Szerző |
Üzenet |
kz funkadelic
Csatlakozott: 2012.07.12. 20:28 Hozzászólások: 420
|
 Re: Filmek
Yodaragorn írta: Reign SupremeNem is értem, miért nem volt több szó erről a sorozatról itt a fórumon: aki még nem látta, fokozottan ajánlom, hogy nézze meg, mert kiemelkedő színvonalú sorozat hip-hop témában! 6 részes Netflix sorozatról van szó, ami elvileg a Supreme NTM születését dolgozza fel, és ez igaz is, de több ennél, mert a teljes francia hip-hop születésébe betekintést nyerhetünk. Kool Shen és JoeyStarr mellett ugyanis főszereplője a sorozatnak DJ Dee Nasty is, akit én eddig nem ismertem, de mióta végeztem a sorozattal, bújom az internetet, fordíttatom le a Google Translate-tel a francia weboldalakat, és igyekszem tanulni, mert nagyon rákattantam a francia hip-hopra a sorozat hatására.  Szóval ennek köszönhetően Dee Nasty-vel is sikerült képbe kerülnöm: a sorozat úgy mutatja be őt, mint aki elsőként hozta be a hip-hopot Franciaországba, és mint aki az első francia rapszöveget írta. Ahogy utánaolvastam, ez azért picit túlzás, de mindenképp az elsők között volt, és ha az első francia rapszámot nem is, de az első teljes francia nyelvű raplemezt tényleg ő csinálta 1984-ben. A sorozat nagyon jól bemutatja a lemez készülésének körülményeit: egy haverja tanyáján vették fel Bordeaux körül, ahol a kukorékoló kakasokkal kellett küzdeni, nehogy belekukorékoljanak a felvételbe.  De találtam érdekes YouTube videokat pl. az 1988-as DMC világbajnokásg döntőjéről, amit ő nyert: erről nem esik szó a sorozatban, de nagyon komoly dolgokat művelt a kor színvonalán mérve. Dee Nasty története egy külön szál a sorozatban, de több ponton is összeér az NTM-es srácok sztorijával: a '80-as évek közepén Dee Nasty illegális hip-hop bulijaiba jártak a La Chapelle nevű helyre, ami gyakorlatilag egy elhagyatott telek volt Párizsban. Ezt jól széjjel is tagelték, itt került pl. először a falra az NTM tag, valamint maga a név is itt született meg. Majd - már legálisan - Dee Nasty bulijain szórakoztak a Globo nevű helyen, itt látták először fellépni az Assasint, akikkel már korábban is folyton rivalizáltak breakelésben, graffitiben is, és elkezdte őket idegesíteni, hogy ilyen jól reppelnek, ezért kezdték el ők is. Majd Dee Nasty adott nekik lehetőséget a Radio Nova-n futó Deenastyle című műsorában freestyle-ozni (immáron az Assasinnal együtt, haverságban), és Dee Nasty-nek köszönhetően léphettek fel életükben először, ami elindította őket a lemezszerződés felé vezető úton. Tehát számos ponton összeér az NTM és Dee Nasty története, de alapvetően két külön szálon fut az egész sorozatban. Egy harmadik történetszálként indul Lady V sztorija, aki egy graffitis csajként kezdte, próbálkozott rapeléssel, majd az NTM táncosa, és nem utolsósorban Kool Shen felesége lett.  Az ő sztorija egy ponton beleolvad az NTM-ébe, amikor találkozik Kool Shennel. A sorozat 1991-ig, az első NTM album megjelenéséig tart, ezért kimondottan megrendültem, mikor a neten olvastam utána, hogy Lady V 2000-ben meghalt autóbalesetben, 29 évesen... 2004-ben írt is Kool Shen egy megemlékező dalt róla "Un ange dans le ciel" címmel: https://www.youtube.com/watch?v=zCJnR7t ... kgdg%3D%3DHát, ezt konkrétan sírva hallgattam végig, pedig nem is értem a szövegét, de így a sorozat után különösen megérintett. Hallottam már RIP trackeket, de olyan RIP tracket, amit nem csak egy volt csapattagnak, hanem egyúttal a volt szerelmének írt valaki, sohasem... Egészen elképesztő teljesítmény Kool Shentől, gyönyörű szám. És mindezt úgy hozta össze, hogy még Lady V halála előtt, 1997-ben elváltak! Na, tehát ennek a 4 embernek (Kool Shen, JoeyStarr, DJ Dee Nasty és Lady V) a történetéről szól a sorozat, de persze az első kettő van a középpontban. Az 1983-tól 1991-ig tartó időszakot fedi le a sztori, ami igazából az előzménytörténete az NTM-nek. Rögtön leszögezném, hogy hihetetlenül jó színészeket sikerült találni a szerepekre: még talán Kool Shen a leggyengébb, de ő is jó. A Dee Nasty-t és a Lady V-t alakító színész is nagyon hasonlít az igazira, de a legeslegjobb a JoeyStarr-t alakító Melvin Boomer! Külsőre is megtévesztésig hasonlít, de színészi játékra is annyira élethűen hozza Joey mozdulatait, gesztusait, hogy félelmetes. Meglepett engem, hogy az 1983-as megismerkedésük után kb. 5-6 évig egyáltalán nem is rapelt se Kool Shen, se Joey! Először breakeltek (illetve Joey inkább electric boogie-zott), utána tageltek, graffitiztek, és csak utolsóként fordultak a raphez. Sokáig azt hitték, hogy franciául nem is lehet jól reppelni, az csak angolul szólhat jól. Aztán mint írtam, az Assasin ébresztette rá őket, hogy nem így van. A lényeg: ezek tényleg ízig-vérig hip-hop figurák, akik nem csak rapperek, hanem a teljes életformájuk beleivódott a hip-hop kultúrába, aminek minden egyes elemében képesek voltak nagyot alkotni. És nagyon jól bemutatja a sorozat ezt az életformát. Itt kell megemlíteni (ami szintén újdonság volt nekem), hogy az NTM nem csak egy rapcsapat, hanem egy komplett hip-hop csoportosulás. Eredetileg 93 NTM volt a neve, ami egy graffitisekből és breakesekből álló kollektíva volt, és ezen belül kezdett el Kool Shen és JoeyStarr reppelni később, megalakítva a Supreme NTM-et, aminek már tényleg a rap állt a középpontjában, de annak is tagja volt még DJ S (az első két lemezen) + három táncos, Lady V vezetésével. Kicsit hasonló, mint Baján az ROD volt, amit sokan csak Ryzo és Nut rapduójaként ismernek, de valójában egy bajai hip-hop arcokból álló nagy kollektíva volt, akik fújtak és táncoltak is.  Azt is nagyon jól bemutatja a sorozat, hogy mi visz rá egy fiatalt arra, hogy ezt az életformát folytassa: hogy éjszaka falakat firkáljon, meneküljön a rendőrök elől, stb. Tőlem teljesen idegen ez a fajta hip-hop életforma, ezért is volt érdekes néznem a sorozatot, ami világosan rámutatott, hogy ezek a srácok alapvetően menekültek otthonról. Különböző okokból, de az otthoni környezetnél bármi jobb volt nekik, és az utcán legalább adtak egymásnak egy közösséget, aminek megvolt a maga értékrendje. Ez számos ponton ellentétes a többségi társadalom értékrendjével, de mégis értékrend. Jól példázza ezt, amikor kiderült a sorozatban, hogy az egyik graffitis haverjuk valójában tök gazdag, és megkérdezték tőle, hogy akkor miért lopja, miért nem veszi a sprayt. A srác azt válaszolta, hogy "ez elvi kérdés: egy igazi graffitis nem veszi, hanem lopja a sprayt".  Rapelni tehát csak az 5. részben kezdenek a 6-ból, és onnantól kezdve kicsit átmegy a sorozat a szokásos reppes filmek tematikájába, ahol az szokta adni a konfliktust, hogy amikor elkezd befutni egy rapcsapat, akkor szembe kell mennie a kultúrája értékrendjével. Itt is ebben vívódtak a szereplők: szerettek volna minél nagyobb közönséghez eljutni és a rapből megélni, ugyanakkor borsódzott a hátuk a kiadóktól, a szerződésektől, a határidőktől, a vérprofi stúdióktól, a marketingtől, stb.-től. Végül Dee Nasty barátnője fogalmazta meg a tanulságot: a világon semmi és senki sem fekete-fehér. Ha ezt nem tudjuk elfogadni, nem fogunk tudni boldogulni a világban. Az NTM oldaláról pedig egy stílszerű zárójelenet oldotta fel a feszültséget: az első album megjelenése után visszamentek Saint Denis-be, ahol nem akarta beengedni őket a polgármester a sportcsarnokba fellépni, mert félt a balhétól. Ezután betörtek az udvarra, és megtartották illegálban a koncertet Saint Denis-ben, a saját embereiknek. Mindehhez tökéletes aláfestő zene volt az "I make music for my people", még akkor is, ha az 1998-ban jelent meg, nem 1991-ben...  Te magad tehát maradhatsz hű a hip-hop kultúrához akkor is, ha már befutottál, és ha sokan azt gondolják rólad, hogy már nem vagy az. Zárójeles megjegyzés: ez egyébként az egész hip-hop nagy paradoxona. Az a cél, hogy minél több emberhez eljusson a neved és a művészeted. Ezért próbálnak a graffitisek vonatokra meg minél látványosabb helyeken lévő falakra fújni. Ezért próbálnak a rapperek minél nagyobb bulikba, rádiókba bejutni. Amikor viszont valaki eléri a nagy célt, és tényleg képes emberek tömegéhez eljutni, akkor ő már nem real. Nem hűséges a sajátjaihoz, mert a szcénán kívülieknek zenél, eladja magát a kiadóknak, hogy tömegszórakoztatást tudjon csinálni, stb. Tehát akkor mi a fontosabb: hogy maradj real, de ne érd el a hip-hop művészek célját, vagy hogy érd el a célt, de akkor elveszíted a rílségedet? Van-e megnyugtató feloldása ennek a paradoxonnak? Én úgy értelmezem a sorozat üzenetét, hogy nincs, viszont ezt el lehet fogadni, és együtt lehet élni vele. Végül azt mutatja még be nagyon jól a sorozat, hogy miért lett vége 1998-ban, sikereik csúcsán az NTM-nek. A sztori ugyan lezárul 1991-ben, de az mégis nagyon jól látszott, hogy Shen és Joey már 1983-1991 között is egy se veled, se nélküled barátságban voltak végig. Időnként összevesztek valamin, jó ideig nem beszéltek, majd valahogy újra összehozta őket a sors, egy ideig óriás barátság volt, aztán megint jött valami konfliktus, és ez ismétlődött újra és újra. Ez szinte mindig Joey-n múlott, aki közel sem volt olyan céltudatos, mint Kool Shen, helyette gyakran elvitték az érzelmei, elszállt az agya a pillanatnyi sikerektől, és onnantól szart bele a munkába, stb. Már az első lemezt is nagyon nehezen hozták össze, mert Joey volt, hogy egy hétig bulizott ahelyett, hogy stúdióba járt volna. Igazából magát az alkotómunkát is egymástól függetlenül végezték: mindketten megírták a szövegeiket egymástól teljesen külön, majd a stúdióban összedobták, amilyük volt. A producerük, DJ S részéről volt is egy utalás Kool Shen felé, hogy egyszer majd eljön az a pont, amikor választanod kell, hogy velem vagy Joey-val akarsz tovább dolgozni: ő különösen nehezen tolerálta Joey munkamorálját. Nem találtam konkrét infót se arról, hogy DJ S miért szállt ki az NTM-ből a második album után, se arról, hogy miért lett vége az egész csapatnak 1998-ban, de a sorozat elég jól sejteti, hogy mik lehettek az okok. Kicsit megszaladt a "tollam", de tényleg nagyon fellelkesültem most tőle, hogy mennyi mindent tanultam a sorozatnak hála.  Aki csak egy kicsit is elolvasott az irományomból, annak remélem, sikerült kedvet csinálnom hozzá.  Ja, és mint megtudtam, nem csak ez a sorozat készült az NTM-ről a közelmúltban, hanem egy mozifilm is Supremes címmel, amiben egy félig magyar srác (Funtek Sándor) játssza Kool Shent. A filmet viszont sajnos nem sikerült egyelőre megszereznem: ha valaki tud hozzá jó forrást, megköszönöm! Tényleg nagyon jó kis sorozat, a kakasos rész vicces volt  . Én pár hónapja néztem meg. A Lady V "sztorit" nem ismertem,az emlékére készült szám is új volt nekem.Látom jól rákattantál a francia vonalra  . A mozifilm engem is érdekelne .
_________________
|
2023.08.07. 17:14 |
|
 |
Yodaragorn
Csatlakozott: 2012.08.23. 13:19 Hozzászólások: 8696 Tartózkodási hely: Baja / Budapest
|
 Re: Filmek
Zoli, MP írta: Nem lattam egyiket sem.konyv nincs? Peti latta az egyiket ha jol tudom, de lehet mindkettot. Nem tudok könyvről, de nem kizárt, hogy van.  Ezt a Reign Supreme sorozatot akkor nagyon ajánlom, garantáltan tetszene! Netflixen biztos meg lehet még nézni, azon kívül nem tudom, hozzá lehet-e még jutni, én még tavaly töltöttem le. A Supremes filmet próbálnám most, de sajnos már nem nagyon van hozzá seed... Az infókat és a sztorikat köszi! A 2008-as koncert miatt irigykedem, ez a Kool Shen szólókoncertes video is tényleg komoly, főleg a vége! Már az is nagyon nagy dolog, hogy ezt a számot egyáltalán megírta és stúdióban felvette, de hogy élőben is így el tudta reppelni, hát arra már tényleg nincsenek szavaim...! Én biztos nem adtam volna el az NTM lemezeimet (ha lennének): még ha az első 3 lemez tényleg nem is annyira jó, akkor is nagy kincs egy ilyen diszkográfia.  Viszont ebből úgy tűnik, jól gondoltam, hogy az utolsóra érdemes koncentrálni: az is nagyon ritka, hogy egy előadónak a negyedik, egyben utolsó lemeze legyen a legjobb! @kz funkadelic: Na, örülök, hogy egyetértünk!  Én se vágtam volna alapvetően a Lady V sztorit, mert a sorozatból nem derül ki. Egyedül a végén írják ki, hogy Virginie és Patricia Sullé emlékére, de az se mond sokat önmagában. Szóval utána kellett járni, lefordítottam egy francia oldalt Google Translate-tel, ahol leírták, mi történt. YouTube-on megtaláltam egy nagyon profi egy órás videot a francia rap történetéről: https://www.youtube.com/watch?v=Tb5LJ_w ... lzIA%3D%3DEgy-két mondatot ki lehet belőle hámozni, hogy mit jelent - úgy is, hogy nem tudok franciául.  Szóval a lényeget talán össze tudtam belőle rakni.
|
2023.08.08. 13:35 |
|
 |
Yodaragorn
Csatlakozott: 2012.08.23. 13:19 Hozzászólások: 8696 Tartózkodási hely: Baja / Budapest
|
 Re: Filmek
Szabadság alatti sorozatnézéseim folytatódnak. Hip Hop Evolution - 1. évadRégóta meg akartam már nézni ezt a netflixes sorozatot, és végre sor kerül rá. Egy fekete újságíró/MC elmondatja a hip-hop történetét a régi arcokkal kifejezetten intelligens módon tálalva. Azt mondja a sorozat elején, hogy már az egyetemi szakdolgozatát is a hip-hopból írta, úgyhogy kellő igényességgel tudott nekiállni a feladatnak. Nagyvonalakban nyilván ismerjük a történetet, de mivel maguk az érintettek mesélik el, meg lehet belőle tudni egy csomó érdekes részletet, ami nekem legalábbis újdonság. Felkeresik a régi helyszíneket, vannak bőven archív felvételek, klipbejátszások, tehát igényes a megvalósítás is. A sorozat leginkább a hip-hopnak, mint zenei műfajnak a fejlődésére koncentrál. Nem nagyon megy bele mellékes sztorikba. Pl. ha egy adott előadó/csapat szóba kerül, akkor bemutatja, hogy ő honnan jött, mik voltak az inspirációi, hogyan kapcsolódik a sorozatban már bemutatott előzményekhez, és mit tett hozzá ő maga a hip-hophoz, de utána a karrierjének későbbi szakaszait már nem követi végig. (Kivéve ha azokban a későbbi szakaszokban hozzájárult még valami kulcsfontosságú újítással a hip-hophoz, mint pl. Dr. Dre.) A legnagyobb sztárok, mint pl. Dr. Dre vagy Snoop Dogg nem szólalnak meg a sorozatban, de az egy szinttel alattuk lévő figurák (pl. Ice-T, Ice Cube, LL Cool J, DMC, DJ Premier, Rakim, stb.) már igen. Különösen nagy élmény volt személyesen Kool Herc-től, Afrika Bambaata-tól, Grandmaster Flash-től, Melle Mel-től, Grandmaster Caz-től hallani a korai idők sztorijait. Az első évad 4 része kb. így épült fel: 1. rész: Kool Herc bulijától az underground időszak végéig: Kool Herc, Afrika Bambaata, Grandmaster Flash & the Furious Five 2. rész: az undergroundból a mainstreambe: Sugarhill Gang, The Message, Cold Crush Brothers, Fantastic Five 3. rész: elszakadás a funk/disco gyökerektől és kommercializálódás: Kurtis Blow, Russell Simmons, Rick Rubin, Def Jam, Run DMC, LL Cool J, Marley Marl, Big Daddy Kane, Rakim, Public Enemy 4. rész: a nyugati part és a gangsta rap születése: World Class Wreckin' Cru, Schoolly D, Ice-T, NWA, Dr. Dre - The Chronic A Chronic-kal zárul az évad, gyakorlatilag a hip-hop popularizálódásával. Egyedül amiatt van hiányérzetem, hogy minden sztoriról olyan sokat lehetne még beszélni, csak hát sietni kell, mert sok a téma. Pl. az NWA kapcsán is Dre első szólóalbumáról beszéltek, de Cube-éról nem. Valószínűleg azért, mert ahogy említettem, csak arról jut idő beszélni, ami mérföldkő volt a hip-hop történetében, és Cube első lemezét nem ítélték annak. De látható az is, hogy a 3. részben rengeteg mindenkiről volt szó 45 percben, vagyis el lehet képzelni, mennyi idő jutott egy előadóra. Az utolsó részben az NWA-ből Ice Cube, DJ Yella és Arabian Prince beszéltek, és ezzel kapcsolatban vannak bennem kérdések. Arabian Prince szerepe mindig is homályos volt számomra az NWA-ben, de úgy tudtam, hogy ő viszonylag korán, a Straight Outta Compton album megjelenése előtt vagy után közvetlenül kiszállt. Ehhez képest a sorozatban úgy adja elő, hogy végig ott volt az NWA időkben, sőt, még akkor is, amikor Dre elkezdett dolgozni a szólóprojektjén. Ezt nem értem: most akkor ott volt, vagy nem? Ha ott volt, mi volt szerepe, és miért nem hallunk róla sose a másik 5 ember mellett? Ha valaki képbe tud ezzel hozni, azt nagyon megköszönöm. Van még 3 évad, úgy látom, hogy elmegy a sztori egészen a 2000-es évek közepéig, úgyhogy folytatom. 
|
2023.08.08. 19:06 |
|
 |
kz funkadelic
Csatlakozott: 2012.07.12. 20:28 Hozzászólások: 420
|
 Re: Filmek
Yodaragorn írta: Szabadság alatti sorozatnézéseim folytatódnak. Hip Hop Evolution - 1. évadRégóta meg akartam már nézni ezt a netflixes sorozatot, és végre sor kerül rá. Egy fekete újságíró/MC elmondatja a hip-hop történetét a régi arcokkal kifejezetten intelligens módon tálalva. Azt mondja a sorozat elején, hogy már az egyetemi szakdolgozatát is a hip-hopból írta, úgyhogy kellő igényességgel tudott nekiállni a feladatnak. Nagyvonalakban nyilván ismerjük a történetet, de mivel maguk az érintettek mesélik el, meg lehet belőle tudni egy csomó érdekes részletet, ami nekem legalábbis újdonság. Felkeresik a régi helyszíneket, vannak bőven archív felvételek, klipbejátszások, tehát igényes a megvalósítás is. A sorozat leginkább a hip-hopnak, mint zenei műfajnak a fejlődésére koncentrál. Nem nagyon megy bele mellékes sztorikba. Pl. ha egy adott előadó/csapat szóba kerül, akkor bemutatja, hogy ő honnan jött, mik voltak az inspirációi, hogyan kapcsolódik a sorozatban már bemutatott előzményekhez, és mit tett hozzá ő maga a hip-hophoz, de utána a karrierjének későbbi szakaszait már nem követi végig. (Kivéve ha azokban a későbbi szakaszokban hozzájárult még valami kulcsfontosságú újítással a hip-hophoz, mint pl. Dr. Dre.) A legnagyobb sztárok, mint pl. Dr. Dre vagy Snoop Dogg nem szólalnak meg a sorozatban, de az egy szinttel alattuk lévő figurák (pl. Ice-T, Ice Cube, LL Cool J, DMC, DJ Premier, Rakim, stb.) már igen. Különösen nagy élmény volt személyesen Kool Herc-től, Afrika Bambaata-tól, Grandmaster Flash-től, Melle Mel-től, Grandmaster Caz-től hallani a korai idők sztorijait. Az első évad 4 része kb. így épült fel: 1. rész: Kool Herc bulijától az underground időszak végéig: Kool Herc, Afrika Bambaata, Grandmaster Flash & the Furious Five 2. rész: az undergroundból a mainstreambe: Sugarhill Gang, The Message, Cold Crush Brothers, Fantastic Five 3. rész: elszakadás a funk/disco gyökerektől és kommercializálódás: Kurtis Blow, Russell Simmons, Rick Rubin, Def Jam, Run DMC, LL Cool J, Marley Marl, Big Daddy Kane, Rakim, Public Enemy 4. rész: a nyugati part és a gangsta rap születése: World Class Wreckin' Cru, Schoolly D, Ice-T, NWA, Dr. Dre - The Chronic A Chronic-kal zárul az évad, gyakorlatilag a hip-hop popularizálódásával. Egyedül amiatt van hiányérzetem, hogy minden sztoriról olyan sokat lehetne még beszélni, csak hát sietni kell, mert sok a téma. Pl. az NWA kapcsán is Dre első szólóalbumáról beszéltek, de Cube-éról nem. Valószínűleg azért, mert ahogy említettem, csak arról jut idő beszélni, ami mérföldkő volt a hip-hop történetében, és Cube első lemezét nem ítélték annak. De látható az is, hogy a 3. részben rengeteg mindenkiről volt szó 45 percben, vagyis el lehet képzelni, mennyi idő jutott egy előadóra. Az utolsó részben az NWA-ből Ice Cube, DJ Yella és Arabian Prince beszéltek, és ezzel kapcsolatban vannak bennem kérdések. Arabian Prince szerepe mindig is homályos volt számomra az NWA-ben, de úgy tudtam, hogy ő viszonylag korán, a Straight Outta Compton album megjelenése előtt vagy után közvetlenül kiszállt. Ehhez képest a sorozatban úgy adja elő, hogy végig ott volt az NWA időkben, sőt, még akkor is, amikor Dre elkezdett dolgozni a szólóprojektjén. Ezt nem értem: most akkor ott volt, vagy nem? Ha ott volt, mi volt szerepe, és miért nem hallunk róla sose a másik 5 ember mellett? Ha valaki képbe tud ezzel hozni, azt nagyon megköszönöm. Van még 3 évad, úgy látom, hogy elmegy a sztori egészen a 2000-es évek közepéig, úgyhogy folytatom.  Ezt is letoltam,a 4. évad kevésbé fogott meg,de egyébként 5 csillagos a sorozat
_________________
|
2023.08.08. 19:22 |
|
 |
kz funkadelic
Csatlakozott: 2012.07.12. 20:28 Hozzászólások: 420
|
 Re: Filmek
Yodaragorn írta: Zoli, MP írta: Nem lattam egyiket sem.konyv nincs? Peti latta az egyiket ha jol tudom, de lehet mindkettot. Nem tudok könyvről, de nem kizárt, hogy van.  Ezt a Reign Supreme sorozatot akkor nagyon ajánlom, garantáltan tetszene! Netflixen biztos meg lehet még nézni, azon kívül nem tudom, hozzá lehet-e még jutni, én még tavaly töltöttem le. A Supremes filmet próbálnám most, de sajnos már nem nagyon van hozzá seed... Az infókat és a sztorikat köszi! A 2008-as koncert miatt irigykedem, ez a Kool Shen szólókoncertes video is tényleg komoly, főleg a vége! Már az is nagyon nagy dolog, hogy ezt a számot egyáltalán megírta és stúdióban felvette, de hogy élőben is így el tudta reppelni, hát arra már tényleg nincsenek szavaim...! Én biztos nem adtam volna el az NTM lemezeimet (ha lennének): még ha az első 3 lemez tényleg nem is annyira jó, akkor is nagy kincs egy ilyen diszkográfia.  Viszont ebből úgy tűnik, jól gondoltam, hogy az utolsóra érdemes koncentrálni: az is nagyon ritka, hogy egy előadónak a negyedik, egyben utolsó lemeze legyen a legjobb! @kz funkadelic: Na, örülök, hogy egyetértünk!  Én se vágtam volna alapvetően a Lady V sztorit, mert a sorozatból nem derül ki. Egyedül a végén írják ki, hogy Virginie és Patricia Sullé emlékére, de az se mond sokat önmagában. Szóval utána kellett járni, lefordítottam egy francia oldalt Google Translate-tel, ahol leírták, mi történt. YouTube-on megtaláltam egy nagyon profi egy órás videot a francia rap történetéről: https://www.youtube.com/watch?v=Tb5LJ_w ... lzIA%3D%3DEgy-két mondatot ki lehet belőle hámozni, hogy mit jelent - úgy is, hogy nem tudok franciául.  Szóval a lényeget talán össze tudtam belőle rakni. Ha már francia vonal,ajánlom az IAM 20 éves jubileumi koncertjét is.Élő nagyzenekaros a piramisok között. https://youtu.be/D8EUYz01YXo
_________________
|
2023.08.08. 19:27 |
|
 |
dub7
Adminisztrátor
Csatlakozott: 2012.07.12. 00:42 Hozzászólások: 3707
|
 Re: Filmek
Yodaragorn írta: Szabadság alatti sorozatnézéseim folytatódnak. Hip Hop Evolution - 1. évadRégóta meg akartam már nézni ezt a netflixes sorozatot, és végre sor kerül rá. Egy fekete újságíró/MC elmondatja a hip-hop történetét a régi arcokkal kifejezetten intelligens módon tálalva. Azt mondja a sorozat elején, hogy már az egyetemi szakdolgozatát is a hip-hopból írta, úgyhogy kellő igényességgel tudott nekiállni a feladatnak. Nagyvonalakban nyilván ismerjük a történetet, de mivel maguk az érintettek mesélik el, meg lehet belőle tudni egy csomó érdekes részletet, ami nekem legalábbis újdonság. Felkeresik a régi helyszíneket, vannak bőven archív felvételek, klipbejátszások, tehát igényes a megvalósítás is. A sorozat leginkább a hip-hopnak, mint zenei műfajnak a fejlődésére koncentrál. Nem nagyon megy bele mellékes sztorikba. Pl. ha egy adott előadó/csapat szóba kerül, akkor bemutatja, hogy ő honnan jött, mik voltak az inspirációi, hogyan kapcsolódik a sorozatban már bemutatott előzményekhez, és mit tett hozzá ő maga a hip-hophoz, de utána a karrierjének későbbi szakaszait már nem követi végig. (Kivéve ha azokban a későbbi szakaszokban hozzájárult még valami kulcsfontosságú újítással a hip-hophoz, mint pl. Dr. Dre.) A legnagyobb sztárok, mint pl. Dr. Dre vagy Snoop Dogg nem szólalnak meg a sorozatban, de az egy szinttel alattuk lévő figurák (pl. Ice-T, Ice Cube, LL Cool J, DMC, DJ Premier, Rakim, stb.) már igen. Különösen nagy élmény volt személyesen Kool Herc-től, Afrika Bambaata-tól, Grandmaster Flash-től, Melle Mel-től, Grandmaster Caz-től hallani a korai idők sztorijait. Az első évad 4 része kb. így épült fel: 1. rész: Kool Herc bulijától az underground időszak végéig: Kool Herc, Afrika Bambaata, Grandmaster Flash & the Furious Five 2. rész: az undergroundból a mainstreambe: Sugarhill Gang, The Message, Cold Crush Brothers, Fantastic Five 3. rész: elszakadás a funk/disco gyökerektől és kommercializálódás: Kurtis Blow, Russell Simmons, Rick Rubin, Def Jam, Run DMC, LL Cool J, Marley Marl, Big Daddy Kane, Rakim, Public Enemy 4. rész: a nyugati part és a gangsta rap születése: World Class Wreckin' Cru, Schoolly D, Ice-T, NWA, Dr. Dre - The Chronic A Chronic-kal zárul az évad, gyakorlatilag a hip-hop popularizálódásával. Egyedül amiatt van hiányérzetem, hogy minden sztoriról olyan sokat lehetne még beszélni, csak hát sietni kell, mert sok a téma. Pl. az NWA kapcsán is Dre első szólóalbumáról beszéltek, de Cube-éról nem. Valószínűleg azért, mert ahogy említettem, csak arról jut idő beszélni, ami mérföldkő volt a hip-hop történetében, és Cube első lemezét nem ítélték annak. De látható az is, hogy a 3. részben rengeteg mindenkiről volt szó 45 percben, vagyis el lehet képzelni, mennyi idő jutott egy előadóra. Az utolsó részben az NWA-ből Ice Cube, DJ Yella és Arabian Prince beszéltek, és ezzel kapcsolatban vannak bennem kérdések. Arabian Prince szerepe mindig is homályos volt számomra az NWA-ben, de úgy tudtam, hogy ő viszonylag korán, a Straight Outta Compton album megjelenése előtt vagy után közvetlenül kiszállt. Ehhez képest a sorozatban úgy adja elő, hogy végig ott volt az NWA időkben, sőt, még akkor is, amikor Dre elkezdett dolgozni a szólóprojektjén. Ezt nem értem: most akkor ott volt, vagy nem? Ha ott volt, mi volt szerepe, és miért nem hallunk róla sose a másik 5 ember mellett? Ha valaki képbe tud ezzel hozni, azt nagyon megköszönöm. Van még 3 évad, úgy látom, hogy elmegy a sztori egészen a 2000-es évek közepéig, úgyhogy folytatom.  Én már 3X végigtoltam, de nekimegyek mégegyszer mostanában biztos. Egyszerűen jó nézni, ahogy tálalva van. Először, amikor egy haverom elhozta, hónapokig pihent a gépen, olyan elnapolhatónak gondoltam, aztán amikor elkezdtem, nem tudtam abbahagyni. Annak ellenére, hogy sok sztori megvan ez tényleg egy profin összerakott doku, sok munkával. Nekem az eleje a kedvenc, de egyébként végig jó. Vannak laposabb momentumok, de azok is érdekességképpen elmennek. És tényleg a készítő törekedett a teljességre, nem favoritokat tálalt, hanem bemutatta, hogy hol, hogyan valósult meg a hip-hop.
|
2023.08.08. 20:45 |
|
 |
doggfather
Csatlakozott: 2012.07.12. 14:10 Hozzászólások: 15405 Tartózkodási hely: Born & Raised in Albertirsa
|
 Re: Filmek
Warhorse One (2023) . Johnny Strong írt, rendezett, producerelt, sőt a főszerepet is eljátszotta ebben a reálisnak tűnő, kisléptékű afganisztáni háború filmben ami valami rendkívül unalmas lett. Felénél ki is kapcsoltam.
|
2023.08.09. 21:34 |
|
 |
Zoli, MP
Csatlakozott: 2012.07.16. 20:34 Hozzászólások: 7082
|
 Re: Filmek
Yodaragorn írta: Zoli, MP írta: Nem lattam egyiket sem.konyv nincs? Peti latta az egyiket ha jol tudom, de lehet mindkettot. Nem tudok könyvről, de nem kizárt, hogy van.  Ezt a Reign Supreme sorozatot akkor nagyon ajánlom, garantáltan tetszene! Netflixen biztos meg lehet még nézni, azon kívül nem tudom, hozzá lehet-e még jutni, én még tavaly töltöttem le. A Supremes filmet próbálnám most, de sajnos már nem nagyon van hozzá seed... Az infókat és a sztorikat köszi! A 2008-as koncert miatt irigykedem, ez a Kool Shen szólókoncertes video is tényleg komoly, főleg a vége! Már az is nagyon nagy dolog, hogy ezt a számot egyáltalán megírta és stúdióban felvette, de hogy élőben is így el tudta reppelni, hát arra már tényleg nincsenek szavaim...! Én biztos nem adtam volna el az NTM lemezeimet (ha lennének): még ha az első 3 lemez tényleg nem is annyira jó, akkor is nagy kincs egy ilyen diszkográfia.  Viszont ebből úgy tűnik, jól gondoltam, hogy az utolsóra érdemes koncentrálni: az is nagyon ritka, hogy egy előadónak a negyedik, egyben utolsó lemeze legyen a legjobb! @kz funkadelic: Na, örülök, hogy egyetértünk!  Én se vágtam volna alapvetően a Lady V sztorit, mert a sorozatból nem derül ki. Egyedül a végén írják ki, hogy Virginie és Patricia Sullé emlékére, de az se mond sokat önmagában. Szóval utána kellett járni, lefordítottam egy francia oldalt Google Translate-tel, ahol leírták, mi történt. YouTube-on megtaláltam egy nagyon profi egy órás videot a francia rap történetéről: https://www.youtube.com/watch?v=Tb5LJ_w ... lzIA%3D%3DEgy-két mondatot ki lehet belőle hámozni, hogy mit jelent - úgy is, hogy nem tudok franciául.  Szóval a lényeget talán össze tudtam belőle rakni. Mi meg a 98ast irigyeljuk.ezert mondom h ezek a itthono usa reppesek fellepnek egy vicc.persze meg tudjak baszni az embert egy sima koncerttel de ezek a domeos igaz magy koncertek az igaziak.feny, szinpad minden ki van talalva. Pl az ntm elott eklipse es sefyu is fellepet ami olyan elmeny volt h beszaras...... Es a francia kozonseg meg amugy is orjongo tipus. Kepzelheted.mentha, brash, csabi, peti, higany meg en. Es tenyleg az a legjobb gigasztarok es pl tok hetkoznapi modon oltozott kool shen koncert elott.azt hiszem az egyik kepen hatitaskaval van.egy atlgaos autoval jott. Sefyu meg ugy meglepodott rajtunk magyarokon h kiszallt az autobol es nem huzta be a feket a spanja ugy ugrottak vissza met gurult az auto hatra... Zoxea shen egyik tarsa setalgatott a parkban koncert elott.higany, poenbol szol h ott van zoxea.nevetunk majd a fejunk par masodperc mulva h o az bazz. Tenyleg.es zoxea nem is ertette a helyzetet. Kool shen igy konnyit magan.ujjaszuletes neki. Lehet jo lenne egy ilyen disco de nekem az ntm nem olyan nagy vaaa.inkabb az iam. Igen, ritka.de altalaban az elso vagy a masodik lemez a magnum opus. Iamnel is vhol 3.-4. lemez a legjobb. Eklipse https://youtu.be/EThazhrQycASefyu ,- itt lillian thuram az elejen francia vilagbajnok focista... https://youtu.be/zcaolpZ-7d4
|
2023.08.10. 09:36 |
|
 |
Yodaragorn
Csatlakozott: 2012.08.23. 13:19 Hozzászólások: 8696 Tartózkodási hely: Baja / Budapest
|
 Re: Filmek
kz funkadelic írta: Yodaragorn írta: Zoli, MP írta: Nem lattam egyiket sem.konyv nincs? Peti latta az egyiket ha jol tudom, de lehet mindkettot. Nem tudok könyvről, de nem kizárt, hogy van.  Ezt a Reign Supreme sorozatot akkor nagyon ajánlom, garantáltan tetszene! Netflixen biztos meg lehet még nézni, azon kívül nem tudom, hozzá lehet-e még jutni, én még tavaly töltöttem le. A Supremes filmet próbálnám most, de sajnos már nem nagyon van hozzá seed... Az infókat és a sztorikat köszi! A 2008-as koncert miatt irigykedem, ez a Kool Shen szólókoncertes video is tényleg komoly, főleg a vége! Már az is nagyon nagy dolog, hogy ezt a számot egyáltalán megírta és stúdióban felvette, de hogy élőben is így el tudta reppelni, hát arra már tényleg nincsenek szavaim...! Én biztos nem adtam volna el az NTM lemezeimet (ha lennének): még ha az első 3 lemez tényleg nem is annyira jó, akkor is nagy kincs egy ilyen diszkográfia.  Viszont ebből úgy tűnik, jól gondoltam, hogy az utolsóra érdemes koncentrálni: az is nagyon ritka, hogy egy előadónak a negyedik, egyben utolsó lemeze legyen a legjobb! @kz funkadelic: Na, örülök, hogy egyetértünk!  Én se vágtam volna alapvetően a Lady V sztorit, mert a sorozatból nem derül ki. Egyedül a végén írják ki, hogy Virginie és Patricia Sullé emlékére, de az se mond sokat önmagában. Szóval utána kellett járni, lefordítottam egy francia oldalt Google Translate-tel, ahol leírták, mi történt. YouTube-on megtaláltam egy nagyon profi egy órás videot a francia rap történetéről: https://www.youtube.com/watch?v=Tb5LJ_w ... lzIA%3D%3DEgy-két mondatot ki lehet belőle hámozni, hogy mit jelent - úgy is, hogy nem tudok franciául.  Szóval a lényeget talán össze tudtam belőle rakni. Ha már francia vonal,ajánlom az IAM 20 éves jubileumi koncertjét is.Élő nagyzenekaros a piramisok között. https://youtu.be/D8EUYz01YXoKöszi! Gyors belepörgetés alapján tényleg érdemes lesz megnézni, komoly a helyszín!  Őket amúgy nem nagyon vágom. Azt tudom, hogy ők voltak az NTM mellett a másik legendás francia rapcsapat, és hogy marseille-iek, de a munkásságukkal nem vagyok képben. @dub: Az kemény, hogy már háromszor lenyomtad.  Nekem is amúgy évek óta mondja egy haverom, hogy nézzem már meg, aztán most, hogy végre rászántam magam, bánom, hogy miért kezdtem neki korábban. Nem gondoltam, hogy ilyen sok újdonságot fogok belőle hallani, de ami nem teljesen újdonság, azt is egész más egyenesen az öregek szájából hallani. @Zoli: hát igen, ahogy kz funkadelic-nek is írtam, IAM-et kéne pótolni. A francia rap történetéről szóló doksiban, amit néztem, azt mondják, hogy nekik is ugyanúgy 1998-ban jelent meg a legnagyobb klasszikusuk, mint az NTM-nek, szóval ez ilyen francia sajátosság lehet.  Mennyire lehetnek amúgy gazdagok ezek a francia rapsztárok? Valahol az amerikaiak és a magyarok között? Nyilván ettől függ, hogy mennyire elismerésre méltó az, hogy nem szállnak el maguktól.
|
2023.08.10. 12:48 |
|
 |
Yodaragorn
Csatlakozott: 2012.08.23. 13:19 Hozzászólások: 8696 Tartózkodási hely: Baja / Budapest
|
 Re: Filmek
Hip Hop Evolution - 2. évad
Hasonló jelleggel, hasonló stílusban haladt tovább a sorozat, mint az 1. évad. Egy fontos hangsúlyváltás történt: az 1. évad célja az volt, hogy bemutassa, hogy született a hip-hop zene, és hogyan jutott el a popularizálódásig. Ezen a ponton viszont már nagyon színessé vált a műfaj, nagyon sok különböző városban kezdtek jelentős rapperek megjelenni, akik különböző csapatokban, különböző stílusokban nyomták. Ezért a kronológiai szervezőelv kicsit háttérbe szorult ebben az évadban (noha nem tűnt el teljesen), helyette inkább földrajzilag különült el, hogy melyik rész melyik térségről, azon belül melyik csapatokról szól. A hangsúly továbbra is azon volt, hogy melyik előadó hogyan csöppent bele a hip-hop világába, és mit tett hozzá, mivel újította meg.
Az epizódok tartalma: 1. rész: a déli hip-hop születése: 2 Live Crew, Geto Boys (Scarface, Willie D, Bushwick Bill), UGK (Bun B, Pimp C) Ezzel a résszel az volt egyedüli problémám, hogy egy kalap alá vett nagyon különböző stílusokat. Igaz, hogy földrajzilag Miami és Houston egyaránt délen van, de rohadt messze vannak egymástól, ezért nem meglepő, hogy egész más hangzású rapzene született a két városban. Azt mondani mindkettőre, hogy "déli hip-hop", egyszerűen túl nagyvonalú szerintem. Amit a 2 Live Crew csinált Miamiban, az tényleg egyértelmű előzménye annak, amire ma déli hip-hopként gondolok, vagyis a dirty south-nak, a trapnek. Ugyanazok a mély basszusok, bulizenék, bling bling, felszínes, de pimasz szövegek. Ezzel szemben a texasi hip-hop, és főleg a Geto Boys szerintem sokkal közelebb áll a westcoasthoz, ahogy arról már beszélgettünk egyszer itt a fórumon is. A UGK-t pedig valahol félúton érzem a kettő között. A lényeg, hogy amikor én déli hip-hopra gondolok, akkor Mississipi, Georgia, Tennesse, Alabama van a fejemben. Floridával még érzem a zenei rokonságot, de a texasi Rap-A-Lot Records-al már nem igazán. 2. rész: Bay Area: Too Short, MC Hammer, E-40, Paris, Digital Underground, 2Pac (berobbanása, a Death Row időszakáról még nem volt szó) 3. rész: a new yorki conscious rap: KRS-One és a Boogie Down Productions vs. The Juice Crew beef, Native Tongues (Jungle Brothers, Monie Love, Queen Latifah, De La Soul, A Tribe Called Quest), Busta Rhymes felbukkanása 4. rész: a new yorki boombap aranykora: boombap szuperproducerek (Pete Rock, Large Professor, DJ Premier), Nas és az Illmatic, Wu-Tang Clan és a 36 Chambers, The Notorious BIG és a Ready to Die Ennél a résznél kicsit hiányérzetem volt, hogy a Gangstarr csak egy futó említést kapott, de ez lehetett a sorozat elkészítésének fő nehézsége: nem jut elég idő mindenről beszélni. DJ Premier egyébként beszélt, de nem a Gangstarról, hanem a samplingről és az Illmatic-ről.
Úgy látom, a 3. évad a kelet-nyugat rapháborúval fog kezdődni, most már az jön. Azt mondjuk nem bánnám, ha előtte kicsit visszatérnénk LA-be, mert ott nem jártunk az 1. évad utolsó része óta. Nem esett szó pl. a Ruthless Records-ról (az NWA kivételével), a Death Row-ból is még csak a Chronic volt, de a rapháborúra való rákanyarodás előtt jó lenne, ha ejtenének szót a Doggystyle-ról is. Meglátjuk, mindenesetre a sorozat továbbra is kiváló!
|
2023.08.11. 17:12 |
|
 |
doggfather
Csatlakozott: 2012.07.12. 14:10 Hozzászólások: 15405 Tartózkodási hely: Born & Raised in Albertirsa
|
 Re: Filmek
Bert a csúcsfegyver (2023) . Elvileg Bert Kreischer megtörtént eseteken alapuló stand upjának filmje. Hát, nem tudom mennyire valós vagy fikció, de vicces volt! Mark Hamill kifejezetten jó volt!
|
2023.08.11. 22:19 |
|
 |
doggfather
Csatlakozott: 2012.07.12. 14:10 Hozzászólások: 15405 Tartózkodási hely: Born & Raised in Albertirsa
|
 Re: Filmek
#GoodOmens második évad . Bárha az elsőnek is főszereplői voltak, a történet akkor volt olyan szerteágazó, és volt annyi szereplő, hogy ha nem is mellékszereplők voltak, de nem ketten vitték a hátukon az évadot. Na most viszont igen, és így már tömények, sokak voltak nekem. Nem volt rossz az évad, csak egyszerűen ami jól működik kiegészítőnek az nem feltétlenül jó főfogásnak.
|
2023.08.12. 22:03 |
|
 |
Zoli, MP
Csatlakozott: 2012.07.16. 20:34 Hozzászólások: 7082
|
 Re: Filmek
|
2023.08.12. 22:54 |
|
 |
Yodaragorn
Csatlakozott: 2012.08.23. 13:19 Hozzászólások: 8696 Tartózkodási hely: Baja / Budapest
|
 Re: Filmek
Zoli, MP írta: https://port.hu/cikk/mozi/10-rapper-akinek-osszejott-hollywood-is/article-95186?utm_source=rss%3Futm_medium%3Dinict1%3Futm_source%3Dfomo.hu&utm_medium=fomo_ajanlowidget Jó kis összeállítás, köszi!
|
2023.08.13. 12:17 |
|
 |
doggfather
Csatlakozott: 2012.07.12. 14:10 Hozzászólások: 15405 Tartózkodási hely: Born & Raised in Albertirsa
|
 Re: Filmek
Jó szar lista.
Ll cool j, és ice-t konkrétan a filmezésből sorozatokból, vagyis színészkedésből élnek 15+ éve oszt egyik se fért bele...
|
2023.08.13. 13:04 |
|
 |
|
Ki van itt |
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég |
|
Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban. Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban. Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban. Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban. Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.
|
|