Én azt kaptam, amit vártam, de hozzá kell tenni, hogy nem voltak kimagaslóak az elvárásaim. Én már azelőtt is hallottam egy-két zenét Boogie-tól, hogy leigazolta volna Eminem, azok is tetszettek, és azóta is bejön, amit csinál. Nem meglepő, hogy az én szememben az csak plusz, hogy a Shady Records tagja lett.

Boogie nagyon kellemes, igényes, intelligens rapzenét csinál, az új nyugati vonal képviselője. Tehát dallamosak, funk, jazz alapúak a számai, de a ritmika az inkább újszerű. Valóban kissé Kendrick koppintás az, amit csinál, főleg a korai Kendrick-re (Overly Dedicated és a Section 80 időszaka) emlékeztet. De mindig voltak ilyen tisztes "iparosrapperek", akik nem alapítottak új irányzatokat, "csak" a meglévő aktuális trendet művelték magas szinten. Nincs ezzel semmi baj, Boogie is ilyen. Ráadásul érzek benne egyediséget is: általánosságban sokkal chillesebb, lazulósabb Boogie stílusa, mint Kendrické. Ha nem ilyen hangulatban van az ember, akkor ez unalmas tud lenni, ha viszont megvan hozzá a hangulatod, akkor nagyon magával tud rántani.
Szóval az albummal kapcsolatos elvárásaim is ehhez igazodtak: nem vártam semmi nagy durranást, viszont egy kellemes, igényes produkciót vártam, és azt meg is kaptam. Zeneileg igényes anyag, a két legüdébb színfolt szerintem a jazztrombitás csávó, Christian Scott a Whose Fault című számban, illetve az énekesnő, Snoh Aalegra a Time című nótában, aki szintén a jazzes vonalat erősíti. De Eminem verzéje is hozta a szintet.
Boogie pedig nagyon jó történetmesélő, intelligensek a szövegei, a flowja sem tucatflow annak ellenére sem, hogy Kendrick-re valóban emlékeztet.
Nem tudom még, hogy bekerül-e majd az év végi top 10-embe. Ha hasonlóan erős év lesz az idei, mint a tavalyi, akkor valószínűleg nem. Egyébként lehet. Egyetértek nezezon-nal, hogy a Before I Self-Destruct mellett ez minden idők leggyengébb Shady Records kiadványa, de nekem ezzel együtt is tetszett, nem csalódtam.
