A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemzői A
Római Birodalom fennállásának utolsó
száz évében visszaesett az
árutermelés és beszűkült a piac. Ennek ok a
rabszolgaságot felváltó colonusrendszer volt. A
Nyugat önellátó nagybirtokok
sokaságára esett szét. Ezeket uradalmaknak
hívjuk, s gazdasági funkcióik mellett
igazgatási, bíráskodási szerepük is
volt. A nem véletlenül ,,sötétnek’’ nevezett
középkorban azonban némi fellendülést
jelentettek a mezőgazdasági fejlesztések. Északon
új eszközök, módszerek alakultak ki. Eleinte az
erdőirtással nyert területeket felszántották
és a föld kimerüléséig művelték.
Ezt nevezzük talajváltó rendszernek. De ez a
módszer alacsony hozamú volt.
A fejlődés első állomása a
kétnyomásos gazdálkodás volt, amelynek
lényege, hogy a termőföld felét bevetették, a
másik felét ugarnak hagyták, ahol az
állatok legelhettek, és trágyájukkal
felfrissítethették a földet. Minden évben
másik fél volt a szántó és
másik a legelő. A következő lépcső a
háromnyomásos gazdálkodás volt, ahol az
ugar már csak a termőföld egyharmadát jelentette, a
maradék két harmad közül az egyik tavaszi, a
másik őszi gabona volt. Az egységek évente
cserélődtek.Új eszközöket kezdtek el használni, mint például a csoroszlyás, kormánylemezes, nehéz fordítóeke. Ennek segítségével mélyebben tudtak szántani. Jelentős volt még a borona elterjedése is. A nehézeke fogatolása csak a szügyhámmal együtt terjedhetett el, ami segítségével nagyobb erőkifejtésre volt képes az igavonó állat (ökör, ló). A fenti technológiai és technikai újdonságok tették lehetővé, hogy a 12. századra a mezőgazdaság virágzásnak induljon Nyugat-Európában, megjelenjen a többlet, javuljanak az életkörülmények, növekedjen a lakosság száma - és kialakuljon a növénytermesztés és s az állattenyésztés egyensúlya. A hatalom alapja a földbirtok volt. Az előkelők az újonnan földet szerzett germán törzsfőkből és kíséretükből alakultak ki. Az újdonsült királyok hatalmuk biztosítása érdekében kénytelenek voltak földet osztani híveik között. Ezeket a birtokadományokat (benefíciumokat) a király bármikor visszavehette. A fegyveres szolgálathoz kötött földet hűbérbirtoknak, feudumnak nevezzük. Ebből a kifejezésből alakult ki a korszak elnevezése: feudalizmus. A király által adományozott nagy földterületekből azok urai szintén kénytelenek voltak szolgálat fejében földeket átadni, és ezek tulajdonosai megint csak hasonlóan tettek. Az uralkodó réteg ilyen rendeződését hűbéri láncnak hívjuk, melynek tagja volt az egyház is. Az adományozó a hűbérúr (senior), az adományozott a hűbéres (vazallus). Mindannyian a nekik alárendelt parasztok munkájából éltek, akik védelmére elkötelezték magukat. Fokozatosan létrejött a jobbágyság korábbi rabszolgák, colonusok, szabad germán parasztok összeolvadásának eredményeként. A jobbágy csak használója volt telkének, de azt szabadon örökíthette. A telek nagyságának mértékében szolgáltatásokkal tartozott a földesúrnak. Ez több részből állt. Meghatározott időtartamú robottal tartozott a földesúrnak, ami azt jelentette, hogy az allódiumot kellet művelni, szállítani, építkezni. Az allódium a földesúr saját kezelésű birtoka. A roboton kívül terményadót is kellett fizetnie a jobbágyoknak, és ajándékokat adni, nagyobb eseményekkor. Érdekelt volt a termelés fokozásában, hisz minél többet termelt, annál többet kapott. A jobbágy személyileg is függött urától, mert költözködése fölött a földesúr döntött. A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A falu közösen birtokolt határát dûlõkre osztották és meghatározták, hogy melyikben mit kell termelni. Évenként minden dûlõben osztottak valamennyi családnak megfelelõ parcellát. Sorshúzással döntötték el, ki melyik területet mûveli. Ezeken a falu által meghatározott növényt kellett termelni (nyomáskényszer). A paraszti tulajdon örökölhetõ volt. A dűlőkön kívül voltak közös használatú területek, mint például, patak, tó, erdő, legelő. |