
Re: Top Dawg Entertainment
Meg is hallgattam, és nem csalódtam: baromi erős anyag ismét. Ezzel együtt azt gondolom, hogy Kendrick 3 nagylemeze közül ez a leggyengébb, de ez nem ennek az albumnak a kritikája, inkább az előző kettő dicsérete.
Kicsit arra emlékeztet a szituáció, mikor Eminem kiadta a 3. lemezét, az Eminem Show-t. Ami egy mestermű, de az első kettő korszakalkotó album után már tudta a nép, hogy mire számítson, ezért nem volt akkora hanyattesés. Szerintem ez a helyzet Kendrick DAMN. albumával is. A maga nemében hibátlan közeli, de nem hallunk már olyan nagy újdonságot, mint az első két albumon. Ugye a good kid, m.A.A.d city volt az az album, amivel a TDE hangzás betört a mainstream médiába, a To Pimp a Butterfly pedig a korszerűsített jazz-funk alapú hip-hop hangzásával egészen egyedi. A DAMN.-ről a To Pimp a Butterfly hangzásvilága szinte teljesen hiányzik. Én úgy érzem, hogy kicsit visszakanyarodtunk a GKMC stílusához, de az utcai helyett egy populárisabb verzióban kapjuk meg ugyanazt. Csakhogy a GKMC stílusa ma már nem hat az újdonság erejével, a populáris elemek, amik hozzájöttek pedig már ismertek, hallottuk őket másoktól. Hozzám egyébként nem is állnak annyira közel, bár Kendrick tudja úgy tálalni őket, hogy tetsszen.
A korábbiakhoz hasonlóan ennek az albumnak is van koncepciója (minden szám egy érzelmet/tulajdonságot/érzést tárgyal ki), de az első két lemez esetében kidolgozottabbnak és forradalmibbnak éreztem a koncepciót.
Ezeket a kritikai megjegyzéseket persze csak azért tettem, mert Kendrick azon kevés rapper közé tartozik, akik szerintem egy külön ligában fociznak. Amit ebben a ligában kritizálok, azt egy átlag előadónál még bőven hülyére dicsérném. Szóval a DAMN. mindezekkel együtt egy fantasztikusan jó lemez. Lehet, hogy már nem hat annyira újszerűnek a stílus, de ezen a stíluson belül Kendrick magabiztosabb, mint valaha, minden hang tűpontosan a helyén van, sikerült még tovább fokozni a profizmusát. (Egyedül az éneklést hanyagolhatná.

)
Két legjobb szám szerintem (ebben a sorrendben): DUCKWORTH., DNA. (az eleje és a vége

)
Kiemelkedik még: PRIDE., LUST., XXX., FEAR. (Az egyébként nem feltétlenül jó jel, hogy kiemelek számokat, még akkor se, ha gyenge szám szerintem nincs a lemezen. Az első két albumról nem szívesen emeltem volna ki semmit, annyira egyben voltak.)
Ha valaki el akarja venni az év végi top 10-es listám 1. helyét Kendrick-től, akkor valami nagyon nagyot kell dobnia, az biztos.
