Március 25-én Queen-est a Megasztárban
Írta: Dátum: 2006 March 19 00:00:00
Novák Péter, a Megasztár 3 zenei producere is fellépett 2001. november 24-én a Queen Audiencia emlékkoncerten Budapesten, ahol az Under Pressuret és az Another One Bites The Dustot hallhattuk előadásában. A közismerten Stones-fanatikus zenész Queen szenvedélye azóta sem múlt el, ezért a műsor következő döntőjében kizárólag Queen számokat hallhatunk a versenyzőktől, élő zenekari kísérettel. Nyolcan vannak versenyben és két közös dalra is számíthatunk, így 10 különféle Queen dalt hallhatunk majd az élő műsorban. A műsor március 25-én, szombaton este 19.30-kor kezdődik a Tv2-n, melynek honlapján is élőben látható/ hallható lesz az adás. Emlékezhetünk, hogy az előző széria első válogatójának első dala a Somebody To Love volt Bella Levente előadásában, a döntők során pedig Palcsó Tamás adta elő saját akaratából a Too Much Love Will Kill You-t.

forrás: HQFC