Idézetek

Minél inkább eltávolodik egy társadalom az igazságtól, annál inkább utálni fogják azokat, akik kimondják azt.

George Orwell

***

Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, honnét jövünk. S ha tudjuk, honnét jövünk, már nem csak azt tudjuk, kik vagyunk, de azt is hova tartunk.

***

Nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.

Lk 6,43-44

***

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.

Deák Ferenc
***

A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek:

a) öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához;

b) betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait.

2011. évi CLXXXIX. törvény

***

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!

Pio atya

***

Nem számít honnan jöttél, csak az számít, hogy merre mész, és a zászlód mit magasra tart, egy ökölbe szorított kéz.

Kárpátia

***

...ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Wass Albert

Időjárásunk

Közhasznú oldalak

Napi evangélium

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Június 29, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe

VallásA hagyomány szerint Péter és Pál apostol különböző években, de ugyanazon a napon, június 29-én szenvedett vértanúhalált Rómában, Krisztus után 67-ben Pétert keresztre feszítették, kérésére fejjel lefelé; Pált lefejezték. Az üldözések idején mindkettejük ereklyéit a Szent Sebestyén katakombába menekítették.

Június 29-e, Péter-Pál napja az aratás kezdetének egyik leggyakoribb időpontja. A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy ezen a napon hasad meg a búza töve, jelezvén, hogy aratható a búza s kezdődhet az aratás. A népi megfigyelések szerint e napot követően vette kezdetét az igazi nyár. Kevés népszokás fűződik a naphoz, az aratás (más néven takarás) befejezését sokkal jelentősebb eseményként tartották számon. Az aratás kezdetéhez kevés néphiedelem tartozik.

(Folytatáshoz katt a Részletekre)

A tökéletes hejőszalontai ember nem lát, nem hall és nem beszél

Keresztelő Szt. János születése

VallásAmikor egy szentet ünneplünk, a halála napjáról szoktunk megemlékezni. Ugyanis a halál napja, az illető szent megdicsőülésének az ünnepe, a mennyországi örök élet kezdete. Keresztelő Jánossal kivételt tesz az Egyház. Az ő nagyságát az is kiemeli, hogy nem csak a vértanúsága napját, hanem a születését is megünnepeljük. A szentek életéről könyveket szoktak írni, történeteket, legendákat mesélnek el. Keresztelő Jánosról a Könyvek Könyve, a Szentírás emlékezik meg, és az Úr Jézus előfutáraként mutatja be. Legfőbb jellemvonásaként ezt emelhetjük ki, hogy életének minden mozzanata az Úr Jézusra mutat. Keresztelő János születésének hírére összegyűltek a rokonok, szomszédok. Az ő ünnepén hasonlóképpen gyűlünk össze mi is s szentmisére, hogy tanuljunk tőle.

(Folytatáshoz katt a Részletekre)

Hejőszalontán nem veszik figyelembe az Alaptörvényt?

HírekA Hejőszalontai Önkormányzat folyamatos jelleggel olyan látszatot kelt, mint aki a közérdekű adatok megismerhetőségét akarja megnehezíteni, mely az Alaptörvényben is nevesített alapvető jogot sért. Az Alaptörvény kimondja:

"Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez."

Az utóbbi években több alkalommal indult bírósági per a közérdekű adatok megismerésének ellehetetlenítése miatt. A jogerős bírói ítéletek mind kimondták, hogy a kért közérdekű adatokat ki kell adni. Hejőszalontán a bírói ítéletekre nem sokat adnak, ezért már bírósági végrehajtás kezdeményezésére is sor került. Ez az alkotmányellenes tevékenység nem ritka a településen. Legutóbb például a polgármesteri hivatalban egy ügyfél szeme láttára húzták ki a fénymásolót a dugaljból annak érdekében, hogy kellő nyomatékkal jelezzék, hogy nem hajlandóak a kért közérdekű dokumentumról másolatot készíteni.

(Folytatáshoz katt a Részletekre)

HAZAÁRULÁS - A magyar föld átjátszása idegeneknek

Rajzpályázat általános és középiskolásoknak

HírekA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rajzpályázatot hirdet értékes nyereményekkel.
További információ:
Általános iskolásoknak
Középiskolásoknak

Értesítés élelmiszersegély csomag kiosztásáról

HírekAz önkormányzat értesítése:

Elsőszombat - Szűz Mária szívének tisztelete

VallásAz elsőszombat a hónap első szombatja, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-tiszteletének napja. - A Szűzanya 1925. december 10-én Lúciának, a fatimai látnoknak megmutatta tövisekkel övezett szívét és így szólt: „Hirdesd nevemben a világnak, hogy megígérem: ott leszek az üdvösséghez szükséges kegyelmekkel mindazok halálos ágyánál, akik 5 egymást követő hónap első szombatján meggyónnak, megáldoznak, elimádkozzák a rózsafüzért és egy negyed óráig társamul szegődnek az elmélkedésben.” - Az elsőszombat gyakorlata világszerte elterjedt, Budapesten mindig más templomban nyilvánosan is megtartják. A Szeplőtelen Szív elsőszombati ájtatossága napjainkban is élő szokás.

(Folytatáshoz katt a Részletekre)

Újabb 150 ezer bírság az Önkormányzatnak

HírekA Hejőszalontai Önkormányzatot a Környezetvédelmi Felügyelőség kötelezte a vasút állomásnál lévő elhagyott hulladék felszedésére és engedéllyel rendelkező hulladék kezelőnek történő átadására 2013. április 30.-ig, ahogy azt korábbi hírünkben is megírtuk. A hulladék kezelése nem történt meg határidőre, ezért Hejőszalonta újabb 150 ezer forintos eljárási bírságot köteles fizetni, mellyel az üggyel kapcsolatos büntetések 450 ezer forintra növekedtek. A Felügyelőség új határidőt is szabott, 2013. június 30.-át.

Elsőpéntek - Jézus szívének tisztelete

VallásAz elsőpéntek a hónap első péntekje, egyben a Jézus Szíve tisztelet napja is. - Alacoque Szent Margit vizitációs nővér a XVII. században felszólítást kapott Jézustól, hogy terjessze Jézus Szíve tiszteletét, és elsőpénteken járuljon szentáldozáshoz. Akik kilenc egymást követő elsőpénteket gyónással, áldozással megtartanak, Jézus ígérete szerint sokféle kegyelmet kapnak Istentől. Ezeknek az ígéreteknek nyomán az elsőpénteki nagykilenced megtartása széles körben elterjedt az Egyházban és a Jézus Szíve tisztelet legelterjedtebb formája lett.

(Folytatáshoz katt a Részletekre)

Emlékezzünk az igazságtalan békediktátumra

Hírek
Generálási idő: 0.34 másodperc
148,008 egyedi látogató