Elkészültem én is a top 10-el, még itt az ünnepek alatt bepótoltam néhány albumot, amire nem jutott idő az év során. Akinek hosszú, az csak félkövér szövegeket olvassa, sajnos nekem nincs blogom, ott elegánsabban mutatna, mint egy fórum hozzászólásaként.

Összességében nem zártunk rossz évet, pedig az eleje eléggé haloványan indult, aztán onnan sikerült felhozni átlagosnál kicsit jobb színvonalúra szerintem. Tisztességes lista csak amerikai hip-hopról lesz. Magyar hip-hopról egy top 3-ra vállalkozom, sajnos nem hallottam elejétől a végéig elég sok idei magyar lemezt ahhoz, hogy egy ennél hosszabb listát jó szívvel be tudjak vállalni. A német hip-hopot pedig sajnos már egyáltalán nem követem, egyedül a Savas & Sido – Royal Bunker albumot hallottam az idei termésből. Az tetszett, bár mindkettejüktől hallottunk már jobbat.
A szempontjaim a szokásosak: alapvetően a dallamosabb, westcoast hip-hop híve vagyok, de jöhet minden, ami igényes zeneileg. Bár el lehet csavarni a fejem egy-egy klasszikusabb hangzású nyugati albummal, de azért leginkább azokat a lemezeket díjazom, amelyek innovatívak, előremutatóak a műfaj jövője szempontjából, és mindezt úgy teszik, hogy közben hűek maradnak a műfaj gyökereihez is.
Akkor jöjjön az amerikai mezőny.
Hip-hophoz kötődő, de nem hip-hop albumok, amik nagyon jók lettek, de műfaji inkompatibilitás miatt nem akartam őket összehasonlítani a raplemezekkel (rangsor nélkül): Bootsy Collins – World Wide Funk, NERD – No One Ever Really Dies, SZA – CTRL, Terrace Martin Presents: The Pollyseeds – Sounds of Crenshaw, Vol. 1.
10. Snoop Dogg – Neva LeftA Doggumentary óta a legjobb Snoop album szerintem. Már a tavalyi Coolaid is felfért a tavalyi listám 10. helyére, de ez még jobb. Kevesebb rajta a kiemelkedő szám, de egy-két gyengébb nótától eltekintve egy egyenletesen magas színvonalat hoz az album, ami a Coolaid-ről nem volt elmondható. Snoop végre visszatalált ahhoz a klasszik westcoast hangzáshoz, ami a legjobban áll neki. Általában is Snoop volt számomra az év egyik legkellemesebb meglepetése: a sok ténfergés és gyengébb tucatprodukció után idén kifejezetten minőségi produktumokkal jött elő.
9. Delinquent Habits – It Could Be Round TwoNáluk sincs nagy megfejtés, nagy innováció: ugyanazt a klasszikus hangzást hozzák, mint régen, de azt nagyon magas színvonalon, a lelkesedés pedig változatlan, nem érezni, hogy unnák, amit csinálnak. Engem ezzel a trombitadallamokra építő latino hangzással sokadszorra is meg lehet venni kilóra.
8. Dizzy Wright – State of Mind 2Dizzy Wright az újhullámos westcoast hip-hop egyik kiemelkedő figurája szerintem. Pont olyan arányban ötvözi az újat és a hagyományost, ahogy én azt szeretem: a zenéiben megtalálhatók a klasszikus funk-alapú, lazulós nyugati dallamok, de modernebb stílusú ütemekre rakja rá őket, napjainkra jellemző rapelési technikával. Kitűnő lenyomata a stílusának ez az anyag is.
7. MC Eiht – Which Way Iz WestItt viszont telibe kapjuk az old schoolt. Az a zseniális ebben az MC Eiht albumban, hogy képes úgy hozni a klasszikus westcoast stílust, hogy az mégsem sablonos, mégsem az, amit megszoktunk. Ez pedig nagyban köszönhető Brenk Sinatra és DJ Premier duójának, akik a klasszikus westcoast hangzásnak egy nagyon érdekes, nyersebb verziót hozták össze az albumra, amit én szerintem másnál nem is hallottam korábban.
6. Yelawolf – Trial by FireMikor a megjelenés után értékeltem, azt hittem, top 5-ös lesz, de éppen kicsúszott. Yela továbbra is egy rendkívül egyedi színfoltja a hip-hop világának, és ezen az albumon már gyakorlatilag teljesen áttért a country-s, blues-os hangzásvilágra. Ez egyfelől előny, mert azt jelenti, hogy nagyon biztosan kiforrott a saját stílusa. Másfelől kicsit hátrány, mert elvette a lehetőségét annak, hogy csináljon egy-két „slágeresebb” nótát, amik vihették volna a hátukon az albumot. Egyenletesen nagyon magas a lemez színvonala, mégis azért tartom kicsit gyengébbnek az előző Love Story albumnál, mert hiányzik egy-két húzónóta, ami napokra be tudna mászni a fülembe.
5. Hopsin – No ShameNem voltam eddig egy nagy Hopsin fan, teljes egészében nem is hallottam egy albumát se mostanáig. Néhány számot hallottam tőle, azokat túl elborultnak tartottam ahhoz, hogy jobban felkeltse az érdeklődésemet. Erről az albumról viszont az előzetesen kijött klipek tetszettek annyira, hogy adjak egy esélyt a teljes lemeznek, és jól is tettem: lenyűgözött. Igen, továbbra is egy sötétebb, elborultabb anyagról van szó, de olyan zenei igényességgel, olyan bravúros hangszereléssel megoldva, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. És persze a szövegvilág is tök egyedi. Ha valamire, akkor talán a korai Eminemre emlékeztetnek a zenék és a szövegek is, de csak nyomokban, és ami emlékeztet, az is egy jóval modernebb, 2017-es köntösben van megvalósítva.
4. DJ Quik & Problem – Rosecrans LPDJ Quik és Problem megvalósították azt, amit még soha senki: ugyanazzal az anyagukkal a 2016-os és a 2017-es listámon is szerepelnek.

Na jó, nem teljesen ugyanazzal, hiszen tavaly EP formájában jött ki a Rosecrans, ami már tavaly is jó volt a listám 6.-7. helyének a környékére. Idén viszont megkétszerezték a terjedelmét, és LP-t csináltak belőle. Ettől még véletlenül se hígult fel az anyag, hanem még jobb lett, és az idei listán már a 4. helyre került. Klasszikus westcoast albumról van szó, de olyan hihetetlen igényességgel, hangszereléssel, részletgazdagsággal vannak kidolgozva a zenék, hogy ezek miatt a klasszikus stílus ellenére is egy progresszív, előremutató anyagnak tekinthető.
3. Eminem – RevivalMegérkeztünk a dobogóhoz, ahol nagyon sokat agyaltam, hogy a 2.-3. helyezett albumok között mi legyen a sorrend. (Az 1. hely nem volt kérdés.) Sokáig úgy terveztem, hogy Eminemet rakom a 2. helyre, de tegnap újrahallgattam a Revivalt, és kicsit belepörgettem a 2. helyezett albumba is, ezek után gondoltam meg magam. Így 3. lett a Revival, de ez gyakorlatilag holtverseny a 2. helyen. Ami a Revival mellett szólt: egy korszerű, könnyen befogadható, dallamos, ugyanakkor mégis igényes raplemezről van szó, amit én nagyon szeretek. És persze elfogult is vagyok Eminemmel szemben.

Ami viszont ellene szólt, és végül emiatt nem lett 2.: bár korszerű az album, mégse mutat semmi újat, ami Eminemtől szokatlan. Bár minden szám jó, mégse hallunk semmi olyat, amit ne hallottunk volna már vagy a Recovery-n, vagy a The Marshall Mathers LP 2-n. És bizony, ha egy Eminem album „csak” a 3. helyre jó az éves top 10-emben, az tőle picit csalódást keltő, mert ő nálam 1. szokott lenni, rosszabb esetben 2. Összességében Eminem második leggyengébb albuma ez szerintem, de nagyon sokat mond az ő nagyságáról, hogy még így is gondolkodás nélkül ezt raktam a lista 3. helyére. Mások a legjobb lemezükkel se jutnak el idáig.
2. Jay-Z – 4:44Ez az a bizonyos album, ami egy hajszállal megelőzte a Revivalt. Ami ellene szólt: kevésbé az én stílusom, mint a Revival, néhány szám kissé túl minimalistára sikerült az én ízlésemnek. Ami mellette szólt: Eminemmel ellentétben Jay-Z meg tudott újulni, méghozzá sokadszorra. És úgy tudott megújulni, hogy hű maradt önmagához: ez továbbra is ugyanaz a „dallamos eastcoast” hip-hop, ami Jay-Z-nek (és Kanye-nek) mindig is a védjegye volt, de újraértelmezve, egy modernebb szintre emelve. Ebben az újraértelmezésben hatalmas érdemei vannak No ID-nek. De a szövegek terén is egy új Jay-Z-t hallunk, aki érettebb, és jobban belemegy a magánéleti sztorijaiba, mint valaha. Mégsincs ellentmondás a régi Jay-Z-vel: ugyanazok az intelligens szövegek, ugyanaz az utánozhatatlan flow. Ez a receptje annak, hogy hogyan lehet évtizedekig sikeresnek maradni: maradj hű önmagadhoz úgy, hogy közben folyamatosan értelmezd magad újra egy újabb szinten.
1. Kendrick Lamar – DAMN.Az első hely sorsa egy pillanatig sem volt kérdéses idén. Most már kijelenthetjük, hogy trónfosztás történt: Kendrick lenyomta az 1. helyről Eminemet és Jay-Z-t is. Ez azért nagy dolog, mert a good kid, m.A.A.d city úgy volt első a 2012-es listámon, hogy nem voltak ilyen kaliberű ellenfelei, a To Pimp a Butterfly pedig csak 2. volt a 2015-ös listámon Dr. Dre mögött. Tehát most először tört Kendrick legendás vetélytársakat megelőzve az 1. helyre. Ennek ellenére szerintem a három közül ez a leggyengébb Kendrick album, de még így is zseniális. Azért a leggyengébb, mert így harmadjára már nem tudott olyan szintű újdonságokkal előállni, mint az első két albumon. De amivel előállt, abba így se nagyon lehet belekötni: a zenék igényessége és ötletgazdagsága, a szövegek tartalma és technikája, az egész album koncepciója, minden hibátlan. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy hol tart a hip-hop 2017-ben, akkor megmutatom neki a DAMN. albumot, és azt mondom, hogy itt. Ez a modern westcoast hip-hop.
És akkor néhány szót a magyar hip-hopról is. Sok albumot nem hallottam, amit kellett volna, ezért mély fejtegetésekbe nem akarok bocsátkozni. Pl. Deego-nak tudtommal nemrég jött ki új szólója, amit meg kéne hallgatnom. Ezért csak három lemezt fogok kiemelni, amik viszont kimagaslottak, tehát ezek alkotják egyértelműen a top 3-at. Ezeken kívül még megemlíteném a Mulató Aztékokból ismert Phlat szóló EP-jét (Témák egy variációra) és Gazsi Rap Show-val közös anyagát (Lapos Föld – Alulnézet), amik nagyon egyedi hangzás- és szövegvilágúak. Nagyszerű számokkal jött ki idén is az EMLP, de albumot nem adnak ki, ezért sose tudnak elsők lenni a listámon.

És akkor a három kiemelt anyag:
3. Mulató Aztékok – ElőszobaMilyen meglepő, Phlat-nak ehhez is van köze, de itt azért Tink szövegei és emekajji zenéi előtt is mindenképp meg kell emelni a kalapot. Megfelelő hangulatban engem nagyon magával tud ragadni ez a lazulós beatekből, egyedi flowval elreppelt, egyszerre elvont, játékos és elgondolkodtató szövegekből álló egyveleg, amit a Mulató Aztékok produkál. Szerintem jobbak, mint valaha, amihez nagyban hozzájárult, hogy a tavalyi Füli Gér LP-hez képest Phlat teljes értékű csapattag lett.
2. Gege – DokumentumGege minden évben egyre jobb és jobb, most már szerintem napjaink egyik legjobb magyar rappere, a top 5-ben tuti benne van nálam. A flowja és a költészet határán mozgó rapszövegei nagyon egyediek. És végre a zenék is kezdenek felnőni a szöveg színvonalához! Illetve a feat-ek is elég jól el vannak találva az albumon. Egy átlagos évben gondolkodás nélkül ez lenne az év legjobb magyar raplemeze, de idén volt valaki, aki még jobb volt.
1. NB – BelépőPár éve kitüntetett figyelemmel követem NB-t, mert olyan igényes, ötletes zenéket tud összerakni, amilyeneket a Punnany Massif óta nem hallottam itthon. Már az előző, NB1 Mixtape című anyaga is nagyon erős volt, de azon még azért volt egy-egy szürkébb nóta. Itt már nincs. Hatalmasat fejlődött az elmúlt két évben, olyan minőségi szintre emelte a zenéit, ami most már tényleg top. Ebben sokat segített, hogy beszállt mellé egy állandó énekes csaj. Sokak szerint elpoposodott, ebben van is valami, de ő mindig is a populárisabb hip-hopot tolta, és az a lényeg, hogy igényesen csinálja. Szövegek terén vannak jobbak nála, de azokra se lehet panasz: ilyen zenei hangzásvilághoz nem a legmélyebb tartalmak kellenek, hanem egy-egy ütős sor és ügyes technika, és ezek megvannak. Szerintem minden adott NB-nél, hogy országos sztár legyen belőle, de lehet, hogy itt meg kéne állnia, ahol még természetesen jön belőle minden.
Ennyi, jöhet 2018!
