Hegylakó: történetek
Kezdőlap Fórum Keresés Kapcsolat Linkek GYIK 2017. 24 September 15:55:06
Dejá Vu
Arra ébredtem, hogy fázik a lábam. Kinyújtottam a kezem, de hiába tapogatóztam, sehol nem találtam a paplanomat. Amikor végül nagy nehezen kinyitottam a szemem, és a tévé mellett álló óra számlapjára pillantottam, láttam, hogy még csak kilenc múlt. Felültem az ágyban, és ekkor észrevettem, hogy az a fránya paplan ott hever a földön, az ágy lábánál.
Ahhoz képest, hogy előző éjjel (vagy ma hajnalban?) kettőkor feküdtem le, hamar kiröppent az álom a szememből, és miután fogat mostam és felöltöztem, leültem a számítógép elé, ahogy hétvégén mindig is tenni szoktam. Betettem az egyik kedvenc CD-met a lejátszóba, gyorsan átböngésztem az előző napi leveleimet, majd azzal az elhatározással, hogy folytatom, és még talán délutánra be is fejezem a legutóbbi történetem, rákattintottam a szövegszerkesztő ikonjára...
Legalább egy órája ültem a számítógép előtt, ám szinte egyetlenegy használható ötlet vagy gondolat sem jutott az eszembe. Éppen a "Who wants to live forever" utolsó akkordjai csendültek fel, mikor már ott tartottam, hogy felállok, és inkább hagyom mára az egészet a fenébe, ám ekkor mozgást vettem észre a szemem sarkából. Felnéztem, és megpillantottam Őt az ajtóban.
Éreztem, hogy elakad a lélegzetem. Ő lezser tartással támaszkodott az ajtófélfának, sötét szemében vidám fény csillogott. Kedvenc kopott farmerjához most is azt az agyonmosott, kinyúlt ujjú, vajszínű melegítőjét viselte, amiben szinte minden egyes alkalommal láttam.
Meglepettem vettem észre, hogy egy üveg sört szorongat a kezében. Halvány fogalmam sem volt róla, honnan került elő az üveg a semmiből. Nekem itthon nem volt belőle... Talán egy titkos rekeszben tartja ezt is a kabátjában, mint a kardját?...
Ahogy kölcsönösen végigmértük egymást, Ő lassan elmosolyodott, majd szótlanul közelebb lépett. Hogy miért nem szólalt meg, azt nem tudtam, csak azt, hogy én egyelőre túlságosan el voltam foglalva a ki-és belégzéssel. Letelepedett tőlem néhány méternyire, az íróasztalom mellett álló forgószékre, és zoknis lábait kényelmesen feltette az asztalra.
"Legalább levette előtte a bakancsát" futott át rajtam a gondolat. Azután rájöttem, hogy már akkor sem volt rajta lábbeli, amikor megpillantottam az ajtóban...
Bár pillanatnyilag ez érdekelt a legkevésbé. Ezernyi kérdés fogalmazódott meg bennem egyszerre, de mire egy mély lélegzetet vettem, hogy végre megszólaljak, Ő már eltűnt. Nem hallottam sem a lépteit, sem a bejárati ajtó csapódását. Az egyik pillanatban még ott volt, a másikban pedig már egyszerűen nem.
Egy idő után éreztem, hogy egyre nehezebben tudom nyitva tartani a szemem, és egyre nagyobb erőfeszítésembe kerül, hogy el ne aludjak a gép előtt.
Arra ébredtem, hogy az ágyamban fekszem, és fázik a lábam. Kinyújtottam a kezem, de hiába tapogatóztam, sehol nem találtam a paplanomat. Amikor végül nagy nehezen kinyitottam a szemem, és a tévé mellett álló óra számlapjára pillantottam, láttam, hogy még csak kilenc múlt. Lassan ráébredtem, hogy mindaz, ami eddig történt valószínűleg csak túl élénk fantáziám szüleménye volt...
Felültem az ágyban, és észrevettem, hogy az a fránya paplan ott hever a földön, az ágy lábánál. Ám ekkor egy pillanat alatt elfeledkeztem a jéghideg lábamról, a reggelről, az álmosságról, a különös álomról, és döbbenten dörzsöltem meg a szemem, hogy jól látok-e.
Az asztalomon egy üres sörösüveg árválkodott.

Vége
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
A történetek nem publikálhatók máshol a szerzők/fordítók előzetes engedélye nélkül!
A Hegylakó és a sorozat karakterei a Rysher tulajdonában vannak, mi csak kölcsönvettük őket.
Ezek a történetek nem pénzszerzési célból készültek, csupán a kedves Olvasó szórakoztatására.

Powered by PHPFusion YOSK by PHP-Fusionmods.be v6.01.18 © 2005-201770426 látogató