A Ruff Ryders Anthem-ért én se vagyok, de a Party Up szerintem nagyon jól működik buliban partytrackként. Itthon persze én se nagyon hallgatnám meg. Ami szintén partytrack DMX-től, és jobb, itthon hallgatósban is működik, az szerintem a Get It on the Floor.

Swizz Beatz-nek szerintem is van sok sablonos és/vagy közepes zenéje, de azt nem lehet tagadni, hogy van egy egyedi, saját hangzása. Ezer közül is fel lehet ismerni egy Swizz Beatz alapot. És persze van néhány igazán nagy dobása is.

x gon give it to ya is hatalmas, vagy a where the hood at.


ezzel kapcsolatban van egy tök jó sztorim.

titteren egy nem tudom fiú e vagy lány egyszer vmi beszélgetéskor valami meleg rapperek vs melegellenes rapperek threadben nagyon meglepődött, mikor felhoztam, hogy dmx nagyon nem csípte őket, sőt a szám fele pont arról szól, hogy fúj.

Mire írta, hogy imádja a számot, sose tűnt fel neki.

Egyébként nagy csoda, hogy leadta a tv azt a számot már akkor is mikor kijött.

Ja, persze, azok talán még jobbak, csak azt hiszem, azok nem Swizz Beatz produkciók, azért nem említettem meg. Személyesen kedvenc még a Lord Give Me a Sign, ami Scott Storch, de az nem partytrack.

A twitteres fiú/lány pedig gondolom, nem angol anyanyelvű volt: abban az esetben ugyanis becsúszhatnak ilyen kellemetlenségek.

en dmx-et sokaig ignoraltam, mert tvs repper volt

ha party track akkor
"It's All Good" prod by swizz beatz, amugy ja, swizz osszeteveszthetetlen volt a dobjaival es a szkreccsel
https://www.youtube.com/watch?v=m9n91WBjyWE

legjobb dmx nota blown away
https://www.youtube.com/watch?v=QhUpTloIyrg

Pedig DMX-re nem is volt annyira jellemző a bling-bling, a kocsik meg a kurvák, mint a "TV-s rapperek" jelentős részére.

Az It's All Good zenéje azért kicsit nyugisabb, mint a Party Up vagy a Get It On the Floor: utóbbiakra jobban meg lehet vadulni. Persze partytrack az is.

A Blown Away pedig tényleg óriási, szerintem is egyik legjobb DMX szám! A Year of the Dog... Again teljes egészében is kicsit alulértékelt szerintem. Abban az értelemben, hogy a rajongók szeretik a kedvenc előadóik első 1-2 albumát az egekbe magasztalni, és ez DMX esetén is így van. Pedig zeneileg szerintem a Year of the Dog... Again a legigényesebben kidolgozott, és DMX is talán itt volt a csúcson abban az értelemben, hogy itt még nem indult el a lejtőn, és még tudott csúcsformában reppelni. Ez az album után viszont sajnos már csak lefelé vezetett az útja...

Leadta persze, akkor meg KB ismeretlen fogalom volt a píszi

Azé a buzik undorítóak és a pc között elég széles az út.

The Game: Streets of Compton
.
Elvileg ez egy OST, de nem láttam sose azt a 3 részes dokut, realityt amihez csináta Game, így maradt a lemez maga nekem, ami viszont tetszett. Alig van közreműködő ami nála (is) egy nagy dolog, azok azonban UG WS, LA arcok. a producerek se nagy nevek, az egy szem Jelly Roll-on kívül nekem a többiek noname-ek. Viszont a jelly rollos death row chain egy hatalmas track! Ahogy bejött még a Support Compton, The Chronic, Roped Off is. Ez pedig egy 36 perces, 11 számos kiadványból ne is rossz arány szerintem.

Masta Killa: selling my soul
.
A címe nagyon kifejező, tényleg hallani ahogy ezzel a lemezzel a lelkét adja el. Annyira a gyerekkora, a saját eredete van benne minden számban ha samplingelt ha nem. Érezni, hogy azokra az időkre visszagondolva azokat megidézve készült amik rá gyerekként, fiatalként hatottak. És nem csak a lelkét, de a soult is eladja, mert mégis erősen haott rá az a zene is, az a gyökere mindennek amit csinált.
Erős lemez, jól válogatott producerekkel, minimális közreműködéssel. Nem hosszú, 40 perc az egész.

Ol' Dirty Bastard: Return to the 36 Chambers: The Dirty Version
.
Ez a lemez élvezhetetlen.
Hiába a slágerek, a kőkemény zenék, jó rappek ODB olyan szinten akar unikális lenni, hogy túlzásba esik. A sok hörgés, nyögés, ordenáré üvöltözéstől a lemezt szinte fáj hallgatni. Kár érte, mert egyébként a zenék tényleg jók, a vendégek wu és mindenki harap még (főleg Method Man szeretne tényleg rappelni benne mikor szerepel).
A második wu szóló, de ez sem sikerült igazából sajnos...

nekem a zenek sem tetszenek.van par jo track, de elvezhetetlen,hosszu az egesz.nem is ertem a nagy hypeot korulotte.a shimmy shimmy meg ellovi ugyanazt a verzet ketszer es slager

ha megéli ő mára c vonal a wu-ból is sztem.

Ol' Dirty Bastard: n...a please
.
Na ez már sokkal jobban össze van rakva, moderálták a kiabálást, és egy egy dal szerves részévé tették. Jót tett neki, hogy vannak más vendégek is, mint Wu és más producerek is. A lemez Neptunes fele (nem meglepő módon) sokkal jobban bejött, de mivel a számok elszórva vannak rajta a végeredménye ennek is csak egy közepes album pár jó számmal.

LL Cool J: Todd Smith
.
Igazi rádió rap a legmagasabb minőségben. Nem szimpla pop rap, nem slágeres akar lenni feltétlenül, hanem sokászos LL olyan alapokra mik simán lemehetnek a tv-ben rádióban bármikor. Igen, van köztük amiről eltekeri az ember, de a többség legalább kellemes, és van rajta 1-2 tényleg jó szám is.
Nem egészen értem egyébként a nagy ll utálatot, miért nem ríl az, hogy ez zenész olyan zenét csinál ami el tud jutni a hallgatókhoz?

MOP: to the death
.
Erős, markáns, saját jegyeket megmutató debütálás, de messze még az igazi, klasszikus hangzás. Se Lil Fame, se Premier, kiabálás is minimális. Majdnem meglepő hallani, és hallgatni így 30 év után, és több koncertjük, illetve későbbi klasszikus számok és lemezek után.