Kölcsey Ferenc
Himnuszát és Vörösmarty Mihály
Szózatát minden magyar ismeri. Minden nemzeti
ünnepünkön felcsendülnek, így már
mindenkinek feltűnhetett a köztük lévő
hasonlóság.
Kölcsey Ferenc (1790-1838) alapjában
véve zárkózott, befelé forduló ember
volt, ami annak tudható be, hogy gyerekkorában
elvesztette egyik szemét. Ha más emberek
társaságában nem is, de az irodalomban otthon
érezte magát. Híresebb művei a Parainesis
Kölcsey Kálmánhoz, a Huszt, a Zrínyi dala, de
a legnagyobb dicsőséget a Himnusz hozta neki, amelyet 1923-ban
írt. Művei többnyire közéleti
témájúak, a haza sorsával foglalkoznak,
és a tett-filozófia megjelenése jellemző
rájuk. Ez a filozófia életére is jellemző
volt, mert nem csak az ország kedvezőtlen helyzetén
kesergett, hanem tett is érte, országgyűlési
képviselőként próbált hazája
hasznára lenni.
Vörösmarty Mihály (1800-1855)
elszegényedett katolikus nemesi családból
származott. Apja korai elvesztése miatt
tanítónak állt, állása mellett pedig
tanult. Írói pályafutásának első
szakaszában főleg elbeszélő költeményeket
írt, amelyek témája a szerelem és a
boldogság keresése volt. Később azonban a
már érett költő a közéleti
témák felé fordult és foglalkoztatta a haza
sorsa. Ebben a későbbi időszakban készült el a
Szózat (1836) is, ami az 1832-36-os országgyűlés
feloszlatása alkalmából született. A
Szózattól fogva Vörösmarty a reformkori harcok
nagy költője lett.
A Himnusz címe egyszerű és
találó, és már magát a műfajt is
megadja. Semmi szójáték, semmi felesleges
szófecsérlés. Előre vetíti a
témát és a hangnemet. Az ember már a
cím elolvasásával tudja, hogy egy komoly műről van
szó, és ha valaki egy kicsit is tájékozott
az irodalom terén, az azt is tudja, hogy a vers egy Istenhez
való fohász lesz. De ne felejtsük el, hogy
Kölcsey saját kezű kéziratán a cím
így fordul elő: Hymnus a Magyar nép zivataros
századaiból. De ez nem minden kiadásban van
feltüntetve. Az ,,alcímet’’ valószínűleg
azért rakta bele a költő, mert ezzel
egyértelművé teszi, hogy a régi időkről
beszél, nehogy az akkoriban még kikerülhetetlen
cenzor betiltsa, mondván: ,,érthető a jelenlegi
állapotokra is”.
Vörösmarty alkotásának címe megadja a
beszédhelyzetet, egy szónok (a költő)
beszédet, szónoklatot intéz a magyar
néphez. A cím típusában a
Himnuszéhoz hasonlít. A cím rövidsége
itt is találó és előrevetíti a hangnemet.
Mindkét mű óda. Az óda
görög eredetű lírai műfaj, az újkori
költészetben fenséges dologról emelkedett
hangú, ünnepi érzéseket kifejező
alkotás. Az emelkedett hangnem esetünkben is a
lassító spondeuszoknak köszönhető, valamint a
szóhasználatnak. Nincsenek benne népies,
pórias, pongyola kifejezések, amik egy komikus
alkotásban jól hatnának. A használt szavak
mind igényességet, komolyságot,
magasztosságot sugallnak.
A kalsszicista stílusirányzat nagyon
rányomta bélyegét a magyar
költészetre. Még a romantikában is
megfigyelhetők egyes klasszicista vonások. Ilyen
például a szabályos, harmonikus
felépítés. Ennek (és Kölcsey kitűnő
szónoktehetségének) köszönhető, hogy a
Himnusz a retorika szabályai szerint van
felépítve, csak úgy, mint a Szózat.
Mindkét mű keretes szerkezetű. A
Himnusznál az első és az utolsó versszak, a
Szózatnál az első kettő és az utolsó kettő
alkotja a keretet. A keret első fele nevezhető bevezetésnek is,
mert ebben található a tételmondat, és a
kérés (ódához illően).
,,Isten, áldd meg a
magyart’’
,,Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar’’
A keret második része a befejezés, amiben kicsit
átalakítva ismét szerepel az elsőben
megfogalmazott kérés.
,,Szánd meg isten a
magyart’’
,,Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar’’
A Szózat első két sora a tételmondat, ami nem csak
Vörösmarty idejében volt helytálló. Ez a
parancs örökérvényű. Felszólítja
a magyarokat, hogy igenis legyenek büszkék rá, hogy
magyarok, és tegyenek a hazájukért. A mai időkben
is e parancs szerint kéne minden magyarnak élnie,
és éreznie.
A következő két versszakban van a
felszólítás indoklása, dicső
történelmi események
említésével, például
Árpád honfoglalása és Hunyadi hőstette. A
sorok elején anafora van (ez-ez, itt-itt), melynek szerepe a
nyomatékosítás, a kiemelés, hogy igen, ez
az a föld, ez a hazád.
A hatodik versszakban a múlt
összefonódik a jelennel. Mutatva, hogy még él
a nemzet, az a nemzet, ami azokat a hőstetteket vitte véghez
annak idején.
,,És annyi balszerencse
közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.’’
A hetedik versszakban már kiderül, hogy hiába voltak
hőstettek, az ország szenved. Ebben a versszakban adja meg
Vörösmarty a két lehetséges utat az nemzetnek.
Élet vagy halál. Ezt a
megszemélyesítés (szenvedés kér) is
érzékelteti. A mondat végén a
felkiáltójel a türelmetlenséget fejezi ki.
Jöjjön bármi, csak a szenvedés tűnjön el.
,,Egy ezredévi
szenvedés
Kér éltet vagy halált!’’
A következő két versszak szintén
indoklás arra a kérésre, hogy dőljön el az
ország sorsa. Első soraikban megismétlődik az indulatos
kijelentés: ,,Az nem lehet’’. Ez a két versszak az
olvasót bíztatja tettre, azzal, hogy ha nem tesz semmit,
(mint Vörösmarty idejében), akkor az őseink
szenvedése hiába volt. Nem érték el, hogy
fiaik boldogok legyenek.
A tizedik és az utána következő
versszak ismét az ország előtt álló
két lehetőséget vázolja fel, amit a tizenegyedik
versszak elején álló ,,vagy’’ kötőszó
választ el egymástól. A két út
bemutatása a jobbik választására
ösztönzi az olvasót hangzásával is
(,,buzgó imádság’’) a halállal szemben
(,,vérben áll’’)
Az utolsó két versszak a keret második
része. Ez a vers ,,befejezése’’, amiben kissé
átfogalmazva megismétli a tételmondatot.
A Himnusz első versszakában Kölcsey Istent
szólítja meg, áldást kérve a
nép számára. Jókedvet, bőséget,
védelmet kér, cserébe a sok
szenvedésért, amiből annyi volt, hogy azzal már a
jövendőt is megbűnhődtük.
A második versszaktól a hatodik feléig a magyar
történelem eseményeit sorolja fel, kezdve Isten első
jótettével, a magyarok honra
találásával.
,,Őseinket
felhozád
Kárpát szent
bércére’’
A harmadik versszakban folytatja a felsorolást a
törökök elleni győzelmekkel, Mátyás
tetteivel.
,,Zászlónk gyakran
plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.’’
A fenti idézetben egy alliteráció is
található (,,Bécsnek büszke…’’).
A negyedikig a jó dolgokat mondja, csak
innentől kezdve jönnek a rosszak. Kölcsey meg is indokolja,
hogy miért kellett bűnhődnünk:
,,Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag
kebledben’’
Első rosszként a tatárjárást említi,
majd a törökvészt. Az ötödik versszak
anaforája (,,Hányszor”) jobban kiemeli a
szenvedéseket, hogy meggyőzze Istent, hogy már
tényleg megbűnhődtünk mindent.
A hatodik versszak felétől a múltat
összekapcsolja a jelennel, és a pusztulást mutatja
be. A vár leomlott, a régi öröm siralomra
vált. Annyira érzékletesen mutatja be a jelen
állapotait, hogy szinte halljuk a
halálhörgést. Az utolsó versszakban pedig
megismétlődik a kérés, de most már
könyörgéssé változik.
A két mű versformája hasonló.
Mindkettőben nyolc és hat szótagos sorok
váltják egymást. A Himnusz trochaikus
lejtésű, az időmértékes sorokba belehallatszik a
4/3, illetve a 3/3 osztású ütemhangsúlyos
versdallam is. A strófaszerkezet keresztrímes. A
Szózat skót ballada formában
íródott, félrímes, sorai jambikus
lejtésűek, azaz emelkedőek, ellentétben a Himnusszal.
Ezért a Szózat szövege kicsit könnyedebb,
élénkebb, bíztató. A Himnuszé pedig
elhaló, szenvedő.
Mindkét alkotás romantikus
stílusban íródott. Ezt legjobban a téma
igazolja. Mindkettő a haza sorsával foglalkozik, és
felemlegeti a múltat. Nem csak megemlíti, hanem bővebben
foglalkozik vele. Ez egyértelműen romantikus vonás, mert
a romantika költői újra felfedezték saját
nemzeti múltjukat, és szinte ismét
megtalálták nemzeti azonosságtudatukat.
Mindkét mű olyannyira jól
sikerült, hogy megzenésítésükre
pályázatot hirdettek. A Szózatot 1843-ban Egressy
Béni, a Himnuszt 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette
meg, amit azonban Kölcsey már nem érhetett meg.
Ezekből is látható, hogy a Himnusz
és a Szózat mennyire hasonló, de mégis
különböző zseniális költemény. Ezt mi
sem igazolja jobban, hogy minden magyart megérinti, és
büszkeséggel tölti el, ha hallja.