Yoda

Talib Kweli & hi Tek - Reflection Eternal - Revolutions Per Minute

1. RPM's
2. City Playgrounds
3. Back Again (featuring Res)
4. Strangers (Paranoid) (featuring Bun B)
5. In This World
6. Got Work (Fame)
7. Midnight Hour (featuring Estelle)
8. Lifting Off
9. In the Red
10. Black Gold (Intro)
11. Ballad of the Black Gold
12. Just Begun" (featuring Jay Electronica, J. Cole & Mos Def)
13. Long Hot Summer
14. Get Loose" (featuring Chester French)
15. So Good
16. Ends (featuring Bilal)
17. My Life (Outro)

https://mega.nz/file/vlwHyISS#09a_eL8QK ... nNt3hyED2E

illetve az elso album cimado dala
https://www.youtube.com/watch?v=qS-0Ajzjvw4
Reflection Eternal - Train of Thought

blast remix feat erykah badu
https://www.youtube.com/watch?v=w9Pk243E3Jg

illetve a down for the countnak van 2 verzioja meg. egy szolo kweli es egy uk feates. a zene ugyanaz.
illetve a move somethinak is van vmi dnb, 2step remixe, de nem jo
https://www.youtube.com/watch?v=-yMs6Huqtuw

Roc Marciano: Rosebudd's Revenge
.
Csak a lemez felének volt ő maga ezúttal a producere, de ez csak a bookletből derül ki, annyira egyben van az album. A szokásos nagyon erősen striciközpontú szövegek, a majdnem csukott szájjal rappelés, és minimalista, sötét alapok.
Nincs egy óra az anyag, de ennyi pont elég is belőle. ő is olyan előadó nekem aki olyan monoton stílben szövegel is, meg zenél is alatta, hogy egy idő után unom hiába is csípem egyébként. Ez egy hosszabb lemeze, de nincs egy órás. a 30-40 perces anyagai jobban bejönnek nekem.

Horseshoe Gang – Anti-Trap Music
.
A csapat második lemeze a bevált formulát követi, vagyis sok sok Crooked I segítség a hangzás mellett szövegekben is, szerepléssel is. Magukban se lennének rosszak egyébként, de így biztosabb, hogy meghallgatják őket.
A címe alapján az egész egy konceptlemez a rap trap előtti "jobbságáról". És a számok, a szövegek tényleg inkább óckúl uccaszagúak, sok sok önmagukra és műfaji OG-kra való utalással.

Nagyon köszönöm, töltöm is a lemezt!

Rick Ross: Trilla
.
RR második albuma szépen folytatja amit az elsővel megkezdett, kellően déli, erősen rádióbarát hangzások, szövegek, gengszteres, menősködős, de nem túlzóan, nem lesz önmaga karikatúrája (mondjuk a gazdag vagyok picit nekem már sok néhol). Akkora sláger nem került rá, mint a hustlin, de olyat előadó nem sokszor tud egész karrierjében se, nemhogy rögtön a következő lemezére. Jók a közreműködők, és a producerek is, tényleg déli a lemez elsősorban hiába a def jam adta ki, nem erőltette a nagykiadós hangzást, vendégeket.
Ami nagyon bejött az az intró. A másik rappereknek shout outolni nagy hagyomány a rapben, sok klasszikus, és sima lemez utolsó nótája volt már előtte is, utána is. Zenére, vagy zene nélküli special thanks, meg high five dobás, de ez a trilla intro szerintem a valaha volt legjobb ilyen track, de, hogy top 5-ös az tuti!

Nature: For All Seasons
.
Queensbridge in the house! Nature szövegileg, flow-ilag készen volt a debüt lemezére és nemcsak a korábbi Firm lemez miatt szerintem. A zene is nagyon keleti, nagyon 90es vége, 2000-es eleje. Főleg Trackmatsers alapok, akik eddigre kiforrottak. Közreműködők kevesen vannak, Nas ugye kötelező, de egyedül is simán elviszi az albumot!

Nas: It Was Written
.
Egy profi mc nagyon profi második lemeze. Igazából túl profi is nekem, mintha hideg számítással, matematikai precízséggel rakták volna össze az egészet. Nas jó producereket válogatott, az alapok az illmatic erős részeit követik, dolgozzák tovább, a szövegek kellően nosztalgiáznak szintén az első lemezre vissza, illetve fókuszálnak annak legsikeresebb részeire. A vendégek is jól válogatottak, mégse tudom igazán szeretni, kedvelni ezt a lemezt. A single-k a slágerek is működnek pedig.
Az illmatic az egyik legjobb debütlemez ever kb, illetve ha NY 10 legjobb lemezét kéne összeszednem azon a listán is előkelő helyen végezne. Olyan nyers, ösztönös, utca, hogy hallgatás közben ott vagy Nas gyerekkorában, fiatal éveiben.
Ezzel szemben ez a lemez hideg, lelketlen iparosmunka. Annak top színvonal, mégse olyan, mint az első lemeze volt.

az illmatic utan kicsi leegett es ha jol tudom tanacsot kapott h akkor alljon ossze a trackmasterszel ..itt kezdte ő is ezt a nas escobar maffiozo stilust.
azert ilyen profin osszerakott _>

"Nas chose to concentrate his efforts in a more mainstream direction, in contrast to the raw, unpolished and underground tone of his debut. Despite its significant impact on hip hop at the time, Illmatic did not experience the larger sales of most major releases at the time in hip hop, such as Snoop Dogg's Doggystyle (1993)......

Meanwhile, his excessive spending habits left him with little money, and Nas was forced to ask for a loan to purchase clothes to wear to the Source Awards ceremony in 1995. The success of fellow East Coast act The Notorious B.I.G. and promoter Puff Daddy at the awards show sent a message to Nas to change his commercial approach, resulting in his hiring of Steve "The Commissioner" Stoute as manager. While Illmatic attained gold status in the United States, Stoute convinced Nas to aim his efforts in a more mainstream, commercial direction for his second album, after which Nas enlisted the production team Trackmasters, who were known at the time for their mainstream success."

Boo-Yaa T.R.I.B.E. – Doomsday
.
Ha nem számítjuk a kiadatlan második lemezüket, akkor ez a második albumuk, és ez már szövegében kőkemény gangsta rap olyan számcímekkel, szövegekkel amiket elsőként használtak, és vagy 10 évig, sőt tovább is trendiek voltak, illetve azok ma is.
Hangszeres zene amit én különösen kedvelek rap alatt ugye.
Nem tudok rájuk haragudni akkor se ha az egész törzsből Ridd szövegelt csak igazából.






Igazság szerint, és őszintén nem biztos, hogy szabad rám hallgatni, figyelni Nas-zal kapcsolatban, mert nem kedvelem annyira, hogy elnéző tudjak vele lenni.
Snoop második lemezét ami ha őszinte akarok lenni hasonló, mint ez a második lemez nemhogy megbocsátom neki, de kifejezetten szeretem.
Vagy 50 cent Game, Eminem esetén a második lemezeket sokkal jobban, mint az elsőket és azé amiket leírtam, hogy kiforrott, hogy kevéssé nyers ösztönös bármelyik második lemez azt rájuk is írhattam volna. Sőt írtam is szerintem, csak ott inkább + előjellel.
Szóval Nas kapcsán csak óvatosan szabad még egyetérteni is velem.

nem foglaltam allast.
csak megosztottam azt, amire tupontosan raereztel hallgatva a lemezt.
nekem az it was written a szivem csucske, mert ezt hallottam tole elotte es ezis kb az elso albumaim kozott volt es rengeteget porgettem ,mert annak idejen a rotaciom kb 5-10 lemezt tartalmazott.
annyira belemeegett, hogy meg mindig megvan lassan 25 ev utan, hogy mikor mentem edzesre otthonrol akkor kb a lehel ternel jott a kazin "Take It in Blood"
a prater utcabaol indulva...

2Pac: Me Against the World
.
Miután első lemezeivel berúgta az ajtót és kirakta amije van így a harmadik albumára felfedezte, hogy a zene, a rap nem csak üzenetet és forradalom, harc, de művészet is. Érezni a szövegein, a zenéken is az inspirációkat, hogy mi foglalkoztatta, hogy mire reagál, fókuszál a benne lévő művész. Minimális közreműködő annál több producer az anyag mégis egy komplett egész ami hiába több, mint egy óra üresjárat nincs benne. A vége sem leül, hanem inkább egyfajta lezárásként picit felkészülés arra, hogy mindjárt vége a lemeznek. Erősítette bennem ma is azt, hogy én jobban kedvelem a pre death row cuccait, semmint az utána következőket, vagy a death row alatt kiadott zenéit. És igen, igazatok van tényleg ez a lemeze az egyik legjobb!

Örülök, hogy tetszett. Igen, szerintem is talán ez a legművészibb 2Pac album. Bár számomra a Death Row 2Pac a csúcs, a három DR előtti albuma közül ezt már én is egy polcra helyezném a későbbiekkel. Reppelni már az első kettő albumon is tudott, de szerintem ez az első 2Pac album, amin a produceri munka is topon van elejétől a végéig. Ez nálam egy szinttel az első két album felé emeli. Ahogy te is írtad, itt érzett rá, hogy a rap művészet is, és ez nem csak a szövegvilágban tükröződik, hanem abban is, hogy az album koncepciójának és a zenei világának is kiforrottnak, igényesnek kell lennie, és ez itt van meg nála szerintem először (ilyen színvonalon).

50 Cent - Get Rich or Die Tryin'

A 20 éves jubileum kapcsán kedvet kaptam, hogy meghallgassam újra a lemezt, elég rég hallottam már egyben. A Sajó Dávid azt mondta az Afterben, hogy nem gondolta volna róla, de "jól öregedett" az album, tehát 2023-ban is működik. Én azért nem fogalmaznék így, mert ami egyszer működik, az szerintem később is működik bármikor, tehát nincs ebben semmi meglepetés. De az tény, hogy nem változott 20 év alatt a véleményem arról, hogy ez egy klasszikus album, sőt, még talán javult is (ha egyáltalán van hova).
A legszembetűnőbb új érzésem az volt, hogy soha nem éreztem még ennyire hip-hopnak ezt az albumot. Mert bármennyire is szerettem mindig is a lemezt, azt elismertem, hogy a hip-hop műfaj populárisabb oldalát képviseli, és a maga idejében "poposabbnak" is hatott, mint az átlag raplemez. Ma viszont már az átlagos rapszám is annyira populáris, hogy ahhoz képest kőkemény rapnek hat a Get Rich or Die Tryin'. Nem csak magukra a rapekre gondolok itt, hanem a zenékre is. Azt is mindig hangsúlyoztam, hogy 50 Centet közepes rappernek tartom, és elsősorban a produkció miatt sorolom klasszikus kategóriába az albumot. Most ebben is enyhültem: basszus, azért a Fifty-nek van egy saját flowja, és van egy egyedi stílusa. Lehet, hogy ez is azért jön ki ma jobban, mint 20 éve, mert sokkal több lett azóta a jellegtelen tucatrapper. Továbbra se tartom elitrappernek Fifty-t, de ami 20 éve úgy tűnt, hogy a mainstream trendeket követte, arról 20 év távlatából látszik sokkal tisztábban, hogy nem basszus, ő szabta a trendet! Igen, sokan csináltak hasonló gangsta rapet akkoriban, de ez a 2000-es évekbeli gangsta stílus Fifty nevéhez fűződik, ennek ő volt az éllovasa, ami mindenképp teljesítmény.
Talán a felsoroltak az okai annak, hogy ma már a kemény UG arcok is sokkal jobban értékelik 50 Centet, mint a csúcsidőszakában.

Maga az album egyébként tényleg hibátlan. Két szám van szerintem, ami kicsit kilóg lefelé (Blood Hound, Like My Style), de ezek is jó számok, csak a többihez viszonyítva tűnnek picit gyengébbnek. A többi végig egyenletesen topszínvonal. Sajó Dávid a Many Men-t emelte ki, hogy az szerinte alulértékelt, én a High All the Time-ot fedeztem most fel magamnak: adott egy ütős beat egy számomra ismeretlen DJ Rad nevű producertől, amibe additional producerként belenyúlt Eminem és Sha Money XL. Lehet is érezni nagyjából, hogy hol, és nagyon feldobták a zenét egy-két finomsággal. A rap mellett Fifty félig-meddig énekel a refrénben, ami kimondottan bemászik az ember fülébe, szóval minden adott ahhoz, hogy nagyobb sláger legyen belőle. Talán a füvezős témája miatt nem lett az.

Jay-Z: The Dynasty: Roc La Familia
.
Nem is tudom, hogy mi legyen ezzel a lemezzel?!
Egyrészt marha jó featek vannak rajta (Scarface, Snoop), a producerek is jók (főleg Rick Rock aki 4 számot is jegyez a bay-ből). Ezen van az első Neptunes száma Hovának, és rögtön igen jól sikerült, menő videóval mellé.
Másrészt valahol félúton van egy album és egy válogatás között ennyi producerrel, szóló és csapatszámokkal. És milyen csapattal? Beanie Sigel, Memphis Bleek, Freeway az egész Dynasty olyan szinten van ligákkal lejjebb, mint Jay, hogy arra szavak sincsenek. Szó szerint húzzák lefelé a lemezt főleg ennyi szerepléssel.
Hiába telt el 20 év, még mindig diszkográfiájának egyik tévedése/gyenge darabja számomra összességében.
Illetve nem is a lemezzel van baj, inkább a marketingelése ment mellé, de rendesen.

Adom, egyetértek! De akármilyen is az album, a Give It to Me akkor is az egyik kedvenc Neptunes produkcióm.