
Re: Top Dawg Entertainment
Nagyjából egyetértek. Kitűnő album lett, viszont sikerülhetett volna ennél is jobban. Az előző ScHoolboy Q album, a Blank Face LP nálam nagyon magasra tette a lécet, az 2016-ban nálam az év albuma volt. Ott éreztem úgy, hogy Q végre megtalálta a TDE-n belül a saját hangját, megalkotott egy ilyen sötét hangulatú modern utcai gangsta rapet, amiben a klasszikus westcoast beütés és az újvonalas ütemek keverednek.
Ez a hangzás néhány számban megjelenik a CrasH Talk-on is, de most már nem hat annyira az újdonság erejével, mint a Blank Face LP-n. Ebből a szempontból picit hasonlít a CrasH Talk Kendrick DAMN. albumára: az is baromi jó lett, de az első két klasszikus album után már nehezebben tudott újat mutatni. Ráadásul a CrasH Talk nagy részében sajnos nem a Blank Face LP hangzása hallható, hanem egy ilyen nagyon igényesen kivitelezett, mégis teljesen standard trap hangzás. Valami hasonló, ami az Oxymoron-ig bezárólag jellemezte Q-t, és ami miatt hiányoltam nála kicsit az egyedi hangot, mert ugyanazokat a trap alapokat lehetett hallani nála, mint mindenki másnál. Most azért lényegesen jobbnak érzem a helyzetet, de ezzel együtt is kicsit visszalépésnek érzem ezt a trap-túlsúlyos hangzást.
Félreértés ne essék: mindezzel együtt ez egy baromi erős, igényes album, csak vártam volna az új csavart Q-tól, valami olyat, amit a Blank Face LP-n mutatott. Valami olyan új hangzást/koncepciót, amit még nem hallottam korábban. És ezt most nem kaptam meg.
A Blank Face LP év albuma volt nálam, ez most nem lesz, mert Anderson .Paak Ventura lemeze jobban tetszett, de dobogóra még a CrasH Talk-nak is van esélye.

Kedvenc számaim a lemezről: Tales, Drunk (talán ebben hallottam a legizgalmasabb zenei megoldást: ahogy Sounwave és DJ Dahi rápakoltak egy ilyen klasszikus, lájtos jazz zongoradallamot egy trap ütemre, az nagyot ütött nálam, eastcoast zenékben szoktak ilyen minták lenni, nem trap számokban

), 5200, CrasH, Attention.