Versek
Utolsó akarat
Hadd lássam meg valódi arcomat,
legyen ez egy utolsó akarat.
Hűsítő ajkad lett egyetlen otthonom,
hisz átlátni a mindenséget nem tudom.
Ha utószor borulok le talapzatodon,
szemed, tiszta szemed látni akarom !
Egyetlen kincsemet a Szerelmet,
egy keveset,
ha még szívemben hordozom,
mind, mind csak neked adhatom.
Ne tagadd meg fényed az utolsó napon !
[
A szerelem különféle hatásai
Elájulni s mindent
merni, dühöngve,
mint nyers, szelíd, forró és holtra sápadt,
merész, halott és újra életre támadt,
csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge.
és Tőle távol nem
találni csöndre,
mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
s riadtan bújni sértődött közönybe.
Ha kiábrándulnánk,
szemünk befedni,
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,
hinni, hogy a pokol
visz égi útra,
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.
/Nemes Nagy Ágnes/
[
SZÓTÁR
Az ember azt mondja: száj
és egy szájra gondol.
Azt mondja: szem
és az a szem jut eszébe
amelyikben önmagát nézte.
Azt mondja: kéz
és a simogatásra gondol.
Azt mondja: ember
és nem gondol csak egyetlen egyre
akit szeretett s aki őt szerette.
[
Élet szerelemben
Menekvés?
Tőlem?
Mit ér?!
Míg én vagyok én s te vagy te; míg
ketten vagyunk a világban, én
A szerelmes és te a kőkemény.
egyik üldöz, a másik fut s búvik.
Már félek, az életem kudarc.
Valóban, mint egy végzet, olyan;
És bárhogy igyekszem, hasztalan;
De mi kár, ha vesztes e földi harc?
Csak torna ez, ideget edzeni!
Szárítsd fel könnyed, ugorj, kacagj,
Ha elestél, újra kezdeni:
E hajsza az élet, ennyi csak!
Még egyszer villantson szeme rám
Egy sugarat ebbe a ködbe, s én
Ha összedől remény-palotám,
Újra építem! bár szökevény
Örökké s
Hűtlen
A Cél!
[
Johann Wolfgang Goethe: A kedves közelléte
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már?!
[
Váci Mihály: Hol vagy?
Érzem, hogy már
rabom vagy,
s Tiéd már szabadságom.
Olyan szorosan foglak,
hogy lélegzetre vágyom!
Csókjaim
bujdokolnak
öleden, mert már fájón
hajszolja őket egy vad
félelem: a halálom.
Zokogva hívlak:-
Hol vagy?
Te, akit úgy karollak,
hogy fuldokolva sírsz.
Ó, és ki tudja, hol
van
magányod mélye, honnan
hallom, sikoltva hívsz!
[
Keresztury Dezső: Nem a szégyen...
Nem a szégyen, belátás, fegyelem
fogja az esztelen, bokros szívet,
nem a belülről jövő kegyelem
megváltó szava szelídíti meg;
nem a munka, gyógyszer, ájuló tudat,
nem az éjek, bár álmuk csendesebb,
nem, ha virágok nyitják szirmukat,
nem a konok, idegbajos szelek;
nem is a halál- parti iszonyat,
mely, mivel elviselni nem lehet
tovább: robban, ellentétébe csap
s szivárvánnyá bontja a könnyeket...
Ki megsebezte, gyógyítja megint:
az ember, jó embersége szerint.
[
Légyott
A kis szobában
csillagok hevertek
sepretlenül,
mint limlom és szemét
s a toronyórák
egyre-másra vertek.
Akkor lehunyta
nagy, sötét szemét.
Haja bozótja
lassan kúszni kezdett
és körbeszőtte-
fonta a falat.
Szíve, kit bomlott
keble kieresztett,
darázsként szállt
a mennyezet alatt.
A száj fölött
ibolyalángok gyúltak.
Kezéhez értem
nyirkos ujjai
halk zizzenéssel
sorra földre hulltak,
mint hervadt szirmok
szoktak hullani.
[
Koltay Gergely: Neked játék, nekem szerelem
Neked játék, Nekem szerelem
Neked a fény és a végtelen
Nekem a hiány, nekem a küzdelem,
Nekem a bűn és a félelem.
Arcul csapott magányunkra rászállott illúziókkal
két sornyi hír lett az életem,
s ami szép azt csak képzelem. . .
Neked eső, Neked havazás,
Neked maradt a tisztaság, fehér lepedő,
de zápor verte homlokodra jeleket karcol az idő.
Mert nagyon fáj, mert üvölteni kéne,
mert nem lehet, mert nem lehet!
Mert amit nem lehet az az élet,
mert lehetetlen az élet, mert nincs igaz. . .
Széttépett imakönyveink között a megtalált nyomornak sohasem lesz vége.
Neked játék, neked a szerelem
Neked a fény és a végtelen,
Nekem a hiány, nekem a küzdelem
nekem a bűn és a félelem.
Csak tovább roncsol a vágy. . .
Az eltévedt boldogság,
akit fáradt vándorként engedtünk be hozzánk, s ránkgyújtotta házunk. . .
De nem! Nekem szép így is,
nekem szép a Volt és a Lesz is,
még ha a bűnnel házasságot kötsz is.
Hajnali házak csöndjét ma még titokban zárjuk,
s a kulcs halott fém testként postaládánkba koppan,
mint startpisztoly dörren a meneküléshez.
Mert futni kell magam, magad ellen,
mert a világ máglyát rak egymást ölelő testeink alá,
s a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét,
de itt ez csak per, itt ez csak büntetés.
Nekem játék, Neked szerelem,
Neked fény, nekem a végtelen
a közös bűn, a hiányzó értelem
mi Neked küzdelem, nekem a félelem.
Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak,
de most mi volt, s ami lesz, odaadod másnak.
Ez most a búcsú, és a kezdet is,
ez most fájni fog. . . még ha tudjuk is.
[