Kb. hasonló a vélemény itt is.

Tegnap este csak egyszer átfutottam rajta, ma délután végighallgatom rendesen, tehát ez ilyen előzetes komment. Hát ízlelgetni kell még. Az biztos, hogy nagyon más, mint bármi, amit eddig hallottam. Aki még nem hallota, ne várjon klasszikus westcoast hangzást, azt nagyon jól észrevette a Dre, hogy ez már nem a '90-es évek, hanem 2015. Tehát haladt a korral, de nem koppintotta a mai zenéket, hanem a saját értelmezésében csinált valami teljesen újat. Ez jó, mert a maga idejében szerintem a Chronic és a 2001 is teljesen új volt. Viszont cserébe szokni kell, mert nem ehhez szoktál Dre-től.
Szerintem akkora klasszikus nem lesz, mint az előző kettő, de ezt úgyis az idő fogja eldönteni, meg mondom, szokni kell: nekem is sokadik hallgatás után lesz kiforrott véleményem. Az biztos, hogy hihetetlen igényességgel van összerakva az összes szám. Minden hang maximálisan a helyén van, és nem olyan standard rapszámokról van szó, mint akár a 2001-nél, hogy rap-refrén-rap-refrén, stb., hanem ezek komplett zeneművek a saját ívükkel, semmilyen kliséhez nem ragaszkodva. Tényleg olyan, mint egy soundtrack.
És az biztos, hogy több olyan szám is van rajta, amit elsőre katartikus élmény volt hallani. A Darkside/Gone második fele talán a legjobb zene, amit az elmúlt 5-6 évben hallottam. De az Xzibit-es, Cube-os, Eminem-es számoktól is kirázott a hideg. Vannak viszont olyanok is, amiket elsőre nem nagyon tudsz hova tenni, annak ellenére, hogy igényesek azok is. Ezért mondom: szokni kell. It's All On Me, Deep Water, Talking to My Diary is elég jók. Meg a Premier-es szám.
Szóval nem kérdés, hogy az év lemeze lesz nálam, pedig márciusban már odaadtam Kendrick-nek.

De hogy lesz-e akkora klasszikus, mint az előző kettő album, az nem biztos. Attól függ, hogy meg tudja-e határozni a következő évek hangzásvilágát a mainstream hip-hopban olyan szinten, mint anno a Chronic és a 2001. Szerintem nem, de lehet, hogy 2015-ben ezt már nem is lehet elvárni, annyira sokszínű lett a műfaj. Biztosan a leggyengébb a három lemeze közül, de ez most nem jelent súlyos kritikát, mert másokhoz mérve így is nagyon jó. Amúgy ha egy Kendrick album lenne, akkor eldobnám tőle az agyam, Kendrick nagyon odavág az összes számban, amiben benne van. A TDE stílus nagyon érződik sok számban, nem véletlen, hiszen DJ Dahi sok számban társproducer. De amúgy Snoop is összeszedte magát, Cube, Eminem, Xzibit is a legjobb formájukat hozzák.
Érlelem még magamban az albumot.

És egy kis klasszikusabb Dre hangzás:
Noah Jones – The Recently Deceased (Feat. Bishop Lamont & Knoc-Turn’Al) (Produced by Dr. Dre)http://www.dubcnn.com/2015/08/07/noah-j ... by-dr-dre/