Az internet egy nemzetközileg elterjedt, angol eredetű szóból ered (internetwork), magyarul: ’hálózatok hálózata’. Az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, hatalmas rendszer, amely számítógép-hálózatokat fog össze. Ennek eredménye egyfajta kibertér, amely a valódi világ mellett alternatív teret biztosít. Az internet a számítógépek összekötéséből jött létre, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással átlátszó módon tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat továbbítani.
Az internet úgynevezett TCP/IP-alapú hálózat. Mivel ez a protokollkészlet több hálózatnak is alapja, ezért a globális hálózatot helyi hálózatok, intranetek, különböző távolsági hálózatok alkotják. Mindeközben az adatok a legkülönfélébb fizikai közegekben utazhatnak telefonvonalak, különböző hálózati kábelek vagy kommunikációs műholdak segítségével. Röviden: az internet nem fizikai hálózat, hanem annak módja, ahogy az egymástól különböző hálózatokat összekötik, hogy egymással kommunikálni tudjanak.
Az internet olyan gyorsan növekszik, hogy minden erre vonatkozó számadat pár hónap alatt elavul. Ami az arányokat illeti: az internetre kapcsolt számítógépek száma havi átlagban 10–15%-kal vagy még többel növekszik. Mivel az internet egymástól különböző hálózatokat köt össze, a felhasználó bátran választhat bármilyen eszközt a munkája elvégzéséhez, az adatokat a hálózaton keresztül egységesen tudja kezelni. Ma már elmondható, hogy az internet a világ elektronikus postájává lépett elő. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók az üzeneteikre azonnali választ kaphatnak.
Az internetet felépítő és szabályozó protokollok mindenki számára hozzáférhetőek, ezeket rengeteg gyártó támogatja: mindez a hatékony szabványosítás eredményének is betudható. Egykor a hálózat kizárólag csak a kutatók, oktatók és katonai intézmények számára volt elérhető. Ma már nagymértékben tart az internet kommercializálódása, mivel sok cég ismeri fel, hogy e nélkül lassan nem lehet megélni az üzleti életben.
A legfontosabb adaléka azonban az, hogy az egyirányú, üzenetszórásos médiumokkal ellentétben a felhasználó nem csak passzív befogadó, hanem maga is információforrás, aki maga választhatja meg, hogy milyen információra kíváncsi, vagy milyen más információforrásokat követ. Mivel az internetes publikálás költsége elenyésző, ez számos olyan szolgáltatást lehetővé tesz, ami nem üzleti alapon működik, vagy nagyon szűk a célcsoportja.
Az internetnek nincs központi épülete. Minden hálózat, amely az internethez csatlakozik, önálló életet él. Ezen hálózatok csatlakoztatásának összehangolását, az ezzel kapcsolatos információk szolgáltatását, illetve a felmerülő mérnöki tevékenységeket az 1992 januárjában létrehozott, profitmentes Internet Society (ISOC) irányítja, amelynek bárki szabadon tagja lehet. Központja az amerikai Virginia állambeli Restonban van.
Sokszor felmerül a kérdés, hogy ki fizeti az internetet. Többnyire ingyenesnek tartják. Ez annyiban igaz, hogy az internetre csatlakozott hálózattal rendelkező intézmények (legyenek oktatási, kereskedelmi vagy akár katonai jellegűek) alkalmazottai a munkahelyükről ingyenesen férnek hozzá az internethez. Nem igaz viszont annyiban, hogy az egyes csatlakozó hálózatok saját maguk állják a működésükhöz szükséges anyagiakat. Az egyszerű mezei felhasználó általában fizet a helyi internetszolgáltató cégnek, az pedig az adott ország nagysebességű gerinchálózatát üzemeltető intézménynek. A különböző országok a díjakat egymás között nemzetközi szerződésekben rögzítik.
1972-ben megszületett az első e-mail program. 1974-ben jelent meg először az „Internet” kifejezés, egy a TCP protokollról szóló tanulmányban. 1983-ban, azután, hogy az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET (Military Network) néven leválasztották a hadászati szegmenst, megszületett a mai fogalmaink szerinti Internet. 1988 pedig az első internetes féregvírus-járvány (worm) éve volt. A National Science Foundation felismerte hogy a hálózat döntő fontosságú lehet a tudományos kutatásban, ezért igen nagy szerepet vállalt az Internet bővítésében. 1985-86 között építették ki az NSF 6 szuperszámítógép-központját, és az így kialakult hálózatot (mely az NSFNET nevet kapta) összekapcsolták az ARPANET-tel. Az NSFNET (National Science Foundation Network) több bővítés után (optikai kábeleket fektettek le, újabb vonalakat hoztak létre stb., melynek eredményeként a hálózat sebessége a kezdeti 56 kbps-ról 45 Mbps-ra emelkedett) ma is az USA domináns gerinchálózata. Az ARPANET formálisan 1989-ben szűnt meg, hogy helyét átadja a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az NSFNET mellett jelentős részben már magáncégek hálózatain folyik a kommunikáció (AT&T, MCI, UUNET, Sprint stb.).
Az azóta eltelt években több száz különálló hálózaton több tízezer számítógépet kapcsoltak a folyamatosan növekvő Internethez és ez a növekedés napjainkban is tart. Az internet adatforgalma manapság óriási. Az NSFNET gerinchálózatán 1995 áprilisában mért 13 404 656,5 MB adatforgalmának megoszlását mutatja a jelentősebb szolgáltatások szerint a következő táblázat:
|
Szolgáltatás |
Adatforgalom (MB) |
% |
|
WWW |
3 518 742 |
26,25 |
|
FTP |
2 886 742 |
21,53 |
|
NNTP |
1 160 496 |
8,66 |
|
SMTP |
620 450 |
4,63 |
|
Telnet |
339 404 |
2,53 |
A 80-as évek végén az NSFNET-hez hasonló elvek alapján számos országban szerveződtek gerinchálózatok. Ezek mindenekelőtt a hatalmas információs és számítástechnikai erőforrásokkal rendelkező NSFNET-hez igyekeztek csatlakozni, de gyakran egymással is kiépítették közvetlen kapcsolataikat. Az utóbbi években a távközlési cégek, kommunikációs vállalatok meglátták az üzleti lehetőséget az Internet technológiájú számítógép-hálózatokban, ill. a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokban (például számítógépek, adatbázisok távoli elérése, elektronikus levelezés, adatállományok átvitele, szöveg-, kép-, hanginformációk integrált továbbítása stb.) így megjelentek az ilyen szolgáltatásokat kínáló üzleti vállalkozások, ill. ezek saját gerinchálózatai.
Az Internet talán legfontosabb szervező, összefogó ereje az Internet Society (ISOC). A társaság nyílt, tagja lehet bármely szervezet vagy magánszemély. Célja az Internet technológiával történő információcsere összehangolása, fejlesztése. Az ISOC által felkért, nagy szakmai tekintéllyel rendelkező önkéntesekből áll az Internet Architecture Board (IAB) melynek feladata hogy állást foglaljon alapvető stratégiai kérdésekben, felelős a szabványok elfogadásáért, ill. a szabványosítást igénylő kérdések meghatározásáért és az Internet címzési rendszer karbantartásáért.
Az interneten nincsen központ, nincs „egy” központi gép. Minden, a hálózatra kötött gép egyszerre fő- és alállomás. Az internet tehát olyan elméleti szerveződése a számítógépeknek és telefonvonalaknak, amelynek bármely pontja képes kapcsolatot teremteni bármely másik pontjával.
Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált, majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb, sokszor korábban soha nem ismert formái. Az eredetileg elsősorban oktatási intézményekben elérhető hálózatra egyre több intézmény, szervezet, cég kapcsolódott, a szolgáltatást hamarosan a nagyközönségnek is felkínálták. Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan követte a hírcsoportok (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkereső- és továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tűnik, egy természetes végponthoz, a WWW-hez (World Wide Web) vezettek: innentől a számítógépekhez nem értő laikusok is könnyedén, minden tanulás nélkül navigálhatnak az internet óceánján. A WWW az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN szülötte. Tim Berners-Lee és Robert Cailliau elgondolásai alapján olyan rendszer született, ami az elmúlt tíz évben forradalmasította a kommunikációt. 1998-ra mintegy 300 millióra nőtt a webdokumentumok száma, és a web naponta további másfél millióval bővül.
A gyors elterjedésből és egyszerű kezelhetőségből eredeztethető a korábban a felhasználó szempontjából ingyenes, nonprofit hálózat kommercializálódása is. Az óriási és egyre növekvő, többé már nem csak profi számítástechnikusokból álló internetközösség hatalmas üzleti lehetőségeket rejt, sőt, az emberek közötti kommunikációs kapcsolatok teljesen új formáit teszi lehetővé.
Magyarországon 2007-ben a háztartások kb. 38 százalékában volt internet, egy évvel korábban 2006-ban még 32%-ában. Nőtt a szélessávú elérések aránya, a 2006-os 22%-ról 33%-ra. Az európai uniós átlag 42 százalék, ebben az összehasonlításban hazánk a 18. helyen áll. Megelőz minket többek között Franciaország, Spanyolország, Észtország, Ausztria és Szlovénia, mögöttünk helyezkedik el Olaszország, Szlovákia, Lengyelország és Portugália.[1] Mindehhez hozzá kell tenni, hogy egyáltalán a szélessáv fogalma nem tisztázott, például mást jelent az USA-ban és mást az EU-ban.
Manapság az internetes technológiákat körülbelül 1,4 milliárdan használják személyes, illetve üzleti célokra, például információkeresésre, szolgáltatások és áruk megrendelésére, kapcsolattartásra, szórakozásra, stb.
Jelenleg kutatások zajlanak az internet technikai (elsősorban távközlési) problémáinak megoldására, például az új IPv6 címzési rendszer bevezetésére. A jelenleg használt címzési rendszer (IPv4) ugyanis kifogyóban van új, kiosztható címekből a végpontok (például előfizetők számítógépe(i) vagy más eszköze(i), kiszolgálók stb.) számára, amely ha bekövetkezne a probléma megoldása (IPv6) és a megoldásra való átállás globális szintű beteljesedése előtt, akkor az internet további bővítése csak igen nehezen és nagy áldozatokkal jöhetne létre. (még legalább 5 milliárd ember számára kell elérhetővé tenni a jelenlegi 1,4-1,5 helyett!)
Internetkapcsolat birtokában különböző technológiájú és célú fájlcserélő-programokat használhatunk. Általában azonban hasonló a működési elv: a beszerezhető fájlok (amelyek lehetnek szerzői jogvédelem alá eső, vagy szabadon terjeszthető szellemi termékek digitális másolatai) nem egyetlen központi szerverről kerülnek az egyes felhasználók gépeire, hanem a kész fájlt (vagy a fájl bizonyos módszerrel feldarabolt szeleteit) birtokló személyek feltöltési sávszélességeinek felhasználásával, decentralizált módon. A különböző országokban másféle jogi szabályok vonatkoznak a fájlcserélés során beszerezhető, szerzői jogvédelemmel ellátott művek cseréjére, sokszor maguk a szakemberek sem tudnak egységes véleményt alkotni. Annyi bizonyos, hogy a jelenség rendkívüli jelentőséggel bír (mind a hálózatok fájlcserélés általi terhelését, mind a felhasználók számát tekintve).
A jogi helyzet hazánkban
Magyarországon elsősorban az ASVA közlései (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány) és a rendőrség akciói nyomán hallunk-olvasunk, sokszor egymásnak ellentmondó információkat. Az ASVA lényegében a szerzői jogok birtokosai kiadóinak érdekeit védő egyesület. (egyesek szerint bagatell rá a "közcélú" megnevezés, hiszen magáncégek egyesületéről van szó.) A rendőrség akcióinak forgatókönyve általában arról szól, hogy lefoglalnak nagyforgalmú BitTorrent vagy DC++ kiszolgálókat (esetleg tévedésből az ügytől teljesen függetlenül álló vállalatok/vállalkozók/magánszemélyek szervereit), majd azt előbb-utóbb, a vizsgálatok befejeztével következmény nélkül visszaszolgáltatják. Ezért sokan sérelmezik a jogi bizonytalanságot.
Legjelentősebb példák:
Számok:
2008. szeptember 25-én az egyik ismert külföldi torrent kereső oldal (egy, a publikus helyekről beszerezhető torrent állományok kereső weblapja) információi szerint 433 (magához hasonló) weboldal, 75678 tracker (a torrent felhasználókat összehangoló kiszolgáló), 1390378 torrent, 33.37 millió fájl volt elérhető 1074.61 terabájt méretben, melyet egyidejűleg 12.01 millió "peer", azaz végponti felhasználó cserélt.
Az internet cenzúrázatlansága folytán, az egyes országok erőfeszítései ellenére nagymennyiségű, gyermekek és fiatalok számára veszélyesnek tekinthető anyag lelhető fel könnyűszerrel a világhálón. Azok a portálok, melyek felnőtt tartalmakat közvetítenek, sok országban kötelezően figyelmeztető panellal kell induljanak, amely korhatár-ellenőrzést végez, ez azonban szinte teljesen hatástalan, mert a felhasználó bármilyen születési dátumot beállíthat. A fejlett keresőoldalak segítségével, mint amilyen a Google is, szinte befogadhatatlan mennyiségű felnőtt tartalom érhető el néhány kattintással, a világ számtalan országából. Ezek között ráadásul vészesen nagy a szexuális devianciákkal foglalkozó, gyermekpornó- vagy törvénybe és erkölcsbe ütköző anyagok aránya. A gyermekek még csak meg sem értik a nemi élet mibenlétét, és máris olyan felvételeket láthatnak, amelyeken a felnőttek többsége is igencsak megütközne (gyermekpornó, csonkolás, sérülések okozása, kéjgyilkosságok, stb). Ez beláthatatlan következményekkel járhat az ifjú generációk lelki fejlődésében. Csak nemzetközi összefogás és jogi harmonizáció hozhatna eredmény, erre azonban jelenleg nem sok esély van.
További gondot jelenthet az internetes chatelések, üzenetváltások alkalmával a megtévesztés, fenyegetés. A naiv, tapasztalatlan gyermekeket könnyűszerrel csalhatják el a bűnözők.
Jelenleg széleskörű vita zajlik a fejlett hálózati fájlcserélő programok okozta károk körül. A közvetlen kárt a jogtulajdonosok (például audiovizuális művek kiadói, szoftverek kiadói), a kiskereskedelmi egységek (könyves- és audiovizuális anyagokkal foglalkozó üzletek) bevételkiesése, a közvetett kárt pedig a gazdasági kár jelenti. A kár mértékéről a vélemények általában jól elkülöníthetőek az érdekeltségi különbségek figyelembevételével. A legelterjedtebb vélemény szerint, az internetes fájlcserére ma úgy tekintenek az állítólagos károsultak, mint annak idején:
A közvélemény (és egyes országok törvénytervezetei, pl. Norvégia) szerint magánhasználatra (melyből nem keletkezik bevétel) legalizálnák bizonyos típusú digitális, (jelenleg) jogvédett művek cseréjét. Ha azonban a magánhasználat kérdésessé válik, már bűncselekményről beszélhetnénk. Ezt többek között a következők támasztják alá:
A kiadók, egyes (de nem minden) műalkotók érvelésének szempontjai:
Olyan, számítógépen futó programok, programrészek, amelyek általában – de nem feltétlenül – károkozás, személyes adatok (kódok, fotók, magánbeszélgetések és egyéb információk) eltulajdonítása, a számítógép egy hardverelemének aktivizálásával (például faxmodem) anyagi haszon szerzése, vagy a célpont anyagi megkárosítása, erőszakos reklám eljuttatása céljából felhasználók széles vagy célzott köréhez, vagy akár a végfelhasználó megtréfálása céljából íródtak.
A vírusoknak számítógéptől, operációs rendszertől, adathordozótól függően több csoportja van.
A mindenütt jelenlevő globális hálózat megkönnyíti a kártékony szándékkal elkészített szoftverek (például vírusok) terjesztését, és információk eltulajdonítását. Ezért rendkívül fontos, hogy az alapvető, számítógépek használatával kapcsolatos tudnivalókat birtokoljuk, mielőtt üzleti célból, vagy a magánszféránkat érintő ügyekben számítógép elé ülnénk. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, keressünk fel olyan cégeket, akik az ilyen és ehhez hasonló problémáknak szánt megoldásokat forgalmazzák.
Az interneten milliónyi, közvetlenül megcímezhető, célba vehető (saját azonosítóval, IP-címmel rendelkező) végponti egység (egy számítógép(es rendszer), és a felhasználója/felhasználói) áll. A szoftverek, melyeket az internetes technológiák igénybe vételéhez (és azok szolgáltatásához) használatba veszünk, komplexitásukból eredően biztonsági réseket tartalmaz(hat)nak. Ezzel a problémával egy külön szakterület, az IT-biztonság foglalkozik.
A biztonsági rések legközérthetőbben a következőképpen fogalmazhatók meg: egy, az adott szoftver fejlesztése közben nem figyelembe vett (ill. nem eléggé figyelembe vett) körülmény bekövetkeztekor a szoftver előre nem látható módon viselkedik, például szabad utat nyit az operációs rendszerben tetszőleges, a támadó (például egy weblap készítője vagy az adott weblapot titokban módosító személy) által meghatározott kód lefuttatására, amely számunkra bizonyos hátrányt, például üzleti titkok konkurenciához való kerülését eredményezhetik.
Szélsőséges esetben valamennyi, a számítógépünkön tárolt információ védtelen maradhat a rosszindulatú támadók számára. Legjellemzőbb azonban a vírusok, rootkitek, trójai programok észrevétlen települése rendszerükbe, amelyek aztán lelassítják, vagy adott esetben használhatatlanná teszik számunkra a rendszert.
Az internet szabadsága, cenzúrázatlansága, és (bizonyos kivételekkel, például címtartományok kiosztása, DNS rendszer) "hatóság" nélkülisége folytán egyes korábban elterjedt technológiák, (szoftver- és hardvereszközök) a hálózat biztonságát, fenntarthatóságát, fejlesztését gyakorlatilag korlátozzák. Például, a Microsoft Windows szerves részét képező Internet Explorer böngésző 6.x -es, ma már túlságosan túlhaladott verziójának széleskörű használata napjainkban is megfigyelhető. Ennek több szempontból is káros következményei vannak, például:
Az elavult technológiák azonban a hálózattal kapcsolatos tevékenységek szinte minden szintjén jelen vannak.
agyarországon az internetes technológiákhoz sokféleképpen hozzáférhetünk: munkahelyünkön, amennyiben az biztosítja számunkra, úgynevezett netcafékban, netklubokban, ingyenesen látogatható könyvtárakban ill. teleházakban, számos városban közterületi termináloknál, oktatási intézményekben, stb.
Az otthoni internet-elérési lehetőségek közé tartozik az elavult, általában percdíjas dial-up, azaz a hagyományos telefonvonalat igénylő modemes betárcsázós kapcsolat, illetve a szélessávú, vezetékes (DSL vagy kábelnet), a vezetéknélküli („mikrohullámú”), a műholdas és a mobiltelefonos (GPRS vagy mobil szélessávú) kapcsolat.
Vissza a tetejére! Vissza a tartalomválasztó menübe! Felhasznált Irodalom