Masta Ace Incorporated: Sittin' on Chrome
.
Nemhogy előre, de visszalépés ez a második lemez. A nutin but a g thang (eredetije, tudom) legalább kétszer van samplingelve! Masta annyira rácsavarodott a westcoast gangsta stílre, hogy semmi eredetit nem tudott belevinni.
Ahhoz képest, hogy később milyen jó, és mennyire brooklyn lemezeket tudott összehozni ezt a két "csapat"lemezét nem tudom hova tenni. Kuriózum mind a kettő, de csoda, hogy nem lett karriergyilkos bármelyik is.

pedig ez a ket lemeze szarkisztikus mert tele lett a toke 93ban h a gangsta repp lett a meno. es igy is jol fogyott h ilyen a lemez.wikin van rola info

egyel olvass vissza!

jaja az megvan,csak gondoltam a felteteles modra rasegitek

jaja, köszi, köszi!

Jay-Z: Magna Carta... Holy Grail
.
Úgy látszik Jay diszkója nekem egy luk egy fa...
Az előző (kettő) a kanye-s trónos, vagy a blueprint 3 nem jött be, de ez valamiért nagyon. Lehet a címe meg a borítója is hatott a sznob lelkemre, de inkább Timbaland végig érezhető ujjai, keze ami jobban bejött. Hiába Justin Timberlake 3 számban is voklozik, írta, közreműködött, és hiába Timbo popos vonala, mégis erősen rap album lett, valahogy nekem minimális pop érzéssel. Minden számban van társproducer, pontosabban mindenbe Timbaland a társ ezért a sok eltére stílus mellett is egységes album lett, nincs sok közreműködő, sokukat hangban is samplingelték csupán, de nem is baj. A "kötelező" beyonce-s nóta is jó ezúttal.







Ez így évek távlatából se lett jobb nekem sajnos.

Továbbra is jelentős véleménykülönbségek vannak köztünk a Jay-Z diszkográfia számos darabjának megítélésében, de pont ettől érdekes a dolog. Persze jó lemez ez is, de szerintem a diszkográfiája hátsóbb szegmensébe tartozik. Bármennyire is kedvelem Timbaland zenéit, talán ez volt az első olyan album, amelyen kicsit elmaradt az elvárásaimtól. Amik persze nagyon magasak voltak, hiszen baromi nehéz lett volna még egyszer akkorát dobni, mint a 2000-es évek közepén. Én legalábbis nem éreztem, hogy akkorát dobott volna, és hiába csinált jó zenéket erre a lemezre is, a korábbi kimagasló munkáihoz képest mégse tűnt fel annyira jó színben.

A Watch the Throne viszont óriási kedvenc nálam, pont nyáron hallgattam újra, és még mindig oda vagyok érte. A Blueprint 3 nem akkora kedvenc, de valamivel azt is a Magna Carta... Holy Grail elé helyezném. A Watch the Throne-t viszont nagyon sokkal elé helyezem.

Nas: Street's Disciple
.
Annyira nem olvasni erről a lemezről sehol, mikor Nas albumai kerülnek szóba, hogy úgy mentem neki biztos gyenge szar lesz, de csalódtam, nem is kicsit.
Összességében semmivel se marad el az előző gods son lemeztől, amolyan felemás, közepes album nem rosszabb. Mivel hosszabb így több benne a jobb nóta is, meg a számomra töltelék ízű is.

Na ezen bevezető után:

Disc 1.:

Kettő közül ez a halványabb, ha választani kellene akkor ezt hagytam volna ki, le egészében is akár, bár vannak rajta jó nóták is. A szokásos lemezein szereplő producerek mellett itt van Q-Tip és Buckwild nóta is, mind a kettő jól áll Nas stílusának, ahogy a közreműködők is passzolnak. A „szokásos” producerei Salaam Remi és L.E.S. hozzák a kötelezőket. Kellően ucca, kellően szociális, kellően tanító rajta végig Nas.

Disc 2.:

Na ez viszont erős album. Rögtön van rajta két szám aminek Nas volt a producere is, és mind a kettő jól sikerült. Ezen érdekességek mellett a többit azok producerelték akik az első lemezt is ezen a duplán. A közreműködők, Luda, Busta Rhymes, Nas apja mind jó választások voltak. The Makings of a Perfect Bitch annyira nem jött be, sokkal jobb Fredro Starr hasonló tematikájú nótája, mint ez. Ezen az „oldalon” is van személyes nóta is, a házassága, új felesége, gyermekére is emlékezik, feléjük is írt ódát, vagyis az album személyessége is megvan, amit Nas egyébként szokott hozni ugye.
Szóval összességében nem rossz a két lemez, de ha kapott volna filmnyelven szólva egy rendes vágót, illetve az exec producernek lettek volna tökei, akkor a felét kivágja elég lett volna egy erősebb Nas albumra, még így túl lett művészieskedve…


De hát figyelj már, hiszen létezik ez a lemez amiről beszélsz, hiszen ott van a

Nas – Street's Disciple II: Fourteen Songs!
.
Na igen, de erről az EU piacra szánt lemezről még kevesebben, konkrétan senki sem beszél!
Mikor először hallgattam azt mondtam, hogy olyan, mint Nelly sweat/suit lemeze, a két ugyanaznap megjelent album válogatása, kimazsolázása eggyé. Aztán eszembe jutott, ugrott Jay-Z Blueprint 2.1 albuma! Még jobb hasonlat. Egy tényleg duplaként megjelent album egylemezes verziója.

Akkor egy Nas vs Jay-z ismét…

Mind a két lemez kb ugyanakkor 2003-2004-ben jelent meg, érdekes a beef szempontjából ez a kis adalék, mégha a kiadókat nem is feltétlenül motiválta semmiben.

A 2.1 nagyon nem jött be, nagyon lenyúlásnak éltem meg, erről írtam is korábban. Azzal szemben ez az album bejött, ténylegesen úgy éreztem, hogy a dupla összefoglalója, annak csúcsa(i) lett(ek) összegyűjtve. Tömörebb, sűrűbb, de összeszedettebb, rendezettebb is, mint az volt. A számok sorrendje is más, de ettől sem lett rosszabb, sőt! Picit össze is keverték a két disc-et, mikor egybe kerültek, de ez is jól áll neki!
Szóval a beef ezen „körét” nálam Nas nyerte.

Az előtt pedig minden szempontból értetlenkedve állok, hogy ez a válogatás miért nem kap semmi promót? Még wiki oldala sincs, szemben a 2.1-gyel!

the Carters: Everything Is Love
.
Az egy szem still dre feldolgozáson kívül erről a lemezről azt tudom elmondani, hogy Beyonce többször énekli, hogy fuck...
Egyébként meg majd 40 perc arról, hogy mennyire boldogok tehetős, családos feketeként hosszú. Még egy egy (szokásos) közreműködés, meg közös szám oké, de egy egész albumnyi?
Nekem sok volt. Főleg, hogy az anyagot erősen Beyonce dominálja, és lényegében egy B és Jay album ez, nem igazán közös. Zeneileg nem rossz, az anyag nagyobbik részének ők maguk a producerei és nem kezdők na.
Valahogy Jay-Z duó albumai nekem nem jönnek be, kevés az amire azt mondom okés, és a jobb szólóihoz képest nem visszalépések.

Zeneileg nagyon igényes szerintem, ahogy írod is, hogy a zene neked is adta. Ez nekem önmagában elég volt egy 2. helyre a 2018-as top 10-emben.
Az igaz, hogy emlékezetes sláger nincs rajta, de nem is ez volt a cél szerintem, hanem inkább egy közös örömzenélés, amivel újat is mutatnak a korábbi munkásságukhoz képest. És ezt a célt sikerült is elérni.
Plusz ugye fel voltak építve az előzmények: indult Beyoncé Lemonade albumával, amin betámadta Jay-Z-t a megcsalásaival. Utána jött Jay-Z-től a 4:44, amin bocsánatot kért. És ez a közös lemez zárta a "trilógiát", ami pedig a békülés. Ugyanakkor ennek volt a legkisebb visszhangja a három közül.

Gnarls Barkley: St. Elsewhere
.
Ez a lemez (leszámítva a crazyt ami fura mód nem tetszik, de lehet csak a sok hallgatás miatt) valami brutálisan jó, erős soul, új soul, gospel, déli remekmű! Cee-Lo a korábbi szólói alapján fölöslegesen hagyta ott a Goodie Mob-ot, de itt érezni, hogy egyedül is, egy jó producerrel olyat tud csinálni ami egyszerre való templomba, gyerekkorának helyeire, és minden idők stadionjaiba is.






elfogadom, hogy trilógia záródarabnak jó, de önállóan halvány...

És nem gondolom, hogy túl nagy igény lenne egy lemeztől, hogy magában is jó legyen, működjön, nem?

Szerintem jó magában is. Persze nehéz megítélni, hiszen hallottam előtte a másik két albumot, így fogalmam sincs, hogy tetszett volna, ha nem ismerem azokat.

Gnarls Barkley: The Odd Couple
.
Ez az album sokkal visszafogottabb, személyesebb, csendesülősebb, mint az első. H az templomi/stadionos ez klubkoncertes, csendesülős. Se zeneileg, se szövegileg nem marad el attól egyébként, csak valahogy összességében meghittebb.

Ed O.G. & da Bulldogs: Life of a Kid in the Ghetto
.
Nem rossz album, sőt debütálásnak erős is ami bajom vele az az, hogy sokkal newyorkibb, mint bostonibb. Valahogy nem hallottam az autentikát benne ami később, ma, benne van edo g-ben. A csapat persze azért van, hogy ne féljen egyedül a színpadon kb, egy idő után el is engedi őket. Olyan kb, mint a Kartel Ganxsta mellett...

Edo.G – Wishful Thinking
.
Kompakt, nem hosszú, mintegy fél órás album, de ez tiszta boston. Nincs rajta sok közreműködő (Már formálódik a Special teamz!), Edo viszi az egész lemezt a hátán, de nagyon erősen.