Hegylakó: történetek
Kezdőlap Fórum Keresés Kapcsolat Linkek GYIK 2017. 21 July 06:55:48
"Alea iacta est" - 1. rész

"I've seen things, people wouldn't believe."
- Blade Runner -


1996. június 8. szombat
Seacouver


A faszerkezet néhány helyen lángra lobbant ugyan, a tűz azonban szerencsére nem terjedt tovább. Éghető anyag híján hamar visszahúzódott, és gyorsan szétoszló szürkésfehér füstöt hagyva maga után pillanatok alatt kialudt. Néhány perccel később már csak néhány üszkös fadarab emlékeztetett rá.
Az elhagyatott épületrész régebben talán raktár lehetett, hosszú évek óta nem használták, és most is üresen állt. A környék kihalt volt, így szinte senki sem látta, ahogy csaknem a lángok martaléka lett, kivéve a bőrkabátos férfit, aki néhány méternyire a bejárattól észrevétlenül figyelte, amint a magas, feketehajú alak sietve elhagyja az épületet.
A bőrkabátos férfit Alex Kryceknek hívták. Feladata egyszerű volt: követnie kellett Roland Kantost, hogy jelenthesse tartózkodási helyét a feletteseinek, bár neki nem árulták el, miért ilyen fontos Kantos. Úgy ítélték meg, ahhoz, hogy elvégezze a megbízatását, nincs rá szükség, hogy feltárják előtte a valódi okokat, és Krycek nem kíváncsiskodott, hanem munkához látott. Hamar rábukkant Kantos nyomára.
Amint egy alkalommal utánaeredt, szemtanúja lett, ahogy két rendőr segítségével szabályosan elrabolt egy magas, sötéthajú férfit. A rendőrök egyszerűen elgázolták az ismeretlen alakot – a járőrautó szélvédője alaposan meg is sérült közben -, majd a kábult férfit betették a kocsiba, és ebbe az épületbe vitték. Amikor Kantos bezárta az idegent, és elküldte az egyenruhásokat, váratlanul eltűnt, ezért Krycek egy ideig attól tartott, hogy szem elől tévesztheti, ám aggodalma alaptalannak bizonyult, mert Kantos végül visszatért a raktárépülethez.
Krycek ezt az alkalmat használta ki, hogy közelebb férkőzzön az egyik ablakhoz.
Már akkor sejtette, hogy ez nem egy közönséges ügy, amikor felbukkant a két rendőr az idegennel, és otthagyták, ám ami ezután következett, Krycek minden elképzelését felülmúlta...
Kantos és az ismeretlen karddal rontottak egymásra, de ez nemcsak színjáték volt, komolyan gondolták!
Csapás csapást követett, és sokáig úgy látszott, hogy Kantos sarokba szorítja a másikat, ő kerekedik felül, és könnyedén legyőzi a hosszú hajút, aki egyre fáradtabbnak tűnt. A lófarkas alak már a kardját is alig tudta felemelni, minta valamiféle láthatatlan erő a föld felé húzta volna a végtagjait. Egyszer csak térdre rogyott. Kantos diadalittas kiáltással emelte fel a fegyverét, hogy leszúrja, csakhogy hirtelen fordult a kocka, és a hosszú hajú egy alacsony szögből indított támadással először lefegyverezte, majd egyetlen sima, begyakorolt mozdulattal levágta Kantos fejét!
A váratlan fordulat több mint meglepő volt, és Krycek ekkor már bánta, hogy őt nem avatták be a részletekbe. Ugyanis halvány fogalma sem volt róla, mi a fene folyik az orra előtt… A különös villámlásokat és a nem mindennapi fényeket követően azt hitte, a karpárbaj győztese is meghalt, ám néhány perccel azután, hogy véget ért a tűzijáték, a hosszú hajú férfi ziláltan ugyan, ám látszólag teljesen sértetlenül lépett ki a bejárati ajtón.
Krycek túltette magát a döbbenetén, és ügyelve rá, nehogy a másik megláthassa, visszasietett a kocsijához. Beindította a motort, és engedve kíváncsiságának elindult, hogy kövesse a lófarkas férfit, amikor szirénaszót hallott.
Krycek csak egy pillanatig habozott, de az elég volt ahhoz, hogy a titokzatos fickó feltűnés nélkül besurranjon egy szűk sikátorba, és eltűnjön a szeme elől. Krycek úgy döntött, a legjobb az lesz, ha ő is követi a példáját.
Sebességbe kapcsolt, és elindult a főút felé. Hatvan kilométeres tempóban hajtott, amikor egy rendőrautó váratlanul keresztbe fordulva elzárta előle az utat. A következő pillanatban az utca másik kijáratánál is felbukkant egy.
Krycek tisztában volt vele, hogy csapdába esett, semmit sem tehetett. Csak ült, és várt, miközben újabb szirénázó rendőrautók fékeztek az első mögött. Az útját elzáró kocsiból egy barnahajú, nyakigláb zsaru szállt ki. Társa ezalatt a rádiójába beszélt, de szemét le nem vette Krycek alakjáról. A szikár járőr kezét a pisztolytáskájára csúsztatva megállt a rendőrautó mellett, és elkiáltotta magát:
- Szálljon ki!
Krycek mozdulatlanul nézte, közben végigfutott a fejében a gondolat, hogy talán megpróbálhatná félretolni kocsijával a rendőrautót az útjából, hogy elmeneküljön. Végül úgy döntött, mégsem teszi. Túl sokan voltak.
- Gyerünk! Kifelé!



Amikor másnap reggel a rendőrök elengedték, holtfáradtnak érezte magát. Egész álló délután és éjszaka ugyanazt a mesét ismételgette újra és újra: nem látott, nem hallott semmi rendkívülit, csupán véletlenül járt a gyilkosság helyszínének közelében. Mivel a papírjai rendben voltak, és nem találták meg nála a gyilkos fegyvert, bármennyire igyekeztek, nem tudták összefüggésbe hozni ottlétét a lefejezett férfi halálával. Idővel kénytelenek voltak hinni neki, bizonyíték híján pedig - akár gyanúsnak találták, akár nem -, semmiképp sem tarthatták bent tovább.
Kilépve a kapitányság ajtaján Kryceket már meg sem lepte az ismerős autó az épület oldalánál, ami rá várt. A leeresztett ablakon füst gomolygott ki, és Kryceknek volt egy olyan bosszantó érzése, hogy a hátsó ülésen helyet foglaló férfi, ha nagyon akarta volna, még előző délután elintézhette volna, hogy a zsaruk elengedjék. Az ő kapcsolataival ez semmiség lett volna... egy telefon a megfelelő helyre, és kész...
Talán okkal nem avatkozott közbe? Az elmúlt éjszakát a rendőrségen esetleg valamiféle "leckéztetésnek" szánta, amiért a kardpárbajt követően szem elől tévesztette a hosszú hajú alakot?
Krycek egyre dühösebbnek érezte magát a fogdában töltött hosszú órák és az akadékoskodó rendőrök még hosszabbra nyúlt kérdezősködése miatt. Nem szállt be, csak megállt az autó mellett, kezét kék farmernadrágja zsebébe süllyesztette, kissé előrehajolt, és megszólalt:
- Mire volt jó ez az egész? - nem is igyekezett leplezni indulatait, arcán ingerültség futott át. - Mi a fene folyik itt? - firtatta éles hangon, ám a Bagós szótlanul állta számonkérő pillantását. - Miért nem válaszol? Meddig hagyott volna még odabent rohadni?
- Szálljon be a kocsiba. - mondta végül a Cigarettás Férfi egykedvűen, anélkül hogy az arcán bármilyen érzelemnek is nyoma lett volna.
Krycek pillanatnyi tétovázás után belátva, hogy nemigen tehet mást, engedelmeskedett, a Bagós pedig jelzett a sofőrnek, és hátradőlt az ülésen.
A Bagós elővett a zsebéből egy bontatlan, vörös-fehér cigarettásdobozt, meghúzta a vékony celofánszalag végét, kinyitotta a dobozt, majd előhúzott egy cigarettaszálat, és kimért mozdulatokkal rágyújtott. Hogyha az volt a szándéka, hogy hallgatásával kényelmetlen helyzetbe hozza Kryceket, hogy a másik megint elveszítse hidegvérét, számítása ez alkalommal nem vált be, mert útitársa nyugalmat erőltetett magára és kivárta, amíg az idősebb férfi folytatja, megtörve a percek óta elnyúló csendet:
- Hosszú évek óta finanszírozunk kutatóprogramokat, melyekben a pszionikus képességekkel bíró embereket vizsgáljuk. - közölte végül a Cigarettás Férfi, miközben tekintetét az előttük elsuhanó városra szegezte. A celofáncsíkot a félig elszívott, hamar elnyomott cigarettacsikkekkel teli hamutálba dobta, az előző doboz Morley mellé. - Úgy véltük, Roland Kantos is rendelkezett ilyen adottsággal.
- Miről beszél? - kérdezte Krycek, aki még mindig mérges volt, bár most már legalább annyira magára, mint a Bagósra. Nagyobb alapossággal és némi körültekintéssel talán lett volna rá esélye, hogy elkerülje az előző nap kellemetlenségeit. - Miféle adottsággal? - kérdezősködött tovább. Már visszanyerte az önuralmát annyira, hogy megértse a szavak mögött megbújó hangsúlyok jelentőségét, de nem volt maradéktalanul elégedett a magyarázattal. Ráadásul a Bagós arckifejezése is kiismerhetetlen maradt. - És én miért nem tudhattam semmiről, mielőtt ráállítottak?
- Kantos képes volt egyfajta... hipnózissal rávenni az embereket olyan dolgok végrehajtására is, amit egyébként nem tettek volna meg. - felelte a Bagós, figyelmen kívül hagyva a kérdéssor második felét.
Beletelt pár másodpercbe, míg Krycek megemésztette az információt, mely legalább megmagyarázott néhány dolgot, és már nem kellett teljesen a sötétben tapogatóznia.
- Legutóbb nem úgy tűnt, mint aki sok hasznát vette... - mormolta végül maga elé kissé cinikus hangon, amikor visszaemlékezett a párbaj képeire. - Hogyan? Hogyan lehet valaki képes ilyesmire? - kérdezte végül, ahogy kíváncsisága felülkerekedett benne. - És miért...
- Tudatjuk magával, amit tudnia kell. - jelentette ki hidegen a Cigarettás Férfi.
- Azt hiszem, jogom van tudni, azok után, ami történt... - tört ki Krycek hevesen, de nem maradt rá ideje, hogy befejezze.
- Magának itt nincsenek jogai! - szögezte le, minden egyes szót kihangsúlyozva, ellentmondást nem tűrő hangon a Bagós. - Csak parancsot hajt végre. Ha valami problémája van ezzel az üggyel, akkor majd megoldjuk másképp. - lepöccintett egy hosszúra nőtt hamurudat a cigarettája végéről, és a szájához emelte. Ajka rátapadt a cigarettára, lassan beszívta a füstöt, és gomolygó felhőt fújt a fiatalabb férfi arcába. - Talán ezt akarja Krycek? - amióta beült mellé, először szegezte tekintetét egyenesen az útitársára. Vonásai megkeményedtek. A látvány nem volt valami kellemes.
- Nem! - vágta rá hevesen Krycek. Tisztában volt a Bagós módszereivel. Elkapta a pillantását és egy mély lélegzetet vett. - Nem akarom. - ismételte meg halkabban fejét rázva, és magába fojtotta indulatait. Ez most a legkevésbé megfelelő alkalom vagy hely volt arra, hogy vitatkozni kezdjen, és megkérdőjelezze a Bagós döntéseit.
A Cigarettás Férfi egy utolsót szippantott a nikotintól sárga ujjai között tartott cigarettából, majd előrehajolt, hogy határozott mozdulattal elnyomja az alig szívott csikket a hamutartóban. A cigarettavégből vékony, kékesszürke füstcsík kígyózott elő. Krycek nem látta tisztán, de egy pillanatra mintha egy halvány mosolyt vélt volna felvillanni a Bagós arcán, mielőtt megszólalt:
- Derítse ki, hogy ki ölte meg Kantost, és szedje ki belőle, amit tud. - hangzott az utasítás. A mosoly átadta a helyét a korábbi jéghideg pillantásnak, és egyértelművé vált, hogy a Cigarettás Férfi ezekkel a szavakkal a maga részéről befejezettnek tekintette a társalgást.
Anélkül, hogy megvárta volna Krycek válaszát, jelzett a sofőrnek, hogy húzódjon félre a járda mellé. Szájába vett egy újabb szál cigarettát, előhúzta az öngyújtót, és felkattintotta a tetejét.
- És, Alex, - szólt utána, amikor az kiszállt az autóból. - azt ajánlom, most ne kövessen el hibát, mert legközelebb talán már nem lesz rá módja, hogy helyrehozza.


június 10. hétfő
FBI központ, Skinner irodája, 8. 13.


Az ajtó kinyílt, és Mulder lesett be. Megpillantotta társát, majd Skinnert is.
Az igazgató-helyettes az asztalánál ült, és ütemesen dobolt ujjaival az előtte heverő, gondosan legépelt iratokon. Amikor az ajtónyitás hangjára felnézett, és felismerte Muldert, egy türelmetlen kézmozdulattal beljebb invitálta a férfit, de nem áll fel, amikor az ügynök belépett a szobába. Ez rossz jel volt.
Mulder becsukta maga mögött az ajtót, azután az iroda ablaka előtt álló nagyméretű íróasztalhoz sietett, és megállt Scully oldalánál.
- Üljön le!
Mulder helyet foglalt a társa mellett lévő üres széken. Scully-ék ekkor már legalább negyedórája, ha nem hosszabb ideje várhattak rá, de a férfinak nem maradt ideje magyarázkodásra. Csupán egy bocsánatkérő mosolyra futotta részéről, amikor Dana egy kíváncsi pillantással végigmérte, mert Skinner felemelte a kezében tartott papírokat és nekilátott, hogy felvázolja előttük a legújabb feladatot:
- Ahogyan azt az előzetes jelentésben olvashatták, egy héten belül két hasonló módon elkövetett gyilkosság történt két amerikai nagyvárosban. Az első New Yorkban, a második Seacouverben. Az áldozatok fejét mindegyik esetben valamilyen borotvaéles tárggyal, feltehetően karddal, levágták. - olvasta fel bevezetésként. - Az önök dolga lesz, hogy a helyszínen személyesen járjanak utána, kiderítsék, pontosan mi is történt, és megtudják, hogy van-e a két eset között bármilyen összefüggés. - végignézett a két ügynökön. - Van kérdésük?
Scully volt az, aki rövid habozás után először megszólalt:
- Uram, tisztelettel megjegyzem... - pillantott fel az előtte heverő papírhalomból. -... nem teljesen értem, miért éppen minket küld New Yorkba.
- Ez az ügy inkább a bűnügyi nyomozók hatáskörébe tartozik. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Mulder is. Egyszer már kielemezték és átbeszélték Scully-val az anyagot. Nem tűnt többnek két különös gyilkosságnál. - Nem hiszem, hogy az ottaniak szívesen látnák, amint két FBI ügynök beleüti az orrát a dolgukba... - tette hozzá halkan.
- Téved, Mulder ügynök. - rázta meg a fejét Skinner.
- Ha csupán erről a két esetről tudunk, miért nem a New Yorki iroda nyomoz az ügyben? - érdeklődött Scully. Rossz előérzet kerítette hatalmába.
- Mert engem jelöltek ki az eset nyomozásának irányítására, és én magukat választottam. - jött az ellentmondást nem tűrő válasz, mire Scully észrevétlenül Mulderra pillantott, ám mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, Skinner felemelt egy csomag utazási engedélyt, és költségtérítési lapot. Az asztal felett átnyújtotta Muldernak, aki átvette tőle, és észrevette, hogy már mindegyik alá van írva. Skinner folytatta: - Elvárom maguktól, hogy szigorúan betartsák a protokoll szabályait. - éles pillantást vetett a másik férfira. - Semmi esetre sem javasolom a hatáskörük átlépését. - tette hozzá sokatmondó hangsúllyal.
- Mindent megteszek, hogy ilyesmitől távol tartsam magam, uram. - felelte Mulder komoly hangon, ám közben halvány, szinte észrevétlen mosoly ült a szája sarkában.
- Ha odaért, keresse Frank Morant, ő az, aki segítségére lehet a nyomozásban. A címét megtalálja a jelentésben. Várni fogja magát. - Dana felé fordult. - Beszéltem a kollégáival, elküldik magának a beszámolóikat, mire megérkezik, hogy azok ismeretében vizsgálhassa meg az áldozatokat.
- Bocsásson meg uram, de abból, amit eddig megtudtunk, semmi nem utal paranormális jelenségre. - jegyezte meg Scully fejcsóválva. Érezte, hogy Skinner korántsem árult el még mindent az üggyel kapcsolatban, és az igazgató-helyettes gyakran tudott dolgokról, melyeket csak akkor adott tovább, ha fontosnak találta őket. - A jelentésben az áll...
Skinner felemelte a kezét. Felsóhajtott.
- Az ügynek arról a részéről, ami miatt mindkettejüket idehívattam, nem létezik hivatalos rendőrségi jelentés. - bár Skinner hangja első hallásra határozottan csengett, szavai mélyén nem kevés bizonytalanság is bujkált. Egyáltalán nem szerette ezt az egészet. Semmi szokványos nem volt benne, amiben megkapaszkodhatott volna, amin eligazodhatott volna. Jelentőségteljes pillantást vetett Mulderra. - Az itt lévő aktákban nincsen benne minden.
- Úgy érti, uram, hogy ezeket a jelentéseket... meghamisították? - vágott közbe Scully élesen.
Skinner tagadólag megrázta a fejét, és az asztalon heverő papírokra pillantott. Fekete bőrfotelja tiltakozva reccsent egyet, amikor felállt.
- Tudomásom szerint nem erről van szó, csupán a nyomozást vezető rendőrök... - hirtelen elhallgatott, ahogy a megfelelő szavak után kutatott, miközben az egyik irattartó szekrényhez lépett. -... nem tudtak mit kezdeni annak a férfinak a beszámolójával, aki ott volt az egyik esetnél, és szemtanúja volt... a történteknek. - Skinner kihúzta a legfelső fiókot, kivett belőle egy világosszürke dossziét, és átnyújtott belőle egy sor gépelt lapot a két ügynöknek, a többit pedig az asztalra fektette, a már ott lévők tetejére.
- A szemtanú a vallomása, akit említett? - kérdezte Mulder, ahogy beleolvasott a kezében tartott jelentésbe.
- Úgy van, és azt hiszem, felettébb érdekesnek fogja találni, Mulder ügynök. Lebegő holttestek, fickók, akik fénylenek a sötétben… - sorolta Skinner. Hitetlenkedés vegyült a hangjába és szünetet tartott, mintha nehezen tudná felfogni a szavak értelmét. Érezhetően minden egyes szó kimondása után egyre feszültebb lett. -... villámcsapások, lefejezések... - folytatta.
Scully, bár nem szólalt meg, mind gyakrabban vonta össze rosszallóan a szemöldökét. Mulder viszont vele ellentétben egyre fokozódó kíváncsisággal hallgatta felettesét, és már alig várta, hogy alaposabban is áttanulmányozhassa a beszámolót.
- Jelentést kell készítenem, és a jelentésben okokat, tényeket kell írnom, de legalábbis feltételezéseket, jelenleg azonban erre képtelen vagyok. - Skinner hátradőlt a székében. A szokatlan gyilkosságsorozat önmagában sem volt hétköznapinak nevezhető, legalábbis Skinner szerette volna azt hinni, hogy a világ még nem alacsonyodott le odáig. Az egyetlen dolog, amiben biztos volt, hogy ezzel az üggyel meg kell birkózni. Ahogyan munkatársaival eddig is minden alkalommal megbirkózott minden útját keresztező őrülettel és őrülttel. Nyugodtan, érzelmektől mentesen, éles logikával. - Meg kell tudnom, hogy pontosan mi is történt, és szeretném, ha gyorsan a végére járnának ennek az ügynek.


Seacouver
egy parkolóházban, ugyanaznap 10. 32.


Tim Carvey idegesen összerezzent, amikor a sötétkék Ford lefékezett mellette. Nem is annyira az üres parkolóház nyomasztó légköre zavarta, sokkal inkább az illető, akivel ezen a helyen kellett találkoznia. Viszont nem halogathatta tovább a találkozót, mivel a munkát elvégezte: minden anyagot megszerezett, amire a megbízójának szüksége volt. Azt pedig semmiképp sem szerette volna, ha feleslegesen megvárakoztatja a férfit.
A Ford anyósülés felöli ajtaja kinyílt előtte, és Carvey egy utolsót szippantva cigarettájából, eldobta a csikket, majd beszállt a kocsiba.
- A két járőr azt állítja, hogy senkit sem tartoztattak le aznap, akire ráillik a személyleírás. Jártak ugyan a helyszínen, de erre nem tudtak magyarázatot adni. - tért a tárgyra azonnal, és elővett egy rendőrségi felvételt. - Azt állítottak, hogy nem is emlékeztek a történtekre. Nagyon különös...
- Látta másvalaki is a kazettát?
- Nem, senki. - rázta meg a fejét Carvey. - Ez az egyetlen, az eredeti példány.
Alex Krycek elvette és a zsebébe süllyesztette a szalagot.
- És itt van a fickó aktája is. - folytatta a másik férfi. - Bár nem valami vastag, nem hiszem, hogy sok mindent megtud belőle. Annyit azért sikerült kiderítenem, hogy néhány évvel ezelőtt örökölt egy régiségkereskedést itt, a városban. Akkor költözött ide Angliából.
- Van még valami más is? - kérdezte türelmetlenül Krycek.
- Az embere még csak tilosban sem parkolt soha. Volt néhány ügye a rendőrséggel, de csak, mint szemtanú vagy sértett. Egy alkalommal betörtek hozzá. A tolvajt elfogták, és rábizonyították a betörést, ám ennek ellenére ő mégsem tett feljelentést...
- Ennyi elég lesz. Most elmehet.
- Akkor... akkor ezzel most kvittek vagyunk, igaz? Kiegyenlítettem a tartozásomat, igaz?
- Egyelőre.


Seacouver
John Miller Figyelő otthonában, 13. 07.


A seacouveri Figyelők a new yorki csoporthoz hasonlóan kétségbeesett erőfeszítéseket tettek, hogy valamiféleképp enyhítsék a károkat, ám ez alkalommal tehetetlennek bizonyultak. A több ezer éves szervezet egyszerűen csődöt mondott a modern technika korában.
A legnagyobb balszerencse talán az volt az egészben, hogy a rendőrség rendkívül rövid időn belül mindkét lefejezésről tudomást szerzett, és átadta az ügyet az FBI-nak azzal, hogyha esetleg van összefüggés közöttük, akkor a hasonló ügyekben sokkal tapasztaltabb nyomozók majd kiderítik.
Érthető volt, hogy a két város rendőrsége ilyen gyorsan "túladott" a két brutális gyilkosságon, hiszen ők csak jól jártak vele: nem nekik kellett eredményeket felmutatni a türelmetlen polgármestereknél, és addig sem járt a nyakukra a sajtó. Legalábbis ezekben az esetekben nem.
Az FBI pedig képzettebb embereket, több és jobb felszerelést és mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatot jelentett...
Joe Dawsont és három Figyelő társát ez természetesen egy cseppet sem nyugtatta meg. A férfiak John Miller lakásán beszéltek meg egy sürgős találkozót, ami, bár nem mondták ki, tulajdonképpen nem volt más, mint egy nem-hivatalos válságtanácskozás.
Az egyébként világos, meghitt nappali most komornak tűnt, mintha az asztal körül üldögélő, aggódó emberek kedélyállapotát tükrözte volna. Mindegyikük előtt ott állt egy-egy sörösüveg, és poharak, de egyikük sem volt olyan hangulatban, hogy élvezni tudják az italt, így az jóformán érintetlen maradt.
- És mi van az emberünkkel az FBI-nál? - szólalt meg a házigazda, megtörve a percek óta elnyúló kényelmetlen csendet. Miller a harmincas éveinek végén járt, már majdnem tíz éve dolgozott a Figyelőknél és nyolc éve élt Seacouverben. Noha nem Dawson beosztottja volt, futólag ismerték egymást, és bár barátok nem voltak, kölcsönösen elismerték a másik eredményeit.
- Beszéltünk vele, de túl késő, már ő sem tud tenni semmit. - felelte megfontolt hangon egy őszülő halántékú, idősebb férfi. Ő kezeit a háta mögött összekulcsolva, a többiektől eltérően az ablaknál állt. Jeffrey Halden az itt összegyűlt Figyelők felettese volt. Az ő felelőssége alá tartozott a nyugati part északi része.
- Nincs rá mód, hogy leállítsuk a nyomozást? - kérdezte Dawson komoran, ám Halden csak megrázta a fejét.
- Még most sem hiszem el, hogy ideküldenek két ügynököt szaglászni... - sóhajtotta Miller.
- Te is tudod, mennyire meggyengültünk, amióta felbukkant Galati és vérfürdőt rendezett. Már nem tudunk olyan gyorsan reagálni a dolgokra, mint régen. Azok után várható volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. - kapcsolódott be a beszélgetésbe negyedik társuk, David Huddlestone, a richlandi Figyelők vezetője. - Hiszen Galati miatt...
- Ne próbáld ezt az egészet Jacob Galatira kenni! - ellenkezett hevesen Joe. A jelenlévők közül ő volt a leginkább tisztában a Galati-üggyel, hiszen komoly szerepet játszott benne. Saját szemével látta az egészet, a legelejétől a szomorú végkifejletig. Az oldala, ahol Jacob annakidején meglőtte, még most is belesajdult az említésébe. - Shapiro ugyanúgy hibás volt benne. - jelentette ki.
Huddlestone tiltakozva rázta meg a fejét:
- Ha valóban bűnbakot keresnénk, éppenséggel nem kellene messzire menni érte... - jegyezte meg félreérthetetlen hangsúllyal, és jelentőségteljes pillantást vetett Dawsonra.
- Mit akarsz ezzel mondani, David? - kérdezte Joe élesen. Sejtette, mire utal Huddlestone, de az ő szájából akarta hallani.
- Az egészet Horton indította el. Ő ölte meg Galati feleségét, Irinát. James Horton. A te sógorod.
A pimasz szavak hallatán minden igyekezete ellenére Joe keze önkéntelenül is ökölbe szorult a botján:
- Gondolom, nem kell rá emlékeztetnem, hogy James két éve meghalt. - felelte visszafojtott hangon Joe.
- De miatta lett Galati Figyelők gyilkosa! - vágta rá Huddlestone. - Komolyan azt várod, hogy elhiggyük, hogy az eltelt évek alatt semmit sem vettél észre? Hogy egyetlen apró, figyelmeztető jelét sem láttad a rajta elhatalmasodó rögeszmének, és az... az őrületnek?
Joe összeszorított ajkakkal, némán, dühösen meredt a másik Figyelőre. Hányszor, de hányszor feltette önmagának ezt a kérdést az elmúlt huszonnégy hónapban...
Ó, látta és hallotta persze, hogy James hogyan beszélt annakidején a halhatatlanokról, amikor elragadtatta magát. Talán naivság volt részéről, de hitte, hogy sógora idővel megváltozik, és átértékeli a nézeteit, amikor rájön majd, hogy léteznek jó halhatatlanok is. Olyanok, akik a szívükön viselik a halandók sorsát, akik mások, mint Xavier vagy a Kurgan...
Huddlestone szavai zökkentették ki tűnődéséből.
- Vagy talán nem is akartad észrevenni?
- Te szemét gazember! - csattant fel Joe dühösen, és az asztalra csapott. Közel állt hozzá, hogy elveszítse a fejét. - Hogy mered azt feltételezni, hogy bármiben is összejátszottam...
- Joe, Joe, csillapodj! - ragadta meg a vállát Miller attól tartva, hogy a szóváltáson kívül esetleg komolyabb összetűzésre is sor kerülhet a házában.
A levegő szinte megfagyott, és egy pillanatra néma csend telepedett a szobára. Halden pedig, bár nem szívesen tette volna meg, már-már azt fontolgatta, hogy közbelép. Ám szerencsére végül nem lett rá szükség, mert Joe belátta, hogy ez a szópárbaj sehová sem vezet, és bölcsen visszavonulót fújt.
- Jól van, rendben. Eressz el. - emelte fel a karját megadóan, és lerázta a válláról Miller kezét. Megmarkolta a botját, és felállt a fotelből. - De azt senki se várja el tőlem, hogy ezek után egy asztalnál üljek vele... - morogta, és indulni készült.
- Ne aggódj, Joe. - biztosította Huddlestone elégedett arckifejezéssel. - Nagyon valószínű, hogy a jövőben egyikünkkel sem kell majd egy levegőt szívnod.
Joe csodálkozva torpant meg a másik Figyelő szavai hallatán:
- Ezt meg hogy érted?
- Benyújtottam egy indítványt, amiben a leváltásodat javasoltam.
- És megtudhatnám, hogy mégis milyen alapon? - kérdezte Dawson döbbenten.
- Alkalmatlanság. - hangzott a válasz.
- Micsoda? - kiáltott fel Joe meglepetten. - Hiszen senki sem sejthette előre, hogy az emberink nem fognak időben odaérni, hogy eltüntessék Kantos holttestét, és a rendőrség hermetikusan lezárja a helyszínt, mielőtt...
- Tudjuk, hogy nem a maga hibája volt, ezt senki sem rója fel magának. - vágott a szavába Halden, mielőtt ismét túlzottan elharapóztak volna az indulatok. Dawson zavarban lévő pillantása láttán már sajnálta, hogy nem beszélt vele négyszemközt, és egyúttal kezdte megbánni azt is, hogy éppen Huddlestone-ra bízták a piszkos munkát. Nem mintha Huddlestone-nak annyira ellenére lett volna...
Miller közben egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Ő erről az egészről nem tudott semmit, és bár személyesen nem érintette, ugyanolyan váratlanul érte, mint Joe-t. Fészkelődni kezdett a székén, de továbbra sem szólt bele a vitába.
- Megszegted az esküdet, Joe. - folytatta vádló hangon Huddlestone. Dawson szinte úgy érezte magát, mint aki a bíróság előtt áll. - Az eskünket. Kapcsolatba léptél egy halhatatlannal.
- Hogyan?! - Joe nem akart hinni a fülének. Már megint a régi nóta. - Azt hittem, ezt már megbeszéltük annakidején. MacLeod kivételes eset, ezt te is éppen olyan jól tudod, mint én. Ráadásul jóvá is hagyták... - mutatott rá, és Halden felé fordult támogatásért, de főnöke arca kiismerhetetlen maradt.
Joe mostanra értette meg, hogy ez az egész találkozó ürügy volt csupán. Egy rohadt kelepce. Most, hogy jobban belegondolt, nem is lepte meg túlzottan, hogy Huddlestone benne volt a dologban. Amin igazán csodálkozott az az volt, hogy mindez Halden tudtával és beleegyezésével történt. Tudta, hogy David titkon már régóta irigyelte a pozícióját, és azzal is tisztában volt, hogyha vizsgálat indul ellene vagy felfüggesztik, igen nagy esély volt rá, hogy Huddlestone-t nevezzék ki a terület vezetőjének. Azután pedig csak idő kérdése, hogy befolyásos barátainál kijárja magának a véglegesítést...
Dawson azt is pontosan tudta, hogy a konzervatív Figyelők a legelejétől kezdve rossz szemmel nézték azt a szoros barátságot, ami közte és a Hegylakó között szövődött. Talán irigyek voltak vagy csak egyszerűen féltek. Pedig sok dolgot, amiről nem akarta, hogy tudjanak, Joe egyáltalán nem is írt bele a jelentéseibe...
- Az akkor volt. - vette át a szót Halden, miközben rosszalló pillantást vetett Huddlestone-ra. Nem volt ínyére a másik fölényeskedő stílusa. - Most azonban sokkal nagyobb a kockázat. - magyarázta. - Meg kell értenie, Dawson, ha az FBI összefüggésbe hozza a Figyelőket a halott halhatatlanokkal, az akár végzetes is lehet ránk nézve.
- Mit akarnak, mit tegyek? - kérdezte Joe hidegen.
- Mindannyiunk érdekében meg kell szakítania minden kapcsolatot Duncan MacLeoddal, mielőtt az a szervezet rovására menne. - Halden egy pillanatra elfordította a tekintetét. - Az lenne a legjobb, ha még a héten elutazna egy időre, amíg döntés nem születik, és a nyomozás le nem zárul. MacLeod számára pedig új Figyelőt nevezünk ki.


New York
a Moran-háznál, 13.40.


Mulder lassított, megvárta, amíg egy rövidszőrű, barna keverékkutya átvonul előtte az úton, majd a járda mellé kanyarodott. Kiszállt a kocsiból és az 1022-es számú fehér ház tornácához sietett. Kertvárosi mértékkel mérve a ház kicsi volt, de barátságos, és szépen gondozott virágágyások vették körül.
A csengetésre egy csinos, ötvenes évei elején járó asszony nyitott ajtót. Hosszú, sötétbarna hajába már őszes csíkok vegyültek, de tekintete elevenen csillogott.
Az asszony virágmintás kötényt viselt, és minden bizonnyal a konyhából siethetett ki a váratlan vendég fogadására, hiszen még a konyharuha is ott volt a kezében, amit zavartan rejtett a háta mögé. Mulder orrát hagyma és sülthús-illat csapta meg.
- Jó napot, asszonyom. A nevem Fox Mulder, szövetségi ügynök vagyok. Frank Morant keresem. - mondta. - Itthon van?
- Igen, jöjjön be. - tárta ki előtt az ajtót az asszony. - Én Alice vagyok, a felesége. Azonnal szólok neki. - fűzte hozzá, ám mielőtt beljebb tessékelhette volna Muldert, az előszoba végéről nyíló ajtóban felbukkant egy idősebb, tolókocsis férfi.
- Frank Moran. - mutatkozott be.
- Elnézést, hogy éppen ebédidőben zavarom, uram. - szabadkozott Mulder, ám úgy tűnt, a férfit ez a tény cseppet sem feszélyezte, inkább készségesnek tűnt.
- Számítottam magára. Menjünk a nappaliba. - Morannak meglepően erős és határozott volt a kézfogása. - Szólítson egyszerűen Franknek. - kérte, miközben elindult, hogy mutassa az utat. - Tudja, már nem vagyok rendőr. Egy eltévedt golyó miatt ide kerültem, - ütögette meg szomorú mosollyal az arcán a tolószék kerekét. - és idő előtt nyugdíjba küldtek. - beértek a szobába. - De maga nem azért tette meg ezt a hosszú utat, hogy az én életemről beszélgessünk... Foglaljon helyet. - intette a dívány felé Moran. - Megkínálhatom egy teával vagy egy kávéval, Mr. Mulder? - kérdezte.
- Köszönöm, nem kérek semmit. - rázta meg a fejét a férfi. - Egy régi eset miatt kerestem meg. - kezdte Mulder, miután az asszony tapintatosan magukra hagyta őket. - Körülbelül tíz évvel ezelőtt ön vezette a nyomozást a New Yorki lefejezéses gyilkosságok ügyében.
- Igen, így volt. - helyeselt Moran. - Mr. Skinner a telefonban már elmondta, hogy találtak egy lefejezett hullát az 5. utca mellett egy sikátorban.
- És van még egy másik is.
- Jerseyben?
- Nem, nem ott. - ez alkalommal Mulder pillantott kíváncsian az idősebb férfira, aki külön kérés nélkül is azonnal magyarázattal szolgált.
- Emlékszem, két nappal azelőtt, hogy az embereimmel megtaláltuk a legelső fickó holttestét a Gardenben, Jerseyben is lefejeztek valakit. - szemöldökráncolva pillantott a másikra. - Gondolja, hogy van közöttük kapcsolat?
- Ez máshol történt, de a gyilkosság... nem mindennapi módja miatt nem zárhatjuk ki teljesen ezt a feltevést sem.
- Talán valaki ezeket a rég elkövetett gyilkosságokat másolja. - töprengett hangosan Moran, ahogy feléledt benne az egykori nyomozó.
- Elképzelhető. - értett egyet Mulder. - Ezért is jöttem ide először. Mielőtt megkeresem a mostani esetben érintett embereket, szeretnék minél több részletet megtudni a régi ügyről. - egy pillanatra elhallgatott. - Olyan dolgokat is, amik nem feltétlenül kerültek bele a jegyzőkönyvekbe annakidején. - fűzte hozzá sokatmondó hangon. - A személyes benyomásaira vagyok kíváncsi.
- Értem. - bólogatott élénken Moran. - Kérdezzen nyugodtan. Segítek, amiben csak tudok.
- Volt egy gyanúsítottjuk. Egy bizonyos Russel Nash, régiségkereskedő. - idézte fel az aktában olvasott nevet Mulder. - Tudom, hogy régen történt, de emlékszik még rá valamennyire?
- Egen, hát persze. - bólintott határozottan Moran. - Nash nem olyan alak volt, akit könnyen elfelejt az ember... - dünnyögte maga elé.
- Mondana róla pár szót?
- Hát persze. Ugye nem zavarja, ha rágyújtok? - Moran elővett egy pipát, és kérdőn pillantott Mulderre. Amikor a férfi belegyezően biccentett, megtömte, és meggyújtotta a pipáját. - Az első gyilkosságot követően egész éjszaka bent tartottuk, de nem mentünk vele semmire. - Moran szívott egy nagyot a pipáján, majd két füstkarikát fújt a levegőbe. A szobát megtöltötte a dohány jellegzetes illata. - Azt mondta, hogy csak a pankrátorok miatt ment a Gardenbe, azután elunta őket... - Moran pillantása távolivá vált, ahogy felidézte magában annak a sok-sok évvel ezelőtti hosszú éjszakának a képeit. Még Garfield heccelődésére is jól emlékezett. Mulder türelmesen várt, amíg folytatta. - Állítólag nem látott, nem hallott semmit, pedig én biztos voltam benne, hogy ő az emberünk. Tudja, volt valami a tekintetében... - tette hozzá tűnődve. Minden egyes eltelt perccel egyre élénkebben emlékezett arra a bizonyos estére. Szinte látta maga előtt a különös akcentussal beszélő szőkésbarna, borostás férfit, aki azt állította, hogy csupán egy egyszerű régiségkereskedő, és csupán rossz helyen volt rossz időben. - Nash túlságosan magabiztos volt ahhoz képest, hogy gyilkosság elkövetésének gyanújával vittük be. Őt mintha egyáltalán nem érdekelte volna. Olyan ráérősen üldögélt a kihallgatószobában, mintha időmilliomos lett volna, és nem lett volna az égvilágon semmi dolga… - fűzte tovább a gondolatait Moran hangosan, és még a pipájáról is megfeledkezett.
- Ugye jól tudom, hogy végül semmilyen bizonyítékot nem talált ellene?
- Az égvilágon semmit. - rázta meg a fejét keserűen Moran. - Se ujjlenyomatot, se vérnyomokat. Semmit. Csak a megérzést, hogy Nash-nek valami köze volt a lefejezéshez.
- Mi lett a gyilkos fegyverrel? - kérdezte Mulder. Olvasta a jelentéseket, de Morantól is szerette volna hallani a történetet, a férfi saját szavaival.
- A kormeghatározás szerint a holttest körül talált szilánkok egy több mint ezerötszáz éves fegyverből származtak, ami végül sohasem került elő. Ígéretes nyomnak látszott, de zsákutcának bizonyult. - Moran pipája időközben kialudt, de a férfi észre sem vette, annyira belemerült az emlékeibe.
- És a másik kard, amit szintén a helyszínen találtak? Lehetett az az indíték? - kérdezte Mulder.
- Nem. Először számunkra is ez tűnt ésszerűnek, mivel már akkor egy kisebb vagyont ért. A szakértők nagyjából egymillió dollárra becsülték az árát, mi végül mégis elvetettük az ötletet. Nem illett a képbe. Az áldozatok között nem találtunk összefüggést, így semmilyen kézzelfogható dologgal nem tudok szolgálni arról, mi lehetett az indítóok. Pusztán feltételezés, de szerintem ezek mögött a gyilkosságok mögött több állt, mint a pénz, vagy más hasonló dolgok, ha érti, mire gondolok.
Mulder egy biccentéssel tudomásul vette a férfi szavait, ám egyelőre nem fűzött hozzájuk semmiféle megjegyzést. Egyrészt nem tudott még eleget a mostani esetről ahhoz, hogy következtetéseket merjen levonni Moran megérzéseire hagyatkozva, másrészt ahogyan Moran is célzott rá, bizonyíték nélkül a legjobb elmélet is csak elmélet marad.
- Mi történt azután? - kérdezősködött tovább.
- A következő gyilkosságnál akadt egy szavahihető tanúnk, aki azt állította, hogy nem Nash volt a tettes. - Moran egy pillanatra felnézett, látta, hogy a másik várakozó tekintettel méregeti, így összeszedte a gondolatait, és folytatta. - A fickó jó személyleírást adott, a gyilkost mégsem fogták el soha. Egyértelműen kiderült, hogy rossz embert vittünk be. Nyilván maga is látta a képet az aktákban. A lefejezéseknek különös módon egyik napról a másikra vége lett, a nyomozást pedig nem sokkal később végleg lezárták.
- És Nash?
- Mivel már nem ő volt a gyanúsított, és a szakértők szerint egyetlen ember követte el a gyilkosságokat, további bizonyítékok híján a rendőrség nem foglalkozott vele többet.
- Értem. Van még valami, amit esetleg fontosnak tart, és el szeretne mondani?
Moran pár percre elgondolkozott, de azután fejét rázva széttárta a kezét:
- Azt hiszem, ez minden... Sajnálom.
- Már ezzel is sokat segített. - nyugtatta meg Mulder az idősebb férfit. - De lenne itt még valami. A szakértőjük, aki megvizsgálta a fegyvert... - felidézett magában a dossziéban látott nevet. -... Wyatt. Brenda Wyatt. Szeretnék vele is beszélni, ha lehetséges. Őt hol találom?
Moran tekintete elsötétült.
- Brenda kilenc évvel ezelőtt meghalt egy autóbalesetben.
- Értem, és nagyon sajnálom. - mondta Mulder. - Még egyszer köszönöm, hogy időt szakított rám, Frank. - felállt a fotelből, kezet ráztak, majd elindult kifelé, ám Moran hangja hallatán megtorpant az ajtóban, és visszanézett a férfira.
- Mulder ügynök! Egy szóra még... - Moran újból meggyújtotta a pipáját. - Tudom, talán őrültségnek hangzik, és különösnek fogja találni, amit mondok... Vagy azt gondolja majd, hogy egy öreg nyomozót túl élénk fantáziával vert meg a sors, de az idő tájt volt egy olyan érzésem, hogy azok az őrültek akkoriban kifejezetten azért jöttek New Yorkba, hogy valaki a fejüket vegye...


Seacouver
St. Patrick park


Duncan MacLeod leállította a motort, zsebébe süllyesztette a kulcsot, és kiszállt az autójából. A parkoló, ahol a kocsit hagyta a kora délutáni időpontnak köszönhetően egy zöld furgontól eltekintve látszólag teljesen kihalt volt.
A skót egyenletes léptekkel indult el a ligeten keresztülvezető út felé, közben több-kevesebb sikerrel a reggeli zivatar eredményeként útjába akadó pocsolyákat kerülgette. Néhány bemelegítő mozdulat után lassú kocogással kezdett, majd nem sokkal később kényelmes tempóra váltott. Ügyelt az egyenletes ki-és belégzésre, igyekezett kizárólag a futásra koncentrálni, és arra a megnyugtató érzésre, amit a testmozgás okozott. Mindig is szeretett futni, talán mert gyerekkorában ez volt a leggyakoribb "közlekedési eszköz", és most szüksége is volt rá, hogy a segítségével elterelje valamivel a gondolatait.
Cassandra, a donani "boszorkány" nem várt látogatása… a régi emlékek felbukkanása... Kantos...
Az elmúlt pár nap alaposan felforgatta az életét.
A parkban csordogáló patak az esőzés eredményeképpen mára alaposan megduzzadt, a felette átívelő, jól karbantartott fahidat pedig nyirkossá, csúszóssá tette az állandó pára. MacLeod akkor érezte meg a másik halhatatlan jelenlétét, amikor a hídra lépett. Megtorpant.
Amit biztosan tudott, hogy ki nem lehet az.
Cassandra már hajnalban elutazott a városból. Methosnak a Galati-ügy óta nyomát se látta, és a Figyelők is képtelenek voltak megtalálni az öreg halhatatlant. Amanda valahol Európában múlatta az időt, Richie pedig... nos, Richie-vel február óta nem találkozott. Azóta, hogy a Sötét Őserő hatása alatt rátámadt az edzőteremben...
- Duncan MacLeod vagyok, a MacLeod klánból. Mutasd magad! - szólalt meg hangosan, és ekkor döbbent rá, mekkora hibát követett el, amikor a fegyverét a kocsiban hagyta. Ösztönei veszélyt jeleztek, ő megpördült, és épphogy ki tudta kerülni a vágást: a penge forgácsokat hasított ki a híd korlátjából, ott, ahol egy pillanattal ezelőtt állt.
Már hiába bánta, hogy nem volt elég előrelátó, és nem hozta magával a katanát, ellenfele nem vesztegette az időt a bemutatkozásra, újból támadott.
A harminc-harmincöt évesnek tűnő, középmagas, sötétszemű, sötéthajú alak elzárta Duncan elől a visszavonulás egyetlen útját. A megfutamodás ugyan nem volt jellemző MacLeodra, de a skót öngyilkos típus sem volt, és kard nélkül kiállni egy felfegyverzett halhatatlan ellen egyet jelentett a biztos öngyilkossággal...
Mac hirtelen megpillantott valamit, amit ha ideiglenesen is, de fegyverként használhatott. Oldalra lépett, felkapta a gereblyét, amit a kertész a híd mellett álló fenyőnek támasztva ottfelejtett, és ugyanazzal a lendülettel, amivel marokra fogta, mellbe vágta vele a támadóját. A másik, bár nem sérült meg, egy pillanatra meglepetten hátratántorodott, lélegzetvételnyi szünethez juttatva ezzel a Hegylakót. A skót tisztában volt vele, hogy valahogy vissza kell jutnia az autójához, és a vezetőülés mellett lapuló katanához, hiszen ellenfele megfékezésére csupán egyetlen mód létezett.



Sventon Conaway alacsony, zömök fiatalember volt. A szőke, kékszemű fiú amióta csak az eszét tudta, mindig is Figyelő szeretett volna lenni. Az apja, a nagyapja és a nagyanyja is Figyelők voltak. Ő pedig a családi hagyomány szorgos ápolójaként amint lehetősége nyílt rá, belépett a Szervezetbe. Ám szorgalma ellenére csak lassan jutott előre a ranglétrán. Saját bőrén kellett megtapasztalnia, amit korábban oly sokszor hallott, tudniillik, hogy a Szervezet sohasem az elhamarkodott döntéseiről volt ismert...
Így azután, amikor főnöke nemrég közölte vele következő feladatát, Sventon gondolkodás nélkül igent mondott. Úgy érezte, végre itt van élete talán legnagyobb lehetősége. Ezzel a megbízással, ha minden jól megy, felhívhatja magára felettesei figyelmét, és nem utolsósorban társai között is kivívhat magának egy kis elismerést. Már előre mosolygott magában, amikor elképzelte, milyen irigy pillantásokkal fogják méregetni, mikor megtudják, kit figyel jelenleg.
Ezt a halhatatlant ráadásul nem volt nehéz követni vagy megfigyelni sem, mivel számos olyan szokása volt, amik az elmúlt évek alatt könnyen kiszámíthatóvá tették.
Sok halhatatlan vált szokások rabjává, és Sventon gyakran tűnődött azon, hogy vajon miért, de egyértelmű választ eddig még nem kapott. Talán, ha az ember kétszáz éven át mindig ugyanoda jár horgászni az valamiféle biztos pontot jelent a számára ebben a halandó mércével mérve is rohanó világban...
Sventon mindenesetre ezen a mai délutánon is pontosan tudta, hogy hová igyekszik a fekete T-Bird tulajdonosa.
Észrevétlenül követte a skótot a parkba, amikor felbukkant az ismeretlen halhatatlan, és fittyet hányva a szabályokra, megtámadta a Hegylakót. A Figyelő annyira meglepődött a váratlan események láttán, hogy az összecsapás első néhány másodpercét el is mulasztotta, de azután előkapta a fényképezőgépét, és egy arra alkalmas rejtekhelyről szorgalmasan kattintgatni kezdte a gépet.
Izgatottan várta a harc kimenetelét és azon töprengett, hogy MacLeod vajon hogyan fog kimászni a csávából. Duncan MacLeod a Figyelők által felállított tízes listán, mellyel soktucatnyi szempont szerint a halhatatlanokat osztályozták, nyolc pontot ért. Ez nagyjából azt jelentette, hogy...
Sventon idegesen rezzent össze, amikor nem is olyan messze felharsant egy meglepett hang:
- Hé, maguk ketten! Mit művelnek ott?
Sventon óvatosan kilesett a vastag fatörzs mögül, ahol meglapult. Egy középkorú embert pillantott meg, aki öltözete alapján a parkőr vagy a kertész lehetett, és egyre közelebb ért a hídon álló férfiakhoz. Amikor rendőrért kiáltott, a két halhatatlan pontosan úgy reagált, ahogyan arra Sventon számított: MacLeod a kocsija felé eredt, a másik alak pedig sarkon fordult, és elfutott az ellenkező irányba.
A halhatatlanok küzdelme nem avatatlan szemeknek, legfőképp nem halandóknak való volt.
A fiatal Figyelő gyors léptekkel indult vissza a kocsija felé. Messze parkolt a ligettől. Túlságosan is messze, hogy időben visszaérjen az autóhoz, mielőtt a Hegylakó elérne a sajátjához, ám Sventon hirtelen ráébredt, hogy felesleges aggódnia. MacLeod minden bizonnyal egyenesen hazamegy, így nem fogja szem elől téveszteni.
Megnyugodva szállt be az autójába, arra azonban már nem maradt ideje, hogy beindítsa a motort, mert váratlanul egy hideg késpenge feszült a torkának.


A történetek nem publikálhatók máshol a szerzők/fordítók előzetes engedélye nélkül!
A Hegylakó és a sorozat karakterei a Rysher tulajdonában vannak, mi csak kölcsönvettük őket.
Ezek a történetek nem pénzszerzési célból készültek, csupán a kedves Olvasó szórakoztatására.

Powered by PHPFusion YOSK by PHP-Fusionmods.be v6.01.18 © 2005-201769596 látogató