Babits Mihály
1883. november 26-án született Szekszárdon, erősen vallásos értelmiségi család gyermekeként Tanulmányait Pesten és Pécsett végezte, 1901-ben beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára. Négyesy László stílusgyakorlatain ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányival. 1900-tól kezdett verseket írni, ekkor azonban még nem gondolt nyilvánosságra. Budapesten latin-magyar szakon diplomázott szerzett. Baján, Szekszárdon, Fogarason, Újpesten és Budapesten tanított. Első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). 1908-ban Itáliába utazott, és ekkor határozta el az Isteni színjáték lefordítását. 1909-ben jelenik meg első kötete (Levelek Iris koszorújából). 1911 folyamán jelent meg második kötete (Herceg, hátha megjön a tél is). Első korszakára azantik görög irodalom formáinak imitálása jellemző. Második korszakára - 1912 utáni verseire - a keresztény irodalom műfajainak, a zsoltárnak imitálása jellemző. 1913-ban jelenik meg fantasztikus regénye, A gólyakalifa. Egy verse ürügyén (Játszottam a kezével) hazafiatlansággal vádolták, fegyelmi indult ellene, elvesztette tanári állását, nyugdíjaztatta magát. 1916-ban megjelenik harmadik verseskötete, a Recitativ. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár, az ellenforradalom után megfosztják ettől az állásától is. 1921 folyamán összeházasodik Tanner Ilonával. 1927-ben meghalt Baumgarten Ferenc, aki végrendeletében alapítványt hozott létre a rossz sorsú költők számára. A kuratórium elnöke Babits volt. 1929-től főszerkesztője a Nyugatnak. Lírájában egyre jobban látszott az egyre pesszimistább világszemlélete, amelyet csak fokozta, hogy gégerákot kapott. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, miután nem tud beszélni, beszélgető füzetén keresztül érintkezik a külvilággal. Az erkölcsi felháborodás, a humánum féltése fordította szembe a fasizmussal. 1934-ben jelent meg Az európai irodalom története. 1938-ban írta a Jónás könyvét, majd 1939-ben a Jónás imáját. 1941. augusztus 4-én halt meg.
Babits Mihályt nem csak költőként, hanem írókén, fordítóként és tanulmány íróként is számon tartjuk. Legjelentősebb regényei: A gólyakalifa (1913), Tímár Virgil fia (1922), Halálfiai (1927), Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom (1933). Műfordításai: Dante: Isteni színjáték, Szpohoklész: Oidipusz király, Shakespeare: A vihar és Tóth Árpáddal valamint Szabó Lőriccel együtt Baudelaire-t fordítottak. Tanulmányai: Petőfi és Arany, Az európai irodalom története, Az ifjú Vörösmarty, A férfi Vörösmarty.
A prófétaszerep megjelenése költészetében:
Babitsban már a 30-as évek elején felrémlett egy új háború pusztításának látomása és a torz ideológiáktól való félelem tartotta fogva. Az emberiség kultúráját és értékeit féltette a kibontakozó háborútól. Jogos volt a felismerés, miszerint az emberek elindultak az erkölcsi romlás és pusztulás lejtőjén. Ennek a fő okozója a diktatúra, az elnyomás és az emberek egymástól való elszigetelődésének növekedése. Az erkölcsi romlás elindulása mindenkit magával rántott. Babitsot az 30-as évek közepére már csak az emberiség megmentésének momentuma foglalkoztatta. Szerette volna biztosan látni, hogyaz emberekre váró jövő csak jót hozhat az emberiség és egyaránt az egész világ számára. Optimistán szeretett volna a jövőbe tekinteni, de néha ennek ellenére - persze nem véglegese - megfutamodott az Isten által kapott prófétaszereptől és az emberiség teljes pusztulását kívánta.
A kétségek és kételyek közepette néha szeretett volna teljesen visszavonulni. Ezt tartalmazza a Vers a csirkeház mellől c. verse, amely a Jónás könyvének alapgondolatát adta. Eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne a domb tetejére visszavonulni és várni, míg Isten ítélkezik az emberiség felett. Ezen érzés hatására sem futamodott meg sohasem a költői feladatvállalás elől. Ilyen lelki gyötrődések közepette írta meg a Jónás könyve című alkotását, melyben ötvözi a kritikát és az önkritikát. Ekkor már tudatosult benne, hogy a költő feladata az emberiség szolgálata. A költő kívülről szemléli önmagát, s önarcképét Jónás személyében festette meg, persze nem azonosul teljesen műve főszereplőjével.
A Jónás könyve eredetileg egy bibliai téma, melyet kisebb-nagyobb mértékben Babits átdolgozott. A mű négy részből áll.
I. rész: Jónás azt a parancsot kapta Istentől, hogy menjen és figyelmeztesse Ninive városát, hogy túl sokat vétkeztek. Jónás nem bírja a prófétaságot. Lázad a feladat ellen. Nem teljesíti Isten óhaját, és Ninive helyett egy hajóra száll Tarsis felé. Isten ekkor vihart támaszt a tengeren. Lemegy a hajóaljára és el akar bújni a vihar elől. A hajós mikor meglátja, durván kezd el vele beszélni. Jónás ezt mondja: „zsidó vagyok, futok az Istentől, de mi közöm nekem a világ bűnéhez?”A hajósok kidobják a vízbe. Ezután elcsendesült a tenger és megjelent a szivárvány.
II. rész: Ekkor a cethal gyomrában vergődik Jónás. A cethal a büntetést jelképezi. Isten meg akarja Jónást leckéztetni, rá akarja ébreszteni a bűnére. 3 napig szenvedett. Nem döbben rá rögtön a bűnére, először lázadozik a cethal gyomrában. Testi fájdalmai is vannak. Majd később ráébred a bűnére: „Magányos gőgöm szarvait letörted”. Bízik abban, hogy Isten megmenti. 4. nap eljön a szabadulás.
III. rész: Három napon keresztül prédikál Ninivében. 1. nap: árusok terére érkezik. Kimondja rögtön a büntetést. Nem hisznek neki, kinevetik. 2. nap: színészek és mímesekhez érkezik. Itt már elmondja, hogy Isten küldte. Elmondja, hogy 39 nap van még a pusztulásig, ha nem javulnak meg és nem élnek bűnök között. Ők már érdekesnek találták. 3. nap: a királyi palotához jut el. Itt már várták, hallották hírét. Egy oszlop tetejére tették, és úgy hallgatták a prédikációját. Teljesen csúfot űztek belőle, cirkuszi mutatványnak fogták fel az egészet. Nagy megalázottnak érezte magát. Iszonyú átkot kiállt mindenkire. Elrohan mérgesen a pusztába, és pusztulást kíván Ninivének. Azt kéri Istentől, hogy pusztítsa el a várost. De Isten nem pusztította el Ninivét.
IV. rész: Isten megmagyarázza, hogy miért nem pusztította el a várost; azt mondja, hogy az emberek elgondolkodtak a változáson és ez már eredmény. Jónás lázad, azt állítja, hogy Isten hazudott. Isten a tök növény példáját mutatja Jónásnak, hogy belássa, hogy minden a lehető legjobban történt.
A mű jelentése az adott helyzetben, hogy a költő feladata a prédikálás, célja az, hogy valamilyen hatást gyakoroljon az emberekre, amitől talán jobbá lesznek. Babits ezzel a művel mondja ki, hogy nem fog többé meghátrálni a feladata elől. Rájött, hogy gyümölcsöztetnie kell az Isten adta talentumot. A költőnek ily módon kell hatnia az emberek erkölcseire, eszére és érzelmeire, hogy az Isten által kijelölt úton haladjanak.
1939-ben függesztette költeményéhez a Jónás imáját. Költészetének megújulásáért, újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához intézett rimánkodó fohász. Bátran és nem bujkálva kíván megszólalni. A közeli halál tudata is sürgeti, hogy most már nem rest szolgaként, hanem fáradhatatlanul kövesse a Gazda, az Isten parancsait, sugalmazását mindaddig, míg lehet, „míg az égi és ninivei hatalmak engedik”, hogy beszéljen s meg ne haljon.
A Mint különös hírmondó c. vers szintén a prófétai szerepről szól, amit azonban nem értékel senki. A mű egy mondatból áll, belső monológszerű. Erre utal a verselése is: az időmértékes verselés csak néhol tisztul ki, ott hexameter, sok licenciával, ez is a próza felé viszi el az áthajlásokkal együtt és erősíti a belső monológ jellegét, belső feszültség van benne. A vers két részre tagolható, egy hasonlatra és a többi. A költő a hírmondó szerepét veszi fel: hegy tetején ül, botja van, hírt hoz. Megtalálhatók elemek, amelyek a prófétát a jelenhez kötik, így azonosíthatjuk a lírai énnel: gépfegyvert próbál a szomszéd, autó hangja, város lámpái. A vers példázatszerű (a jelölt már a képi részben is megjelenik). A lírai én és a próféta mondanivalója is az ősz. Az embereket nem érdekli ez a hír. Őket az érdekli, ami körülöttük van: új találmányok, városépítés, stb. A próféta ezekről nem tud, fényévnyi távolságra van a várostól és ezek a dolgok semmit nem jelentenek az ő híréhez képest, amit mindenki tud, ez persze csak ironikus. A költő a költő és olvasó viszonyáról ír: a költő mély és örök dolgokat mond, az olvasó nem érti meg, a napi dolgokról követel híreket. A költő a természeti élet nagy törvényeiről akar szólni.
Politikai és háborús versek:
Babitsot nagyon foglalkoztatta a politika és a háború gondolatának témaköre.
Május 23-án Rákospalotán (1912) egy nagy tüntetés volt Pesten, mely választójogért és Tisza István személye ellen irányult. Ezen élmény alapján készült aMájus huszonhárom Rákospalotán című vers, ami két tájat mutat be: a várost és ezzel szemben a csöndes falut. A városban a forradalom zajlik. Forradalom képeit hangutánzó szavakkal kapjuk: „csörren az ablak, csorran a vér, forran a forradalom”. Az eszme a szabadság eszméje. A faluban néma csend honol. A villamos köti össze a várost és a falut, de egy döglött „villanyos” fekszik a vágányon. A forradalom zaja és történései tehát ide nem jutnak el. A második részben a jövőhöz szól. A jövő „sűrű fátyol” alatt érkezik, nem lehet tudni, hogy jót vagy rosszat hoz a világnak. Egyszerre határozottá válik a költő, nem érdekli, hogy milyen lesz, de jönnie kell, „Jöjjön az igazság, mely eltörli az igazságtalanságot, jogtalanságot, elnyomást, diktátorokat és a gyilkosokat”. „Látni és teremteni kell”. Mindig először át kell gondolni a dolgokat és csak aztán cselekedni.
A Húsvét előtt (1916) a háborús versek témakörbe sorolható. Nagy rapszódia: zaklatott hangvételű lírai költemény. A Nyugat esten olvasta fel, nagy hatást váltott ki. Zaklatott refrén sor: „Ha szétszakad ajkam akkor is”. A háború szimbóluma a malom, mely mindent felőröl, valamit a vér; az alvadt és a friss vér. Az alvadt vér a halottakra apellál. Egyszerre van jelen az élet és a halál, mint egymástól két külön nem választható fogalom. Dicsérni kéne a győzteseket, óriások vak diadalmát, gépeket, háborút. De ő nem dicsőíti ezeket. Ő nem a győztest énekli. Nem az a hős, aki gépekkel tud harcolni, hanem aki ki meri mondani, hogy legyen béke már. A második rész a húsvéti hangulatot idézi, amikor béke van. „Sose nézzünk hátra”. Ne gondoljunk a múltra, meg kell bocsátani mindenkinek, és feledni kell. „Adjon Isten bort búzát, bort a feledésre”. Mély vallásosságról tanúskodik ez a költemény.
Fortissimo (1917). A jelentése: még erősebben. Itt már nem tud imádkozni a költő, átkot mond az Istenre. Azt mondja, hogy az Isten süket és nem hallja meg az emberek kínjait és jajveszékeléseit. Az ember hangosan ordít, mint egy állat. Rettenetesen elkeseredett a költő. Az lenne jó, ha az ember is süket lenne és akkor nem hallaná a háború borzalmait. Minden vallásos dolognak ellent mond ez a vers.