Zoli, MP írta:
en ertem mit erzel 4tressben
kivancsi vagyok h egyben lemezként bejönne-e
3-6 havonként ok
Azt írja, hogy ez az első single a 2024-ben megjelenő lemezéről: végre csinál egyet ezek szerint, akkor majd kiderül, hogy mennyire működik lemezként, én is kíváncsi vagyok rá.

Más:
Punnany Massif 20 éves születésnapi koncert - Budapest, 2023.09.29.Tudjátok, hogy a Punnany Massif számomra a hazai könnyűzene csúcsa: hogy hip-hop-e még, azon elvitatkozhatnánk - a poprap formációk közül szerintem még mindig ők állnak a legközelebb a hip-hophoz, de ez most lényegtelen. Nos, annak ellenére, hogy a kedvenceim, majdnem 7 éve, 2016 decembere óta nem voltam koncertjükön. Ez azért is meglepő, mert 2010-2016 között évente legalább egy Punnany koncerten jártam, volt, hogy többön is. Különösen intenzív volt a 2013-2016 közötti időszak ebből a szempontból.
Aztán később több okból se mentem. Egyrészt nem sok új számuk jött ki, és kezdtem unni, hogy ugyan jók a koncertek, de mindegyik ugyanaz. Majd jöttek a nagy változások a zenekarban 2018-19 fordulója körül: kikerült DJ R-Nold, kikerült a trombitás Szeki, és jött Pető Szabi, akinek akkor még nem nagyon látszott a szerepe. Egy-két felvételt láttam az új felállás fellépéseiről, de elég illúzióromboló volt DJ és trombitás nélkül a zenekar, így még kevésbé vágytam vissza koncertre. Aztán persze a covid is közbeszólt...
Mi változott? Tavasszal kiadtak egy új lemezt, ami nagyon jól sikerült, és végre szervesen integrálta Szabit a csapatba. DJ R-Nolddal rendezték a konfliktust, és visszatért a zenekarba, igaz, nem minden koncerten van ott, de tegnap végigtolta az egészet. Ráadásul ez volt a 20 éves születésnapi koncertjük, amire extrákkal is készültek. Ez így együtt elég volt ahhoz, hogy közel 7 év után visszamerészkedjek Punnany koncertre. És milyen jól tettem!
A jól sikerült album ellenére se gondolom, hogy most élné a Punnany a legjobb időszakát, nem most írják a karrierjük legjobb dalait. Azt viszont gondolom a tegnapi koncert után, hogy színpadi produkcióként jobb a Punnany Massif, mint valaha!
A helyszín a szokásos Budapest Park, amit nem nagyon kell részletezni, viszont kis negatívum, hogy most mintha nem lett volna annyira jó a hangosítás, mint szokott. Eddig akárhányszor voltam a Parkban, mindig tökéletesen szólt minden, most viszont a koncert elején kicsit túl sok volt a basszus, és túl halk volt a rap/ének. Még így is átlag feletti színvonalú hangosítás volt, szóval nem panaszkodom, de nem olyan tökéletes, mint szokott. Szerencsére ahogy haladt előre a koncert, ezt orvosolták, és egy idő után megérkezett a tökéletes hangzás.
Közönség: hát, ez maximálisan az én közönségem volt!

Ég és föld volt a különbség a Budapest Park-os Beton.Hofi koncertekhez képest. Azokon a 20 év körüli, max. 20-25 közötti korosztály dominált, én egyértelműen öregnek számítottam, és kicsit idegennek is éreztem magam a közönségben. Na, itt viszont érződött, hogy a Punnany Massif az én korosztályom zenéje.

Az átlagos néző a 30-35 év közötti korosztályból került ki, amit én is képviselek. Voltak fiatalabbak is bőven, de még többen voltak az idősebbek. Úgyhogy eljött az az idő, amikor a Punnany Massif bizony már a középkorúak zenéjének tekinthető.

Kimondottan kulturált, értelmiségi közönség is volt, nem volt balhé, nem voltak részegek, nem tapostunk egymás lábán, nem öntötték rám a sört, stb. Ebből következik persze az is, hogy nem is volt akkora hangulat, mint a Beton.Hofi koncerteken, hiszen a legnagyobb hangulatot nyilván a 20-25 közötti fiatalok tudják csinálni, és itt nem ők voltak többségben. De amilyen hangulatot elvár egy ilyen közönségtől az ember, az teljes mértékben megvolt, képben volt mindenki a dalokkal, úgyhogy nincs ok panaszra. Az új lemez szövegei még kevésbé mennek a közönségnek, de ezért nem hibáztatom őket, mert nekem se mennek annyira, pedig sokszor meghallgattam már.
Érdekes, hogy elvileg teltház volt, és látszik a fotókon is, de mégse volt heringparty: kényelmesen elfértem, nem tapostak a lábon. Míg a szintén teltházas Beton.Hofi koncerteken hátrébb álltam, de mégse tudtam megmozdulni, kapott rendesen a cipőm, folyamatos volt a tolakodás... Most akkor vagy nem volt valójában teltház tegnap, vagy ha az volt, akkor tényleg sokkal kultúráltabb volt a közönség, mint a Beton.Hofin!
Előzenekarként Brenka kezdett, de őt kihagytam. Pedig érdekelt volna, de nem volt rá időm. Utána jött Co Lee, akire viszont már odaértem. Nagyon kellemes meglepetés volt: ő ilyen újvonalas rapperként élt a fejemben, úgy is néz ki, de ehhez képest nem mondanám tipikusan annak. Nyomott persze trap számokat is, de nem azok voltak többségben. Bőven volt boombap, funkys, jazzes beütésekkel. A rapelési stílusa is inkább a klasszikus iskola jó ötletekkel, tartalommal. Ennek ellenére nem lesz a kedvencem, valami zavar benne, de nehezen tudom megfogalmazni, hogy mi. Talán az, hogy ilyen narkós kinézete van...

Már neki is volt két vendég közreműködője: Gyuris és énekesként a húga, Indigo. Egyébként ő csak egy DJ-vel lépett fel.
20:00-ra volt kiírva a Punnany, és pontban 20:00-kor el is kezdték!

Egyetlen percet se késtek. Ami pedig még durvább, hogy pontban 22:00-kor fejezték be, tehát kereken 2 teljes órát nyomták!

Mondták is, hogy ez volt minden idők leghosszabb Punnany Massif koncertje, és szerintem én se voltam még soha ennyire hosszú koncerten. Nem csak Punnany koncerten, semmilyenen. De nem vált unalmassá egy percig sem, és a zenekar se fáradt ki, végigbírták a 2 órát, le a kalappal!
Mi tartott 2 órát? Egyrészt az új albumot szinte teljesen egészében elnyomták: ennek nagyon örültem, mert így nagyrészt olyan dalokat hallhattam tőlük, amiket élőben még sosem, és bizony nagyon jól szólnak élőben is! Le a kalappal, hogy ezt bevállalták, hiszen bőven vannak olyan számok a lemezen, amik nem annyira slágeresek, és mint írtam, a közönség se tudja még annyira a szövegeket, de okosan vegyítették az új dalokat a régi slágerekkel, ami segített a hangulat fenntartásában (ami egyébként az új számok alatt se volt rossz, csak nem volt annyira kimagasló, mint a régi slágerek alatt). Egyedül az Elnézést kívánok (ami politikai hangvételű) és az APP/OS Live (ami pedig egy régebbi single live verziója) nem mentek le az új lemezről, minden más igen. Másrészt az tartott 2 órát, hogy muszáj volt azért a régi nagy slágerek közül is többet lenyomni: Élvezd, Engedd el, Volt himnusz, Vendéglátós, stb...
Mik voltak az extrák a 20. születésnap alkalmából? Elsősorban az, hogy újra összeállt a Punnany legelső, 2010-es élőzenekari felállása!

Ez nekem nagyon melengette a szívemet, hiszen ott voltam 2010-ben Pécsett a legelső élőzenekaros Punnany koncerten, 1-200-an voltunk még csak akkor, végigkövettem a zenekar teljes fejlődéstörténetét, és újra látni azt a legelső felállást Kekóval a nagybőgőn, Zentai Petivel a doboknál, DJ R-Nolddal újra a pultban, elképesztő élmény volt! Két számot nyomtak le a 2010-es Shen Kick albumról (aminek a lemezbemutató koncertjén szintén ott voltam anno Pécsett): Más ágyában és Csönded vagyok.
Majd a ráadás alatt visszajöttek a színpadra, és a zenekar mostani, valamint az eredeti, 2010-es felállása közösen játszotta el a kedvenc magyar rapszámomat, a Teliket!

Hát, ez libabőrözős, felejthetetlen élmény volt számomra, egyértelműen az est fénypontja!
Hozzá kell tenni azért, hogy a zenekar mostani felállása azért sokkal profibb, mint a régi. Jobb a mostani dobosuk (akinek nem is tudom a nevét), de a legnagyobb plusz Heilig Tomi basszusgitáron, aki jazzenésznek sem utolsó, és topszínvonalú alapot ad a zenékhez. Továbbá Pető Szabi is sokat dobott nem csak az énekével, hanem a gitárjátékával is a zenekaron. Emellett a visszatérő DJ R-Nold scratchjátéka továbbra is nagyon különlegessé teszi a zenekart, mint ahogy a konstans tag, Lipics Gergő hegedűjátéka is, aki most kiegészült még egy hegedűssel, aki a Kacaj nevű népzenekarban társa. Így, hogy ketten játszottak, még hatásosabbá váltak a hegedűdallamok.
A slusszpoén pedig az volt, hogy a végén az Élvezd-re kijött a színpadra egy jazztrombitás, akinek köszönhetően nem maradt el a legendás trombitaszó sem.

(Sajnos nem a régi trombitás, Szeki jött: vele valószínűleg továbbra is rossz a kapcsolat.) Maradt a ráadásra is, és trombitált az Engedd el meg a Vendéglátós közben is.
További extra volt, hogy Papp Szabi kijött a színpadra Supernem-es gitárostársával együtt, és elnyomták a Kultúrszakkör című közös számot az új Punnany albumról + a régebbi Partizánt is. Reppes oldalról pedig Bankos és Zsola voltak a sztárvendégek, akik az új album zárószámát, a Tesót nyomták el a Punnany-val együtt. Ők persze nem is biztos, hogy a szülinap miatt voltak ott, lehet, hogy csak az új album miatt.
A rapperek/énekesek részéről pedig egyértelműen a Máté vált mostanra a színpadon is frontemberré. Nyilván mindig is az ő csapata volt ez, de most már ő áll végig a színpad közepén, ő konferál, vezényel, ő kommunikál legtöbbet a közönséggel, stb. Kicsit pocakosodik egyébként.

Abbahagyta a narkót, egyből elkezdett hízni is. Wolfie-n már egy ideje vannak pluszkilók, és bizony kicsit háttérbe szorult már ő is a színpadon Mátéhoz képest, bár ő azért még kommunikál a közönséggel. A két énekes, Meszi és Szabi viszont nem, ők csak énekelnek. Meszi szerepe nyilván csökkent a színpadon Szabi érkezésével, de nem következett be az, amitől tartottam: nem nyomják el egymást, hanem ponthogy jól kiegészítik egymást.
A színpadkép is gyönyörű volt a hangulatfényekkel, vetítésekkel, vizuálokkal. Nem nagyon hiszem, hogy lehet tovább fokozni a produkció professzionalitását, ezért írtam, hogy színpadi produkcióként valószínűleg jobb most a Punnany, mint valaha, most a legjobbak a zenészek is. Lényeges különbség azonban pl. a Wellhello-hoz képest, hogy ugyan ők is hasonlóan vérprofik a színpadon, de náluk egy kicsit lelketlen tömegprodukcióvá vált a fellépés. Na, a Punnany-nál erről szó sincs hála az égnek: itt volt benne lélek végig, láthatóan nagyon élvezték ők is, megvolt a baráti hangulat mind a közönséggel, mind a zenekaron belül egymás közt: érződik, hogy nagy utat jártak be együtt, hatalmas az összhang, és szeretnek egymással zenélni.
Szóval jobbkor nem is térhettem volna vissza 7 év után Punnany Massif koncertre! Van egy olyan érzésem, hogy most nem fog eltelni 7 év a következőig.
