Hegylakó: történetek
Kezdőlap Fórum Keresés Kapcsolat Linkek GYIK 2017. 25 July 20:38:00
Before the darkness fall (Odaát) - 1. rész

2006, július
Illinois állam, Milwaukee, egy tóparti motel, kora reggel...


Különleges reggel volt. A hetedik nap, amelyen a Winchester-fiúknak nem kellett újabb démon, szellem, lidérc vagy különleges eset nyomába erednie. Dean ébredt fel előbb, kiment a konyhába kávét főzni. Amíg a kávé készült, az ajtóban állva figyelte a békésen alvó Sam-et. Úgy tűnt, hogy ez a pár "munkamentes" nap neki különösen jót tett. Az utóbbi hónapokban nem igazán pihente ki magát, ugyanis az egyre sűrűbben jelentkező víziók nem hagytak neki nyugalmat, az éjszakái rendre nyugtalanul teltek. Dean nagyon aggódott érte, mivel öccsét jól láthatóan nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is mélyen érintették a Látomások, melyek közül sok esetben meg tudták akadályozni egy esetleges szörnyű esemény bekövetkeztét, de akadtak olyanok is, amikor a tragédiát már nem tudták megelőzni. Hiába tűnt Dean olykor felelőtlennek, nemtörődömnek, machónak, a szíve mélyén ő egyáltalán nem ilyen volt. Fontos volt neki Sam, igenis szívén viselte sorsát, mégha sokszor veszekedtek is. Testvérek voltak és perpillanat csak ők léteztek egymás számára, hisz apjuk ismét hosszú ideje nem adott életjelet magáról, azután a bizonyos hívás után. Ráadásul több, mint fél éve hajkurászták megállás nélkül a különböző földöntúli lényeket és mentették az emberek életét. Szükségük volt egy kis szünetre, mind a kettejüknek. Azért is választotta ezt a csendes, tóparti helyet, hogy messze legyenek az aktív természetfeletti gócoktól és ő is, meg Sam is feltöltődhessen és ne háborgassa őket senki.
Amint lefőtt a kávé, kisétált a teraszra, és jó idő lévén, csak a szúnyoghálós ajtót csukta be maga után. Itt nem volt semmilyen zaj, ami felébresztette volna Sam-et a mély álmából, a friss levegő meg pláne nem ártott neki. Dean, kezében a gőzölgő kávéval letelepedett a lépcsőre és szemlélte az ébredező tájat, a tavat, az erdőt és a távolban levő városka lakóit. Idejét se tudta, hogy mikor csinált ilyet utoljára. Mindenesetre nagyon jó érzés volt.
"Háát... ezt az életet is meg tudnám szokni."
Alig mondta ki ezeket a szavakat, a mellette levő erdős rész felől neszezést halott. A megszokottal ellentétben semmilyen fegyver nem volt kéznél nála, ami nyugtalansággal töltötte el. Tudta, hogy fényes nappal nem támadhat rá semmi olyan, amitől ne tudná magát megvédeni, de azért a családi ereklyeként őrzött colt vagy winchester közelsége mindig sokkal magabiztosabbá tette. Letette a kávét és lassan felemelkedett. A teraszon tartották a kinti sütögetéshez használatos nyársakat, piszkavasakat, aminek Dean most hasznát vehette, noha nem sütögetésre. Bár ki tudja, lehet, hogy a végén még arra is sor kerül. A ház mellett parkoló fekete Impala mögött feltűnt egy fiú, újságokkal a kezében. Dean ezt látva megkísérelte észrevétlenül visszahelyezni a nyársrudat a tartóba, de a másik előbb észrevette, mintsem, hogy befejezhette volna a mozdulatot.
- Jó reggelt, Mr.Rivet. Látom megtalálta az új kerti grillkészletet... javaslom, hogy próbálják ki egyik este a testvérével... - az újságkihordó fiú volt.
- Feltétlenül. - Dean mosolyt erőltetett az arcára, miközben sikerült visszahelyeznie a nyársat a tartóba. Gyorsan felvette a párkányra tett kávét és a fiú felé biccentett búcsúzási szándékkal.
- Akkor megyek is. Szép napot! - a tizenévesforma fiú már jól tudta, hogy Deanék-nél nem sok dolga akad. Az itt töltött hét alatt, egyszer sem vettek újságot. Semmilyet. Ez is része volt a tudatos magatartásnak, mellyel teljesen kizárták a külvilágot.
Dean megkönnyebbülten sóhajtott a közjáték végeztével. "Csak nyugalom Dean, higgadj le, nincs semmi veszély...szabadságon vagy...persze, és vajon ezt a démonok is tudják? Elég, kezdesz kicsit paranoiás lenni."
Alig tett meg két lépést a lépcső felé, mikor nyöszörgést hallott a hálószoba irányából. Sam volt az. Sietős léptekkel az ajtó felé indult, belépett a szobába és a bejárati ajtót is behajtva maga mögött Sam-hez sietett. Más sem hiányzott, minthogy az egész üdülőtelep odacsődüljön hozzájuk. Útközben valahol lerakta a kávésbögrét és a szoba közelébe érve óvatosabban lépkedett. Bepillantott a szobába. Senki nem volt ott, csak Sam. Egész teste verejtékben úszott, ide-oda dobálta magát az ágyban, miközben folyamatosan ismételgetett valamit.
- Dean, Dean... segíts...- az ágy mellé érve Dean már nagyon is jól értette, hogy mit ismételget az öccse. - Apa, Dean... ne hagyjátok, hogy... - ekkor Sam felriadt és ezzel a hirtelen mozdulattal majdnem sikerült lefejelnie Dean-t, aki épp készült odahajolni hozzá, hogy felébressze a rémálmából.
- Dean? - látszott, hogy Sam még nem igazán fogta fel, hogy ébren van. Egyelőre csak a váratlanul rátörő, kínzó fejfájásra tudott koncentrálni.
- Sam. Én vagyok. Nincs semmi gond! Mi a fene történt?
- Egy álom... vagy Látomás... nem is tudom... jobb lenne, ha egyik se volna... - Dean megragadta Sam vállát és ekkor megdöbbenve tapasztalta, hogy öccse egész testében reszketett.
- Sammy... - nem volt reakció. - Hé öcskös... nézz rám. - ekkor Sam végre Dean-re emelte a tekintetét. - Én vagyok az. Dean. Nincs veszély. Csak egy hülye álom volt, semmi több, ne is... - Dean nem fejezte be a mondatát, ugyanis amint Sam végre ránézett, aggasztó dolgot tapasztalt: Sam orrából patakzott a vér. Gyorsan előhúzott a nadrágzsebéből egy zsebkendőt és öccse kezébe nyomta.
- Felejtsd el, amit mondtam. Feküdj vissza, hozok jeget. - Sam egyik kezével orrára szorította a kendőt, másikkal szétrobbanni készülő fejét próbálta egyben tartani. Visszadőlt az ágyra, mást nem is nagyon tudott volna csinálni. Dean pár lépéssel a konyhában termett. Sietős mozdulattal "tépte fel" a hűtő ajtaját, kipakolta és egy tasakba törte az összes jeget amit talált a fagyasztóban. Ekkor azonban feltűnően nagy csend lett a hálószobában. És ez már több volt mint gyanús. Dean abbahagyta a jég pakolgatását és kezében a zacskóval visszaindult Sam-hez. Útközben egy pillanatra elidőzött a nappaliban, ahol kivette a kabátzsebében tartott 9mm-es pisztolyt. Úgy látta, hogy az előzményeket figyelembe véve nem árt, ha felkészül minden eshetőségre. Akár még a legrosszabbra is.
A hálószobába lépve meglehetősen furcsa kép fogadta. Sam félig ülőhelyzetben tartotta magát az ágyon, miközben Dean egyik késével nézett farkasszemet, ami pontosan szemmagasságban lebegett előtte, alig 15-20 centire az arcától.
- Sam... - Dean nem habozott, ledobta a kezében levő tasakot és kétkézre fogta a pisztolyt. Célpontja nem volt, de azt gondolta, hogy Sam majd segít neki és közösen megoldják ezt a helyzetet. Sam azonban nem válaszolt, mindössze egy kézmozdulattal jelezte testvérének, hogy maradjon ahol van. Minden erejére szükség volt, hogy az előtte lebegő késre koncentráljon, minden pszichikai erejét a távoltartására kellett, hogy fordítsa.
- Sam! - Dean azonban nem akarta annyiban hagyni a dolgot, kérdőn nézett testvérére.
- Az Ég szerelmére...maradj már csöndben Dean! - suttogta dühösen Sam, miközben egy pillanatra sem vette le szemét a késről.
Dean megadóan leengedte a pisztolyát, nem akarta hogy miatta baja essen az öccsének. Azonban óriási dilemmával küzdött: nem akart neki ártani azzal, hogy valami meggondolatlan dolgot csinál, ugyanakkor nem bírta tétlenül nézni, ami történik. Lerakta a 9mm-est a kredencre és lassú, megfontolt léptekkel, félkör alakban, mint egy zsákmányt kerülgető vad, a kés irányába indult, majd egy hirtelen mozdulattal megpróbálta elkapni azt a levegőben. Elhibázta. Ügyetlenségével nem csak Sam figyelmét terelte el az összpontosításról, és ezzel életveszélybe sodorta, de majdnem ő maga vált célponttá.
- Dean, a fenébe! Mondtam, hogy maradj nyugton... - kiáltott fel Sam dühösen, majd kimerülten visszaesett az ágyra. Dean döbbenten nézett rá:
- Bocs, hogy meg akartam menteni az életedet öcskös... - válaszként csak egy fájdalmas sóhajt kapott. Sam némán meredt a plafonra, az orrából folyó vér, piros foltokkal tarkította a fehér párnahuzatot.
- Sam? - valami nem stimmelt, ezt Dean nagyon jól tudta. A csendet a padlón koppanó kés hangja törte meg, amire Dean abba az irányba kapta a fejét.
- Köszönöm a segítséget. Hálás vagyok. - Sam megeresztett egy halovány mosolyt és felemelte a jobb karját. - Még hálásabb lennék, ha kerítenél erre valami kötszert. - Dean, testvére kezére pillantott és meglátta, hogy a kés csúnyán felsértette a bal alkarját. Hiába állította meg Dean közbelépése ellenére az utolsó pillanatban a felé repülő kést, többre már se ideje, se ereje nem volt: kénytelen volt meghozni ezt a döntést, ami saját maga ellen irányult, hisz ha nem tesz valamit, a kés lehet, hogy bátyja homlokában köt ki.
- Fel tudsz állni? Azt hiszem jobb, ha nem maradsz egyedül a szobában... - Sam újra elmosolyodott és nemet intett a fejével.
- Akármi is volt az Dean, már elment. Nyugodtan itt hagyhatsz. Arról nem is beszélve, hogy most nem feltétlen tenne jót a mászkálás...talán pár perc múlva...
- Rendben, igazad van. De ezt itt hagyom neked. - odadobta a 9mm-est Sam mellé az ágyra. - Csak a biztonság kedvéért.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy lőttek a nyaralásnak? - nevette el magát Sam, noha maga a helyzet nem volt mulatságos.
- Ha ezt a pár órát, amit démonmentesen tölthettünk, te nyaralásnak nevezed... akkor igen, vége... - ironizált Dean, miközben a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy kötszert kerítsen az elsősegélyládából. - ...bár én már nem ringatom olyan illúziókba magam Sam, hogy mi valaha egyszer nyugodtan pihenhetünk... a mi munkánk nem engedi meg ezt a luxust... - Sam elmosolyodott bátyja cinizmusán és sajnos vagy nem, de igazat is kellett adnia neki. Fáradtság vett rajta erőt, lehunyta a szemét. Elgondolkodott az elmúlt percek eseményein.
- Tessék. Remélem ez megfelel. - Dean ült le mellé az ágyra, egy halom kötszerrel és gézlappal, meg némi jóddal a kezében. Sam a hangra kinyitotta a szemét, és ülőpozícióba tornázta magát.
Dean kezelésbe vette Sam karját, noha nem volt nagy tapasztalata az ilyesmiben. Bár mióta Sam-el együtt vadásztak a démonokra, szinte sosem úszták meg kisebb-nagyobb karcolások nélkül és kezdett egészen belejönni ebbe. Első lépésben tekintélyes mennyiségű jódot öntött a sebre. Sam fájdalmasan felszisszent.
- Hé!
- Mi, hé?! - Sam összenézett Dean-el, aki felpillantott a gézlap bontogatásból.
- Most segíteni akarsz vagy azt akarod, hogy rosszabb legyen a helyzet? - cukkolta Dean-t.
- Csinálhatod te magad is, ha nem tetszik valami. Már amúgy is unom, hogy állandóan nővérkét kell játszanom neked. - ezzel Dean ledobta az ágyra a gézlapokat és a szobaajtóhoz sétált, mosoly bujkált a szája sarkában. Nem volt harag köztük, ez is csak egy volt a köztük szokásos játszmák közül.
- Menj csak ki a teraszra Dean, hamarosan én is csatlakozom... - ezzel Sam felvette a kötszert és nekilátott szépen, szakszerűen ellátni a karján levő vágást, ahogy azt egyszer valamikor megtanulta.
- Rendben. - Dean egy tétova lépést tett a konyha irányába, de aztán megtorpant. - De nem szívesen hagylak egyedül a történtek után.
- Dean... már mondtam...
- Jól van, rendben... Médium. Kint várlak. - sóhajtott megadóan Dean, majd begyűjtötte a kávésbögréjét és ismét kilépett a teraszra. Sam elmosolyodott.
10 perccel később immár felöltözve és lezuhanyozva Sam is csatlakozott Dean-hez a ház lépcsőjén való ücsörgésben, szintén egy nagy adag kávé társaságában. Fekete alapon, szürke színű nyomott sárkánymintás rövid ujjú pólót és fekete farmert vett fel, a fésűvel nem kötött szorosabb ismerettséget ezen a reggelen. Az összképet a karján levő csinos kis kötés és az orrvérzését csillapító papírzsebkendő csíkok rontották némileg, de végül is nem szépségversenyre készültek.
- Jól vagy öcskös? - kérdezte Dean, amikor Sam leült mellé a lépcsőre.
- Megmaradok. Csak a fejem... az pokolian hasogat.
- Jól rámijesztettél. - a Dean arcára kiülő komoly arckifejezés meggátolta Sam-et abban, hogy valami vicces válasszal rukkoljon elő.
- Sajnálom Dean, nem akartalak megrémíteni, de... - Dean feszülten várta a folytatást. - ... a víziók kezdenek nagyon rázósak lenni... azt hittem most, hogy pihenünk, legalább nyugtom lesz... de nem... és ami a legrosszabb, hogy egyre kevésbé tudom kordában tartani, irányítani... érzem, hogy lassan felülkerekedik rajtam...
- Tudom, és emiatt aggódom is. Már bánom, hogy belerángattalak ebbe az egészbe...ezért is nagy gond, hogy mi igazából sosem szállhatunk ki ebből...a természetfeletti lényeknek tökmindegy, hogy mi hol, mikor és miért vagyunk... ők nincsenek tekintettel olyan emberi dolgokra, minthogy nyugalom, pihenés és hasonlók... mi csinálhatunk akármit és lehetünk akárhol, ők akkor is megtalálnak minket, ha épp minden erőnkkel azon vagyunk, hogy elkerüljük őket...
- Ne viccelj már Dean...ha nem akartam volna, akkor tudod, hogy nem jövök veled és a Látomások nélküled is jelentkeztek volna... de ezt ne most beszéljük meg... most talán nem ártana utánanézni a helyi és egyéb történéseknek... ha már úgyis lőttek a nyaralásnak... - ezzel Sam már vette is elő a notebook-ot a táskából.
- Csak lassan a testtel. Ezt a napot még bírjuk ki valahogy munka nélkül, aztán holnap nekikezdünk.
- Hihetetlen. Mennyi ideje együtt vagyunk és még mindig nem tudok kiigazodni rajtad. Az előbb pisztolyt adtál a kezembe, amíg kimentél a szobából, nehogy addig elkapjon egy arra járó démon, most pedig azt mondod, hogy ráérünk holnapig a munkával... - Sam nevetve csóválta meg a fejét.
- Mit láttál a látomásban... vagy álomban... mikor történik? És mi? - Sam hirtelen elkomorodott, de aztán még időben észbekapott és próbált továbbra is derűs arcot vágni.
- Hogy mikor történik? Ugyan nincs dátumhoz kötve, de mintha a vízióban levő újságon július 27. szerepelt volna... ma 25-e van... holnapután este.
- Na, látod! Pláne ráér még holnapig. Mostantól jobban nyitva tartjuk a szemünket, ennyi. - úgy tűnt Dean-nek nem tűnt fel a pillanatnyi arckifejezés-változás.
- Hát persze. - suttogta keserűen Sam. - Egy hasonló démont láttam, mint ami megölte anyát. Tudom, hogy nem az volt, de legalább olyan borzalmas erő sugárzott belőle és legalább olyan veszélyesnek is tűnt.- Dean szeme tágra nyílt a mondat hallatán. - Folytasd.
- És apát láttam még, meg egy kislányt. A lányt kell megmentenünk. - Sam rövid tőmondatai olyan érzést keltettek Dean-ben, hogy öccse titkol valamit előle. Általában sokkal pontosabban le szokta írni a vízióit.
- Még valami?
- Ennyi. Semmi több.- Sam tökéletesen semmitmondó arckifejezéssel nézett testvérére.
- Ennyi. Se helyszín, semmi egyéb. Úgy tűnik gyengül a képességed, nem erősödik öcskös. Ez így elég foghíjas info. - ironizált Dean.
- Szállj már le rólam Dean, ne szekálj! Úgyis elmondom majd, ha beugrik még valami, tudod jól. - ezzel Sam tüntetőlegesen belemélyedt a kávésbögréjébe.
- Te tudod öcskös. Te tudod. - hosszú csend következett. Dean a táj szemlélésével foglalta le magát.
- Mi lenne, ha csak egyszer az életben nem veszekednénk...? Legalább ilyen helyzetben ne! - fakadt ki Sam dühösen a pár percnyi csendet megtörve. Dean még egy pillanatot ráhagyott, mielőtt reagált volna. Ám, amint fordult oda Sam-hez, testvére bögréje koppant a padlón, feje előre bicsaklott, majd teljes testsúlyával ránehezedett, miközben mindkét kezét fejéhez szorította. Szólni sem volt ideje, az újabb Látomás olyan erővel és hirtelenséggel tört rá, hogy azonnal kiütötte.
- A francba... ez így nagyon nem lesz jó. Sam, Sam! - Dean finoman pofozgatni kezdte öccsét, aki eleinte nem reagált. - Ne most, öcskös. - A helyzet csak azért kezdett rázóssá válni, mert többen is közeledtek a házuk közelében található sétányon, akik már látomásból ismerték őket az itt töltött napoknak köszönhetően és Dean feltételezte, hogy nem hagynák szó nélkül, ha meglátnák őket ebben a szituációban. És más sem hiányzott, minthogy ez megtörténjen és kérdezősködni kezdjenek.
- Hé, Sammy, gyerünk! Ne csináld már... kérlek... - Sam hála az égnek lassan kezdett észhez térni, de szemmel láthatóan még nem állt a helyzet magaslatán. Dean-nek se kellett több, gyorsan talpra rángatta és odavezette őt a korláthoz, hogy mentse, ami még menthető.
- Mi az Dean, mit csinálsz? - kérdezte kissé szédelgős fejjel Sam, miközben Dean odacibálta a korláthoz és cseppet sem finom mozdulattal nekitámasztotta.
- Semmit. Csak maradj így, ne moccanj. - Sam nagy nehezen ráfókuszált Dean-re és kérdő pillantást vetett rá. - Hogy mi?
- Csináld, amit mondtam, majd utána elmondom. - szinte az utolsó pillanatban sikerült úgy beállítani a szituációt mintha már hosszú ideje ott ácsorognának és beszélgetnének. Időközben a sétálók megérkeztek a házuk elé, de láthatóan nem állt szándékukban nekiállni kérdezősködni.
- Jó reggelt Dean... - Dean egy őszintének ható mosollyal fűszerezve intett a fiatal házaspárnak. - ...neked is Sam.
- Ints egyet üdvözlésképpen. - sziszegte a fogai közt Dean. Sam még mindig kérdőn nézett rá. - Csináld már! - Sam végre megtette, amire Dean kérte.
- Mi van Sam-el Dean? - kérdezte egyszerre Sean és Tia. Dean szívverése kissé felgyorsult. Mégsem sikerült elkerülni a kínos szituációt. Már lázasan járt az agya egy lehetséges válaszon, mikor a legnagyobb megdöbbenésére Sam megfordult és ő válaszolt helyette.
- Reggeli futás az erdőben. Veszélyes mulatság, ha nem ismered a környéket. - mutatott Sam a karján és orrán levő kötésre. Az utóbbit le is vette, hisz már szinte teljesen elállt az orrvérzése.
- Hjaj... hááát, akkor nem is zavarunk... minden jót nektek! Jobbulást Sam! - búcsúzott végre Sean és Tia, követve a többieket, akik már kb.50-100 méterrel odébb jártak.
- Köszönjük. Nektek is minden jót! - intett egyszerre Sam és Dean.
- Reggeli futás, mi? - fordult Dean mosolyogva Sam-hez, miután Sean és Tia hallótávolságon kívül értek.
- Bevált vagy nem? - felelte Sam, majd megtett egy lépést előre. Elég bizonytalanul sikerült, úgyhogy inkább leült az ajtó mellett levő padra.
- Mázli. Elég átlátszó sztori volt. - vigyorgott Dean.
- Hozd ki a telefonom Dean... légy szíves. - Dean arcáról lefagyott a mosoly, Sejtette, hogy miért kell a telefon. Szembe kellett nézniük a valódi okkal: az újabb Látomással. Dean most nem kérdezett semmit, bement a szobába és előkotorta Sam mobilját.
Sam mindeközben azon gondolkozott, hogy mennyit is osszon meg az újabb vízióból bátyjával. Általában mindent elmondott neki, hisz csak így tudtak az ügyek végére járni. Most azonban más volt a helyzet. Személyes ügyről volt szó és félt, hogy ha Dean megtudná a teljes igazságot, akkor nem engedné őt semmilyen démon közelébe. Úgy döntött, hogy most csak a feltétlenül szükséges információkat fogja megosztani a bátyjával. De előtte még tanácsot kér egy régi jó barátjuktól.
- Tessék, itt van. De ne szokj hozzá... - Dean rántotta ki a gondolataiból, felé nyújtotta a telefont. A víziójával kapcsolatos érzései kiülhettek Sam arcára, ugyanis Dean nem hagyta kommentár nélkül.
- Köszi. / Mi a gond Sammy? - szólaltak meg egyszerre.
- Később. - hangzott a kurta válasz Sam-től, aki már tárcsázott is egy számot. Dean igyekezett jó fiúként viselkedni és visszaindult a szobába hogy ő is lebonyolítson egy hívást. És hogy elkezdjen csomagolni. Azonban mielőtt hallótávolságon kívül került volna, elkapott egy foszlányt a beszélgetésből.
- Missouri? Itt Sam.. - Dean remélte, hogy Sam elárulja majd a beszélgetés részleteit, ugyanis amikor legutóbb Missouri segítségére szorultak, akkor igencsak személyes és veszélyes ügyről volt szó. És ez az ügy ennél személyesebb már nem is lehetett volna. Sam-ről volt szó. Tehát prioritást élvezett és neki is tudnia kellett róla.
Dean hívása rövid ideig tartott, de igen eredményesnek volt mondható. Miután egy-két cuccukat összedobálta a táskába, úgy gondolta, hogy visszamegy Sam-hez, mondván ennyi idő alatt már biztos ő is befejezte a beszélgetést. De nem így volt, így ismét akaratlanul is hallotta Sam néhány mondatát. Ez alapján elkezdte összerakni a fejében az általa elképzelt képet a kirakósjátékban, de tudta, hogy a végső megoldáshoz Sam is kell, ő adja majd meg a kulcsot.
- ...ez így nem lesz jó Missouri... - "Jó? Az tuti, hogy nem... nálunk az ritkán előforduló fogalom:" - ironizált magában Dean.
-... ha Dean megtudja... tuti nem megy bele... - "Hmmm, ez egyre érdekesebben hangzik."
- Missouri, kérlek... nem mondhatom el neki... elég nekem ezt feldolgozni, nem kell, hogy még ő is ezen eméssze magát... igen, tudom, hogy a testvérem, nem felejtettem el... - Dean feszülten figyelt, ez a beszélgetés nem egyre érdekesebb, hanem egyre rémisztőbb kezdett lenni.
- Mi az, hogy nem biztos?! Láttam... és te is tudod, hogy ezek nem csak kósza álmok... - hosszú csend következett, majd Sam nagyot sóhajtott és elbúcsúzott.
- Akkor majd én döntök, hogy mi legyen... a fenébe is, olyan pokoli helyzet... de, aztán ki tudja, lehet, hogy hallgatok rád... te biztos jobban tudod... mindent köszönök. - Dean kikukucskált az ablakon és látta, hogy Sam elrakja a telefont, lehajtja a fejét és... sírni kezd. Nem értette a helyzetet és valami nagyon nem tetszett neki. Várt egy-két percet, majd kisétált a teraszra, mintha mi se történt volna.
Mikor Sam meghallotta, hogy közeledik, gyorsan elfordította a fejét és kitörölte szeméből a könnyeket. Mikor visszafordult és felemelte a fejét, tekintetük összetalálkozott.
- Hé, minden rendben?
- Hát persze. Ennél jobb nem is lehetne.
- Ez nem volt túl meggyőző öcskös... kivel beszéltél? - Sam egy hosszú pillanatig némán nézett Dean-re, végül megszólalt:
- Missouri-val.
- A vízióról?
- Igen. - Sam a hallottak ellenére meglepően készségesnek mutatkozott, amin Dean némileg meglepődött. Azt hitte, hogy még ennyit se fog tudni kiszedni belőle.
- És?
- Mit mondott? Jaj, Sam, ne kelljen már mindent kihúzni belőled! Mi a fene ütött beléd a Látomás óta?
- Semmi bajom Dean, de ha tovább nyaggatsz, akkor egy árva szót se mondok el... akkor ne is számíts rám.
- Végül is rólad van szó... - itt Sam döbbenten Dean-re nézett. - ... gondoltam számít annyit a testvéri kötelék, hogy őszinte leszel velem. Különben is, ha nem tévedek Missouri is azt javasolta, hogy mondj el mindent. Bár őszintén szólva nem tudom mi lehet egy vízióban akkora titok, hogy én ne tudhassam... eddig mindig mindent elmondtál.
- Dean... te... hallgatóztál? - Sam felvonta szemöldökét. Dean válaszképp megvonta a vállát.
- Na jó... kössünk egy kompromisszumot... - Dean az ötlet hallatán elnevette magát.
- Komolyan mondtam.
- Tudom. De kezded úgy kezelni ezt az egész látomásos hercehurcát mintha élet-halál kérdése lenne... - felelt Dean, majd némi komolyságot erőltetett magára.
- Mert az is Dean! Ha eddig esetleg nem vetted volna észre... - Sam-nek sikerült Dean teljes figyelmét magára vonnia. - Az ajánlatom a következő: ha ma nem teszel föl több kérdést ezzel kapcsolatban, hagysz nyugodtan kutatni és pihenni, akkor cserébe szemet hunyok afelett, hogy kihallgattad a telefonbeszélgetésemet... sőt... ha sikerül valami érdemlegeset holnapig kiderítenem, azt is megígérem, hogy mindent elmondok a látomással kapcsolatban...
- Igenis, uram. - humorizált Dean, szalutálást imitálva.
- Dean! - Sam szigorúan pillantott testvérére. Tudta, hogy Sam nem viccel. - Most már te is tudod, hogy személyes ügyről van szó, úgyhogy ezt igenis vedd komolyan Dean. Már most tudom, hogy hibát követek el és meg fogom bánni, hogy előre elmondok majd neked mindent. Néha, hidd el, jobb tudatlannak maradni.
- Megállapodtunk. - Dean abba hagyta a hülyéskedést és egy közös bólintással jelezték, hogy lezártnak tekintik az ügyet.
- Hova mész? - érdeklődött Sam, miután Dean elindult a lépcső felé.
- Futni. Az erdőbe.
- Vigyázz, veszélyes környék. - Sam nem bírta ki egy mosoly nélkül. Kivette a szürke notebook-ot és lerakta a padra.
- OK. - Dean értette a viccet. - Ja és Sam... nézz bele még egy pillantásra a táskába. Ha esetleg erre kószálna valami, ne legyél védtelen... de igyekszem vissza. - egy Firestart talált benne. Bólintott.
- Nálad? - Dean inge alatt a pólóra szíjazott tokban ott pihent a 9mm-es.
- Majd jövök. Jó munkát. - Sam bólintott.


Valahol az erdőben...

Hosszú percek óta sétált a fák takarásában két alak: Dean és egy magas, erős testalkatú, rövid, őszes hajú férfi. Beszélgettek.
- Sam olyan furcsán viselkedik... volt egy látomása és azóta alig lehet kihúzni belőle valamit...
- Látomása?
- Igen. Mostanában elég sűrűn jelentkeznek. Alig pár hónapja kezdődtek, és mára egészen felerősödtek...
- Jó, hogy mondod... ha ez a helyzet, amint lehet, beszélnem kell Missouri-val ezzel kapcsolatban.
- Ne fáradj, ő már megtette... csak érdeklődésképpen: te tudtad, hogy Sam-nek van ez a képessége? - a férfi bólintott, amin Dean kicsit megütközött.
- De Missouri azt mondta, hogy nem fog ilyen szintre fejlődni... és te az imént azt mondtad, hogy már fizikai fájdalmat is okoz Sam-nek...
- Így van. És éppen emiatt nagyon aggódom. Ha nem hagyja, hogy segítsek, akkor nem fogok tudni se én, se más segíteni neki... márpedig nem hagyja... és tudod, ha ő egyszer valamit a fejébe vesz...
- Pont olyan, mint te... igazi Winchester fiú. - a férfi elmosolyodott és Dean vállára helyezte a kezét.
- Ne aggódj Dean. Menjetek nézzetek utána a vízióbéli ügynek, amiről Sam elmondott néhány részletet...húzd az időt, amíg lehet, addig én ellátogatok Missouri-hoz és megpróbálom kideríteni, hogy mit beszélt Sam-el... és útközben puhatolózz tovább, hátha ő is elmond valamit magától...
- Rendben. De sokáig nem tudom húzni, mert a vízió szerint, ha minden igaz holnapután este fog történni valami... úgyhogy siess, kérlek. - a férfi bólintott. - Akkor búcsúzom. Jobb ha Sam a történtek után nincs sokáig egyedül.
- Viszlát Dean, sok sikert!
- Legyél nagyon óvatos.
- Az leszek. De ti is tartsátok nyitva a szemeteket. - ezzel Dean balra, a férfi jobbra indult az ösvényen.


A háznál, kb.1 óra múlva

Mire Dean visszaért a házhoz, már nem találta ott Sam-et a teraszon. Mivel túl nagy csönd uralkodott a lakásban, a biztonság kedvéért elővette a pisztolyát és úgy nyitott be az ajtón. Megkönnyebbülten engedte le, mikor meglátta, hogy Sam békésen alszik. A notebook bekapcsolva hevert mellette az ágyon, számos jegyzetpapír társaságában.
"Sam aztán nem vesztegeti az időt." - Dean elrakta a 9mm-est halkan odalépett az ágyhoz és a lehető legkisebb zajt keltve összecsukta a notebookot és azzal, meg a jegyzetekkel együtt kitelepedett a konyhába.
Amint tüzetesebben átvizsgálta a jegyzetlapokat, néhány hivatkozásnak utána akart keresni a neten. Nem messze a net indítóikonjától azonban egy addig nem létező, új ikont látott meg. Egy szöveges dokumentum file-t. A neve már önmagában is felkeltette az érdeklődését, arról nem is beszélve, hogy pontosan tudta, hogy ezt Sam készítette az idő alatt, míg ő nem volt a házban. Egy ideig dilemmázott, hogy megnézze-e avagy sem, hisz elvégre erre a napra már eleget 'kémkedett' Sam után. De a kíváncsisága felülkerekedett rajta és rákattintott a "Before the darkness fall' nevű file-ra. Izgatottan várta, hogy mit pillant meg pár másodperc múlva, azonban csalódnia kellett. A következő felirat jelent meg ugyanis a monitoron:
"Védett file. Hozzáférés csak felhasználónévvel és jelszóval."
- Remek. Mindenki titkolózik a másik előtt. Nagyon nem lesz ez így jó.- morogta maga elé Dean és folytatta a kutatást a neten.
Órák múlva már az élettől is elment a kedve, olyannyira nem talált plusz infót a Sam által kikutatott adatokhoz. Egy nagyon fontosat leszámítva. Már el-elbóbiskolt, mikor Sam jelent meg az ajtóban. Dean az ablakon kipillantva némileg meglepődve állapította meg, hogy már igencsak sötétedett, pedig amikor elkezdte a kutatást még jócskán világos volt. Az eltelt órákból viszont elég sok kiesett neki, ami arra engedte következtetni, hogy többet aludt, mint amennyit ténylegesen dolgozott. "Hajjaj, nem lesz ez így jó Dean. Így hova süllyed a munkamorál?"
- Hé, Dean. Ennyire ne törd magad. - Dean odafordult és egy gúnyos grimaszt vágott.
- Te aztán ki ne nyisd a szád... pizsamahuszár. Kész vagy? - Dean szokatlan kérdés-válasza igencsak meglepte Sam-et.
- Hogy mi? - Sammy nagyon nem volt képben.
- Viaszt dugtál a füledbe vagy mi? Azt kérdeztem, hogy kész vagy-e öcskös. - ezzel Dean összecsukta a notebookot.
- Attól függ, hogy mire. - Sam nekitámaszkodott az ajtófélfának és érdeklődve várta a fejleményeket.
- Hála neked, nagyjából-egészében megvan a következő feladatunk.
- És most azonnal akarsz indulni? - Sam nem értette, hogy hirtelenjében mire ez a fene nagy kapkodás.
- Még szép. Hudson Valley nem a szomszédban van. - Dean úgy közölte a tényeket, mintha a világ legtermészetesebb dolgai közé tartozna, hogy az éjszaka közepén nekiinduljanak a világnak. Ami náluk lehet, hogy normálisnak volt mondható, de náluk is csak kivételes esetekben, szökőévente egyszer. Általában azért ők is megvárták a reggelt, ha ilyen nagy távolságról volt szó. Mikor Sam tudatáig eljutott a város neve, igencsak elkerekedett szemekkel bámult Dean-re.
- Hogy mi?!
- Hmm, öregem, mi van veled? Valami süketítő démon támadt rád, míg az erdőben voltam? Hudson Valley. H-U-D-S... - Dean berakta a notebookot a táskába a papírokkal együtt és elindult kifelé a konyhából.
- He-he-he... nem vagy vicces Dean. Hallottam mit mondtál.- felelte szarkasztikus hangnemben Sam.
- És van még egy rossz hírem öcskös... - Dean komoly hangneme megrémítette Sam-et, attól félt hogy Hudson Valley miatt Sarah-ról akar mondani valamit. Ráadásul a drámai hatást növelendő Dean komoly arcot is vágott a dologhoz és a vállára tette a kezét. Sam szíve gyorsabban kezdett verni, aggódni kezdett Sarah-ért. Dean végül nem szólt egy szót sem, csak benyúlt a fogason lógó kabátja zsebébe és Sam kezébe nyomta az Impala kulcsát. Sam értette a célzást. "Egyszer megölöm, esküszöm. Már megint kezdi a szívatást." Dean megpaskolta a vállát, majd bement a szobába, hogy összeszedje a táskáját és bepakolja a kocsiba. Sam megvárta amíg vadul kalapáló szíve lenyugszik, ezalatt elkezdte kigondolni, hogy mivel fogja Dean szemét húzását megtorolni. Mivel a délután folyamán már Sam is összepakolt, nem sok dolguk volt, a maradék egy-két cuccot összeszedték, berakták az Impala csomagtartójába, majd bezárták a házat, leadták a kulcsot, és 15 perccel később már úton voltak Hudson Valley-be.
- Fel ne merj ébreszteni a váltás előtt. - ezzel óhajtotta Dean érzékeltetni, hogy hulla fáradt és Sam hagyja őt aludni. Nyomatékosítási szándékkal lekapcsolta a belső világítást is, fejét az oldalsó ablaküvegnek támasztotta és befészkelte magát az ülés sarkába. Sam morgott valamit az orra alatt, de ezt Dean nem hallotta, mert addigra már félálomban volt.


Kora reggeli órák, a Hudson Valley felé tartó autóúton

Sam agya egész éjszaka a vízióján járt, hisz végre Dean se nyaggatta folyamatosan, más dolga amúgy se nagyon akadt az egyhangú vezetésre koncentráláson kívül, így nyugodtan végiggondolhatott minden egyes részletet. Azt remélte, hogy ezáltal majd talál valami megoldást, lehetőséget a fennálló problémájára, de ez nem így történt és ennek nagyon nem örült. Egy normálisnak tűnő út menti bárnál leparkolt, hogy megejtsék a váltást Dean-el, valamint levegőzés és némi reggeli céljából eltöltsenek ott egy kis időt.
- Dean. - indított Sam a leghumánusabb módszerrel. Semmi reakció. Dean ugyanúgy horkolt tovább.
- Dean! - másodszorra már némileg erélyesebb hangnemet intézett mélyen alvó bátyjához. Mintha magával beszélgetett volna. Úgy döntött tesz még egy utolsó kísérletet: - DEAN!
- Na jó... ennek amúgy is be kellett volna következnie előbb vagy utóbb... - vigyorodott el kajánul Sam és a rádió felé nyúlt. Amint egy határozott mozdulattal eltekerte a gombot, a benne levő Black Sabbath album egyik száma olyan hangerővel bömbölt fel, hogy ha Dean nem is, de a környékbeli összes halott biztos felébredt rá. De Dean is, sőt! Ugrott egyet az ülésben, s egy cifra káromkodást is társított hozzá.
- Hogy az a rohadt (son of a b...), mi a franc ütött beléd?! - Sammy csak szótlanul bámulta azzal az ártatlan "én jó fiú voltam, nem csináltam semmit" ábrázattal.
- Még egy ilyen öcskös és gyalog folytatod az utat a barátnődhöz, azt garantálom.
- Ezt csak úgy mondod... - mosolygott Dean-re kajánul Sam.
- Én a helyedben nem vennék erre mérget... - Dean nyújtózott egyet és hátradobta a kabátját a hátsó ülésre.
- Nélkülem úgyse tudod megoldani ezt az ügyet... valld be... meg sosem hagysz egyedül mostanában, miért pont most kezdenéd el? - Sam kinyitotta az ajtót, kiszállt és nagyot szippantott a friss, reggeli hűs levegőből.
- Ha tudnád, hogy hányat oldottam meg nélküled, mielőtt magammal hoztalak... úgyhogy ne érezd magad nagyon nyeregben...még egy ilyen és esküszöm, hogy... - Dean is kiszállt és erélyesen becsapta az Impala ajtaját.
- Hogy, mi?! - húzta Dean-t Sam tovább miközben elindultak a bár felé.
- Letörlöm azt a bájvigyort a képedről.
- Most gondolom reszketnem kéne a félelemtől...
- Elég Sammy...kvittek vagyunk. De mégsem... várj csak, majd elfelejtettem... mi is van a Látomásoddal? - vágott vissza Dean és megtorpant.
- Mi lenne? Semmi. Köszönik megvannak. - lassított Sam is a léptein és mosolyogva fordult hátra Dean-hez.
- Sam! - Dean erélyes hangja és szigorú ábrázata azonban egyértelműen tudatta Sam-el, hogy a bátyja nagyon nem ilyen választ várt.
- Biztos vagy benne, hogy ezt pont most kéne megbeszélni? Szerintem nem a legalkalmasabb a hely és az idő, ha megbocsátasz... - terelte Sam ezúttal teljesen jogosan a témát.
Dean megadóan bólintott: - Rendben, most az egyszer igazad van. De úgysem úszod meg, jössz még nekem egy vallomással.
Sam kérdőn nézett rá, végül legyintett és ráhagyta Dean-re a dolgot. Dean a bár felé indult, Sam várt pár másodpercet, majd fejcsóválva utána ment.
- Két hatalmas adag kávé, és 4 szendvics... - adta le a rendelést Dean, mikor pár perccel később bent ücsörögtek a bárban. A mondat közben olyan pillantásokat váltottak a pincérnővel, hogy érezhetően sistergett a levegő. Sam rosszallóan rázta meg a fejét, habár testvére próbálkozása már-már szokásosnak volt mondható.
- Javíthatatlan. - szúrta közbe csípősen Sam, amint a pincérnő hallótávolságon kívül került.
- Tessék? - húzta fel mosolyogva a szemöldökét Dean.
- Semmi. Kimegyek a mosdóba. - válaszolta Sam, miközben akarata ellenére egy fájdalmas grimasz ült ki az arcára, amit Dean nem is hagyott figyelmen kívül. - Valami baj van, öcskös?
- Nem, nincs. Mindjárt jövök. - szögezte le gyorsan Sam, felpattant és eltűnt a toilet irányába. Dean kérdőn nézett utána, valami nem tetszett neki.
Sam becsukta maga mögött az ajtót és nekivetette a hátát. Úgy érezte, mintha kirántották volna a lába alól a talajt. A feje hasogatott, hányingere támadt. Olyan volt mint egy vízió előjele, csak sokkal intenzívebb. Odalépett a mosdókagylóhoz, de annyira szédült, hogy majdnem lefejelte a tükröt, amint odahajolt hogy leöblítse az arcát. De a jéghideg víztől sem lett jobb, sőt. Úgy érezte, mintha hirtelen fordult volna egyet vele a világ. Ennek eredményeképpen beszédült az egyik WC-ajtón, és az egyik kagyló mellett landolt. De szerencséjére legyen mondva, kapóra is jött neki, mert olyan rosszul volt, hogy a következő pillanatban kidobta a taccsot. Mikor úgy érezte, hogy anélkül is meg tud tenni két lépést, hogy kikívánkozna az előző esti vacsorája, visszaindult a csaphoz, hogy ismét leöblítse arcát. Azonban tévedett. Nem állt biztosan a lábain, úgy remegtek mintha elkocsonyásodtak volna. Kinyitotta a csapot, spriccelt egy kis vizet az arcára, de a következő pillanatban kénytelen volt a fal mentén ülőpozícióba csúszni, annyira pocsékul érezte magát. Lehunyta a szemét, mély levegőket vett, hátha segít. Nem tudta pontosan mióta ücsörgött ott behunyt szemmel, mikor hallotta, hogy valaki benyit az ajtón, de arra nem volt ereje, hogy felnézzen. Amint megpróbálta, éles fájdalom hasított a tarkójába, sok-sok összefüggő és kevésbé összefüggő kép tódult a szeme elé.
- Hé, Sam, mi van veled? Kihűl a kaja! Lehúztad magad a...? - Dean és az akasztófahumora, el sem lehetett téveszteni, hogy ki nyitott be. Mikor azonban meglátta, hogy minden mellékhelység üres, lejjebb vitte tekintetét és döbbenten pillantotta meg a földön gubbasztó Sam-et. Patakokban ömlött róla a víz és olyan fehér volt, hogy felvette a versenyt a kis bárocska frissen meszelt fehér falának színével. - Jesszusom Sam... rosszabbul nézel ki, mint egy tisztességes másnapos... mi a franc van veled?
- Csak megviselt az egész éjszakás vezetés... meg nehezen veszi be a gyomrom a te kis flörtjeidet... - válaszolt Sam erőtlen hangon, Dean erre grimaszolt egyet, és noha felhúzhatta volna magát Sam pimaszkodásán, most egyszerűen nem vett tudomást a mondatról. Inkább a valódi okok érdekelték.
- Mi a franc van veled Sam? - térdelt le Dean öccse elé.
- Ha én azt tudnám... - mondta Sam kissé ingerülten egy fájdalmas nyögés kíséretében.
- Ne ugrass már öcskös... az ember nem szokott csak úgy hipp-hopp rosszul lenni minden ok nélkül...
- Mondtam már, hogy nem tudom Dean... - sziszegte ingerülten Sam a fogai közt, annyira fájt mindene, hogy a legapróbb hang is idegesítő robaj volt számára. Dean, hogy kiderítsen valamit, nem túl hálás feladatot volt kénytelen magára vállalni. Bement a mellékhelységbe, ahonnan Sam kibotorkált és szemrevételezte a történetet. A látvány még számára is sokkoló volt,ha nem szokott volna hozzá már valamennyire a vér látványához, azonnal elájult volna. "Te szentséges ég." Némileg szédelgő fejjel ment vissza öccséhez, igyekezett leplezni a látottak által okozott hatást.
- Na jó, Sam, gyere, sürgősen el kell hogy vigyelek egy dokihoz... - mondta Dean és nekilátott összekanalazni testvérét a földről, aki mindezt szótlanul tűrte. Pont a jelenet kellős közepén nyitott be egy férfi, aki az első pillanatban megtorpant az ajtóban, majd rosszallóan megcsóválta a fejét. Természetesen totálisan félreértette a szituációt.
- Ez hihetetlen, már fényes nappal hulla részegek... hiába a mai fiatalság nem ismer mértéket az italozásban... - persze Dean nem tudta megállni, hogy a saját stílusában ne vágjon vissza valami odaillővel.
- Hé Sam, te hányat látsz? Mert én csak egy jó nagy... - Sam erélyesen rálépett Dean lábára, jelezve,hogy be ne merje fejezni a mondatát. Dean értett a célzásból, módosította is a további ténymegállapításait. - ...szakértőjét az olyanoknak mint mi. Ha ennyire képben van megmondhatná, hogy a részeg csürhe hol találja a legközelebbi orvost. - a férfi ezen némileg meglepődött, nem várt ilyen választ, Sam viszont elmosolyodott bátyja megjegyzésén. Sokat javított a kedélyállapotán, hogy kezdte magát valamivel jobban érezni, a világ már nem akart mindenáron tótágast állni vele, valamint a feje is már csak mérsékelten akart atomjaira robbanni. A láza azonban egy cseppet sem csillapodott, tüzelt a homloka, mint egy túlfűtött kazán.
- Hudson Valley-ben, úgy 60 km-re innnen...a mi doktorunk sajnos 2 hete halt meg és az utóda még nem érkezett meg.
- Köszönöm. Csak egy tanács: ha unatkozik megértem, de ne részegezzen le minden erre járó fiatalt a jövőben.. szép napot! - jegyezte meg csípősen Dean és kitámogatta Sam-et a mosdóból. Persze amint kiléptek a bárban ülő összes szem a furcsa párosra szegeződött. Dean erre meggyorsította a lépteit, Sam is amennyire tudta, hogy minél hamarabb kiérjenek a friss levegőre. Dean útközben szólt a pincérnőnek hogy csomagolja be a reggelijüket, mert majd útközben fogyasztják el. Egy fiatal srác annyira bámulta őket, hogy még a kezében levő shake-ről is elfelejtkezett. És Dean persze nem lett volna Dean, ha nem kommentálja a túlzott közfigyelmet.
- Hé öcsi, ha sokáig így bámulsz megsavanyodik a reggeli kakaód... - sikerült a tekinteteket a fiúra irányítani, aki annyira zavarba jött, hogy kiejtette a kezéből a poharat és a csokis shake a fekete-fehér kockás ingén kötött ki. A testvérpár ezt az alkalmat kihasználva gyorsan kislisszolt az ajtón.
- Gyerünk öcskös, mély levegő... ki és be, szép lassan... - szólalt meg Dean egy aggódó pillantás kíséretében, amint nekitámaszkodtak az Impalának.
- Dean! - hördült fel Sam, bátyja kirohanásán, pedig ezúttal Dean nem szivatta, hanem tényleg aggódott érte.
- Mi van? - nézett rá ártatlanul.
- Nem az ovódában vagyunk, menni fog egyedül is. Azért köszi. - húzta ki magát Sam határozottan jó pár levegővétel után.
- Kibírod Hudson Valley-ig? Csak azért kérdezem mert nem festesz túl jól és lehet, hogy csak ártana az autózgatás.
- Megvagyok Dean, mehetünk. Csak egy múló rosszullét. Majd Sarah segít, ha komolyabbra fordulna a helyzet. - ezzel Sam odalépett az anyósülés oldalán levő ajtóhoz.
- Komolyabbra? Értelek én: még mindig szarul vagy, de annyira akarod látni már a csajod és szeretnéd, hogy kezelésbe vegyen, hogy azért még az utat is hajlandó vagy végigszenvedni. Ahogy gondolod... - felelt Dean egy kaján vigyor kíséretében.
- Dean! Befejeznéd végre?! - Dean nevetni kezdett és már szállt volna be a kocsiba, amikor a hátuk mögül felhangzott egy női hang.
- A reggelijüket ne hagyják itt. - Dean egy olyan széles mosolyt villantott a lányra, mikor a kezébe nyomta a zacskót, hogy simán elmehetett volna egy fogkrémreklámba is. Sam csak lemondóan sóhajtott egyet, mire a pincérnő odafordult hozzá: - Minden rendben? - Sam mosolyogva bólintott.
- Akkor jó utat. Sajnálom, hogy csak ilyen rövid ideig maradtak. - Sam 100%-ig biztos volt benne, hogy Dean is hasonlóképpen gondolta.
- Viszlát. - intett bátyja mosolyogva a lány után. Miután a pincérnő eltűnt az ajtóban, Dean átnyúlt a tetőn és Sam felé nyújtotta a reggelijüket tartalmazó csomagot. Amikor öccse a zacskó felé nyúlt, ő meglátott valamit, ami talán magyarázatul szolgálhatott Sam hirtelen rosszullétére. A zacskó a tetőn koppant.
- A karod. - akadt meg a pulóver alól kikandikáló vágáson Dean szeme. - Mi? - nézett bátyjára kissé értetlenül Sam. Dean válaszképp a karja felé biccentett a fejével.
- Mi a fene?! - a kés okozta, gyógyulófélben levő vágás sok jelzővel volt illethető, de a szép látvány az egyáltalán nem passzolt rá, ugyanis a vágás mentén zöld színben játszó kristályszerűen csillogó hegedések és apró pöttyök keletkeztek. Amint Sam hozzáért, hogy közelebbről megvizsgálja a szokatlan sebhelyet, a vágás felizzott és ennek nyomán megint kiverte őt a hideg veríték. Fejét az Impala tetejére hajtotta, a hideg fém érintése átmeneti gyógyír volt számára. - Menjünk Dean, induljunk.
- De Sam...
- Azt mondtam, hogy induljunk... most! - közölte ellentmondást nem tűrő hangon Sam, majd ráhúzta a sebre a pulóvert, jelezve, hogy ezzel le kívánja zárni a témát és beült a kocsiba. Dean még gondolkodott egy percet, majd ő is beszállt és folytatták az utat Hudson Valley-be. Hiába próbálta titkolni, Dean látta, hogy Sam-nek gondjai vannak, de nem akarta firtatni a témát. Erősen bízott abban, hogy hamarosan minden megoldódik. Alig tettek meg pár kilométert, Sam-et legyűrte a fáradtság és lázas álomba merült.


Reggeli órák, Hudson Valley

Sam szinte az egész hátralevő utat végigaludta. A nyitott ablakon keresztül beáramló hűs levegő jót tett a lázának, hütőfürdőként tartotta lent azt. Sam még a reggeli továbbindulás előtt magyarázott valamit, hogy Sarah majd tud segíteni neki, mert hogy a családja kapcsolatban van a démonnal és ők ismerik minden trükkjét. Mindenki érdekében Dean nagyon remélte, hogy Sam nem tévedett. Mert ez az elmélet persze csak akkor állta meg a helyét, ha Sam vágása és az amiatt bekövetkezett rosszullét is a Balthazar nevű démon mesterkedésének eredménye volt. Reggel érkeztek meg a városba, ahol még nem volt túl nagy élet. Szinte egyedül haladtak a főút mentén Sarah lakása felé. Sam navigált, Dean vezetett. Bár úgy tűnt, hogy most még ez az egyszerű feladat, mint a térkép olvasás is meghaladja Sam képességeit.
- Hé, öcskös minden OK? - parkolt le a kocsival Dean az út mellett, amikor már vagy 4-szer indultak el totálisan rossz irányba. Sam igyekezett úgy tenni, mint aki nem hallotta a kérdést, de végül be kellett látnia, hogy ez így nem mehet tovább. Összehajtotta a térképet és dühösen a szélvédőnek dobta. Becsukta a szemét, mély levegőket vett, idegesen beletúrt a hajába, majd nekifeszítette fejét az üléstámlának.
- Nem Dean, semmi sem OK. Mióta felébredtem, egyszerűen nem tudok másra koncentrálni ezen az átkozott fejfájáson kívül! Ráadásul ez a... - Dean, aki időközben elhalászta Sam orra elől a térképet, most az ölébe rakta az útikönyvet és megragadta Sam bal kezét. Felhúzta a pulóvert és ekkor látta meg, hogy a seb úgy izott, mintha tüzes vassal hevítenék.
- A rohadt életbe! - morogta Dean. - Nyugi Sam, megoldjuk. - ezzel elővette a zsebéből a mobilját és egy rövid rábeszélés után a telefonközpontos hölgy újraaktiválta a Sam blueberryjéről korábban letiltott GPS-szolgáltatást. Ez a hirtelen jött megoldás sokat javított addig reménytelen helyzetükön.
- Sam, ideadnád a telefonod? - Sam benyúlt a kabátzsebébe és egy fáradt sóhaj kíséretében, ellenvetés nélkül odaadta bátyjának a mobilt. Tisztában volt vele, hogy ő most a képességei alapján körülbelül egy felmosórongy szintjén van. Fizikai használhatóság szempontjából meg pláne. Dean gyorsan betáplálta a címet, a térkép pedig megmutatta az ő pozíciójukat és a célállomást.
- 5 perc és ott vagyunk. Próbáld meg túlélni öcskös... - Dean rákanyarodott az útra és a megfelelő irányba állította az Impala-t.
Amint megérkeztek, Dean kipattant az autóból, és a következő pillanatban már Sarah-ék házának ajtaján kopogtatott. Sam több okból kifolyólag jóval időigényesebben adta elő ugyanezt, lassan odasétált a lépcsőhöz és leült. Noha már nagyságrendekkel jobban volt, mint korábban, mégis úgy érezte mintha kiszívták volna minden erejét. Pár pillanattal később Sarah nyitott ajtót, kezében egy tündérien aranyos kislánnyal.
- Szia Sarah! Sammy nem is mondta hogy, szóval... - üdvözölte Dean széles mosollyal a lányt. A neve hallatán Sam hátrafordult: - Mi van velem Dean?
- Semmi öcskös, semmi. Csak lazíts.
- Én is örülök, hogy látlak Dean. - Sarah értette a viccet. Volt ideje hozzászokni Dean hétköznapinak cseppet sem nevezhető humorához. - És mi szél hozott benneteket?
- Méghogy szél! Hacsak az lenne... egy orkán, egy forgószél kergetett minket idáig.
- A bácsik úgy repültek, mint Dorothy és Toto az Óz-ból? - Dean és Sarah is elnevette magát a kislány kérdésén.
- Igen, Emily. Azzal a fekete paripával repültek idáig, ami ott áll a ház előtt. - simogatta meg Sarah a kislány arcát.
- Majd megnézhetem egyszer? - érdeklődött a kislány. Dean nem tudta mosoly nélkül megállni és bólintott. Mindeközben Sarah-val szemkontaktus útján lekommunikálták, hogy Emily-t egy kis időre le kéne kötni valamivel.
- Menj kicsim, nézd meg hogy mit ütyködik Shepard bácsi... ha nem figyelünk rá jól, még a végén felgyújtja a házat... - ezzel Sarah letette a kislányt, aki komolyan bólintott, megértve feladatát és eltűnt a ház ajtajában.
- Mi történt Dean? - kérdezte Sarah komoly hangon, miután Emily elment. Dean arcáról is eltűnt a jókedv.
- Balthazar történt. - jött Sam hangja a lépcső felől. - És mivel kiderítettem, hogy a te rokonságod története éveszázadok óta összefügg Balthazar életével, gondoltam talán tudtok segíteni az ügy felgöngyölítésében. Sarah, Dean mellett elsietve odament a lépcsőhöz.
- Sam! Úgy örülök, hogy itt vagy! - Sarah átölelte szerelmét, majd csókkal üdvözölték egymást. - Én is örülök, hogy látlak kicsim. - Ekkor Sarah megérezte, hogy Sam szervezetében aktívan dolgozik a láz.
- Mi van veled Sam? Mi a gond?
- Sarah, Emily-n kívül van még itt a házban valaki, akinek köze van Balthazar úgymond lakat alatt tartásához? - sietett gyorsan a kérdéssel Dean.
- Honnan tudtok ti ennyi mindent rólunk? - a kérdés Sam-nek szólt. - Alapos kutatómunka. - jött a rövid válasz.
- Kérlek válaszolj a kérdésre. Van vagy nincs? Fontos, mondhatni életbevágó az ügy. - sürgette a lányt Dean.
- Shepard nagybácsi. Amint bementünk a házba, szólok neki. Gyere Sam, induljunk. - Sarah és Dean egyszerre ugrott, hogy felsegítse Sam-et a lépcsőről, de ez még ment neki egyedül is.
A házba érve a nappali felé vették az irányt, ahol Sam és Dean leült a kanapéra, Sarah pedig elment megkeresni Shepard bácsit. Sarah helyett azonban hamarosan Emily jelent meg a nappaliban, még mindig élénk érdeklődést mutatva a két messziről jött ismeretlen iránt. Lassan odasétált hozzájuk és helyet foglalt a velük szemben levő fotelban. Hosszú másodpercekig csak szótlanul nézték egymást, végül a kislány törte meg a csendet.
- Hogy hívnak titeket?
- Sam és Dean. Winchester. - felelte egyszerre a két srác. - És téged? - vette fel a beszélgetés fonalát Sam.
- Emily Rowans.
- Nagyon szép neved van. Biztos anyukád után kaptad. - próbálkozott Dean is bekapcsolódni a beszélgetésbe. Emily lelkesen bólogatott. Sam elég furcsán, szavakkal megmagyarázhatatlan arckifejezéssel bámult rá. A gyerekszerető-szocializált arcát mutató Dean, ez új volt neki a forrófejű-őrült-profi démongyilkos üzemmód után.
- Honnan jöttetek? - folytatta az érdeklődést Emily.
- Kansas-ből. Lawrence-ből. - válaszolt röviden Sam.
- Hűűűű ez nagyon érdekes... onnan jöttetek ahol... - a kislány hamar összebarátkozott a két fiúval.
- Bizony.
- És tényleg tudtok repülni? - Sam és Dean egymásra nézett. Mit lehet válaszolni egy ilyen kérdésre? Sarah és Shepard nagybácsi felbukkanása mentette meg őket a szégyenbenmaradástól.
- Sam és Dean bácsi Kansas-ből jöttek... tudod Sarah néni... - Sarah odalépett a kislányhoz és leguggolt elé.
- Örülök, hogy ilyen jót beszélgettetek... most Dean bácsi nagyon szeretné megmutatni neked azt a fekete paripát... - itt Dean majdnem félrnyelte a cukrot, amit az imént halászott ki a kabátzsebéből. Nem tudni, hogy mi fájt neki jobban: a "bácsi" vagy az hogy átmenetileg "babysitter" minősítést kapott. - ...és te olyan szépen mosolyogtál rá, biztos nem mond nemet...
Emily teljesen fellelkesült. Dean gyors pillantásokat váltott: először Sarah-val, utána pedig Sam-el. Öccse kárörvendő mosolya mindent elárult arról, hogy mit gondol Sam az adott szituációról. Legszívesebben jól leszúrta volna őket, de fenn kellett tartani az álcát, mert sürgős segítségre volt szükségük, ezért nem volt mit tenni. Lassan felemelkedett a kanapéról.
- Ügyes legyél Dean bács... - suttogta Sam, de Dean alig észrevehetően belerúgott a sípcsontjába, aminek köszönhetően benneakadt a szó. Dean odasétált Sarah-hoz és Emilyhez, kinyújtotta a kezét a kislány felé. Ő lelkesen kapaszkodott bele, majd pár pillanattal később eltűntek a nappali ajtajában és csak a bejárati ajtó csapódását lehetett hallani. Sarah, Shepard és Sam hármasban maradtak. Sarah leült Dean megüresedett helyére Sam mellett.
- Sam Winchester. - fogott kezett a középkorú, barátságos, alapvetően magas, őszes-barna hajú, szelíd vonásokkal rendelkező férfival.
- Evan Shepard. - üdvözölte udvarisan Sam-et.
- Sarah elmondta, hogy mi történt. Beavatnál a részletekbe? - ült le Evan szemben a 2 fiatallal.
Sam töviről-hegyére elmondott mindent: kezdve a pihenés alatt történt incidenstől, a rosszulléten és az izzó sebhelyen át, annak kiderítéséig, hogy Shepard-ék milyen kapcsolatban vannak Balthazar-al és hogy minden valószínűséggel ő akart a 2 Winchester-el végezni. Azon okból, hogy miután tervei szerint végzett Evan-el és Emily-vel, börtönének két utolsó őrzőjével, akadály nélkül végrehajtsa viráguralmi terveit. Amibe Sam és Dean nyilvánvalóan beleszólt volna, hisz előbb vagy utóbb rájöttek volna Balthazar terveire és Sarah kapcsolataira Shepardékkel.
- Igazán alaposak vagytok és előrelátóak. Dícséretes. - törte meg a Sam mondanivalója vége után beálló csöndet Shepard.
- Tud segíteni? - nézett reménykedve a férfire Sam. Amint azonban Shepard válaszra nyitotta volna a száját, Sam a karjához kapott és fájdalmasan felkiáltott. Sarah ijedten ugrott egyet a kanapén. Evan kérdés nélkül felállt a helyéről és gyorsan megkerülve az asztalt odalépett Sam-hez.
- Mutasd! - ezzel elkapta Sam karját és feltűrte a pulóvert, ami egészen eddig takarta a majd 10 cm-es, szabálytalan alakú vágást. A seb körül kivörösödött Sam bőre és maga a seb pedig erősen izzott. Sarah rémülten meredt a vágásra és Sam-re felváltva.
- Ne aggódj, minden rendben lesz! - Evan ezt Sarah-nak címezte, de Sam is megnyugtatásként fogadta a szavakat. Ezzel a férfi benyúlt az inge zsebébe, kikapott egy gyanús eredetű löttyöt tartalmazó fiolát valamint egy talizmánt és a pillanat törtrésze alatt cselekedett. A talizmánt rányomta pontosan a seb közepére, az üvegcsét pedig Sam kezébe nyomta, akinek elég komoly fájdalmat okozott a rögtönzött és kellőképpen váratlan rituálé.
- Idd meg, most! Az egészet. - Sam habozott egy pillanatig, kérdő pillantást vetett Sarah-ra, majd Shepard-re.
- Bízz bennem. - bármi is okozta, de Sam érezte, tudta, hogy megbízhat ebben a férfiben, ezért nem várt tovább és egy húzásra az utolsó cseppig kiitta az üvegcsét. Sarah átkarolta a vállát, így támogatást nyújtva neki. Evan a talizmánt még mindig a sebnek szorította.
- Most egy darabig az elején rossz lesz, nagyon rossz...de meglásd, mire magadhoz térsz, kutyabajod se lesz. - mosolyogott bátorítóan a férfi.
- Csak most szól? Mégis mikor szándékozta ezt elmondani? - lepődött meg Sam a kijelentésen.
- Azért fordultál hozzám, hogy gyógyítsalak ki Balthazar átkából...én csak megteszem, amire kértél...te is démovadász vagy, nagyon jól tudod, hogy vannak bizonyos kockázatok és következmények, amit vállalni kell az ilyen rituáléknál...be kell kalkulálnod, ez sajnos elkerülhetetlen..nincs igazam? - Sam várt egy pillanatot, majd helyeslően bólintott.
- Bízz benne, tudja mit csinál. - simogatta meg Sam arcát Sarah és próbált egy bátorító mosollyal erőt adni neki. Belül azonban ő is félt, aggódott Sam-ért, hiába bízott meg a végletekig Shepard nagybácsiban. A férfi mormolni kezdett egy varázsigét. Amennyit Sam értett belőle sötét erőkről, kénköves pokolról és a szenvedő emberi lélek fájdalmáról volt szó benne. Nem túl biztató.
- De...
- Kezdődik. - vágott bele Sam szavába Evan. Alig hagyta el az utolsó hang a férfi ajkát, Sam összerázkódott és hirtelen az egekbe ugrott a láza. Reszketni kezdett Sarah karjában, a sebe pokolian fájt, feje szét akart robbani, de a lány közelsége erőt adott neki.
- Tarts ki, Sam, mindjárt vége. - bátorította őt Evan, majd folytatta a kántálást. Ekkor Sam gyomrából kiindulva fokozatosan, az egész testében, szétáramló, kellemes érzés lett úrrá, megszűnt a reszketés, a fájdalom, a láz...és szép lassan a hangok, zajok, színek, formák...végül pedig az egész külvilág. Sam teste ernyedten dőlt Sarah karjába, miután Evan befejezte a kántálást és elemelve az amulettet, elengedte a karját. A seb máris sokkal jobban nézett ki, mint korábban és látszott, hogy fokozatosan gyógyulni kezdett. Eltűnt a zöld izzás, a bőrpír, csak Sam sápadtsága volt az egyetlen aggasztónak mondható tényező. De azt be lehetett tudni a szer hatásának. Sarah gyengéden megcirógatta az eszméletlen Sam arcát, majd aggódva a nagybácsira nézett.
- Délutánra már kutyabaja se lesz, jobban fogja magát érezni mint újkorában. Balthazar átkának vége. - ezzel Evan elrakta a medált és odalépett Sarah-hoz. A lány mosolyogva bólintott, tudta, hogy kedvese jó kezekben van.
- Gyere, vigyük be a vendégszobába és fektessük le. Ott nyugodtan gyógyulhat. - azonban amint Sarah felállt volna, hogy Sam egyik karját átvegye a vállán, váratlanul egy másik kéz jelent meg a látóterében, ami nem Shepardé volt. Sarah felnézett.
- Dean? - felbukkanása csak azért volt meglepő, mert nem hallották őt bejönni az ajtón vagy közeledni a lépteit a parkettán. Dean gyorsan végigmérte öccsét és mikor megállapította, hogy az állapota javulásnak indult, megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Hol hagytad Emily-t? - kérdezte aggódva Sarah. Sam után már csak őt féltette jobban.
- Befejeztük a kocsinézegetést és amíg ti diskuráltatok, addig gyorsan felvittem a szobájába...most ott játszik, babázik... - nyugtatta meg Sarah-t Dean, aki megdöbbenve nézett rá.
- Mi a baj Sarah?
- Semmi, csak tudod ez új és meglepő számomra...
- Mi? Hogy tudok bánni egy gyerekkel? És hogy a gyerek ezt minden gond nélkül megússza?- Sarah mosolyogva bólintott. Dean ál-sértődősre vette a figurát. - Igazán kedves vagy, mondhatom. Mint Sam. Csak azért mert én nem görnyedek naphosszat könyvek fölött, járok irodalmi estekre és semmi ehhez hasonló marhaságra nem fecsérlem az időmet, még nem azt jelenti, hogy egy szocializálatlan idióta volnék, aki még egy gyerekkel se tud bánni...már Sam-nek is mondtam vagy ezerszer... de hát, nemhiába vagytok ti ketten egy pár és nem mi ketten... - a lány elnevette magát.
- Felmegyek, megnézem Emily-t, nemsokára jövök vissza. - ezzel Sarah vetett még egy utolsó pillantást Sam-re, majd elindult az emeletre.
- Köszönöm. Hálás vagyok magának. - fordult Dean Evan-hez, aki mosolyogva bólintott. - A lehető legjobb helyre jöttek.
- Tudom. És mégegyszer köszönöm. Megmentette a legfontosabb embert az életemben. Most rajtunk a sor, hogy segítsünk... viszonozzuk a szívességet.
- Most már minden rendben lesz. Jöjjön, vigyük be a srácot a szobába, hadd pihenje ki magát. Délutánra teljesen helyre jön.
Dean és Evan összeszedték Sam-et a kanapéról és bevitték a vendégszobába, ahol délután 3 óra környékéig úgy aludt mint a bunda, nyugodtan, rémálmok és egyéb hasonló borzalmak nélkül. Ezalatt Dean az apjával konzultálva megszervezte Emily és Evan biztonságbahelyezését, Evan segítségével és John-nal egyeztetve pedig Balthazar végleges kiiktatását is. Mire Sam kipihenten, gyógyultan, makkegészségesen felébredt, minden készenállt a terv kivitelezéséhez, Emily és Evan már biztonságban voltak egy garantáltan démonmentes és védett helyen. A hátralevő pár órában, átmenetileg elfelejtve a világvége-közeli helyzetet, Dean "áldásával", Sam és Sarah elmentek vacsorázni, oda ahol megismerkedtek pár hónappal korábban, ezzel felidézve első találkozásukat. Ennyi járt nekik a megérkezésük és az utána következő órák nem túl szívderítő események sora után. Ekkor még egyikőjük sem törődött avval, hogy ezzel a munkával kapcsolatban milyen problémák, veszélyek merülhetnek fel, egyszerűen élvezték egymás társaságát, Sarah örült, hogy Sam ott ül vele szemben épen-egészségesen, Sam pedig örült, hogy gyönyörű barátnője ott van neki és vannak egymásnak. A kettesben töltött pár óra hamar elszaladt, és alig szabadult meg Sam az elegáns öltözéktől, Dean már indulót fújt, mondván mihamarabb túl kell esni a démonügyön...ő viszont már nem felejtett el számolni az esetleges következményekkel sem, és ezt sikerült pont Sarah előtt ecsetelnie...ezek után ez a vadászat senkinek sem ígérkezett könnyűnek, hétköznapi fealdatnak meg pláne nem...


A történetek nem publikálhatók máshol a szerzők/fordítók előzetes engedélye nélkül!
A Hegylakó és a sorozat karakterei a Rysher tulajdonában vannak, mi csak kölcsönvettük őket.
Ezek a történetek nem pénzszerzési célból készültek, csupán a kedves Olvasó szórakoztatására.

Powered by PHPFusion YOSK by PHP-Fusionmods.be v6.01.18 © 2005-201769689 látogató