Föoldal
A magyaroknál csak a bolgárok pesszimistábbak
Írta: admin   
2007. July 12.
Az Eurobarométer felmérése már többször bebizonyította, hogy a magyarok a legpesszimistábban az unió polgárai között, ezen a helyzeten 2007 tavaszán csak az tudott változtatni, hogy Románia mellett Bulgária is az EU tagja lett, és utóbbi ország polgárai még a magyaroknál is elégedetlenebbek.
Tovább...
 
A határon túli magyarokról nyilatkoztak a Fidesz és az MSZP politikusai
Írta: admin   
2007. July 11.
A trianoni békeszerződés után több mint nyolcvan évvel a megoldást nem a sebek felszaggatása, hanem Magyarország schengeni csatlakozása jelenti – mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke. A Fidesz szerint viszont ma már világos: semmi jóra, semmilyen segítségre nem számíthat a határon túli magyarság az MSZP és a kormány részéről.
Tovább...
 
Hans-Gert Pöttering: Helye van az erdélyi autonómia-törekvésnek
Írta: admin   
2007. July 11.
Minden olyan kisebbségi követelésnek helye van, beleértve az autonómiát is, amely hozzásegíti a romániai magyar kisebbséget identitása megőrzéséhez, s nem sérti Románia területi integritását - ezt közölte kedden Strasbourgban romániai magyar politikusokkal Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke Tőkés László református püspök beszámolója szerint.
Tovább...
 
Magyarországot is említette az al-Kaida vezér
Írta: admin   
2007. July 11.
Magyarországról is beszélt legújabb hangüzenetében az al-Kaida terrorhálózat második embere, bár tévesen. Ayman al Zavahíri Ausztriával keverte össze hazánkat.
Tovább...
 
Egyre népszerűbb a Balaton
Írta: admin   
2007. July 11.
Tovább nőtt a Balaton népszerűsége a magyarok körében, és kisebb mértékben ugyan, de a külföldi vendégek száma is emelkedett a tó partján az elmúlt hónapokban tavalyhoz képest - derült ki a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Irodájának (BRTPI) első fél éves reprezentatív adatgyűjtéséből, valamint a KSH Balatoni régióról készült első öt havi vendégforgalmi adataiból.
Tovább...
 
Legyen előkészítő találkozó a Markó-Tőkés csúcs előtt
Írta: admin   
2007. July 10.
A Markó-Tőkés csúcs előtt előkészítő háttértalálkozót szeretnénk – nyilatkozta az egyik hírportálnak Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke. Markó csütörtökön meleg hangú levélben hívta meg Tőkést egyeztetni az EP-választási listáról. Az RMDSZ elnöke három időpontot javasolt, még a tusványosi szabadegyetem előtt. Szilágyi elmondta: a találkozó technikai részleteinek megbeszélése végett felvette a kapcsolatot Szepessy Lászlóval, az RMDSZ-elnök kabinetfőnökével.
Tovább...
 
Szlovákia déli területeinek elvesztésével számol?
Írta: admin   
2007. July 10.
Beletörődött Szlovákia abba, egy cseh hetilap szerint, hogy a schengeni csatlakozás után, a határ eltűnése miatt sokkal szorosabbá válhat a szlovákiai magyarok kapcsolata az anyaországgal. Pozsony épp ezért már most kerüli a stratégiai beruházásokat a térségben.
Tovább...
 
Egy OMV-Mol fúzióra rábólintana Veres János
Írta: admin   
2007. July 10.
Amennyiben a Mol és az OMV egyenrangúan félként közös döntésre jut, lehetséges a fúzió is - mondta Veres János pénzügyminiszter a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában. A mostani megnyilatkozás éles ellentétben van a kormány által eddig hangoztatott véleménnyel.
Tovább...
 
Nem járt sikerrel a Gergely István plébános maradását kérő küldöttség
Írta: admin   
2007. July 09.
Nem sikerült meggyőzni Jakubinyi György gyulafehérvári érseket arról, hogy ne helyezze a Kolozs megyei Jegenyére Gergely István csíksomlyói plébánost. Az érsek pénteken fogadta a kihallgatásra érkező csíkcsobotfalvi, csomortáni és csíksomlyói hívek küldöttségét, akik azt szerették volna elérni, hogy Gergely István csíksomlyói plébános a helyén maradhasson. A kérést 9365 aláíró támogatta, azonban az érsek a magyarországi közéleti személyiségek – köztük Csoóri Sándor író és Makovecz Imre építész, illetve a csángó Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke által kezdeményezett levele ellenére sem változtatott döntésén.
Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 41 - 50 / 796


Ha a reklámokra kattintasz támogatsz minket 3 ft-al!!Nagyon Köszönjük!!
Erdélyi Oldalak My Topsites List Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés | relatio.ro Hungarian Web Linkek. Korlátlanul küldhetsz linket, ajánlhatsz kategóriát. Magyar Honlap Linkek szavazok


A honlap szerkeszöi semilyen felelösséget nem vállalnak az oldal tartalmáért!A letöltött tartalmakat 24 orán bellül le kell törölnöd mert jog sértést követsz el!A honlap szerkesztöi nem vonhatoak felelösségre!