Városok születése Európában
A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott - mint például a nehézeke, a szügyhám, a borona, a patkó és a két-, illetve háromnyomásos gazdálkodási rendszer – a XI-XII. században fokozatosan kiteljesedett. Ezt bizonyítja a nagymértékű erdőirtások is, hiszen ezzel a módszerrel még több művelhető földterületet akartak nyerni. Látványos eredmény volt a gabona terméshozamának növekedése is.
A XIII. század végéra megkétszereződött Európa lakossága a fejlettebb élelmiszertermelés következtében. A népesség növekedésével vándormozgalmak indultak, egyrészt Nyugat-Európán belül, másrészt egyre többen telepedtek le a kontinens keleti részein, amik ekkor ritkábban lakottak voltak.
A fejlett mezőgazdaság már nem csak az éppen szükséges mennyiséget volt képes termelni, hanem feleslegek is képződtek, amikből kereskedelem útján tudtak hasznot húzni, így megjelent a pénzforgalom. Ez is elősegítette a városok kialakulását. A városlakókat polgároknak nevezzük. Ők sajátos helyt foglaltak el a középkori társadalomban, hiszen se nem jobbágyok, se nem nemesek voltak. A polgár szabad ember, aki minden előírás nélkül, szabadon rendelkezhet tulajdonaival. A városi önkormányzathoz tartozott. A polgárok jogai közé tartozott a bíróválasztás, a bíráskodás, plébánosválasztás és az évi egy összegben való adózás.
A városok megszervezését a kereskedőkhöz lehet kötni. Ők szerveztek közösségeket saját érdekeik megvédésére. Ezek a közösségek voltak a gildék. Ezekhez a kézműves csoportokhoz egyre nagyobb számban csatlakoztak kézművesek is. Ezek a nagyobb közösségek lettek a kommunák.
A városok kialakulása a X. században kezdődött. Legelőször Itáliában és Dél-Franciaországban jöttek létre, majd fokozatosan egész Európában növekedett számuk. Ezeknek a városoknak a népessége kb. 4000-5000 fő volt. De ennél jóval többen laktak a nagy kereskedelmi útvonalak menti városokban.
Rendszerint a városok fallal voltak körülvéve, és a helykihasználás érdekében az utcák szűk sikátorok voltak. Még nem ismerték a csatornázást, így a legkülönfélébb állati és emberi szennyek borították az utcákat, amit legfeljebb egy kiadós eső tudott eltakarítani. A házak is közel épültek egymáshoz, azért nem csak hogy az esetleges tüzek gyorsan átterjedhettek a szomszédos épületekre, hanem így a lakossága járványoknak is jobban ki volt téve. Mint például a XIV. században pusztító pestisnek, ami a kontinens lakosságának jelentő részét elpusztította. Csak azoknak lehetett esélye a túlélésre, akik nem érintkeztek fertőzött emberekkel, ami a városokban szinte lehetetlen volt.
A város vezetését a polgármester végzi, aki a leggazdagabb rétegből kerülhet ki, vagyis a patríciusok közül. Többnyire városi tanács is működött.
A polgárság legnagyobb részét az iparosmestere adták. Ők egyfajta érdekvédelmi szervezetben, céhben dolgoztak. Céhet, azonos mesterséget űző emberek hoztak létre királyi engedéllyel. A szűk piac miatt korlátozták a versenyt. Nem alkalmazták a munkamegosztást, és meghatározták, hogy ki miből mennyit és mennyiért termel. A céhek mindig ügyeltek a minőségre, de akadályozták az újításokat, ezért drágán és leveset termeltek. Szabályozták, hogy hogyan válhat valaki mesteremberré. Először sokáig inasként kellett szolgálni, majd legényként dolgozni. Vizsgaként egy különleges remekművet kellett bemutatnia a tanulónak, hogy igazi mesterré válhasson.
A városlakók jelentős részét a plebsz adta. Ők nem rendelkeztek polgárjoggal, tulajdonképpen a városi szegényeket jelöli ez a kifejezés. Alkalmi munkákból tartották el magukat, vagy a polgárok földjeit művelték.
Az árutermelés következtében nem csak a mezőgazdaságban mutatkoztak ugrásszerű fejlődések, hanem az ipar területén is. Elterjedt a vízimalmok használata, amiket gabonaőrlésre, fa fűrészelésre alkalmaztak. A vízi energiával nem rendelkező területeken pedig a szélmalmok terjedtek el. Ezen kívül megjelent a lábítós szövőszék és a fonást meggyorsító rokka.
A jó minőségű utak hiányában a távolsági kereskedelem csak a luxuscikkek szállítását bonyolította, főleg vízi úton. Többnyire keleti fűszereket és egzotikus iparcikkeket hoztak keletről Nyugat-Európába, ahonnan cserébe nyersanyagokat, főként nemesfémet kaptak.
Jelentős kereskedelmi útvonal alakult ki a Balti- és Északi-tenger térségében. Keletről heringet, prémeket, viaszt, gabonát, borostyánt, és egyéb nyersanyagokat hoztak, Nyugatról pedig iparcikkeket (posztó, fegyverek, szerszámok) vásároltak. Ezen kereskedelmi útvonal mentén lévő városok (Rostock, Hamburg, Bréma, Brügge, Gent) érdekeik védelmében szövetséget kötöttek, amiből kialakult a Hanza szövetség.