Scarface: The World Is Yours
.
A második szólója, ami nem marad el az előzőtől, és semmivel se rosszabb anyag, mint a későbbi lemezei, mégis valamiért "under the radar". Egyszerűen nem jókor jött ki. Abban az évben már volt egy Geto Boys lemez, erősen tart, elindul a chronic féle új trend (ll cool, j Masta Ace is elmegy g funk zenék felé egy egy friss lemezzel), Jön a wu és hozza az új koszos ny hangzásukat (később, de a single-k már kinn, a hype elindult), az Onyx-ot éppen berobbantotta Chyskillz, alighogy kijött a második Cypress Hill lemez és így érkeztünk el novemberre, hogy snoop zenetörténelmet írjon. És akkor a személyes kedvenceimet (előadók és/vagy albumok) még el se kezdtem sorolni (Alkaholiks, Too Short, E-40, ice T, ice Cube) Ezekkel versenyezve kb esélytelen volt, hogy egy szimpla sorlemez, egy olyan ami követi az első album vonalát robbanjon! Mindezektől függetlenül NO Joe marha jó alapokat tolt, jó választás volt producernek, érzik annyira egymást, hogy a következő 3-4 scarface lemezen is, sőt geto boys lemezen is dolgoznak majd együtt. Scarface szövegei ülnek, és ütnek itt is, mint korábban, és ahogy fognak is máig is.

Szivesen.
Durva h full mas notak jonnek be nekem a lemezrol, de pl a down for the count full x-es alap szoval ertem h miert.
Nalam ez a lemez lassan indul be talan a a 6. Notatol szinte megorulok.
Amugy kivancsi lennek h a 2. Lemezukre mint mondanal.

Megköszönöm, ha elküldöd a második lemezüket, mert ez tényleg annyira tetszett, hogy kíváncsi vagyok rá. Ráadásul az 2010-es, szóval azon már elvileg az általam még jobban kedvelt, későbbi Hi-Tek hangzásnak kell lennie.

Egyébként annyira belemélyedtem Hi-Tek elemzésébe, hogy Kweliről el is felejtettem írni. Ugye linkeltem fentebb néhány szívemhez közelálló Hi-Tek alapot a 2000-es évek közepéről, amik főként G-Unit kötődésűek: bár zeneileg tényleg még jobban tetszenek, de rapek terén egy klasszissal alatta van mindegyik Talib Kweli-nek, és ez nagy előnye a Reflection Eternal lemeznek. Az tetszett benne a legjobban, hogy Kweli úgy tud komoly témákról beszélni, néha úgy tud tanár lenni, hogy közben tök laza, még a partyrigmusokat is tudja nyomni időnként.

The Game: LAX
.
A (nagykiadós) harmadik lemeze olyan, mint a korábbi kettő. Hosszabb, mint kéne, erősen nyit, a közepén leül, de végére összekapja magát. Ezzel a lemezzel kezdett el nyitni, innentől sokkal inkább parttalan, semmint igazi westcoast albumai jelennek meg szerintem.
Megjelent Lil Wayne akit én nem csípek, illetve olyan featek amik ha nem is kirívóak, de meglepőek (rae, luda). A 10. szám után akkora törés van, hogy a következő 4-5 számot simán el is tudnám engedni!
Ami nagyon tetszik az a keretes szerkezet, dmx intrója outrója (ezt a következő lemezre is megtartotta). Cube közreműködése (hogy vele kb ki is fújt a nyugati vendég az azért nem olyan jó). Illetve ezen van minden idők második legjobb Game száma a dope boys is (első a lets ride ugye).
Összességében a docs advocate utáni második legjobb lemeze nálam.

Eminem: The Marshall Mathers LP 2
.
Szóval valahol az mmlp után nemsokkal elhagytam Eminemet, és ez volt az a lemez aminél ismét felvettem a vele kapcsolatos fonalat igazából. És nem a címe miatt, mert nagyon nem szeretem ezeket a part 2 címeket, általában csak marketing célja van, semmint tényleges folytatás, illetve egy album nekem nem film, vagy sorozat, hogy folytatni kelljen. Az a jó ha egész, önálló.
Mikor láttam, hallottam az első singlet és kiderült, hogy a következő E lemezen rick rubin is dolgozik, sőt exec producer lesz már tudtam, hogy meg kell hallgassam.
Aztán jött a monstre rap god és meg is nyert vele.
Persze a lemez messze van az MMLP-től de azzal nem is tudna felérni semmi szerintem, az volt E magnum opusa. De ez úgy tudott visszamenni nemcsak eminem gyerekkori zenei gyökereihez, hogy a hiphop aranykorát is meg tudta idézni, és közben ki is nyúlik, mer, sőt bátran használ gitárt, zongorát, hangszereket, de minimálban, nagyon hiphopposan.
Nem egészen értem, hogy nem unta meg eddigre skyler grayt vagy rihannát eminem, mert nekem már sok mind akettő, nem tudnám megkülönböztetni a számaikat a korábbi eminemes közös dolgaiktól, Nate ruess, illetve ed shereen később viszont felfoghatatlan számomra.
Miért szeret, akar eminem ilyen popszarokkal közösen dolgozni vajh?
Összességében a lemez nagyon jó, Eminem munkásságában is valahol elöl foglal helyet nálam.

Eminem: Revival
.
Az MMLP2 után kijött egy színtiszta poplemezzel.
Ezen sajnos nem lehet szépíteni, nem lehet finomítani. Csak popközreműködők, olyan popos alapokkal, hogy bármelyik énekes simán elfogadná, örülne neki. Szövegekben nem rossz, erősen politikus ami még jól is áll neki, de a zene, meg a sok énekelgetős refrén megöli az anyagot. Az se tesz jót neki, hogy baromi hosszú. se vége se hossza a számoknak maguknak se. Ami kevés interlude van az se pihentető.
Az album csúcsai egyértelműen a rick rubin trackek nálam. Azok azonban olyan leftovernek tűnnek az előző mmlp2ről.
Ha full őszinte akarok lenni, ha kiszedegetem onnan, meg innen a rick rubinos számokat kapnék egy nekem kiváló, közel tökéletes eminem lemezt, de ugye az nem az lenne már.
(főleg, ha mindezt a következő lemez beastie boysos borítójára mash upolnám. )
Összességében E odabaszott a visszatérésével (el se tűnt, nekem nem volt meg, ezért idézem ide lejjebb az mlp 2ős írásom), hogy aztán rögtön ismét el is tűnjön a balfélen...
Na majd hátha a Kamikaze...

Tupac: resurrection
.
Ez egy meglepően erős, és "kiegyensúlyozott" válogatás. Az erőst úgy értem, hogy végig egy a színvonala, az új trackek se maradnak el a régiektől. Az Eminem féle zenék se ütnek el annyira pac-tól, hogy fura legyen, sőt, ezután kíváncsi lettem a lemezekre amiket ő csinált neki/róla/vele. Ahhoz képest, hogy interscope cucc nincs túlsúlyban a death row, sőt! Külön tetezstt a digital Underground nóta, illetve a lost tapes-es (nekem pac korai lemezek jobban bejönnek, sorry).