|
Történelem, a régi magyar és latin elnevezésekkel
Magyar nevei; folyami harcsa, leső harcsa, pozsárharcsa, pumaharcsa,
sárgaharcsa, szürkeharcsa.
A harcsa néhány ázsiai rokonával együtt, csupasztestű, termetes hal. Hátúszója rövid és tüskétlen, alsóúszója hosszú, szája széles és alsó állkapcsán sorokba rendeződött kapófogak vannak, amelyek kicsiben a gereblye fogaihoz hasonlítanak. A leső harcsa Európa legnagyobb édesvízi hala. Heckel és Kner szerint a Dunából néha 3 m hosszú és 200-250 kg súlyú példányokat is halásznak. Ilyen harcsaóriásokat újabban már csak elvétve fognak. Vogt 1894.-ből leír egy nagy példányt, amelyet a Bieler-tóból halásztak ki. Ez 68 kg-os testsúly mellett 2.20 m hosszú és 1.2 m kerületű volt. Ez a példány valóságos törpe volt ahhoz képest, amelyet a háború alatt a Szerb Duna-szakaszból halásztak ki. A megszállás ideje alatt kiadott "Belgrader Nachrichten" közölte, hogy 1916. őszén Visznica mellett a Dunából egy 4 m hosszú harcsát fogtak, amely 120 kg-ot nyomott. A Tiszában harminc esztendő óta nem fogtak akkora harcsát, mint Bitó János szegedi öreg halászmester legényei 1929. december 23-án. A tiszai harcsaóriás a vasúti hídnál került bele az ú. n. lapsolóhálóba. Súlya 105 kg volt. Erről a hatalmas állatról 1930. februárjában Gelei József egyetemi tanár előadást tartott a Szegedi Egyetem Barátainak Természettudományi Szakosztályában. Gelei professzor az óriási harcsa koponyáját megszerezte intézete számára. Csak a feje 25 kg-ot nyomott, a koponyájának súlya pedig lehúsolva 17 kg. A szegedi harcsa teljes testhossza 247, derékbősége pedig 118 cm-re rúgott. A kopoltyúfedő csontjain és a csigolyákon látható növekedési vonalak alapján Gelei megállapította, hogy a szegedi óriásharcsa 23 esztendős volt. A hátúszóban 1 kemény és 14-17 puha, a mellúszóban 1 tüskés és 14-17 puha, a hasúszóban 11-13, az alsóban 90-92, a farokban 17-19 puha sugár számolható meg. A lesőharcsa Svédország déli részétől kezdve egész Közép és Kelet-Európában, továbbá Nyugat-Ázsia egy részében elterjedt, helyenként azonban hiányzik, így pl. a Rajna felső szakaszából, a Weserből, Nagy-Britanniából, Francia és Spanyolországból, Portugáliából, továbbá Itáliából. Különösen gyakori az Al-Dunán, de előfordul a felső szakaszban, valamint a Duna mellékfolyóiban és a velük összefüggő tavakban is. Hazánkból a következő előfordulási helyeit jegyezték fel: Balaton, Dráva, Szamos, Maros (Heckel), Duna, Körös, Tisza, Vág, Mura (Petényi), Berettyó, Bódva, Fertő, Ipoly, Kraszna, Latorca, Olt, Rába, Sajó, Szernye, Zagyva (Herman O.). Elsősorban halakra vadászik, de szívesen megeszi a rákot, a békát, a vízimadarat, és általában mindent, amihez csak hozzá juthat. Sokan állítják, hogy bajszát csali gyanánt használja. Falánkságáról Vogt következő leírása nyújthat fogalmat: "… Egy neunburgi halászmester, akit személyesen ismerek, a böjti időszakra egy tágas tóba több mázsa nemes hal közé egy kis harcsát telepített be. Amikor a tavat néhány hónap múlva le akarta halászni, csak a harcsát találta meg, amely összes lakótársait kipusztította és 20 kg súlyos lett…"
Az öreg
Gesnernek az-az állítása, hogy a harcsa az embert sem kíméli,
éppenséggel nem tartozik a mesék birodalmába, mivel több esetet
ismerünk, amely megerősíti. Így
Heckel
és Kner
említi, hogy Pozsonynál kifogtak egy harcsát, amelynek a gyomrában egy
gyermekhulla maradványait találták meg.
|
Elérhetőségeink:
Ahhoz hogy tudj a FÓRUMBA írni először regisztrálnod kell magad ami gyors,könnyű és teljesen ingyenes! Kérem a fórum kultúrált használatát!A nem odaillő dolgok azonnal törlésre kerülnek.
Köszönettel a szerkesztő:Gringo design
Társoldal más témában: |
