Hegylakó: történetek
Kezdőlap Fórum Keresés Kapcsolat Linkek GYIK 2017. 22 July 14:59:24
Leláncolva/Handled with a Chain
Ma ölt megint.
Vérfoltok a falakon, a földön, vér hömpölyög a kanálisban a csatorna mélye felé. A test az úton, a fej a járdán és a törött kard darabokban egy közeli autó alatt. A halál oka? Balszerencse. Pech, hogy a fegyvere beszorult, majd eltört. Pech, hogy olyan valaki útjába került, aki a Jutalom megszerzésére törekszik. Az orvosszakértő szerint persze: "gyilkosság. A halál oka: lefejezés egy éles tárggyal. A gyilkos fegyver: ismeretlen. Indíték: ismeretlen."
De én tudom mi történt. Én végig Figyeltem.
Az utasításokat megküldték. Semmi visszajelzés, semmi panasz. Minden nyugodt. Nem szabadna, hogy az legyen.
A jelentéseimmel senki nem törődik. Még akkor sem, amikor a célszemély arra sem veszi a fáradságot, hogy feltakarítsa a helyszínt. Még akkor sem, amikor nem merem megkockáztatni, hogy szem elől veszítsem, míg én teszem meg. Senki nem szól egy szót sem.
Tele vannak vele az esti hírek: "Bizarr gyilkosság Bostonban; lefejezett holttestet találtak a sikátorban." És a Figyelők? Se válasz, se reakció, se dorgálás.
Bolondok.



Fáj a szemem a kávéházak és bárok, éjszakai mulatók és olcsó hotelek fluoreszkáló, tompa fényében jelentések készítésével eltöltött hosszú óráktól. Jelentések, amiket senki sem olvas, utasítások olyan emberektől, akiknek fogalmuk sincs milyen is valójában a terepen. Fogalmuk sincs, milyenek valójában a szörnyetegek, akiket figyelünk.
Hogy tudhatnák? Nincsenek itt. Csak a jelentéseket látják; hideg, határozott fekete betűk egy hófehér lapon; nevek és dátumok, "beszámolók" és jelentések "a lehetséges célszemélyről". De számunkra, akik kint vagyunk a terepen, ezek az események sötét, artériás vérrel íródnak kosz-színezte bőrre, mely a halál hányadék, és ürülék bűzét árasztja. "127 halottja és sebesültje van a Vidámparki mészárlásnak." Hullákról álmodom éjjel, kisgyerekekről, akik fejeket illesztenek testekhez valami beteges óvodai párosító-játékban; és néma sikollyal ébredek.
Most nappal alszom. Végül is Wilmington általában éjjel mozog.
És a napfényben kevesebbet álmodom.



Mind vakok.
Nem látják a veszélyt, a fenyegetést, amit ezek a lények jelentenek. Nem látják az elkerülhetetlen összecsapást, mely eljön és melyet meg kell nyernünk. Ezek nem emberek. Van - kell, hogy legyen - "mi" és "ők". Nem fogják abbahagyni a Játszmát, megölnek mindannyiunkat.
A halhatatlanok nem egy faj. Végül is nem szaporodnak. Egy evolúciós zsákutca. Ha eltörölnénk őket, az vajon fajirtás lenne?



Fegyverrel és droggal kereskedik, miközben tudja, hogy az áruja megöl bennünket, de nem öli meg őt. Figyeljük ezeket a lényeket, és mégsem készítünk terveket a jövőre. Arra az esetre, ha egyikük tényleg megnyeri a Jutalmat.
Létezik egyáltalán? És ha valaki nem párbaj révén lesz az utolsó halhatatlan, hanem mert más már nem maradt? Az a férfi, vagy az a nő úgy is megnyeri a Játszmát?



A célszemély ma végül elvesztette a fejét. Elrabolt egy halandó nőt, hogy ellenfelét harcra kényszerítse. Ez volt a harc, melynek megvívásáról négyszáz éve álmodott - bár nem azzal a véggel, amit várt. Furcsa. Nem tudom, mit kezdjek magammal. Oh, elküldöm a zárójelentést, de... aztán? Egy másik gyilkoshoz osztanak be? Vagy a kutatórészlegbe helyeznek, hogy terepen dolgozó ügynökök cenzúrázott jelentéseit olvassam és próbáljam értelmezni? Rendezzem, iktassam és felejtsem el?



Halhatatlanok haltak meg a francia forradalomban a guillotine alatt és az életerejük egyszerűen elenyészett. Vagyis, ha mi magunk öljük meg őket, máris megnyertük a Játszmát. Ehhez emberek kellenek, információ és egy mesteri terv. De véghezvihető és véghez kell vinni.



Thackeras, Dickerson és most Darius. Volt pofája, hogy értünk imádkozzon miközben fejét vettük. Tényleg azt hitte, hogy Isten hallgatna egy olyan állatra, mint ő?


Joe elhajította a könyvet, majd automatikusan a melléhez szorította a kezét, mintha megégette volna. Csak ki akart selejtezni néhány dolgot az íróasztalán, némi rég esedékes rendrakás ürügyén. Ehelyett megtalálta ezt a naplót, és felismerve a kézírást, felvette, hogy beleolvasson. Egyre gyorsabban és gyorsabban olvasta át a bejegyzéseket, és ahogy haladt előre, James Horton eszmefuttatása akaratlanul is lenyűgözte, ugyanakkor rémülettel és undorral töltötte el.
Remegnek a kezei - vette észre a Figyelő - és a lenyugvó nap árnyékokkal töltötte be a szobát. //Hova tűnt a délután? Mennyi az idő?//
Joe, észlelve a remegést, hidegrázást és azt, hogy képtelen koncentrálni, rájött, mi történik vele. //Sokk, sokkos állapotban vagyok. Mért teszed ezt megint?//
Ismét kirázta a hideg, melynek semmi köze nem volt az esti levegő hűvösségéhez. A lemez a lejátszón rég lejárt és a bolt csöndjében szinte hallani vélte Horton hangját. Oly hidegen ésszerű, annyira abszolút magabiztos, telve a tiszta, tökéletes logika láncának fémes csörgésével - mely egy alapjában hibás gondolatból indult ki...
Gondolkodás nélkül, ösztönösen nyúlt ki a fény és meleg felé, melyre lelkének oly nagy szüksége volt, és még egyszer megerősítve saját választását, Joe Dawson felemelte a telefont és tárcsázott.
- Mac? Átmehetek vacsorára?

Vége (egyelőre)
Hozzászólások
Syta - 2008. 11 March 23:27:45
Ez ütött. Beleborzongtam, hogy mennyire sikerült Horton szemével látni.
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Felülmúlhatatlan! Felülmúlhatatlan! 0% [Nincs értékelve]
Nagyon jó Nagyon jó 100% [1 szavazat]
Jó 0% [Nincs értékelve]
Átlagos Átlagos 0% [Nincs értékelve]
Gyenge Gyenge 0% [Nincs értékelve]
A történetek nem publikálhatók máshol a szerzők/fordítók előzetes engedélye nélkül!
A Hegylakó és a sorozat karakterei a Rysher tulajdonában vannak, mi csak kölcsönvettük őket.
Ezek a történetek nem pénzszerzési célból készültek, csupán a kedves Olvasó szórakoztatására.

Powered by PHPFusion YOSK by PHP-Fusionmods.be v6.01.18 © 2005-201769625 látogató