákok szerint Gyurcsány miniszterelnök véleménye megegyezik az övékével…
– Nézzük meg, miről is szól e kérdés. Malina Hedvig igazi érdeke az, hogy jogállami keretek között őt igazoló döntés szülessék a bíróságon. És ugyanez az érdeke a szlovákiai magyar közösségnek is. Az tudniillik, hogy Szlovákiában általában jogállami döntések szülessenek s hogy etnikai hovatartozástól függetlenül bízni lehessen a szlovák bíróságokban. Nem utolsó- sorban Magyarország is abban érdekelt, hogy a velünk szomszédos Szlovákia, ahol nagy létszámú magyar közösség él, olyan jogállam legyen, amely megfelel mindazoknak a követelményeknek és elvárásoknak, melyek egy európai uniós tagországgal szemben joggal támasztani lehet. A szlovák és a magyar érdek egyébként ezen a ponton közös. Mi azt szeretnénk, hogy szabályos és átlátható jogi eljárásban igazolódjon az, amit Malina Hedvig mond. Egyelőre senki nem állíthatja felelősséggel, hogy Szlovákia nem jogállamként működik vagy hogy az igazságszolgáltatás az adott ügyben nem ennek megfelelően jár el. Ha viszont tényszerűen is felmerül a politikai befolyásolás gyanúja, akkor lépni fogunk. E pillanatban a magyar kormánynak azonban az a feladata – s ezzel szolgálja a legjobban Malina Hedvig érdekeit is –, hogy elhamarkodott ítéletek helyett folyamatosan figyelemmel kísérje a szlovákiai eljárást.
– Romániában a vizsgálat alá vont RMDSZ-es politikusok ügyében viszont már léptünk. Bukarest szerint ezzel beavatkoztunk a belügyeibe…
– Most, ha jól értem, pont az ellenkezőjét kéri számon annak, mint az előbb. Akkor az volt a kérdés, miért nem védjük az észteket és Malina Hedviget…
– Csak azt kérdezem, miért a különbség.
– Ez egy nagyon szűk mezsgye. Egyrészt az Európai Unió egyik alapelve, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nem kizárólagosan belügy. Másrészt a magyar alkotmány is kimondja, hogy a kormánynak felelőssége van a határon túli magyar közösségek kapcsán s hogy figyelemmel kíséri helyzetük alakulását. Amikor tehát úgy gondoljuk, hogy etnikai alapon diszkriminációs lépések történnek, akkor meg kell szólalnunk. A romániai Szatmár megye politikusaival szemben az a vád merült fel, hogy magyarlakta települések érdekeiért, költségvetési támogatásokért lobbiztak. De vajon miért ne tehetnék? Hiszen mindenki lobbizik saját településéért, saját régiójáért.
– Vagyis Szlovákia esetében bízunk az igazságszolgáltatásban, és nem avatkozunk közbe, Románia esetében viszont elébe vágunk a folyamatnak.
– Ez nem egészen így van. Malina Hedvig ügyét is napirenden tartjuk, és az eljárás menetéről folyamatosan tájékozódunk szlovák partnereinknél. Az egyes romániai magyar politikusok ellen megfogalmazott vádakban azonban közvetlenül is felmerül az etnikai diszkrimináció gyanúja, ez ellen pedig határozottan fel kell emelni a szavunkat.
– Mintha erősödne a Fidesz befolyása Erdélyben és ezzel párhuzamosan javulna Tőkés László pozíciója. Mi ennek az oka?
– Nem tudom, hogy így van-e, de az lenne a jó, ha minden magyarországi párt tudomásul venné, hogy a határon túli magyar szervezetek nem a magyarországi politika, illetve a Fidesz vagy bármely más magyarországi párt meghosszabbított nyúlványai, hanem önálló döntéshozatallal, önálló helyzetértékeléssel, önálló cselekvési térrel rendelkező szervezetek, melyek sokkal jobban ismerik a helyi viszonyokat, sokkal jobban tudják, hogy az adott belpolitikai helyzetben milyen eljárási vagy kapcsolattartási módok érvényesek és sikeresek, kik a potenciális partnerek és mekkora a mozgástér. Magyarországnak támogatnia kell őket, ebben talán valamennyien egyetértünk. A kormány számára viszont az is egyértelmű, hogy nem lehet helyettük cselekedni és nem szabad rájuk közvetlen befolyást gyakorolni. Jó lenne, ha a hazai politika valamennyi szereplője is ehhez tartaná magát, s tartózkodna a határon túli magyar közösségek befolyásolására, megosztására irányuló törekvésektől.
Romániában az RMDSZ és Markó Béla évek óta kormányzati szerepet tölt be ennek minden felelősségével és reálpolitikát folytat ennek minden következményével együtt. Sok mindent elért az észak-erdélyi autópálya melletti döntéstől kezdve a magyarlakta területeknek jutó különböző támogatásokig. Megoldatlan problémák azonban mindig maradnak. És tudjuk: a kormányzati pozícióból kiábrándulások is következnek. Ott is, Magyarországon is. Az ellenzéki szerep kisebb felelősséggel jár, mivel ott könnyebb eltekinteni a realitásoktól, és ez sokak számára vonzó.
– Amíg a szomszédok EU-felvételükre vártak, igyekeztek kisebbségpolitikájukban is európaiak lenni. Most, hogy "birtokon belül” vannak, már nem annyira. Mennyiben számíthatunk ilyenkor Európára?
– Azt hiszem, hogy ez természetes folyamat, mégpedig nem csak a kisebbségpolitikában. Mindegyik, csatlakozásra váró ország komoly erőfeszítésekkel igyekezett megfelelni a követelményeknek. Most pedig mindegyikben láthatunk egyfajta fáradtságot, ráadásul időről időre komoly belpolitikai konfliktusok alakulnak ki, amelyeknek a magyar kisebbségi közösségek politikai szervezetei is óhatatlanul szereplőivé válnak. A következmények a kisebbségpolitika terén is közvetlenül érezhetőek. Viszont azzal, hogy egy ország az EU tagja lett, elvállalta azt az értékrendet, melynek részei az emberi, köztük a kisebbségi jogok is.
– Elvállalta, de nem eszerint cselekszik.
– Mint mondtam, figyelünk a problémás helyzetekre. Közben azonban nagyon sok pozitívum is történik. Szoros együttműködés kezdődött egyetemek, kutatók, civil szervezetek és piaci szereplők között. Probléma nélkül fektetnek be a vállalkozók határon innen és túl, az emberek átjárnak dolgozni, ugyancsak minden probléma nélkül. Senki sem gondolja, hogy baja lesz abból, ha Magyarországról Szlovákiába jár át. Most ugyanez kezdődik Románia és Magyarország között is. Itt nincsen semmifajta kisebbségi probléma. Egyszer-egyszer persze visszaköszönnek a korábbi érzékenységek – ezeket nem lehet egyik napról a másikra kiirtani. De nem ezek jellemzik a kapcsolatokat.
– A jövő év elején csatlakozunk a schengeni rendszerhez. Mit hoz ez a határon túli magyarság számára?
– Attól függ, melyik országról van szó. Szlovákia viszonylatában ez azt jelenti, hogy nem fogjuk észrevenni, hogy átmentünk a határon. Ahogy ez már létezik Ausztria és Németország vagy Nyugat-Európa más országai között. Románia szempontjából most még nem lesz változás. Egyébként nemrég jöttem vissza Erdélyből, és jó szívvel mondhatom, hogy átlagos forgalmi körülmények között zökkenőmentes az átkelés a határon. Közös vizsgálati pontok vannak, vagy a románok, vagy a magyarok nézik az útlevelet, mégpedig rendkívül udvariasan.
Ahol probléma lehet, az Ukrajna és Szerbia. Az utóbbinak van integrációs perspektívája, és Magyarország nagyon keményen dolgozik azon, hogy ez minél gyorsabban valósággá is váljon. Magyarország volt az egyik fő szorgalmazója annak, hogy a vízumdíjak ne nagyon nagy mértékben emelkedjenek vagy hogy legyen kishatárforgalmi lehetőségük azoknak az embereknek, akik magyar terület közelében élnek. Mi javasoltuk azt, hogy Szerbiával és a nyugat-balkáni országokkal készítsünk elő vízummentességi megállapodást. Szeretnénk továbbá, ha többen élnének a nemzeti vízum lehetőségével is. Mert ha valaki ez alapján tartózkodási engedélyt kap, akkor a többi schengeni országba is átmehet. Szeretnénk minél nagyobb számban többszöri belépésre jogosító, illetve térítésmentes vízumot kiadni.
Ami Kárpátalját illeti, Ukrajnának egyelőre nincsen integrációs perspektívája. Viszont az ottani magyarság döntő többsége élhet a kishatárforgalom lehetőségével. Az ukrán kormánnyal erről el is kezdődtek a tárgyalások, mégpedig nagyon intenzíven.
– Mivel magyarázza azt, hogy az utóbbi időben erősen lecsökkent az EU magyarországi népszerűsége?
– Magyarország sokáig vezetett e szempontból: mi szerettük legjobban az EU-t. Ehhez sok munka kellett, hiszen csatlakozásunk előtt intenzív információs kampány folyt. Meg is volt az eredménye, hiszen mi, magyarok sokkal többet tudtunk az EU-ról, mint a régi tagállamok polgárai. Ehhez képest csökkent a lelkesedés. De minden országban azt látjuk, hogy amikor belpolitikai nehézségek merülnek fel, alábbhagy az EU népszerűsége. És nálunk a konvergenciaprogrammal összefüggő reformok valóban megterhelést jelentenek az emberek számára. Én azért őszintén remélem, hogy az EU népszerűsége csak átmenetileg csökken. Magyarországon az emberek egyébként bíznak az uniós intézményekben, ami jó jel.
– Hol tart a külpolitikai stratégia kidolgozása? Eredetileg arról volt szó, hogy júliusra készül el, legutóbbi nyilatkozata szerint viszont csak őszre…
– E stratégia sajátos módon készül. Sokszor elmondtam, hogy ha megkérem a külügyes kollégákat, hogy üljenek le, és írjanak egy stratégiát, akkor megírják két hét alatt. Mi viszont külső kutatóműhelyeket kértünk fel alaptanulmányok elkészítésére. Ezekből negyven-egynéhány már el is készült – köztük nyolc összefoglaló tanulmány. Ezeket eddig több mint ezer egyetemi oktatóval, hallgatóval és véleményformáló értelmiségivel beszéltük meg. És gyakorlatilag elkészült egy olyan kutatói összefoglaló is, melyet a napokban kiküldünk a nagyköveteknek véleményezésre. Azután készül a kormány számára egy előterjesztés, melyet megfelelő egyeztetés után az Országgyűlés bizottságai elé terjesztünk.
– Mennyire érzi stabilnak külügyminiszteri pozícióját, van-e elképzelése arról, miért próbálják meg időről időre kikezdeni? Van-e mozgástere arra, hogy a miniszterelnöktől függetlenül is alakítsa a magyar külpolitikát?
– A kikezdési szándékokat némi meglepetéssel tapasztaltam, hiszen szociális miniszterként ilyeneket nem igen ismertem. Úgy tűnik, népszerű a külügyminiszteri tisztség. Az ember egyébként megtanulja, hogy semmilyen miniszteri pozíció sem örök. Én ráadásul nagyon sokszor váltottam az utolsó öt évben: voltam államtitkár, tárca nélküli miniszter, majd miniszter. Azt hiszem, az embernek tudomásul kell vennie, hogy miniszterként tulajdonképpen csak "vendég”. A tárcának van saját élete, folyamatossága, míg a miniszter csak egy darabig áll az élén. Addig azonban formálja tárcája és a területe működését, prioritásokat állít, értékeket tesz hangsúlyosabbá.
– Ami a mozgásteremet illeti: folyamatos az egyeztetés a Külügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal között. Az Európai Unión belül a miniszterelnököknek mindenhol nagyon fontos szerepük van. De rengeteg dolga van a külügyminisztériumnak és a külügyminiszternek is. Hiszen a miniszterelnök nem tud és nem is akar mindenhol jelen lenni. Ám nyilvánvaló, hogy ha maga foglalkozik egy területtel, azzal hangsúlyt ad neki. Vagyis a miniszter és a miniszterelnök tevékenysége kiegészíti egymást. A miniszterelnök befolyása az egységes kormányzati működés lényegéhez tartozik.
|
|
