A Microsoft Windows története: A kezdetek [szerkesztés] A Microsoft az Apple cég operációs rendszerének alapötletét felhasználva kezdte el kifejleszteni az ablaktechnikán alapuló rendszerét, a Windows-t. A rendszer a DOS után forradalmian újnak számított, sikere pedig a konkurenciához képest alacsony árában volt keresendő. Az 1.0-s után a 3.0-s rendszer megjelenése jelentett igazán nagy durranást, amikor a konkurens cég majdnem csődbe is ment. Microsoft Windows for Workgroups 3.11: A Microsoft kiadott egy Windows for Workgroups 3.11 nevű verziót, amely 1993 novemberében jelent meg, és a Windows 3.1 javításának tekinthető. Ebben a verzióban már megjelent egy alapszintű multimédia támogatottság illetve a TrueType betűtípusrendszer. Ez volt az első Windows verzió, amelyet magyar nyelven is kiadtak. Később még megjelent egy Windows 3.2 is, de azt csak Kínában forgalmazták. A Windows 95 után: Ezt követően eltelt pár év, mire megjelent a Windows 95. Sok dolgot a 95-ből örökölt meg a Windows 98, melynek a második kiadása, a Windows 98SE volt igazán sikeres, és nem egy gépen a mai napig fellelhető. A Windows NT leginkább vállalati körökben aratott nagy sikert, elsősorban rendkívüli stabilitása miatt. A Windows Me (Millennium Edition) rendszerek csak rövid időre tűntek fel. Rengeteg kritika érte megbízhatatlansága miatt, ezt még a Microsoft is elismerte.[2] Ezután 2000-ben jelentkezett a Windows 2000, melynek célja az volt, hogy összefonja az NT és 9x vonalat. A Windows XP (a név eredete: experience, élmény) 2001-es megjelenése óta három nagyobb javításon (SP1, SP2 és SP3) esett át, de ma szinte kizárólag SP2-es verziók üzemelnek. A Windows XP-nek megjelent egy 64-bites verziója is, amely – mivel csak 64 bites meghajtóprogramokat képes kezelni – a driverek hiánya miatt nem túl széles körben használatos, továbbá nem érhető el rá a harmadik szervizcsomag. A terméktámogatás 2014-ig garantált, hiszen napjainkban ez a legelterjedtebb operációs rendszer. Félbeszakadt projektek: A Microsoft indított pár Windows-projektet, amelyek azonban félbeszakadtak, bár a technológiájuk egy részét beépítették más operációs rendszerekbe. * Cairo: 1991-1996-ig fejlesztés alatt álló rendszer, a Windows NT 4.0 kódnév alatt. Sosem adták ki, azonban egyes részeit felhasználták más rendszerekben. A grafikus felületét használja a Windows 95. * Nashville: a Windows 95 továbbfejlesztéseként, mint egy „Windows 96” jelent volna meg. Áthidalást jelentett volna a 95-98 közt, és a NT 4.0 - Cairo közt. Továbbá ebben jelent volna meg az Internet Explorer 3.0 és az Active Desktop. Szintén az ebben kifejlesztett technológiák egy részét más Windows verziókban felhasználták * Neptune: tulajdonképpen egy „Windows 2000 Home Edition” lett volna, ami tartalmazza a Windows 2000 technológiáját, és a Windows ME felhasználóbarát szolgáltatásait. Legjobb kiadása az 5111 build, amit bétatesztelésre ki is adtak. Frissíthető DirectX 9.0c-re és Internet Explorer 6-ra. Tartalmazta a Windows-tűzfal legelső változatát. A projektet végül félbeszakították, és végül is az Odyssey-vel és a Whistler projtektekkel összehangolva a Windows XP lett a végleges kiadás. * Odyssey: az Odyssey lett volna a Windows 2000-et felváltó üzleti operációs rendszer; a kódbázis a Neptune-nal azonos volt. Napjainkban: A hosszú halasztások után 2007-ben debütált Windows Vista rendszer stabil(abb)nak és biztonságos(abb)nak mondható az eddigieknél. A jövőről elmondható, hogy a szoftvergyártók a cégeknek szánt funkciógazdag és a háztartásoknak szánt szép rendszereket egyre inkább összemossák, így elég gépigényes rendszerek születnek. 2008 tavaszán erre az operációs rendszerre is adtak ki Service Pack-et, ennek telepítése mindenképp ajánlott. A jövő: A következő Windows verzióról nem sokat lehet tudni, mivel a Vista több csúszása után a Microsoft nem kíván teljesíthetetlen ígéreteket tenni. A Microsoft egyik mérnöke 2007 októberében bemutatta a Windows 7, vagy másik nevén Vienna munkanéven futó tervezett új változatot, amely egy MiniWin nevű, rendkívül lecsupaszított magra (kernelre) épült. Ez a rendszer a hipervizor nevű technikát alapozza meg, melynek során az operációs rendszer több példányban fut a gépen.[3] Más vélekedések szerint a MiniWin csak egy kísérleti kernel, ami önálló termékként nem jelenik meg. Elemzők szerint a következő kiadás a Vista javított verziója lesz, apróbb újdonságokkal, talán még a felhasználói felület sem fog változni. A kevés konkrétum egyike, hogy a Microsoft Surface nevű eszközt integrálják majd az operációs rendszerbe. A Windows hetedik verziójának kiadási dátuma 2009. október 24. A béta verzió 2009. január 24-ig ingyenesen tölthető. A Microsoft már egy teljesen új alapokon álló Windows-utódon is dolgozik legjobb programozóinak bevonásával, amely a már bemutatott Singularity kísérleti rendszerre épül, s amely pillanatnyilag Midori néven ismert.