A Lung Tao Kung Fu mester fokozat megszerzése után dolgozta ki rendszerét Márton László nagymester. A harcművészetekkel 1978 – tól foglalkozott, több stílusból is szerzett fokozatot. 1984-ben elvégezte a kaposvári TF-en a Karate edzői tanfolyamot és sikeres vizsgát tett. 1985-ben megnyitotta szülő falujában az első klubbot.
1988-ban megjelent az Önvédelem művészete című könyve Plavecz Tamás segítségével.
1993-ban megalakult a budapesti klub, Burján István vezetésével. Szintén ebben az évben rendezték meg Budapesten az első Kung-Fu bajnokságot. A stílus 8 emberrel indult a versenyen és szép sikert ért el. Horváth Péter és Ottlik Róbert KO-val a döntőben első lett. Bodnár Rudolf és Gyafka Anita 2. helyet szerezte meg, míg Hunyadfalvi Zoltán a 3. helyezést érte el. 1996-tól az edzőtáborok Balatonfenyvesen kerültek megrendezésre. 2005-ben megjelent az Önvédelem művészete című könyv II. része. 2006-ban Budapesten került megrendezésre az első országos szeminárium.
|