Hegylakó: történetek
Kezdőlap Fórum Keresés Kapcsolat Linkek GYIK 2017. 23 July 19:00:24
Szent Grál - befejező rész

1999. augusztus. 6. 22:15 Balatonszéplak

- Na és hol van az a híres ismeretlen ismerősöd? - kérdezte von Aachot Amanda negyed óra relaxáció után.
- Itt vagyok. - jött a válasz a hátuk mögül. A halhatatlanok egyszerre fordultak hátra, mindketten a baloldal irányába. Az ismeretlen eközben jobbról kerülte meg őket.
- Te látod? - súgta Methos Amandának.
- Szerintem csak valami trükk volt. Forduljunk vissza.
Miután megtették, igencsak elcsodálkoztak.
- Beeen?!? Te meg hogy kerülsz ide? Neked nem valami Episode One-ban kéne szerepelned? - kérdezte Amanda.
- Kozsó féle hajjal.... - tette hozzá vigyorogva Methos.
- Csönd legyen, most McEskety atya vagyok. Azért jöttem, hogy segítség nektek a vérszomjas vámpír ellen. Hoztam tíz fokhagymát is.
- Nem lesz hideg az a tíz fok?
- Nem a fok tíz, hanem a darab.
- És mire jó az a fokhagyma?
- Hogyhogy mire? Istenes ízt ad a pirítósnak.
Ekkor Gompie testvér nézett be a terembe, és Alice nővért kereste. Ben (McEskety) rákérdezett:
- Gompie: Who the fuck is Alice?
Gompie testvér megvonta a vállát és közölte, hogy fogalma sincs, és ne beszéljenek vele ilyen csúnyán.
- Hogy milyen mamlaszok vannak ebben a zárdában. - csóválta McEskety (Ben) a fff..... ööö, a fejét.
- Akkor már csak egyvalami van hátra, és mehetünk a Szent Grál után. - tette hozzá.
- Mi lenne az? - kérdezte Methos.
- Egy csók. - nézett rá McEskety (Ben).
- Felejtsél el! - háborodott fel az ötezer éves halhatatlan.
- Nem te, ne röhögtess! Kinek kellenél te?!? - vigyorgott Ben (McEskety).
- Hát, noshát.... például a rajongóimnak! - válaszolt önérzetesen Methos.
- Csakhogy most egy sincs itt, hogy ezt a hihetetlennek tűnő tényt megerősítse....
- Akkor is! - erősködött a nagyorrú.
- Jó, ez most mellékes.... - vágott közbe McEskety (Ben). - .... esetleg... öööö... Amanda?
- NEM!!!! Nem, és nem! - kiabált Amanda, és az öklét rázta az író felé.
- Nem kell a Szent Grál?
- De.
- Akkor? Egyszer mindenki megbűnhődik az életében elkövetett gonoszságok miatt. Vedd úgy, hogy ez a büntetésed.
Amanda ránézett Benre (McEsketyre). Pontosabban a bibircsókos nózira. Nagyon nem tetszett neki.
- De több puszi nincs, ugye? - kérdezte az írót.
- Két pusziért elintézem, hogy soha többet ne kelljen megpuszilnod azt, akit nem akarsz. - vigyorgott Krausz Gábor.
- Ez....zsarolás! - dühöngött a halhatatlan nő.
- Ez van picinyem. - vont vállat Krausz Gábor. - Akarod a kincset, vagy nem?
- Grrrr!!!
- Ez minden?
- Rendben!...Te győztél. Kell a kincs. Hajolj csak szépen ide a monitorhoz! - adta meg magát Amanda.
- Na végre rájöttél, hogy nem érdemes velem ujjat húzni. - mosolygott Krausz Gábor, és ráhajolt a monitorra.
Uhlik Zsuzsanna veszett vigyorgása közben megcsókolgatta a képernyőt, majd elégedetten dőlt hátra.
- Akkor Adj egyet a vénembernek is, és mehet tovább a történet. - adta ki a parancsot Krausz Gábor.

Amanda odalépett az ajkait csücsörítő McEskety (Ben) atyához, és egy villámgyors mozdulattal cuppantott, majd előkapott egy zsebkendőt, és bőszen törölgetni kezdte magát.
- Ohhh,.... izé.... - próbálkozott Uhlik Zsuzsanna megszólalni.
- Mondjad, mit szeretnél? - kérdezte az író.
- Szóval.... nem lehetne, hogy..... izé..... hogy Methos engem.... izé.... Amandához hasonlóan.... - adta elő kérését a szponzor.
- Meglátom, mit tehetek. - hallatszott az író válasza.

- Nah, akkor gyertek velem, megmutatom, hogy mivel lehet visszamenni az időben. - folytatta Ben (McEskety) vidáman, majd maga után hívta a kis csapatot.
Egy hihetetlenül rendetlen szobába vezette őket, aminek a közepén egy hatalmas üvegszekrény állt. Ebben egyvalami volt, egy közönséges vekkeróra.
- Íme! - mutatott McEskety (Ben) a gagyi órára - a büszkeségem.
- Eeeez??? Ben, ne izélj már, nem érünk rá marhulni, Thorr-ta bármelyik percben megjöhet. - idegeskedett Methos.
- Nyugi, ez egy varázsóra. Ezzel lehet utazni az időben, csak a megfelelő varázsigét kell ismerni.
- Nem hangzik valami bíztatóan, hogy egy vekker utaztasson....
- Hidd el, ez "AZ" az óra. Mindjárt megmutatom, hogy működik, és ebben a két darab egydarab fog segíteni, mint a régi szép időkben....
- El kéne rakni előbb ezt a sok kacatot. - nézett Benre (McEsketyre) szúrós szemmel Amanda.
- Jó. De mibe rakjuk, mibe rakjuk?....Van zsák? - kérdezte McEskety (Ben).
- Nincs zsák.
- Ninják?!? Hol? - nézett körbe von Aach kíváncsian.
Lord Kraye csak legyintett, majd felsegítette a hozzá gyanútlanul túl közel merészkedő Methost.
A takarítás után viszonylag tisztának nevezhető volt a szoba, ígyhát kezdődhetett az attrakció. (prrrrrrrrrodukcióóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!)
- Mivan? Nem volt jó?!? - kérdezte Krausz Gábor a szponzort.
- Most hatalmas varázslatnak lesztek a szemtanúi! - mondta Ben (McEskety), és megkérte a két egyforma alakot, hogy segítsenek neki.
- Tudjátok, azt kell kántálni, amitől ez a varázsóra teljesen elbutul, és az agya kikapcsol. Akkor visszatekeredik, és máris a múltban vagyunk. Rendben van?
- Igen, persze, hogyne, kedves Mester. - bólogatott hevesen Lord Kraye, s von Aach.
- Akkor kezdjük! Egy, két, há....
- "Na mi lesz már? Négy, öt, hat, a berendezés marad. Ha reped a csőnaci, semmi gáz, limbó, limbó, limbó-láz!" - kántálták az "ikrek".
- Neeeeem!!!! Nem ezt, ostobák! - ordibált lila fejjel McEskety (Ben). - A köröset kell énekelni!
- Jaaa, igenis, Mester!
- Akkor mehet? - kérdezte Ben (McEskety) felhős tekintettel. - Egy, két, há...
- "A kör közepén állok, körbe vesznek jó barátok, körbe vesznek jó barátok és rosszak"
- Neeeeeeeeee!!!!!!!!!!! Ne EZT! A másikat!
- Jó, jó, nem fog csalódni, Mester.
- Remélem is! Akkor egy, két, há...
Lord Kraye és von Aach megfogta Methos két kezét, hárman körbevették, majd körbetáncolták Amandát, és rákezdték: - Körben áll egy kislányka, lássuk ki lesz a párja....
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Na jó Mester, ha ezt sem, akkor melyiket?
- Szerencsétlenek! Vagy inkább én vagyok a szerencsétlen! Most az egyszer még megmutatom, de aztán soha többet! Figyeljetek, mert csak egyszer mondom el. Tehát.

"KÖRBE JÁR A KISMUTATÓ,
RÉGI IDŐT FELKUTATÓ.
KÖRBE-KÖRBE, MINDIG ARRA,
NEM JÁRTUNK MI ÉNEKKARA.

MESSZIRE SZÁLL AZ ÉNEKEM,
MARHA JÓL MEGY EZ ÉNNEKEM.
BÁTORSÁGOM MEG MÁR NINCSEN,
OTTHAGYTAM ÉN A KILINCSEN.

PIROS ALMA, PIROS PACSI,
JÓ MEGSZÍVTAD, TE KIS CSACSI.
IGYUNK, EGYÜNK, AMÍG BÍRJUK,
A SZÁMLÁHOZ HOZZÁÍRJUK.

INKÁBB PIÁT, MINT AZ ÉTELT,
JAJJ DE UNOM MÁR A BÉTELT.
HAGYJUK BÉKÉN MÁR A ROZIT,
INKÁBB NÉZZÜNK ITT-OTT MOZIT.

VÁMPÍRNAK IS MEGADATIK,
ALKONYATTÓL PIRKADATIG.
NEKI MINDEN HAMAR BEJÖN,
A LÉPCSON IS SIMÁN LEJÖN.

LASSUL MÁR A MUTATÓJA?
RÉGI EZ MÁR, MINT VOLT TRÓJA.
ELBUKOTT AKKOR A VÁROS,
DE JÓ A SÜTI! LEKVÁROS?

MEGÁLLTAK A PERCEK MOSTMÁR,
AZ IDŐ ITT LASSAN " POST " MÁR.
MINT EGY GYERTYÁT, FÚJJUK EL ŐT,
NE LÁSSUNK MÁST, CSAK AZ ELŐTT!

VISSZAFOROG MÁR AZ ÓRA,
NE TÉRJÜNK MI NYUGOVÓRA.
HÉTSZÁZ ÉVET MENJÜNK HÁTRA,
MAGYAR HEGYSÉG AZ A MÁTRA.

JÓ LENNE MÁR KUSSBAN LENNI,
KENYÉR HELYETT THORR-TÁT ENNI.
KÖZTÜNK NEM EGY KOPASZ AKAD,
ÉNEKÜNKNEK VÉGE SZAKAD!

- Ez lesz az, szerencsétlenek. - húzta ki magát Ben (McEskety).
- Jó!!! Ez nagyon jó, Mester! Elmondaná még egyszer?
- Kuss legyen! Nem jegyeztétek meg? Még két ilyen tehetségtelen flótást is rég láttam már. Legutoljára valami Kvájgonn Dzsinn nevű szellem volt ilyen szerencsétlen. Le is szúrtam. Aztán az az ördögfejű is leszúrta, de azt már nem élte túl. - merengett el McEskety (Ben).
A kétdarab egykori tartományúr egymásra nézett, és fogalmuk sem volt, micsoda veszedelmes szellemről beszél az öreg Ben (McEskety). De nem is akarták tudni. Egyáltalán nem vágytak a mindenáron Sztárt Wárók univerzumába.
- Tehát? Segítetek nekem végre valahára?
- Persze, Mester. Mit tegyünk? Daloljunk? Dáridózzunk? Önnel, és sztárvendégeinkkel?
- Hát mit vétettem, hogy két ilyen hülyét szabadított rám az író? - emelte a monitor felé a tekintetét McEskety (Ben).
- Semmit, Obi-one, semmit. - szólította meg az író Bent (McEsketyt) a gyermekkori nevén.
- Viszont tényleg jó lenne már továbbmenni - folytatta Krausz Gábor, és lendített egyet a hihetetlenül jól eltalált történet kerekén.



1999. augusztus. 6. Balatonszéplak 23:00 (az egykori Meggyesfalva)

- Tehát. Közösen elénekelték a varázsvekkert elbutító dalt, és az meg is tette a hatását. Innen folytatjuk. Oké? - nézett az író a szponzorra.
- Rendben van, te vagy az író... - sóhajtott Uhlik Zsuzsanna.




- Igen!!! Siker!!! - ordibált Ben (McEskety), és örömében össze vissza akarta csókolni Amandát, de a halhatatlan nő ennek nem nagyon örült, és Methos mögött keresett menedéket. Methost már nem annyira akarta az atya összevissza csókolgatni, így a nyálas jelenet elmaradt.
- A varázsóra visszafelé halad! Másodpercenként tíz évet ugrik vissza, és csak annyi a dolgunk, hogy várunk, majd a megfelelő időben lenyomjuk az ébresztőgombot rajta. Egész pontosan hetven másodperc kellett nekünk... Azaz még negyven. Fogjuk meg egymás kezét!
- Még harminc....
- Még húsz....
- Még tíz....
- Nekem nyolc....
- Most!!!!- csapott le Ben (McEskety) a vekkerre.
Úgy tűnt, valami egész apró villanás látszódik, és McEskteynek (Bennek) olyan érzése támadt, mintha valaki megfogta volna az órát lecsapó szabad kezét.
- Biztos a mellékhatás. - gondolta az egykori McEskety atya, és nem törődött vele többet.
Iszonyatos robaj hallatszott, majd a tér kilépett a sarkaiból, stroboszkópszerű fényvillanásokkal kísérve. Mint egy harmadik kategóriás diszkóban.
Itt azonban nem zenét adtak, hanem időt.
Elmúlt időt adtak újrafelhasználásra, az arra érdemeseknek.


1299. március 14. 21:45. A Meggyesfalva melletti rét

Miután a villanások elenyésztek, egy első ránézésre kihalt réten találták magukat.
Nem messze onnan egy kis falu látszódott, a távolban egy kastéllyal.
A lassan magához térő Bennek (McEsketynek) most olyan érzése támadt, mintha valaki elengedte volna a kezét.
- Biztos a mellékhatás - gondolta, és most sem törődött vele.
A rét azonban csak első látásra tűnt kihaltnak.
Egy útjelző tábla hirdette az irányt, amelyre a következő volt felvésve:

" MEGGYESFALVA ARRA,
DE INKÁBB JÖJJÖN MINDENKI ERRE"

- Lehet, hogy csapda! - emelte fel mutatóujját von Aach.
- Ugyan, ki tudná, hogy jövünk? - ellenkezett Amanda.
- Nézzük meeeg! - kérlelte őket Methos.
- Na jó, menjünk, de nyissuk ki a szemünket alaposan - szólt Lord Kraye.
Ígyhát elindultak ERRE....
ERRE nem volt semmi, csak a tábla hazudott.
Azazhogy mégsem.
Egy rablóbanda várta a kis csapatot.
A vezér előlépett, és Methosra fogta régifajta cipőből készült biológiai fegyverét.
- Kaját, vagy életet! - szólt a főnök.
- Kajááát?!? Minek az neked? Különben meg mutatkozz be, mert anyukám azt mondta, hogy ismeretlenekkel ne álljak szóba. - vette át a szót Lord Kraye.
- Rendben van. Én Al-i Bandi vagyok, ok mögöttem pedig a rablóbandám. Kábé negyvenen vagyunk.
- Al-i Bandi, és a negyven rabló? - érdeklődött Amanda.
- Igen, mi vagyunk. - szerénykedett Al-i Bandi. - Név szerint:
István, a király,
Piszkos Fred, a kapitány
Fuxos, az alvezér,
Fixes, a kincstáros,
Faxos, az postás,
Pirospecsenye, a szakács,
Juliette Binoche, a cukrász,
Hyppolit, a lakáj,
Maximus, a gladiátor,
Óz, a nagy varázsló,
Svejk, a derék katona,
Son Goku, a csillagharcos,
Kaiser, a ser,
Joe, az óriásgorilla,
Conan, a barbár,
Asterix, és Obelix a két galluska,
Inci és Finci, a két homoerotikus cicafiú,
Kronos, Silas, Caspian, a négy lovas... Bár csak hárman vannak Hova tehettem a negyediket?
Australopitecus, aki nagyon messziről jött,
Juhász Ákos és Pap Zoltán, ők az író haverjai,
JézusKrisztus a szupersztár,
Júdás, az áruló,
A három cowboy lovon, azaz Joe Aranyon, Jim Ezüstön, és Charles Bronson,
Edward, az ollókezű,
Johhny, a jóarcú,
Zorba, a görög,
Ralf Schumacher, aki Michael Schumacher öccse,
Muhammad Ali, a legnagyobb,
IV. Intel Pentium, a leggyorsabb,
Guy Ritchie, azaz Mr. Madonna,
Peter Wingfield, a tehetségtelen, gyenge képességű színész,
Dr. Omedár, Dr. Éher, Dr. Akula, és Dr. Abális a négy orvos,
Tamagocsi, akivel mindig játszani kell,
Toshibasi, aki a szórakoztatóiparban akar majd elhelyezkedni,
Alapműszaki, az ezermester,
Nagaszaki, másnéven atomvillanás,
Nagyonészaki, az eszkimó,
Neakasszaki, a hirtelen haragú,
Kőkorszakiszaki, a legidősebb, aki akkor született, amikor az egy főre eső vulkánkitörések száma meghaladta a harmincat,
és Végül d' Nem-Utolsósorban.
- Ez összesen ötven. - villantotta fel magát Lord Kraye.
- Jah, tudom, - vigyorgott kelletlenül Al-i Bandi. - mert plusz 25% áfa...
- Milyen silány, faarcú színész az az ember... - méregette magában Methos Peter Wingfield-et.
- Micsoda harcos, én is ilyen szeretnék egyszer lenni... - sasolta gondolatban Peter Winfgfield Methost, majd felfigyelt Amandára, és meg is szólalt.
- Elizabeth?!? Elizabeth Ward Gracen?!? Csak nem maga az? Adna egy autogramot a playboy fotóira?
- Essünk túl rajta. - kelletlenkedett Amanda, de nem akarta kihagyni a lehetőséget, hogy egy rajongójának örömet okozzon.
- Ti ismeritek egymást? - lépett oda Al-i Bandi, majd meglátva a képeket szeme kigúvadt, és elkezdett csöpögni a nyála. Teljesen beszámíthatatlan lett.
- Most akkor mi legyen, főnök? - kérdezte Fuxos, az alvezér.
De Al-i Bandi nem válaszolt, csendben nyáladzott tovább a playboy fotókra.
- Úgy látszik, jobbat talált, mint a kaja. - lépett oda Methos vigyorogva. - Megnézhetném én is?
- Minek?!? - kérdezte Amanda. - Láttad már az igazit, nem?!? Az nem volt elég?
- Jójó.... - visszakozott a nagyorrú. - Akkor, ha itt ránk már nincs szükség, mi tovább is mehetnénk akár....
Tovább is mentek.
A nettó negyven rabló pedig sorban állt az újságért.
Ment a csapat az úton a meggyesfalvai vár felé, (egy kietlen pusztán, sehol semmi) ám egyszercsak Amanda feljajdult, majd leült a földre.
- Mi van? - kérdezte Methos.
- Kiment a bokám. - szipogta a halhatatlan nő.
Ekkor váratlanul kinyílt egy ajtó (elvégre tavasz volt), és egy vékony, szőke fiú jelent meg, aki így szólt:
- Elnézést, nemecsek vagyok. Mi van a Bokával?
- Kiment. - mondta Lord Kraye - De nem azt a szót kezdted nagybetűvel, amit kellett volna.
- Hova? - kérdezte a vékony.
- Mi?!?
- Nem ti, hanem a Boka.
A csapat tagjai Egymásra néztek. Majd miután Egymás távozott (már megint egy ismétlődő poén, de most mit csináljak, Nekem nagyon tetszik...), von Aach megkérdezte, hogy milyen bokára is gondolt a szőke fiú. Lássuk csak:
- Milyen bokára is gondolsz, te szőke fiú? - kérdezte von Aach.
- Hát Bokára, a haveromra a Pál utcából.
- Háttal nem kezdünk mondatot. - szólt Amanda.
- A francba! - válaszolt nemecsek, és újra a többiek felé fordult arccal.
- Egyébként is huzat van, csukd be az ajtót! - nyűglődött Methos.
- Na és most? Hogyan tünteted el Nemecseket a sztoriból? - kérdezte Uhlik Zsuzsanna.
- Át kéne írni azt a részt, amikor Amanda a bokájával szenved. - mondta Krausz Gábor.

- Mindenki csak szenved a Bokával? - vágott közbe nemecsek.
A szponzor és az író összenézett, aztán fájó homlokkal anyázni kezdtek. Krausz G. ugyan jobban szeretett volna csajozni, de ez most nem érdekes. Az azonban igen, és erre régebben is rá akartam már kérdezni, hogyha ők ketten két személyben az író, meg a szponzor, akkor ezt most ki a jó nyavalya írja?!? (?!?!?!?!?)
- Figyelj csak nemi! Itt van száz ruppó, dobd már be légy szíves ezt a lottószelvényt valahol, aztán az utolsó sorok valamelyikén majd ideadod. - javasolta Lord Kraye.
A szőke fiú érdeklődve vette el a szelvényt, és kisvártatva felderült arccal, hangos "reskontó, reskontó!" kiáltással kirohant a történetből az ajtón keresztül. Az sem zavarta, hogy azt előzőleg ő maga csukta be a huzat miatt.
A társaság megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Szóval fáj a lábad? - kérdezte Amandától Methos, ügyelve a boka szó elhagyására.
- Igen, te remek megfigyelő vagy.
- Megnézem a lábad. - mondta a halhatatlan férfi.
- Én is, én is!!! - kiáltotta Lord Kraye, McEskety (Ben) atya, valamint von Aach.
- Kuss legyen kéjencek! - vicsorgott Methos, és védelmezően partnere fölé állt, majd a lány ordítását hallva zavart mosollyal lépett le a kezéről.
- Ez bizony kifordult, de nem olyan vészes, egy rántás, és kész. - mondta, miután vagy fél óráig taperolta a formás végtagot. Lord Kraye azonnal hozzálátott tüzet rakni, majd 16.6 perc múlva vígan röhögcsélve csámcsogtak a rántáson. Miután végeztek, Methos odament az átmeneti rokkantság heveny fertőjében tartózkodó lányhoz. Megfogta a lábszárát és a lábfejét, majd megszólalt:
- Nem fog fájni.
Magában még ennyit tett hozzá: - Legalábbis nekem biztosan nem.
- Tuti? - kérdezte félve Amanda.
- Nyugi, bízhatsz bennem. - válaszolt Methos, és elengedte a lábát. Aztán mikor már a lány lábát fogta, és nekikészült a nagy műtétnek, zavart krákogást hallott, majd Lord Kraye a fülébe súgott valamit.
- Bocs! - pirult el, és a bal láb helyett a jobbat kezdte szorongatni.
Amanda szemébe nézett, mosolygott, és rántott.
Észre sem vette, hogy megtörtént.
A páciens annál inkább.
Üvöltése még Krausz Gábort is meglepte.
Viszont a lábára már rá lehetett állni.
Az egész csapat kipróbálta.
Úgy kellett lebeszélni őket a repetázásról.
A lényeg, hogy tovább tudtak menni, és bizony tovább is mentek.
Pár perc alatt maguk mögött hagyták a kietlen rétet, és lassan megközelítették a kastélyt.
Ott állt végre a csapat a vár ódon fakapuja előtt. A hatalmas fadeszkákat széles vasalat tartotta erősen egybe. A kapu közepén, úgy fejmagasságban, egy valaha mutatós, ám mára már igencsak berozsdásodott zár díszelgett. Methos a kapuhoz lépett, és a zárhoz hajolva vizsgálgatni kezdte azt. Közben Lord Kraye, az éles szemű, kitekeredett nyakkal a vár tornyait fürkészte fel, s alá járkálva, mígnem teljes lendülettel belegyalogolt a zárat vizslató halhatatlanba. Methos rémült sikollyal fejelte le a kétes tisztaságú zárat, majd a kapu tövébe rogyva, száját törülve, rozsda és olaj keverékéből álló masszát köpködött.
- A szám záras lett! - motyogta.
- Számzáras? És mi a kódja? - lépett oda Amanda érdeklődve.
- Ne izélj! Záras lett a szám. Mit nem lehet ezen nem érteni?
- Pedig már azt hittem, hogy bejuthatunk.
- Be is juthatunk. - hallatszott Ben (McEskety) hangja a távolból. - Itt egy rejtekajtó.
Az egész csapat, köztük a veszettül köpködő Methos, odasereglett McEskety (Ben) köré, aki már rég az ajtót rángatta.
Ám az ajtó nem akart kinyílni.
- Én húzom az ajtót, - kezdte Ben (McEskety) - Lord Kraye húz engem, őt von Aach húzza, őt Methos, őt pedig Amanda. Oké?
- Oké!
Csinos kis oszlop keletkezett. Elöl McEskety (Ben), hátul Amanda. Köztük a többiek.
De az ajtó nem engedett.
Pedig rángatták vadul.
Aztán jött egy kutya, aki elkezdte Amandát húzni.
Később érkezett egy macska, aki a kutyát húzta.
Nem sokkal utána megjött egy kisegér, aki a macskát húzta.
De a répa csak nem jött ki....
Vagyis nem!
Az ajtó csak nem nyílt ki.
Nah.
Bocs.
Tehát az ajtó.
Ben (McEskety) atya keze elfáradt, és elengedte a kilincset.
A kis csapat a dominó elv szerint dőlt egymásba.
Amanda alulra szorulva nyögdécselt, McEskety (Ben) viszont megrökönyödve nézte, hogy a segítségükre siető macska könnyedén átmegy az ajtón....
Ami befelé nyílt....
- Ejnye... Nahát, ez a középkor?!? Minden máshogy nyílik....
A lényeg viszont, hogy szabad bejárás nyílott a kastélyba.
Ki is használták, és óvatosan beléptek.
Egy hosszú folyosóra kerültek, amit csak néhány üszkösödő fáklya alig-alig lobogó lángja világított be.
Kis gyaloglás után a folyosó kettéágazott.
- Merre?
- Mittudomén.
- De mégis?
- Jobbra.
- De miért?
- Akkor ne jobbra.
- Hát?
- ....
- Jaaa, hogy balra...értem!
- Na nyomás.
És nyomás volt.
Balra.
Pár lépés után kiszélesedett a folyosó, és néhány bezárt ajtót is felfedezett a kis csapat.
Mivel mindegyik zárva volt, továbbmentek a folyosó végéig. Ahol ismét egy szépen faragott ajtó állta útjukat.
Lord Kraye óvatosan benyitott a folyosó végén található, ám végre nyitható ajtón, és belépett. A következő pillanatban egy halk, meglepett nyögéssel, de annál hatalmasabb puffanással hanyatt esett. Arcát egy gyönyörűen díszített, ám kicsit poros párna takarta el. Bentről dühös női hang ordított ki.
- Hagyjatok már aludni!
McEskety (Ben) atya felsegítette az egykori fél tartományurat, és elolvasta a párnán látható feliratot.
- Csipkerózsikaaaa?!? Az meg kicsoda?
A csapat tagjai vállat vontak, és az időközben von Aach által felfedezett lépcsőn elindultak felfelé.
Hiba volt.
A lépcső tetején nem volt tovább út, hanem egy nagy, szakadékszerű gödör várta őket.
- Forduljunk vissza. Itt nem jutunk tovább.
Visszafordultak, de egyből elakadt a lélegzetük.
A lépcső alján ugyanis Thorr-ta álldogált!
Elegánsan meghajolt, majd karjaival egy bonyolult varázslatot rajzolt a levegőbe, melynek következményeként Ben (McEskety) kalapjából három húsvéti nyuszi ugrott ki.
Thorr-ta zavartan köhintett, de aztán újra varázsolni kezdett.
Ajkait borzalmas hatalomszavak hagyták el, és hatalmas vihar kerekedett, ami pilleként fújta be a kis csapatot a gödörbe, akik a tíz méteres zuhanás után eszméletvesztve feküdtek a szakadékszerű mélyedés alján.
Thorr-ta benyitott a gödörcsapda fenekére mágiával kreált ajtón, és kirángatta a még mindig eszméletlen Methost.
Az ajtó a mágia megszűntével úgy olvadt el, mintha ott sem lett volna soha.
Pár perc múlva Methos arra ébredt, hogy egy székben ül, és kedvenc vámpírja vigyorog az arcába.
- Hagyjál békén, Thorr-ta. Elegem van belőled.
- Nem érdekel....partner.... Sok bosszúságot okoztál már nekem, és ezt nem hagyhatom megtorlás nélkül.
- Hogy kerülsz te ide egyáltalán? Hogy sikerült visszajönnöd az időben?
- Ó, nem probléma, tudod te is, hogy sok dicső tettet vittem már véghez!
- És Végh mindet elrakta?
- Nagyon vicces, becsülöm, hogy a halál torkában is humorodnál maradtál.
- Szóval?
- Szóval.... És tettel.... Budapest óta a nyomodban vagyok. Az idővisszautazásotok kezdetén beosontam a balatonszéplaki pátriárkára. Mindent hallottam, és az ominózus pillanatban megfogtam az öreg pap kezét....
- Pfulj! Te perverz állat!
- Ne csináldd már, fresmékör, te is ott fogdostad.
- Az más, ő fogta meg az én kezemet, nem én az övét. Nagy különbség! Egyébként milyen fresmékör?
- Ne védd magad, az olvasók úgyis tudják, hogy Britney Spears-et szereted. Kár, hogy már nem mondhatod meg neki.... Soha többet nem látod....
- Majd felhívom mobilon.
- Itt nincs térerő. Itt csak egyfajta erő van. Az ERŐszak. És én fogom rajtad alkalmazni. De előbb.... Bemész szépen abba a tükörterembe, és kihozod a Szent Grált.
- Menj be te. Nekem ugyan nem kell a Szent Grál.
- Szeretnéd még látni Britney-t? Vagy esetleg Amandát?
- Dögölj meg! Bemegyek. Merre van a Kehely?
- Ott. Bent. Fogalmam sincs, milyen csapdák várnak önre, de hozza ki! És akkor beszélhetünk arról, hogy ön, meg Amanda...
- Maga egy szemét ember... Akarom mondani, maga egy szemét vámpír, Thorr-ta!
- Gyerünk már! - szólt Krausz Gábor. - Ha most nem hozod ki a Kelyhet, nagyot csalódok benned. És soha többet nem keltelek életre.
A pozitív és a negatív főszereplő elképedve nézett egymásra. Arra még ők sem gondoltak volna, hogy ilyen komoly a helyzet. Arra viszont ők figyeltek fel előbb, hogy most már magázódnak.
- Tényleg! - nézett fel az írásból Krausz Gábor. - Hogy mik nem vannak! Na állítsuk csak vissza a tegeződést!
Methos benyitott a tükörterem tükröződő fényei közé, aztán becsukódott mögötte az ajtó, és gyomorforgató szédülés jött rá hősünkre.
Ám nem törődve vele előrelépett.
Aztán fel is kenődött egy észre nem vett tükörre.
A halhatatlan nagyon csúnyákat gondolt az íróról, de ezt rutinosan egy rég elfeledett nyelven tette, nehogy a Krausz megbüntesse....
Ám a Krausz nem gondolt a büntetésre.
Kétségbeesetten gondolkodott, hogy most mi a nyavalyát kezdjen a tükörteremmel?!?
Erősen koncentrált, de semmi sem jutott az eszébe.
Mondjuk ez nem is csoda...
De aztán összeszedte magát, és a szokott színvonalon folytatta a sztorit.

Methos óvatosan lépkedett már vagy egy jó fél órája, de mindenütt csak monotonon ismétlődő tükröket látott.
Már baromira unta, amikor egyszer csak emberek hosszú sorába botlott.
Szó szerint.
Az elmélázó halhatatlan akkorát esett, hogy a tükrök is beleremegtek.
- Mi a #&@+!% ?!? - szitkozódott. - Miféle bamba emberek hevernek itt az út közepén?
- Olyasfélék, mint te magad. - jött a válasz attól a csontvázvékony apókától, akin ő maga esett át. - Hiszen immár te is itt heversz.
- Na jó, de én benned botlottam meg!
- És? Mi a különbség? - vonta meg a vállát az apóka. - Én meg abban a jóemberben. Ő pedig az azt megelőző fiúban.... Ő pedig..... De felsorolni is hosszú lenne.
- És akkor most mi van?
- Mi lenne? Várunk a hősre, aki el tudja mozdítani a Szent Grált.
- De hiszen.... az.....én volnék.... - húzta ki magát Methos, és közben játékosan megmozgatta a bicepszeit.
Semmi sem történt....
- Hoztál epret? - kérdezte az apóka?
- Epret? Nem, azt nem hoztam.
- Pediglen az is kell a Szent Grálhoz.
- Ilyenkor?!?!? Eper?!? A hír leteper!!
- Jól látod a helyzetet fiam, a hír az első próbálkozót is leteperte, azóta ott fekszik a Szent Grál tartóoszlopa alatt. A második hős már benne botlott meg. A harmadik a másodikban, a negyedik nem jött el, az ötödik a harmadikban, a hatodik az ötödikben, és így tovább.... Én vagyok a hétszázadik.
- A hétszázát! - kiáltott el Methos. - Most mit csináljak? Nálad nincs eper?
- De van. De nem jutottam el a Grálig. Mert megbotlottam a hatszázkilencvenkilencedikben.
- Megveszem! - csapot le a halhatatlan.
- Két sercius darabja.
- Sercius?!?!? Talán sestercius?!?
- Lehet, hogy hivatalosan sestercius, de ahonnan én elindultam, a Római-Birodalom határvidékéről, ahol utálták a császárt, ott csak egy nagyot köptek minden, az ő arcképével ellátott aranypénzre. Azaz sercintettek. Innen ered a sercius kifejezés.
- Na jó, legyen sercius, vagy sestercius, akkor is megveszem. Hogy' az eper?
- Mondom. Két serciuss darabja.
- És hány darab kell a Szent Grálért cserébe?
- Tizenhárom.
- Akkor, öregapám, adok magának tizenhárom, a serciusnál jóval értékesebb fizetőeszközt. - szólt Methos, és az öreg markába számolt tizenhárom darab egyforintost.
- Ez....arany? - hunyorgott az öreg.
- Persze!
- Harapj már rá fiam, nekem már kihullottak a fogaim. - kérlelte az öreg a halhatatlant.
Methos óvatosan ráharapott az egyforintosokra, és közben úgy tett, mintha nagyon erőlködne.
A színjáték megtette a hatását, és az öreg előhúzott egy zacskót. Benne tizenhárom gyönyörű eperrel.
- Hogyhogy nem rothadt meg az eper a zacsiban? - kérdezte a nagyorrú.
- Úgy, hogy kiragadtam a korából azt a kis időszeletkét egy tekintethomályosítóan páradús napon, és nem adtam az epreknek órát, így nem tudják mérni a múló időt.
- Ahhá!
- Vigyázz! Ha kibontod a zacskót, az idő telni fog, és ebben a melegben fél óra alatt elrothad az eper.
- Vigyázok, öregapám. És most megyek. De egyet áruljon el, maga miért nem indult a Szent Grál-ért tovább? Miért fekszik itt?
- Itt örökéletű lehetsz! Téged nem vonzott soha az örök élet lehetősége?
- Na akkor én mindent köszönök, most mennem kell... - habogott Methos, és elindult a sor mellett.
Jó tíz percig gyalogolt, majd leparkolt a sor elején.
Megbabonázva nézte a Szent Grált, amint az ott pöffeszkedik egy másfél méter magas obszidián oszlop tetején.
Az oszlop felett egy táblácska csüngött, rajta az " EPERÉR' A KEJJHET " felirattal.
A halhatatlan előkapta a zacskóját.
Aztán kivette az epreket, és aztán úgy maradt.
Mert ugye hova kell tenni az epret, és mikor lehet elvenni a Szent Grált?
Ezt senki sem mondta neki!
Óvatosan megbökdöste a Kelyhet, de az nem mozdult.
Aztán megmutatta neki az epreket.
Semmi hatás.
Gondterhelten álldogált az oszlopnál, és vakargatta feje búbját.
Végül egy elkeseredett ötlettel beledobott egy epret a Kehelybe.
És a Szent Grál megmoccant!
Methos boldogan dobálta bele a maradék epret az egyre jobban mocorgó Kehelybe, aztán igencsak elcsodálkozott, amikor a tizedik gyümölcs után egy csengetés hallatszott, és egy "MEGTELT" tábla emelkedett fel.
A halhatatlan megragadta a Szent Grált, és megrántotta. A Fakupa engedelmeskedett a húzóerőnek, és egy cuppanó hang kíséretében elszakadt az oszlop tetejétől.
Methos meghatottan szorongatta mocorgó zsákmányát, és készült kimenni a tükörlabirintusból, amikor neszt hallott a Grál egykori helyéről.
Visszanézett, és három vérszomjas, tíz centis vérmókust látott, akik veszedelmesen vicsorogtak rá.
Hozzájuk vágta a maradék három epret, és lélekszakadva rohant a kijárat felé.
A vérmókusok a vérpiros eprek után vetették magukat, és óriási csámcsogással kezdtek el falatozni. A menekülő ember baromira nem érdekelte őket.
Methos rohant, rohant, és egyre csak rohant.
Kettőre abbahagyta.
Mivel megérkezett a kijárathoz.
Negyed perc múlva lihegve állt a vámpír előtt, aki mosolyogva nyúlt a Szent Kehely után.
Megragadta, majd abban a pillanatban el is ejtette, mert a valóban szent tárgy érintése borzalmas fájdalmakat okozott neki.
- Na mi van? Nem kell? - vigyorgott Methos.
- Nem számít, megoldom valahogy.... - válaszolta Thorr-ta, és a vigyorgó halhatatlan elé állt, gondosan átlépve a Fakupát. Aztán egy olyan pofont adott neki, amitől a halhatatlan egy kis időre elvesztette az eszméletét.
Mikor magához tért, azt vette észre, hogy meg van kötözve, és a kastély kínzókamrája falának van támasztva. Ez kicsit megdöbbentette, hiszen miért van a kínzókamrában, ha nincs rászerelve valamelyik kínzóeszközre.... De nem akadékoskodott, jó volt ez így neki. Viszonylag...
Nem sokkal később a vámpír lépett be a látóterébe, és az orra alá tolta a Szent Kelyhet.
Amit azzal a kézzel fogott, amit egyszer már megégetett a szent tárgy!
- Látom, csodálkozol. - szólt Thorr-ta. - Elárulom, hogy most rettenetes erejű mágiát tartok fent magamon, hogy el tudjam viselni a Fakupa érintését. Folyamatos koncentrációt igényel, úgyhogy nem is nagyon beszélek tovább. A véredet veszem, belecsurgatom a Kehelybe, és megiszom.
Ezen szavak után neki is látott, hogy Methos csuklóját megsebezze, és a kifolyó vért a Szent Grállal felfogja.
Látszott rajta, hogy már alig bírja tartani a Kelyhet, de hősiesen tartotta.
A Kelyhet is, és magát is.
Amikor megtelt a Grál a halhatatlan vérrel, a teljesen kimerült vámpír lerakta a földre Methos lába elé, és elterült a padlón.
Methos nem nagyon tudott mozogni, de azért fickándozott egy kicsit, hátha ki tudja borítani a Kelyhet, és akkor az újratöltés miatt a Grállal való érintkezés hátha nagy ellenfele pusztulását okozza. Addig mesterkedett, míg már csak egy fél milliméterre volt a Gráltól.
De nem sikerült, mert elvesztette egyensúlyát, és visszadőlt a falhoz. A felső zsebéből azonban pár pirinyó, fehér tabletta gurult ki, és halk csobbanással merült el a vérben. Ám ezt Methos sem vette észre.
A szörnyeteg pár perc múlva, mikor kicsit magához tért, elkezdett kúszni a sarok felé, ahol egy hatalmas, három méter magas tölgyfatuskó állt.
A végsőkig elfáradt Thorr-ta egyszerűen, a fizika törvényeire fittyet hányva, belépett a tuskóba, majd fél perc múlva frissen, fiatalosan lépett ki belőle.
- Hát ezt meg hogy csináltad? - lepődött meg az ötezer éves férfi.
- Nem tudtad? - röhögött a vámpír. - Thorr-ta azt jelenti, "tölgyből született".
Methosnak egyből beugrott a diszkó vécépapírján talált versike:

"FRISS LEHELET ELJŐ EGYSZER,
LEGYEN NÁLA EGY KIS VEGYSZER.
KIIRTJA AZ ÖREG TÖLGYET,
S MEGLÁTJA A GÖRÖG HÖLGYET."

- A vámpír lenne az öreg tölgy? És ki a friss lehelet? Úristen! Fresmékör! Menthos! Ezért kevertek engem össze állandóan....! Vagy nem is kevertek össze, és tényleg én vagyok a fresmékör?!? De milyen vegyszer van nálam? - kutatott kétségbeesetten a memóriájában.
A vámpír egy szőrmekesztyűt vett fel, és úgy ragadta meg a Szent Grált.
- Nah, akkor végbélnyílásig! Vagyis izé! Fenékig! Na. - szólt vigyorogva Thorr-ta.
A Szent Kehelyben lévő friss vérébe véletlen módon pár mexikói gyártmányú Speed tablettát is becsempészett Methos, és a bekábítószerezett vörös folyadékot a félelmetes vámpír be is nyakalta annak rendje és módja szerint.
Ám a hatás még egy kicsit váratott magára.
- Nyamm! - közölte elégedetten Thorr-ta, aztán a sonkaszerűen összekötözött halhatatlan felé fordult.
- Most véged, öreg barátom. Vagy inkább árulóm? Mint Geréb a Kőszívű ember fiaiban.
- Geréb a Pál utcai fiúkban szerepelt, te szerencsétlen... - motyogta lehajtott fejjel Methos.
- Meg ebben a történetben is véletlenül egy kis időre. - tette hozzá Uhlik Zsuzsanna.
- Kit érdekel az a kis nemecsek. - legyintett a vámpír, és felkészült, hogy lecsapja az 5000 éves halhatatlan fejét. Körmei veszélyes karmokká növekedtek, majd felemelte a kezét.
És a kéz lecsapott...
De nem úgy, ahogy a szörnyeteg eltervezte!
Methos feje a helyén maradt, ám a félelmetes karmok mégsem maradtak munka nélkül.
A szétvágott kötéldarabok halk puffanással váltak szét, és lógtak a meglepett halhatatlan két oldalán!
A vámpír szemében különös lángok kéltek, és ezek a szemek kíváncsian meredt az önállósodott karra.
Ami után a száj is önállósította magát....
- Én vagyok Mexico leggyorsabb vámpírja! Arriba, arriba, andale, andale...
A mexicói gyártmányú Speed tabletta végre hatott, és Thorr-ta eszeveszett sebességgel kezdett fel, s alá rohangászni a kastély kínzókamrájában.
Egyre csak gyorsult, csak gyorsult, és érdekes spanyol szleng szavakat hallatva pattant vissza néha a falakról.
Kár, hogy nem volt ott a flipper feltalálója, könnyen lehet, hogy összetörte volna az összes flippert, mert ettől a jelenettől nagyságrendekkel maradtak el az általa tervezett szerkentyűk.
De hogy a Speed tabletta hatása ne legyen elég, a halhatatlan vér is dolgozni kezdett a vámpír gyomrában.
A felgyorsult testfunkciók miatt fél perc alatt megemésztődött, felszívódott, és a véráramon keresztül eljutott a vámpír szívébe.
Az erőteljes pumpáló hatás következményeként nagyon rövid idő alatt száguldott végig a teljes érhálózaton, és jutott el a vérszívó testének minden pontjába.
Vámpírvér keveredett a halhatatlan vérrel....
- Andale, andale....
Borzalmas energiák feszültek egymással, két vérfolyam vívta elkeseredett harcát a másikkal, miközben az egyiket még a kábítószer is gyengítette.
A vámpír vére a narkó hatása alatt hallucinálni kezdett, és a halhatatlan vért tojásnak nézte.
Mivel a még ember Thorr-ta 7500 évvel ezelőtt cukorbeteg volt, a cukor és a tojás reakcióba lépett egymással. Elkeveredett, és a szapora mozgás, valamint az ennek folyományaként létrejövő nagyfokú levegőáramlás megtette a hatását.
A végletekig felgyorsult vámpír egy hatalmas " ÉN VAGYOK SPEEDY GONZALES" üvöltés kinyilatkoztatása után egyszerűen felrobbant....
Methos még mindig csodálkozva nézte a testén csüngő széttépett köteleket, amit a vámpír a halhatatlan fej szétmarcangolása helyett saját kezűleg szaggatott szét.
A robbanásra nem számított, de a tomboló Thorr-ta elől amúgy is fedezéket keresett, így a szanaszét repülő testcafatok nem tettek kárt benne.
Előmászott búvóhelyéről, és körbenézett.
A falakat mindenhol krémszínű massza borította, ami lassan csordogált lefelé.
A massza kisebb részei céltudatosan tartottak a padlón lévő nagyobb rész irányába.
A halhatatlan férfi iszonyodva figyelte a jelenetet, és félni kezdett.
- Ezt nem lehet elpusztítani? - kérdezte magában, és lelki szemei előtt megjelent egy hatalmas, krémszínű, terminátor-vámpír.
A padlón lévő massza egyre növekedett, és lassan magába szippantotta az utolsó kis darabkákat is.
Egy fél méter magas, egy méter átmérőjű henger alakú valami keletkezett, amiből körkörösen haladva egy szép adag meggypiros vér folyt ki. Aztán ez a valami nagyot tüsszentett, és fehér por szállt fel belőle, majd szállt rá vissza.
Az egész úgy nézett ki, mint egy nagy torta!
A halhatatlan felkapott egy egy méter hosszú ovális fémlapot, és egyetlen, irtózatos mozdulattal az új testbe transzformálódott vámpír alá tolta, aztán körbenézett.
Egyedül volt....
Sunyi vigyor terült szét hatalmas orra alatt...
Megvárta, amíg Krausz Gábor elkezdi elmélyülten az orrát piszkálni, majd ekkor félig kimászott a monitorból, és a tortává alakult Thorr-tával egyszerűen képen törölte a mit sem sejtő írót, aztán csendesen vihogva visszamenekült a kínzókamrába.
Krausz Gábor dühösen törölgette az arcát, és hangosan káromkodott.
- Megállj Methos, te #@!+!?@% !!! Jössz te még az én utcámba!!!!!!

A vámpírveszély megszűntével hatalmas sóhaj hallatszott a várban, és a sötét kínzókamra földöntúli fénnyel telt meg, majd egy csodálatos női hang szólalt meg.
- Végre! Végre!!!! Köszönöm néked, halandó, hogy felszabadítottál az átok alól, melybe a vén vámpír taszított másfél évezreddel ezelőtt. A Szent Grál elmozdítása, és az ő halála jelentette szabadulásom.
Eközben a fény halványodott, és Methos hajlamos volt nem hinni a szemének, mert a hang az ő ötezer éve alatt valaha is látott legcsodálatosabb asszonyhoz tartozott.
És a gyönyörű asszony tovább beszélt. Mit beszélt.... énekelt....
- Szabadulásom után teljesítem két feladatom, mely közül az első, hogy az ebbe a várba, mely időtlen időktől fogva létezik, s mely soha nem közelíthető meg a saját korából, tehát az ebbe érkező hősöket egy varázslattal visszajuttassam saját korukba, valamint a másik feladatomat, hogy a Szent Kelyhet eljuttassam utolsó jogos tulajdonosa sírjához, Arthur király mellé.
Háromig számolok hát, és visszajutsz oda, honnan indultál. Ám fogadj meg egy jótanácsot, halandó. Harcolj, s a jutalom a tiéd lészen. Én Aphrodite, és én, a camlani tó tündére, szóltam. Ég veled, halandó.
Ekkor éles, földöntúli hang kezdett el halkan sivítani.
Methos csak ült, és bambán meredt maga elé.

"KIIRTJA AZ ÖREG TÖLGYET,
S MEGLÁTJA A GÖRÖG HÖLGYET."

- Egy.....
Megölte Thorr-tát, és ezzel felszabadította a görög Aphroditét.
- Kettő....
- Amanda! Ide hozzám!!!! - ordított fel.
- Három....
Éles sivítás hangosodott, az ablakok keményen rezegtek, a kövek nyöszörögtek, és a kínzókamra fém eszközei vadul csörögtek.
A sivítás elviselhetetlenné fokozódott, majd egy óriási robbanással mindent kioltott maga körül.


1999 augusztus 2. 6:25 Párizs

Methos felébredt.
Rámeredt az órára, majd a naptárra.
Deja Vu érzése volt.
Odapillantott a fürdőszoba ajtaja felé, és meglátott egy hanyagul ottfelejtett sörösrekeszt, valamint a nyitva lévő fürdőszobaajtón keresztül egy rózsaszín szívecskés, "Britney Spears forever" feliratú fürdőlepedőt.
Mégegyszer megnézte a naptárt, és kétségbeesetten felordított.
- KRAUSZ!!!!!!!!!!!! EZT NEM TEHETED!!!!!!!!!!!!!
A háttérben egy elégedett író gonoszul vigyorgott....

Vége
Hozzászólások
Syta - 2008. 11 March 22:06:26
Kinyomtattam, és a buszon olvastam. Egy kicsit sem néztek hülyének amikor el kezdtem hangosan nyeríteni. Még jó pár hónapja a régi oldalon megadott e-mailedre írtam levelet, de visszajött. Ott is ez volt a lényeg, nagyon bejött a sztori. Igazi nekem való fárasztás. hilarious
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 100% [1 szavazat]
Nagyon jó Nagyon jó 0% [Nincs értékelve]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
A történetek nem publikálhatók máshol a szerzők/fordítók előzetes engedélye nélkül!
A Hegylakó és a sorozat karakterei a Rysher tulajdonában vannak, mi csak kölcsönvettük őket.
Ezek a történetek nem pénzszerzési célból készültek, csupán a kedves Olvasó szórakoztatására.

Powered by PHPFusion YOSK by PHP-Fusionmods.be v6.01.18 © 2005-201769648 látogató