Van azért abból a vonalból a Carters lemezen is, de összességében szerintem egy fokkal könnyebben befogadható. Nyilván ezt valamennyire determinálja Beyoncé éneklése is. (Aki amúgy nem csak énekel, reppel is a lemezen.)

The Roots: The Tipping Point
.
Igazi buli lemez, abban az értelemben, hogy jó lenne élőben az elejétől a végéig hallani, van rajta bólogatós, táncolós, és pihenős szám is. Nem hosszú, 10 szám az egész, de jók a vendégek, a zenék kiválóak (Scott Storch és Questlove), Black Thought pedig egy zseni itt is!

Don't Say Nuttin' az egyik kedvenc Roots számom! Talán itt dolgoztak utoljára Scott Stroch-al.

Fabolous: From Nothin' to Somethin'
.
Eklektikus album lett, de nem áll rosszul neki, nem esik szét. Fab minden nehézség nélkül hoz össze mainstream előadókkal slágerszámokat úgy, hogy akár a következő a lemezen mixtape anyag is lehetne, UG közreműködővel, és olyan durva mintázásokkal, hogy az már nem is samplingelés. Sokproduceres, mégis egységes. So közreműködős, mégse nyomják el Fab-et.

KRS-One: KRS-One
.
Érdekes koncepció egy cím nélküli, név alatt kijövő lemezre tenni az eddigi legtöbb közreműködőt, meg a legtöbb producerrel dolgozni, de nem lett rossz a végeredmény. Annyiban találó, hogy ere az albumra tényleg maga mögött hagyta a BDP-t és tényleg róla szól, ez az első szólóján még nem volt ennyire egyértelmű, ennyire elvágólagos.
Csalóka lehet, hogy a 2 megjelent single (mind a kettő erős, jó szám, de a sound of da police szintjét nem tudtál hozni, de azt azóta se egy KRS szám se) producere dj premier, mert azokon kívül még egy számnak producere, a többit mások, és többen követték el. KRS sokkal kevesebbet, mint nem egy korábbi, vagy akár későbbi lemezén. A vendégek jók, a fiatal Busta Rhymes hasít, Fat Joe-t ugye hozta a DITC producergárda, és ide kell megemlítsem magam korábbról, vagyis:



Ide tényleg jó, ide való és nem is tolják túl a diggitycsigidit sem.
Összességében egy jó album érteni vélem miért lett a neve a címe.

Nas: stillmatic
.
Így módszeresen és szépen sorba hallgatva a lemezeit igazat kell adjak Chris Rocknak, mikor azt mondta írta, hogy ez az album Nas mama said knock you out-ja! Az album amivel megmutatja, hogy lehet a rajongóknak nem tetszik, lehet a szaksajtó leírta, de ő mégis queensbridge királya, NY egyik, ha nem legjobb MC-je. A lemezzel visszatért az illmatic féle szociográf gettó vonalhoz, hogy mi történik a tömbben, tömbön, hogy mennyire egy másik, egy zárt világ a gettó. Megvan persze a maffiózórap vonal is, de mégse az dominál, hanem az eredeti Nas vonal.
Az viszont nagyon! Nem csak azért mondom, mert ezen van a kedvenc nas nótám (a maffiózós theme-t használó got yourself a gun), hanem tényleg harap, tényleg éhes, tényleg akarja ismét Nas, hogy elismerjék. Már az intró odaver, majd az ether diss track jay-z felé is legendás, A one mic nótának a folyamatosan érkező frusztráltsága, dühe amit a suttogó refrén tör meg, terel mederbe valami frenetikus. Sokproduceres lemez, de senki sem új, mint kipróbált régimotoros "nas producerek". Erős lemez, ami méltó a címéhez, nem rombolja az illmatic örökségét azzal, hogy újragondolja a címben a kifejezést.
Érdekesség, hogy ez a lemez az új lemez, a friss a borítója alapján, itt engedték el az arc tematikát. A galamb vajh mit jelenthet ezt nem tudom.
Valaki?

A Tribe Called Quest: We got it from Here... Thank You 4 Your service
.
Ez a lemez olyan szinten fantasztikus zeneileg, szövegileg, vendégileg, csapatilag, producerileg, hogy mindenkinek kötelező. És pont.

Adom. Ritka, hogy ilyen erős visszatérő lemezt csináljon egy csapat. És kár, hogy csak egyszeri visszatérés volt.

Domo Genesis: Genesis
.
Nem vagyok különösebben képben az Odd Future kollektívával, így vele se voltam 2 évvel ezelőttig, mikor is Evidence csinált neki egy lemezt (Intros, Outros & Interludes) amit kifejezetten kedveltem, ezt is azért vettem meg, hogy hátha jó. Na igazán nem mozgatott meg, vannak rajta érdekes és jó megoldások is, szövegileg, rappileg, flow-ban és zenében is, de valahogy nem az én világom.

ramegyek

Nem hallottad még? Feltétlenül pótold! 2016-os lemez, eléggé elöl volt a top 10-emben akkor.

The N.W.A Legacy, Vol. 1: 1988–1998 & The N.W.A Legacy, Vol. 2
.
2 válogatás, összesen 3 cd, 3 órában, 45 számmal. Nagyon jó a címe, egyszerre örökség abban az értelemben, hogy a tagok, a csapat mit hagy maga után amolyan best of, szólóslágerek, illetve picit tágabban, hogy kik is azok akik azt az örökséget kapták, akik továbbviszik a lángot. Az első szempontból nagyon jó, gyakorlatilag nem maradt le egy hit, single sem, az első album második lemezének elején még egy megamix is van 14 percben, hogy unalmas se legyen a régi rajongóknak, gyújtőknek. A második szempontból azért hallani, érezni, hogy befolyásolta rendesen, hogy kik a sikertagok, illetve, hogy a kiadó a priority aki mégis a saját cuccait szedte rendbe, és más kiadóktól nem akart, tudott szerezni számokat. Hogy mire gondolok? Egy above the law és egy BTNH szám van a 45-ben, vagyis eazy-e "leszármazottjainak" ágát csak érintik. CPO egyáltalán nincs, vagyis Mc Ren ágát el i s felejtették! Dre és Cube viszont rendesen felül van reprezentálva szólóban, csapatban, protezsáltjaik (Cube Lench mob IS WSCG IS), sőt Snoop esetben még az ő protezsáltjai is (Eastsidaz, Bad Azz) felfértek a hiányoltakkal szemben!
Érdekesség, hogy Dj Quik 2 száma is felkerült, de Mc Eiht pl egyáltalán nem (csak közreműködőként egyben). A Penthouse Players Clique Ruthless istállós volt, de inkább Quik semmint Eazy vagy NWA kötődésű...
Vagy 2Pac?!, hogy ő mit keres itt az nem teljesen világos, ő már saját jogon volt valaki, nem dre hozta be, nem nwa, nem cpt, nem la kötődésű, később került bele az egyik tag későbbi istállójába.

Összességében egy nagyon jó "sorozat" ez a 2 albumos kiadvány, de vannak azért hiányosságai, messze nem tökéletes. A Family Tree kiadványnál fényévekkel jobb!
Ha mutatni kéne egy nwa-t nem ismerő új hip hop headnek simán, bátran tenném elé ezt az anyagot! Egy darab, jó nagy darab történelem!




The Game: The Documentary 2 & The Documentary 2.5
.
Kb egy lemez, összetartozik, ugye kijönni is egy hét különbséggel jöttek ki, Game szerint is egy anyag, mint később lesz a born to rap (pl).
Nagyon erős, nagyon kedvelt lemeze ez nálam, őszintén szólva az első albumától sose voltam hanyattesve, a docs advocate a kedvencem a mai napig, de utána nem volt olyan jó anyaga egyik se nálam. A RED album különböző promói, meg ilyen olyan mixtape-ek tőle sokkal inkább bejöttek, mint az ofisől lemezei mindig.
Ez azonban odavert rendesen. Épít az első, debüt lemezének kult státuszára, örökségére, nosztalgiájára így 10 év után, az aktuális nagy nevekkel dolgozik együtt producer, mc szinten is, de Game azért Game, mert mindig is segítette CPT és LA, a nyugati part friss ujjonc producereit is, szövegelőit is. Az első lemez a documentary 2 egy halvánnyal talán erősebb, de a 2.5 egy fokkul UG-bb vendégkörrel operál, vagyis az meg azért tetszikk jobban.
Nem tudnék választani, és szétválasztani őket sem igazából.

Így az nwa legacy lemezek után hallgatva azt kell mondjam, ha örökösről beszélünk az istenigazából The Game. Ő tényleg visszahozza eazy-e, dre, cube hangulatát, életérzését, tribute nekik, és azt folytatná, nem úgy, mint Snoop akinek a saját hangja olyan erős, a saját figurája, hogy abba belehallani dre-t csak nehezebben lehet az első lemeze után. Game talán nem olyan jó, nem olyan egyedi ezért jobban előkerül az öröksége a lemezein. Talán érthető mire gondolok.

Nekem a Documentary 2.5 tetszik valamivel jobban, mint a 2, de amúgy tényleg nincs nagy különbség köztük, eléggé egységes a két anyag.
És teljesen egyetértek, hogy The Game sokkal inkább "legacy", mint bárki más, csak vele meg az a gond, hogy túlságosan rá is játszik erre a "legacy"-ságra. Egy csomó szöveg csak arról szól, hogy a régi nyugati nagyok neveit dobálgatja meg, illetve saját magát kinevezi az örökösüknek. Holott ahhoz, hogy valóban az ő szintjükön legyen, "saját jogon", a saját témáit és saját stílusát felépítve kellett volna felépítenie magát. Nem mondom, hogy karakter nélküli rapper lenne, de azért nem lett akkora rapper szerintem, mint az NWA vagy Snoop Dogg, mert túlságosan rájuk akart hasonlítani ahelyett, hogy megkülönböztette volna saját magát.

Plug 1 & Plug 2 Present... First Serve
.
Oka van, hogy ez "csak" egy de la soul presents és nem de la album...
Nem rossz egyáltalán, csak más. Ugye a 2 mc maradt, de maguk mellé vettek a saját dj/producerük helyett egy francia dj párost és úgy csináltak egy albumot. Vannak rajta jó megoldások, de la-s cuccok, full egyediek, sajátok, de nem lesz annyira se tribute-juk a saját bandának, se annyira unikális, hogy tényleg kimagaslóan jó album lehessen.





na ezt jó olvasni, hogy nem csak nekem tűnik fel, tűnik így, hnem másnak is.

Pacsi!