Mank (2020)
.
Volt egyszer egy... Hollywood fekete-fehérben.
Amolyan "így is történhetett esetleg a régi szép időkben" film lett mind a kettő. Ez adja a varázsát, de sajnos nem elég, hogy tényleg jó film legyen. Még Tarantino filmjében autókáznak, váltogatják a helyeket sűrűn és így változatosabb, érdekesebb; ebben a dráma, a személyes szál kellene, hogy felkeltse az érdeklődést a helyhez kötöttség miatt, de sajnos ahhoz viszont halvány a történet is és az alakítások is. Nagyon művésziesch, meg autentikás a fekete fehérsége, de ez nem elég. Csavaros, hogy nem lineáris a vezetése, hogy nem egy időben történik, hanem ugrál az idősikok között ezért nem unja az ember, mert figyelni kell, de egyszer pont elég.

Pipiána Hoppsz és a Sötétség Hörcsöge (2022)
.
Indiana jones best of gyerekekre írva sok sok popkult utalással a szülőknek. történet arról, hogy a belső értékek sokkal fontosabbak a külsőségekről, illetve, hogy mennyire fontos elfogadnunk magunkat.

#SnowfallFX ötödik évad
.
Kiégett drogcsempészek unalmukban egymást kezdegetik... Mostanra nemhogy 2 szál maradt az eredeti háromból, de Franklin szála mellett mindenki más csupán mellékszereplő. Az évad többször is megidézte a keresztapát, volt, hogy stílusosan (peaches betegségre hivatkozása), volt, hogy időhúzással (esküvő). Egy év ugrás volt a negyedik évad végétől, de, csak, hogy a status quo vissza is állhasson az első 3 rész után. Várom a zárást, és kell is már a sorinak, mert fárad.

Ledaraltam az első évadot, aki szereti a Black Mirrort annak valószínűleg be fog jönni, én 10/7korul tippelnem, vannak hibái, de összességében hozza az Apple + minőséget

https://www.sorozatjunkie.hu/2022/04/10 ... 2-evadnak/

Az elveszett város (2022)
.
Kicsit mocsok ötlet, hogy kalandfilm paródiát ígér, majd szépen végigvisz minden állomásán a zsánernek. Ezt a "gonoszságot" leszámítva kedves, izgalmas film, egynek simán jó. Tatum és Bullock jók együtt Radcliffe hozza a gonoszt, és Pitt vendégszereplése csúcs!

Ray (2004)
.
Jamie Foxx "jutalomjátéka", oneman showja, olyan zseniálisan hozza a figurát. Életrajzi alkotásnak vagy akár filmnek azonban messze nem hibátlan.
Balladisztikusan megmutat pillanatképeket, de nem mesél el egy történetet. Kis drog, kis házasság, kis trauma, de minden csak megvillantva, de nem kifejtve egyik sem. Erősebb lehetett volna egy fókuszált film. Így viszont hosszú, vágóért kiált. A jelmezek jók, a korábrázolás is rendben van. A zene ugye adott, és szuper.

Én akkor láttam ezt a filmet moziban, amikor új volt, és nagyon odavoltam érte. Jamie Foxx élete szerepe, joggal kapott érte Oscart. Amennyire emlékszem, nekem magával a filmmel se volt bajom, de újra kéne néznem, halványak az emlékek.

Hosszú nagypéntek (1980)
.
Annyira angol, annyira kifordítja a zsánert, hogy valamiért guy ritchie előfutárnak éreztem végig.
A film erőssége a score. Hátborzongató, misztikus, majdnem zavaró dallamok és nulla hanghatás, mert az utolsó koppanást is zene szimbolizálja. Ezt leszámítva "a csúcson lévő gengszter végső nagy dobása előtt beüt a krach a trónkövetelő/k miatt(?)" sablonfilm. Ami miatt mégsem unalmas (a filmzene mellett), hogy nem tudni, hogy ki ellen is harcol a főszereplő, ki is hívta ki őt.

A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya (2022)
.
Többszintes meta marhaság egy öniróniára, és önparódiára is képes, azt élvező Nicolas Cage, illetve Pedro Pascal "buddy"-ja kettősével akivel tökéletes a kémia. A film azonban legalább 20 perccel hosszabb, mint kéne.

A segítség (2021)
.
Nem is film ez, hanem maga a kőkemény valóság bemutatása.
Tv film, de mégsem, nem játékfilm, de nem is dokumentarista, hanem, mintha szimplán bevittek volna egy rejtett kamerát egy Otthonba a korona kellős közepén.
Olyan komoly alkotás, hogy masszívan előhozta a PTSD-met, amiről eddig nem is tudtam, hogy van a járvánnyal kapcsolatban.
Ami filmnyelvileg nagyon tetszett az a fókusszal, az objektívvel való játék, sokszor direkt homályos az előtér is, van, hogy nincs is háttér csak foltok, mégis tűpontos minden kép.
Stephen Graham alkotása brutálisan valósághű, láttam, láttuk már sokszor jónak, de ahogy az előrehaladott alzheimerest hozza az nagyon valóságos.
Jodie Comer végletekig kihajtott, idegösszeomlásában is helfer szindrómás nővére előtt pedig le a kalappal, kb. minden díjat megérdemelne.
Két magyar vonatkozást muszáj ideírnom még.
Mindenkinek kötelezően megmutatnám aki csak egyszer is a szájára merte venni a "pestiútiotthont".
Illetve közben az ugrott be még, hogy szarni az 500ezerre amit nem kaptunk meg ugye, mint a fogorvosok, mert ez a film előttünk tiszteleg.
(tudom a kormánynak nincs köze a filmhez)

A vámpír jele (1935)
.
Ha megengedőek akarunk lenni akkor tisztelgés Bram Stoker Drakulája előtt, ha nem vagyunk ilyen kedvesek akkor sima lopás majdnem minden perce, mondata, beállítása, jelenete. Mégsem lehet mondani, hogy ne lenne eredeti, kapott egy nyomozót aki gyilkosságot akar kinyomozni, illetve nem egy, hanem 2 professzor próbál rájönni, hogy is lehet harcolni a vámpírral. Na az ő hármasuk, és a munkájukra nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint a vámpírra magára, így Lugosi szerepe is vékonka sajnos.

Vampyr (1932)
.
Hogy az eredeti szalagok eltűnésének, vagy a forgatókönyv tényleges furcsaságának köszönhető azt nem tudom, de olyan volt nézni, mintha Alice full betintázva ugrott volna bele a nyúl üregébe. Rendesen kevert technika némafilm, és hangos egyszerre.

Lilyhammer első évad
.
A maffiózók és a miért éppen alaszka norvég mash-upja.
Nem tudtam eldönteni, hogy Steven Van Zandt ennyire szerette Silvio karakterét és direkt akarta kvázi folytatni (amire az intró brooklynhídja is utal rendesen) vagy ennyire rossz színész és egyszerűen nem tudna más karaktert előadni?!
A sori egyébként kedves kis marhaság annyira sok sztereotípiával, hogy ma el se készülhetne.
Ami nagyon bejött, hogy majd minden részben egy új zenekart mutattak a bárban.

A londoni vérfarkas (1935)
.
A mozi első farkasembere/vérfarkasa. És rögtön jól sikerült. Ami a maszkokat, trükköket illeti simán élvezhető, jó film ma is. A történet se rossz, valahol félúton a sci-fi és a horror között.
A karakterek között van olyan tipikus aki ma is benne van minden horrorban, de olyan is aki meghal az első 5 percben általában.

Frankenstein fia (1939)
.
Egyszerre folytatás, és önálló film ami folyamatosan reagál az első részre miközben megy előre a saját története.
Hiába a harmadik része a "sorozatnak" ez a második amit láttam (Drakula háza volt az első filmem ezek közül).
Lassan indul be, majdnem vontatott, főleg más Lugosi, Karloff filmekhez képest amik 60-70 perc között vannak általában ez majdnem 100 és ez nem feltétlenül válik előnyére, főleg, hogy van benne üresjárat is. A díszletek nagyon jók, elhangzik, hogy mennyire középkori a kastély, de modern vonala, kialakítása van annak amit látunk, a belső tereknek, szobáknak.