A Marihuána orvosi felhasználása
Történelmi előzmények
A
kannabisz az egyik legrégebben ismert pszichoaktív növény, őshazája
minden bizonnyal Közép-Ázsia, ahol valószínűleg már 10 ezer évvel
ezelőtt is termesztették. Termesztése bizonyosan folyt az ősi Kínában
i. e. 4000 körül és Türkesztánban i. e. 3000 körül. Régóta használják
gyógynövényként Indiában, Kínában, Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten
és Dél-Afrikában. Az első, egyértelmű gyógyszerként való felhasználásra
utaló jel egy füveskönyv, melyet mintegy 5 ezer évvel ezelőtt, az ősi
Kínában, Chen Nung császár uralkodása alatt nyomtattak. Ez az orvosi
kiadvány többek között reumás fájdalmakra, maláriára és különböző női
betegségekre rendelte a marihuána fogyasztását. Egy másik kínai
füveskönyv némileg későbbről sebészeti eljárások előtti altatáshoz
javasol kannabiszgyanta (hasis)-alapú altatószert. Indiában korabeli
források szerint elsősorban fejfájásra, étvágytalanság ellen, és
emésztési zavarok kezelésére használták a marihuánát. Afrikában
vérhasra, maláriára és egyéb lázakra rendelték fogyasztását.
Napjainkban is számos fekete-Afrikai törzs kezeli a kígyómarást
kannabisszal, valamint az is jellemző, hogy a gyerekszülés előtt
fogyasztatják azt a vajúdó nőkkel. A kannabisznak komoly orvosi
felhasználása jellemző volt az ókori görögöknél éppúgy, mint a
középkori Európában. Egy angol pap 1621-ben publikált orvosi munkájában
a kannabiszt a depresszió kezelésében tartja fontosnak.
A
17-18. századból is számos angol forrás rendel kannabiszt különféle
betegségekre, de a növény igazi orvosi felhasználásáról Európában a 19.
század közepétől lehet beszélni. Ekkor, a kannabisz hőskorában, 1840 és
1900 között a nyugati orvostudomány köréből több mint száz orvosi és
gyógyászati szakkönyv javasolja a kannabisz használatát a különböző
betegségekre és rosszullétekre. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az
a kor doktorai jóval többet tudtak a kender felhasználhatóságáról, mint
a mai orvosok. Az első nyugati orvos, aki a kannabisszal komolyan
foglakozni kezdett, W. B. O'Shaughnessey, a Kalkuttai Orvosi Egyetem
egy fiatal professzora volt. Miután felfigyelt a növény használatára
Indiában, állatkísérletekkel győződött meg annak biztonságosságáról.
Reumás, epilepsziás, és egyéb betegeket kezelt az általa kifejlesztett
kannabisz-tinktúrával (a növényt alkoholban feloldva szájon át
könnyebben fogyaszthatóvá tette). Visszatérve Angliába 1842-ben kezdte
propagálni a kannabisz orvosi felhasználását. A növény használata
ezután gyakorlatilag pár év alatt általánossá vált úgy Európában, mint
az Egyesült Államokban.
A hőskor után azonban 1890 körül némileg csökkenésnek indult a
kannabisz-alapanyagú gyógyszerek száma, és az orvosok is egyre
ritkábban írták fel betegeiknek. Ennek egyik oka, hogy túl sok
betegségre javasolták, s a gyógyszeripar fejlődésével egyidejűleg ez
sok orvosságra nem vetett jó fényt. Elterjedtek továbbá az ópiát alapú
fájdalomcsillapítók, utóbbiak pedig az 1850-es években kifejlesztett
injekciós technikával kombinálva olyan gyors fájdalomcsillapító hatást
voltak képesek elérni, melyet a kannabisz soha (a kenderszármazékok
ráádásul vízben nem oldódnak, injektálásuk ezért egyszer űen nem
megoldható). A 19. század végére ezen kívül számos szintetikus
gyógyszert dolgoztak ki, mint pl. az aszpirint vagy a különféle
barbiturátokat. Ezek a tabletta vagy por formájában hozzáférhető
gyógyszerek könnyebben adagolhatóak, és a kannabisznál jobban
tartósíthatóak voltak (ugyanakkor jóval veszélyesebbek is voltak a
mellékhatások és a toxicitás tekintetében). A kannabisz orvosi
felhasználása lassan háttérbe szorult, a tökéletes mellőzéshez azonban
a politikának kellett közbeszólnia.
A marihuána orvosi felhasználása napjainkban
Hogy
megértsük, az előző fejezetben leírt "hitelvesztés" ellenére miért
lehet napjainkban valós igény a kender gyógyszerként való
felhasználására, tisztázni kell néhány fogalmat. Egyrészt, a kender
soha nem okozott igazi csalódást sem a keleti, sem a nyugati orvoslás
számára, és számos országban orvosi használata külső befolyás nélkül
nem hogy nem szűnt volna meg, de valószínűleg jelentősen nem is
csökkent volna. Az a sebesség (ha a kender évezredes használatának
időtartamát tekintjük), ahogy az USA-ból kiindulva gyakorlatilag a
legtöbb országban beszüntették a marihuána orvosi és egyéb használatát,
nem is igen lenne indokolható gyógyászati szempontok alapján. Az okok
tehát nem egészségügyiek, hanem politikaiak voltak.
A marihuána
gyógyhatásását egyes betegségek kezelésében fel kellett fedezni, más
esetekben csak folytatni kellett a korábbi gyakorlatot. Hogy példákat
említsünk, menstruációs görcsök vagy a migrénes rohamok kezelésre már a
19. században is használták a szert (Viktória királynő sikerrel kezelte
menstruációs panaszait marihuánával), de pl. a Multiplex Sclerosis,
vagy az AIDS kezelésére értelemszerűen csak e betegségek felfedezése
után kerülhetett sor. E kiadvány keretein belül lehetetlen részletesen
felsorolni az összes olyan betegséget, melynek diagnosztizálása esetén
hatásos gyógyszer lehet a marihuána, ezért csak a legfontosabb eseteket
soroljuk fel.
Multiplex Sclerosis (MS)
Az
MS a központi idegrendszert megtámadó, jelenleg gyógyíthatatlan
betegség. A tünetei általában izomgörcsök, depresszió, inkontinencia
formájában jelentkeznek. A kór lefolyása évekig eltarthat. Az MS az
egyik olyan betegség, melynek kezelésében a marihuána hasznossága
számtalan tudományos kísérlettel lett igazolva. Az 1996-os kaliforniai
jogszabályváltozás, valamint az angol Lordok Háza szintén később
említett határozata is olyan betegként kezeli az MS-ben szenvedőket,
mint akik jogosan tarthatnak igényt a kannabiszra.
Számos
klinikai vizsgálat igazolta, hogy a kannabisz és a kannabiodok
segítenek elviselni az MS tüneteit. 1981-ben és 1983-ban is kontrollált
amerikai és brit kísérletek bizonyították be a kannabisz hasznosságát.
Egy 1997-es felmérés szerint angol és amerikai MS-betegeknél a
tünetetek fajtáitól és súlyosságától függően 30 és 97 százalék közötti
arányban enyhültek a betegség tünetei. A Lordok Házának Tudományos és
Technikai Bizottságának 1998-as jelentése szó szerint a következőket
tartalmazza: "Elegendő tudományos bizonyítékot láttunk ahhoz, hogy
kijelentsük: ha egy orvos fel akar írni kannabiszt egy MS-betegnek,
akkor tehesse azt meg, és a büntetőjognak nem szabad az útjában állnia
ekkor."
Az AIDS-ben szenvedők és rákos betegek fájdalmainak enyhítése
Az
AIDS-betegek esetében ismert és gyakori betegség (s egyben sajnos nem
ritka halálok is) az AIDS Wasting Syndrome, ami gyakorlatilag a
testsúly 10 vagy több százalékának elvesztését okozza anélkül, hogy az
AIDS beteg egyéb fertőzést kapott volna. Az orvosi marihuána egyszerre
növeli az étvágyat és ezzel a testsúlyt, valamint segít leküzdeni a
hányingert és a fájdalmakat, melyek gyakran a HIV/AIDS-betegség
kezelésére jelenleg alkalmas gyógyszerek mellékhatásaiként
jelentkeznek. Ugyanezen hatásai segítenek elviselni az egyes daganatos
betegségek kezelése során alkalmazott kemoterápia gyakori
mellékhatásait, a sokszor szűnni nem akaró hányingert és
étvágytalanságot. Napjainkban az AIDS-kutatásban és -gyógyításban
érdekelt szervezetek teszik ki a marihuána orvosi felhasználásáért
küzdő tábor egyik legharcosabb tagjait, érvelésük szerint ugyanis az
AIDS-betegek kezelésében a marihuána nem pusztán életminőséget javító
szerként, hanem "potenciális életmentő gyógyszerként" lenne
alkalmazható.
Azt, hogy a kannabisz csökkenti a hányingert és
növeli az étvágyat, számtalan kísérlet igazolta már. Az Egyesült
Államokban az AIDS-ben szenvedők és a rák miatti kemoterápiás kezelés
alatt állók a kannabisz hatóanyagából, szintetikus úton előállított
THC-ből készült gyógyszert kaphatnak. Utóbbi a Marinol (vagy
Dronabinol, vagy orális THC) az egyik a közül a mindössze két gyógyszer
közül, melyről az amerikai FDA - mely a gyógyszerek USA-beli
engedélyezésére hivatott - hivatalosan elismeri, hogy növeli a
HIV/AIDS-betegek étvágyát. Az FDA 1992-ben engedélyezte a Marinolt,
számos kontrollált kísérleti eredmény után. Egy tanulmány kimutatta,
hogy az AIDS-betegek 70 százalékánál volt megfigyelhető
testsúlynövekedés Marinol szedése következtében.
Mielőtt azonban a fenti példából kiindulva kijelenthetnénk, hogy a
szintetikus THC reális alternatívája az orvosi marihuánának, le kell
szögezni néhány tényt. Egyrészt, mint azt az IOM egy 1999-es jelentése
kimutatta, az AIDS-betegek nagy többségénél a Marinol a szívható
marihuánánál jóval kevésbé hatékony. A jelentés szerint a szívható
marihuána néhány másodpercen belül hat a szervezetre, ezzel szemben az
orális THC kettő-négy óra alatt szívódik csak fel, ennek megfelelően
hatása sokkal később jelentkezik, és adagolása is bonyolultabb. (A
beteg nem tudja, hogy a kívánt étvágy eléréséhez elegendő THC-t vett-e
be, ugyanakkor az eufória sokszor jóval erősebben jelentkezhet.) Egy
1980-ban publikált amerikai tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy a
kemoterápia alatt álló rákbetegek hogyan választanak az orvosi
marihuána és a szintetikus THC között, kimutatta, hogy a betegek
túlnyomó többsége a szívható marihuánát választja.
Nem kell orvos-egyetemi végzettség annak a ténynek a belátásához sem,
hogy egy olyan betegnél, akinek az esetében a szinte állandó hányinger
teszi lehetetlenné a táplálkozást, a tabletta, vagy a füst formájában
szervezetbe juttatott THC közül melyik lehet az előnyösebb. A tabletta
gyomorban tartása a betegek egy jelentős részénél ugyanis ugyanolyan
nehézségekbe ütközik, mint az életben maradáshoz szükséges táplálék
gyomorban tartása, a marihuánafüstnél azonban ilyen problémák nem
merülnek fel.
A tengerentúli felmérések tanulsága az, hogy a marihuánát terápiás
céllal használó betegek jelentős része szenved az AIDS-kezelés során
fellépő hányingertől. Egy 1996-os amerikai felmérés szerint az azóta
már megszűnt kaliforniai Cannabis Buyer's Club tagjainak 75 százaléka
volt HIV/AIDS-beteg, egy 1997-es ausztráliai vizsgálat szerint pedig
minden negyedik HIV/AIDS-beteg használ marihuánát orvosi célokra.
Epilepszia
Ebben
a közismert neurológiai betegségben csak az USA-ban közel 2,5 millió
ember szenved. Már egy 1975-ös cikk is arról számolt be, hogy a
marihuána az epilepszia kezelésére hivatott gyógyszerek kombinációjával
nagyban segíthet csökkenteni a rohamok számát és intenzitását. A már
idézett jelentés, melyet az angol Lordok Háza illetékes bizottsága tett
közzé, szintén elismeri, hogy a kannabisz hatékony lehet az epilepszia
kezelésében, ugyanakkor e tárgyban további vizsgálatokat tartottak
szükségesnek. Tény azonban, hogy a kannabisz pozitív hatását az e
betegségben szenvedők részére számos amerikai tanulmány, illetve
kontrollcsoportos vizsgálat mutatta ki a kilencvenes évek során.
Asztma
Az
Egyesült Államokban 10 millió ember szenved e légzési betegségben, és
több mint 4 ezren halnak meg évente közvetlenül e kórtól; az asztma a
világ szinte minden országában jelen van. Egy ausztrál jelentés szerint
a szívható marihuánának és az orális THC-nek is jelentős tüdőtágító
hatása lehet mind egészséges, mind asztmás betegnél. A Lordok Házának
1998-as jelentése leszögezi, hogy "a kannabisz hatékonyan használható
az asztma kezelésében".
Tény ugyanakkor, hogy a marihuána
szívása, illetve maga a füst szervezetbe jutása kérdéseket vet fel az
asztmás betegnél. Léteznek azonban olyan készülékek (vaporizatőrök),
amelyekkel lehetővé válik a marihuána fogyasztása anélkül, hogy a
betegre káros kátrány és egyéb karcinogének a szervezetbe jussanak, a
THC ugyanakkor nagy biztonsággal fogyasztható e szerkezetekkel.
Migrén
Egyes
adatok szerint a fejlett országokban élő nők 15-25 százaléka, a férfiak
5-10 százaléka szenved kisebb-nagyobb rendszerességgel migrénes
rohamoktól. A migrén kezelésére az orvosok már száz évvel ezelőtt is
használták a marihuánát. Napjainkban is számos tanulmány és kísérlet
igazolta a marihuána pozitív hatását a migrénnel szembeni küzdelemben.
A kannabisz sok olyan betegnél lehet hatásos, akik semmilyen más
migrénterápiára nem reagálnak. A marihuána segíthet leküzdeni az akut
migrénrohamokat, de értágító hatása révén a betegség hosszú távú
kezelésében is hatásos lehet.
A felsoroltakon kívül a marihuána
számos egyéb betegség kezelésében lehet hasznos. Használható
antidepresszánsként, ópiátfüggők kezelésében, sőt egyes daganatos
betegségeknél is. Állat- és humánorvosi kísérletek sorával
bizonyították, hogy használata hatékony lehet a zöldhályogban szenvedők
számára (akár szemcsepp formájában helyi kezelésként is).
Gyógyszerészeti használatára szinte hihetetlenül széles körben lenne
mód - ha a marihuána nem lenne illegális kábítószer, vagy ha legalább
az orvosok felírhatnák azt a rászoruló betegeknek.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egy gyógyszer vagy gyógynövény
esetében mindig fontos kérdést jelentenek a mellékhatások és az
esetleges mérgezések. A klasszikus értelemben vett mérgezés a kannabisz
esetében nem igazán jön számításba, hiszen a mai napig nem ismert az
orvostudomány által dokumentált marihuána-túladagolás miatti haláleset
(s ezt bizony kevés gyógyszerről lehet elmondani, a mégoly
biztonságosnak hitt aszpirin pl. az USA-ban évente 3-4 ezer halálesetet
okoz). A mellékhatások tekintetében első helyen az eufória áll, mint
"nem kívánt orvosi hatás".
Forrás: Kenderköny (Bp. 2000., TASZ)
