|
Ezen a lapon beszámolók olvashatók a Magyar Hidrológiai Társaság
(ott is elsősorban a Hidrogeológiai Szakosztály) előadóülésein és egyéb
rendezvényeken elhangzott - hidrogeológiai tárgyú - megnyilatkozásokról, eseményekről.
|
2005. febuár 15-én volt
Lorberer Á. Ferenc
(a VITUKI-s nagy Lorberer fia) előadása
"A dél-budai keserűvíztelepek vizsgálatának legújabb
eredményei" címmel. Az előzetes
információk szerint új tudományos eredmények bejelentésére számíthattunk.
Az előadás kis késéssel kezdődött, és 1 óra 45 percig tartott. Közben a hallgatóság egy része
eltűnt.
Az előadó egy rendkívül részletes adatgyűjtő munka eredményeiről számolt be,
de a sok geológiai, ásványtani, geofizikai, vízkémiai adatból mintha nem állt volna össze
koherens rendszer a tulajdonképpeni cél, a telepek védőidomának meghatározása érdekében.
Ami ehhez kell (a felszín alatti vízforgalom tisztázása), arról csak nagyon keveset hallhattunk.
A végén lagymatag vita - késő volt már.
Marik János megemlítette, hogy a 45 m-es észlelőkút vizében
a pH=11,9 akár úgy is kialakulhatott, hogy fúróiszap maradt a kútban.
2007. szept. 20-án az
Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Szakosztály rendezett előadóülést.
Cím:
Új Magyarország Fejlesztési Terv I. Duna árvízi projekt.
Sokan voltunk, a Duna-menti VIZIG-ektől is. Ők lettek (volna) a felkért hozzászólók. Úgy láttam, hogy ezen az előadáson még kamarai
kreditpontokat is lehetett (volna) szerezni - mert a jelenléti ívre fel kellett (volna) írni a kamarai azonosítót. Ha ezt előre tudjuk!
Az előadást
Fülöp Bence, az AQUAPROFIT Kft munkatársa tartotta. Lényegében arról szólt, mit kíván az
EU ahhoz, hogy pénzt adjon erre a projektre.
Az előadó is, meg az előadás tartalma is annyira idegen volt a hallgatóságnak, hogy az
első felkért hozzászóló,
Baross Károly ( a győri VIZIG főmérnöke, nem mellékesen sokat látott árvízi róka)
valahogy így kezdte: Önnek mi a szakmája? A többiek inkább nem mondtak semmit.
Előadás után - már csak úgy magunk között - nagy méltatlankodások : Hát Brüsszelben csupa hülyék vannak? Na nem! Vannak ott, járnak oda
magyarok is! Akkor inkább nem kell az EU pénz!
Pedig előbb-utóbb le kell majd nyelni a békát; nem lehet úgy csinálni, ahogy eddig. Nem lehet mindent védeni csak azért, mert régen is
védtük. Költség-haszon, kisebb-nagyobb kockázat, stb.
2007. okt. 30-án a VITUKI négy (jelenlegi és régebbi) munkatársa tartott előadást a Duna-Tisza közéről. Nem először hallottuk
mindezt, sőt írott formában is olvashattuk az anyagot az MHT XXV. Országos Vándorgyűlés. Tata, 2007. CD kiadványban.
Varga György elmondta, hogy voltak évek a közelmúltban (és 2007 is ilyen...volt...eddig), amikor szárazabb és
melegebb volt az időjárás.
Szalai József a térség talajvízszintjeinek állapotát, főleg a talajvíz-süllyedést ecsetelte drámai színekkel,
Méntelek, Ladánybene, és Ásotthalom talajvízkutjai alapján. A máskor gyakran emlegetett Borota, Baja-Mátéháza és Lakitelek most kimaradtak, mert
főleg a 2007-ben "soha nem látott mélységbe" süllyedő talajvizeket akarta kiemelni, arra pedig ez a három kút volt jó. (Vajon a többi száz
kútban miért nem így történt?)
A felszín alatti "vízmérleg" kifejezés gyakran előjött, bár mindig csak annak egyik oldala, a beszivárgás. Hogy hova lesz a beszivárgó víz,
arról nem volt szó.
Deák József szintén a vízmérleget vizsgálta izotóphidraulikai módszerekkel, szintén csak a bevételi oldalt.
Most sem beszélt a Brown-féle mozgásról, aminek révén a trícium akkor is a mélybe juthat, ha nincs beszivárgás.
Liebe Pál a végén összefoglaló áttekintést adott. Mindennagyonszép, mindennagyonjó, hiszen láthattuk,
hogy mindenki tulajdonképpen ugyanazt mondja. (Pedig a különbségek okainak tisztázása vinné előre a szakmát.)
Majd vita következett. Alaphangját
Orlóci István adta meg
: az előadók csak írni tudnak, olvasni nem?
Mert ami itt elhangzott, az ismert volt már 25 évvel ezelőtt is.
Hát igen. Például a Duna-Tisza közének modelljei közül az előadás csak az 1993-ban (a Vízügyi Közleményekben) ismertetett Szilágyi-Vorosmarty
modellt említette. Ebben - tendenciózusan felvett paraméterek miatt - úgy "adódott", hogy a talajvízszint-süllyedésekért 70 %-ban a
rétegvíztermelés a felelős. Miközben már akkoriban a VITUKI is lényegesen jobb modelleket készített, illetve később is született még néhány.
Felmerült, hogy vajon mit ajánlanak a kutatók a vázolt borzalmak elkerülésére. Lényegében az volt a válasz, hogy ha nincs pénz
kutatásra (hisz a miniszter papírgyárba küldi a kutatókat, mert csak papírokat gyártanak), akkor nem lehet a kérdésekre válaszolni.
(Lehet, hogy a miniszter igazolva látná a véleményét, ha ott lett volna okt. 30-án.)
2010. febr. 23, a Hidrogeológiai Szakosztály előadóülése. Soha nem látott tömeg jött össze, lehettünk vagy 70-80-an.
Két téma volt:
- Kezdetben
Huszár Hajnalka (KvVM Fejlesztési Igazgatóság) ismertette a vízbázisvédelmi program helyzetét, az EU-s KEOP pályázatok lehetőségei
közepette.
- Ezután afféle kerekasztal-beszélgetés következett a 123/1997-es Kormányrendeletről, amelyik a vízbázisvédelem szakmai alapja -
kellene legyen.
Mindvégig csak a jogi-igazgatási-hivatali-adminisztratív kérdések jöttek elő, szakmai vonatkozások szinte egyáltalán nem.
Miről is volt szó?
* Nem pályáznak az érdekeltek. Hát - nem csoda. Olyan nehézségekkel és következményekkel jár egy pályázat, hogy inkább nem kell a támogatás,
inkább megrendelik saját pénzükből (KEOPsallang-mentesen, sokkal olcsóbban) a védőterületek meghatározását, majd benyújtják a dokumentációt a
hatóságnak, aztán lesz, ami lesz. Ha tíz évig sem lesz jogerős védőterületi határozat, annál jobb. Nem kell kínlódni a rengeteg észlelőkúttal,
stb. stb.
* Akik belevágnak és nyernek, azok is könnyen megszívhatják, mert gyakorlatilag nem lehet befejezni a diagnosztikát a kívánt határidőkre.
Két év alatt semmiképp, de a további egy éves hosszabbítás alatt sem. A "projekt" ugyanis akkor tekinthető befejezettnek, amikor a jogerős
védőterületi határozat megszületik És hogy ez mikor lesz, az nem a pályázótól függ. Egyetlen civil fellebbezés a határozat ellen - és máris
nincs meg a jogerő.
* Ha mégis sikerül befejezni valahogy, akkor további öt évig üzemeltetni kell a monitoring-rendszert, az esetleg feleslegesnek bizonyult
elemeivel együtt. Erre már nincs támogatás - de ellenőrzés van, és ha az üzemeltetés nem felel meg az előírásoknak, akkor büntetés is lesz.
* A védőterületeken előírható tiltások és korlátozások sokszor jelentős hátrányt jelentenek - akár nagylétszámú belterületi lakosság számára,
miközben lehet, hogy a termelt vizet nem is az érintettek fogyasztják. Ekkor valami kompenzációra volna szükség - hogyan?
* Van egy további nehézség, ez már kicsit szakmai. Ugyanis már a pályázathoz kell egy Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány (RMT), tehát már
akkor, amikor még nem sokat tudunk az illető vízbázis hidrogeológiai viszonyairól, környezetéről. És ezt az RMT-t változtatások nélkül,
"bepáncélozva" kell megvalósítani, akkor is, ha a munka során kiderül, hogy másként jobb és olcsóbb volna. Például kiderülhet - már egyetlen
észlelőkút alapján is - hogy a feltételezett szennyezőforrás egyáltalán nem szennyez. De ha erre a pontra két kutat tartott szükségesnek az RMT,
akkor meg kell építeni a másodikat is, nincs helye alkunak. Vagy kiderülhet, hogy a védőterület nagyobb, mint gondolták, a nagyobb területen
további szennyezőforrások vizsgálatára is szükség volna - ezt viszont már nem lehet elvégezni. (A gyakorlatban persze fordítva van, a pályázatírók
alkalmazkodnak. Óriási területek megkutatását irányozzák elő, teljesen feleslegesen.)
A 123/1997-es Kormányrendelet problémáit éppen csak érintették a hozzászólók. Például: mire való egyik-másik kategorikus tiltás?
Elhangzott, hogy enyhítések várhatók. Mikor? Amikor már késő lesz?
A szakmai hiányosságokról úgy általánosságban nem érdemes beszélni, azok csak egy-egy dokumentáció részletei alapján ismerhetők meg.
Valaki említette, hogy a hatóságok sokszor azért nem tudják kiadni a határozatokat, mert az anyag nagyon gyenge.
De akkor miért nem javíttatják ki?.
(Azért megemlítek néhány olyan szakmai kérdést, ami nem hangzott el ugyan, de már sokszor felmerült:
Miért törekedünk - a 123/1997 előírásaival - arra, hogy a védőterületek minél nagyobbak legyenek? Miért nem vesszük figyelembe a
talajvízszint feletti rétegek védőképességét? Miért alkalmazunk akár tízszeres biztonsági tényezőket is az elérési időknél? (Minél nagyobb
a védőterület, annál kevésbé veszik komolyan, annál kisebb az esély, hogy a védelem tényleg megvalósuljon.)
Ugyanakkor miért nem vizsgálják sehol, hogy honnan származik a termelt víz? Miért nem kötelező a vízbázis felszín alatti vízmérlegének
felállítása? Miért tűrjük el már több, mint tíz éve a hasból felvett "maradó" beszivárgás alkalmazását? Miért nem kötelező megadni a sekély
rétegvizes vízbázisoknál, hogy mekkora anizotrópiával történt a számítás, hiszen minden ezen múlik? Vagy a parti szűrésűeknél miképpen
lehetséges, hogy nem kerül sor a meder és a réteg közti kapcsolat ellenállási paramétereinek meghatározására? És végül: ha
egy vízbázisnak csak egyetlen kútjában van minimális szennyeződés - például trícium - akkor a diagnosztikának miért nem elsődleges feladata
ennek a kútnak a vizsgálata? Pedig nagyon valószínű, hogy nem a réteg elszennyeződéséről, hanem csak a palástcementezés meghibásodásáról
- vagy teljes hiányáról - van szó.)
Hozzászólás a Hidrogeológiai Szakosztály 2010.február 23.-i kerekasztal beszélgetéshez.
A 123/1997. Kormány rendeletben a belső ill. külső védőzónákra előírt feltételek nyílt karsztos vízgyűjtőkön nem alkalmazhatók, mivel például
a K-i Bükkben a barlangjáratos víznyelőkön át adódó áramlási sebességek nagyságrendje általában km/nap, ritkábban 100 m/nap. Így az egyébként
reális 20 ill. 180 napos elérési időhatárokkal a nyitott karsztos vízgyűjtőknél a belső védőterületi elérési idővel rendelkező távoli víznyelős
területek a vízbázistól akár több tíz km-re is eshetnek, a külső védőzónának megfelelő elérési időhatár pedig szinte az egész miskolci
karsztvízgyűjtő, több mint 100 km2-nyi területét kiteszi. Ezzel a kérdéssel a MTESZ több egyesületének keretében a 70-es évek eleje óta
foglalkoztunk és kísérleteket is végeztünk.
A 2006-os pünkösdi miskolci karsztvíz szennyezés óta nyilvánvaló, hogy ezen távoli védőzóna "elemeket" csak a természetes eredetű árvízi-, és
a szennyvízkezelési hiányosságokból adódó szennyeződések helyi, preventív, természetközeli műszaki megoldásaival lehet a legbiztonságosabban és
leggazdaságosabban megelőzni. Ezeket a helyi hasznosítású szennyvízkezelési megoldásokat évek óta tartalmazzák az MHT vándorgyűlési javaslatai.
Konkrétan a Keleti-Bükk miskolci ivóvízbázisainak védelmére dolgoztunk ki ilyen javaslatokat a Smaragd GSH Kft vezetésével 2007-ben
összeállított Projekt Előkészítő Tanulmányban. Ennek kivonatát ismertettük az MHT 2008-as miskolci vándorgyűlésén, és az ott született
kívánalomnak megfelelően előadjuk Budapesten is a Hidrogeológiai Szakosztály 2010. március 23.-i szakülésén.
Kérem a javaslatom ismertetését a beszélgetésen, amelyről remélhetőleg írásos összefoglaló is készül majd megküldve úgy a környezetvédelmi,
mint az egészségügyi központi és regionális hatóságoknak.
Vízvédelmi tisztelettel:
Szlabóczky Pál
Pro Aqua díjas geomérnök
Újabb adalék ahhoz, hogy mennyire szívén viseli a tulajdonos Magyar Állam és a jogalkotó a vízbázisok biztonságba helyezését. Ajánlom
mindenki figyelmébe a 4/2010 (II.25.) KvVM rendeletet, ami a hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló
33/2005. (XII.27.) KvVM rendeletet módosítja. A módosítás szerint pl. 5000 m
3/d mennyiség fölött a belső és külső védőterület
kijelölésének díja: 350 000 Ft, ha a hidrogeológiait is akarjuk, az + 1 050 000 Ft.
Szafiánné Juhász Katalin
Egy kicsivel szeretném kiegészíteni a vízbázisvédelmi rendelet hiányosságait. A fogalommeghatározások között rendkívül hiányolom belőle a
mindannyiónk által használt bizonyos szakszavak magyarázatát. Nem is kell túl komoly, nehéz kifejezésekre gondolni, csak csupán pl.
a "sérülékeny vízbázis", vagy "védett vízadó" kifejezésekre. Sehol, semmilyen jogszabályban nincs meg a definíciójuk, holott kormányzati
célprogram épült rájuk.
Az MI-10-537:1992 számú, a "Felszín alatti ivóvízbázisok biztonságba helyezésének folyamata" című műszaki irányelv fogalom meghatározása
szerint sérülékeny az a vízbázis, amely esetében - a távlatban várható vízigényeket is figyelembe véve - az éves átlagos víztermelés mellett
meghatározott 100 éves elérési időhöz tartozó utánpótlódási területről mesterséges hatásból származó szennyeződés kerülhet a kitermelt vízbe.
Az "Üzemelő sérülékeny földtani környezetű ivóvízbázisok biztonságba helyezése és gondozása" elnevezésű országos ivóvízbázis-védelmi
célprogram (2249/1995. (VIII. 31.) számú Kormány határozat) megkezdődése, valamint "A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az
ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről" szóló 123/1997. (VII. 18.) Kormány rendelet életbe lépése óta ezek a fogalmak
némileg módosultak, s jelenleg sérülékenység alatt a hazai hidrogeológiai gyakorlatban általánosan azt értjük, hogy az adott vízbázis
felszín alatti védőidomának 50 éves elérési idővel meghatározott "B" védőzónája kimetsződik a felszínre. (A jelenleg engedélyezett
kitermelhető vízmennyiség mellett!) Ezzel szemben "A víziközművek üzemeltetéséről" szóló 21/2002. (IV. 25.) KöViM rendelet szerint a
rétegvízkutak közül az nyilvánítható "védett vízkivételi műnek", amely által "igénybevett vízkészlet termelt vizében mért tríciumkoncentráció
kisebb, mint 0,2 Bq/L (1,6 TU)". Ez nagyjából 50 év felszínről induló leszivárgási időtartammal azonos. Ez a megállapítás azonban csak
rétegvizet termelő kutakra vonatkozik, s e jogszabály szerint a karsztvízkészletet igénybe vevő kutak kivétel nélkül - a
tríciumtartalomra való tekintet nélkül - "nem védett vízkivételi műnek" minősülnek. Akár egy 1000 méteres kút is.
A viszonyítási alap tehát a trícium, vagy a különböző (!) biztonsági tényezővel - a jelenleg vagy távlatban (?) engedélyezett vízmennyiség
alapján - megállapított védőidom legyen? Bármennyire is képlékeny a második, én a számítás híve vagyok, hiszen azért, mert nincs most egy
kútban kimutatható trícium, még nem jelenti azt, hogy a kút beindításával megváltoztatott áramlási viszonyok mellett 50 év alatt nem ér le
a csapadékvíz a rétegbe. Tehát egy védettnek tűnő réteg is válhat sérülékennyé épp a víztermelés következtében.
Összefoglalva, szerintem a fogalmak tisztázására nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Fontos, hogy egy nyelven beszéljünk, és ne engedjük olyan
szavak, mint pl. a (jogszabályba épült!) "forrásvíz" helytelen használatát.
Üdvözlettel:
Rózsa Attila
Kérdéssel kezdem.
Az miért történt, hogy egy méretezési feladatot, ami egy Műszaki Irányelvvel (MI) el lehetett volna intézni, azt Kormányrendeletben kellett
kodifikálni? Kérdésem formalitásnak tűnhet, pedig van gyakorlati vetülete.
Ha műszaki irányelv alapján számolnánk, szerintem mind a tervezői felelősség, mind a hatósági ügyintézői felelősség nagyobb lenne. A probléma
ugyanis az, hogy bár mi, technikai civilizációt építő emberek szeretünk dolgokat elnevezni, kategóriákba sorolni, de sajnos a természet nem is
ritkán megtréfál bennünket. Ekkor a megbízó, a tervező a hatósági ügyintéző a célt nem eltévesztve, az adott szituációhoz vélhetőleg legjobban
illő megoldást választhatja. Ez azért fontos, mert ha találkozunk pl. egymás alatt legalább kettő darab "három fázisú zónával" (fedett karszton
gyakori), akkor nem jogi kérdés lesz ennek a megítélése, hanem egyszerű műszaki feladat. Az ismétlődő felülvizsgálatok során amúgy is kiderül,
ha egy kritikus szituációban véletlenül rosszul, vagy nem optimálisan döntöttünk. Az új ismeretek birtokában természetesen okosabbak
lehetünk.
Tisztelettel:
Erdős Attila
ITT KÖVETKEZHETNEK MAJD TOVÁBBI VÉLEMÉNYEK, JAVASLATOK - HA LESZNEK...
A kezdőlapra