MERENYE 2009
2009 07.01.-2009. 07.05.
3/3-as bojlis horgászhely
A horgászhely:
A hellyel még 2007 ben
ismerkedtem meg. Ekkor kezdtem teljesen amatőrként a
bojlizást. Korábban ott még stég volt ma
már sima horgászhely. A helynek megvannak az előnyei
és megvannak a hátrányai is.
A kialakított hely
közepe táján bent felejtettek a parttól kb 5
méternyire egy nádcsomót.Sajnos több
halvesztésünk is volt e miatt. Ez a csonakból
történő fárasztással
kiküszöbölhető (talán). A hely másik
problémája a földes aljzat. Eső esetén
iszonyatos dagonya van. Persze ez a legtöbb helyre igaz. Viszont
amikor stég volt ez jóval kisebb problémát
jelentett. A merenyei esőkre komolyan fel kell készülni.
Mindezek mellett sajnos még az is problémát
jelentett, hogy egy ilyen esős időszak alatt megnyitották a
zsilipet. Ez még önmagában nem akkora
probléma, de a tógazdának prezentálnia
kellett a főnökasszonynak süllőt, ezért
becsonakázott az etetésem közepére és
pergetett rajta néhány órát.
Szóvá nem tettem hiszen én "csak" vendég
voltam. Bár nem hiszem, hogy egy versenyen is
megtörténik az ilyesmi. Valószínű ezeket csak
én fogtam ki pechemre. Ekkor úgy 15 - 20 méterrel
rövidebbre húztam az etetéseket és ekkor
már újra jelentkeztek a halak. A zsilip
megnyitásakor iszonyatos víz alatti
áramlások vannak amiben a halak képtelenek
táplálkozni. Ámde amikor elzárták
és vissza került az etetés akkor már egyet
leszámítva csak 10+ osok jöttek. Sajnos sokat
elvesztettem, de érezhető volt az erőkülönbség!
Mindenesetre a 3/3-as hely
egy halban gazdag hely meghorgászására
nyújt lehetőséget. Valamint a hely előnyei mellett
szól hogy, a tábort egy kis erdőbe lehet
felépíteni. Ez több szempontból is fontos.
Nem süti a tűző nap, és nem tépi szét a
szél a tábort. Szemben egy olyan hellyel ami nyitott.
Továbbá szinte bármilyen időjárási
viszonyok közepette autóval meg lehet
közelíteni. Közel van a büfé!
Az
eső után hömpölyög a víz az úton!
Szerencsére a tábor nincs veszélyben.
a
a
Az etetések:
A horgászhelyet pirossal bekarikáztam.
Az 1. etetés kb 178 méterre van a helytől, a 3. etetés kb 200m.
A fogások:
a
1. nap. 2007. 07.01.
7:00 - 13,8 kg
7:05
- 5,3 kg
11:25 - 3,3 kg
17:35 - 5,4 kg
18:05 - 3,9 kg
19:30 - 3,8 kg
20:50 - 9,5 kg
21:10 - 3,8 kg
22:40 - 4,8 kg
2. nap:
12:00 - 3,8 kg
12:10 - 6,23 kg
14:10 - 5,8 kg
3. nap:
8:00-kor fogtam egy 3,8 kg-os tőpontyot, nem tudom miért nem készült fénykép.
7:00 - 4,4 kg
9:20 - 7,7 kg
9:40 - 6,8 kg
10:45
- 3,6 kg
12:10 - 4,3 kg
14:50 - 8,5 kg
4. nap:
12:10 - 11,0 kg
21:13
- 4,6 kg
21:40 - 7,5 kg
5. nap:
1:20 - 14,0 kg
9:35
- 16,4 kg
10:00 - 1,8 kg
Egy kis statisztika és összesítés:
|
Fogott darab |
tömege (kg) |
átlagsúly |
Összesen: |
28 |
178,13 |
6,36 |
Halfaj
szerint |
Halfaj |
Fogott darab |
tömege (kg) |
átlagsúly |
Amur |
3 |
19,6 |
6,53 |
Tükörponty |
14 |
102,73 |
7,34 |
Tőponty |
11 |
55,8 |
5,07 |
Etetés
szerint |
Etetés |
Fogott darab |
tömege (kg) |
átlagsúly |
1 |
14 |
90,13 |
6,44 |
2 |
10 |
54,5 |
5,45 |
3 |
4 |
33,5 |
8,38 |
Etetés
és halfaj szerint |
Etetés |
Halfaj |
Fogott darab |
tömege (kg) |
átlagsúly |
1 |
Amur |
2 |
15,8 |
7,90 |
Tükörponty |
6 |
43,03 |
7,17 |
Tőponty |
6 |
31,3 |
5,22 |
2 |
Amur |
1 |
3,8 |
3,80 |
Tükörponty |
5 |
30,4 |
6,08 |
Tőponty |
4 |
20,3 |
5,08 |
3 |
Amur |
0 |
0 |
0,00 |
Tükörponty |
3 |
29,3 |
9,77 |
Tőponty |
1 |
4,2 |
4,20 |
Csali
szerint |
Csali |
Fogott
darab |
tömege
(kg) |
átlagsúly |
Kagyló 1 |
2 |
23,3 |
11,65 |
Kolbász 2 |
4 |
15,5 |
3,88 |
Juharszirup 1 |
1 |
3,3 |
3,30 |
Eper |
5 |
34,6 |
6,92 |
Tintahal 2 |
3 |
25,4 |
8,47 |
Tintahal 1 |
4 |
19 |
4,75 |
Juharszirup 2 |
1 |
5,4 |
5,40 |
Méz 1 |
1 |
3,8 |
3,80 |
Máj 1 duplaszem |
1 |
6,23 |
6,23 |
Máj 1 |
4 |
23,3 |
5,83 |
fagyasztott
eper |
1 |
4,3 |
4,30 |
Kolbász 1 |
1 |
14 |
14,00 |