Hegylakó: történetek
Kezdőlap Fórum Keresés Kapcsolat Linkek GYIK 2017. 26 July 16:49:24
Megszállottság (X-akták) - 1.rész

"I'm not afraid of anything in this world
There's nothing you can throw at me that I haven't already heard"
U2: Stuck in a moment...


St. Petersburg, Florida
Törvényszéki Kórbonctani Intézet
1997. május 12., hétfő, 15:03


Dana Scully az előtte heverő emberi maradványokra pillantott, majd bekapcsolta a boncasztal felett elhelyezett diktafont és beszélni kezdett.
- Ügyszám: GD620925. A DNS vizsgálat szerint az áldozat, Mary Winer, 32 éves fehér nő. Az áldozat olyan mértékű égési sérüléseket szenvedett, hogy csupán az alsó végtagok és a koponya maradtak épségben annyira, hogy azokon a vizsgálatokat elvégezhessem. Az agy, a koponya hátsó részének fele és az arc is elhamvadt. Bár a bőrszövet a hő hatására részlegesen roncsolódott, a maradványokon külső égésnyom szemmel nem látható, illetve nem olyan fokú, mint a test többi részét ért hőhatás alapján arra számítani lehetne. - a jobboldalán álló szürke fémasztalról egy szikét vett a kezébe. - Mintát veszek a...
Hirtelen megcsörrent a mobiltelefonja. Letette a szikét, előhúzta a zsebéből a készüléket, és amikor beleszólt, ismerős hangot hallott; tulajdonosa szokásához híven ez alkalommal sem mutatkozott be, hanem egyenesen a tárgyra tért.
- Scully, én vagyok az. Skinner hívott, Fairholmba kell mennem.
- Mi történt, Mulder? És hol vagy most?
- Útban a repülőtérre. Találtak még egyet. Jutottál már valamire? - kérdezte a férfi bizakodó hangon.
- Elkezdtem a vizsgálatot. - felelte Dana. - Úgy gondolom, a heves égésre elfogadható magyarázat lehet phospagen anyagok felhalmozódása az izomszövetben, most éppen erre utaló nyomokat keresek...
- Ezt kifejtenéd bővebben is? - szólt közbe Mulder, miközben egyik kezével a telefonját tartotta, a másikkal a kocsit kormányozta, és tekintetével a mellette elsuhanó táblákat böngészte, hogy még időben letérhessen az autópályáról a tampai reptér felé vezető útra.
- Egy emberi test szénné égése általában órákig tart, ahhoz pedig, hogy a csontok megolvadjanak, legalább 1600 fokos hőmérséklet kell. Ez az anyag a nitroglicerinhez hasonló hőelnyelő vegyület. - magyarázta Scully. - Néhány mozgáshiányos emberben olyan mértékben felhalmozódhat, hogy testük robbanóképessé válhat. Bizonyos körülmények között úgy éghetnek el... mint a nedves lőpor.
Mulder tiltakozva megrázta a fejét.
- De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy mitől gyulladtak meg... - mondta. Észrevette azt a kijáratot, ahol a térképe szerint le kellett térnie. -... Ráadásul csak az áldozatok húsa és csontja égett meg, a környezetük érintetlen maradt, mintha belülről égtek volna halálra. Ha ez valódi tűz lett volna, semmi sem maradt volna épen a lakásukban.
- Mulder - vágott a szavába Scully mielőtt a férfi folytathatta volna. -, véleményem szerint ezek az esetek csupán a sejtekben lezajló biokémiai folyamatok eredményei.
- Ha elszigetelt jelenségről lenne szó, talán egyetértenék veled, de 1960-ban Kentuckyban, Pikeville közelében öt elszenesedett holttestet találtak egy autóban. - ellenkezett Mulder. Megpillantotta a reptér parkolóját.
- Egy majdnem negyven évvel ezelőtt történt eset nem magyarázat... - tiltakozott Scully, aki már akkor sejtette, hogy valami hasonlót fog hallani, amikor felvetette saját tényszerű, tudományos alapokon nyugvó elméletét. Társa azonban nem vett tudomást róla, zavartalanul beszél tovább.
- Scully, az áldozatok úgy ültek ott, mintha épp csak beszálltak volna a kocsiba. A hőség olyan nagy volt, hogy azt hinné az ember, legalább megpróbáltak menekülni. De még csak kísérletet sem tettek rá, hogy elhagyják az autót. - Mulder bekanyarodott a parkolóba, keresett egy szabad helyet, és leállította a motort. - Normális körülmények között az emberi test csak nagyon nehezen kap lángra, különösen a még élő test, és a tűzhalált halt emberek is csak részleges vagy felszíni sérüléseket szenvednek. - tette hozzá.
- Ezzel én is tisztában vagyok, Mulder. Időre van szükségem, hogy rájöjjek, és megtaláljam hozzá a kulcsot, de nyilvánvalóan van rá valamilyen ésszerű magyarázat.
- Igen, én meg David Copperfield vagyok. - felelte Mulder cinikus hangon. Annak ellenére, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal már több mint öt éve dolgoztak együtt, ritkán fordult elő, hogy egy ügyről megegyezett volna a véleménye a társa álláspontjával (vagy éppen fordítva), és nagyon úgy tűnt, hogy ez a mostani sem a kivételeket fogja erősíteni. - Most mennem kell. Később jelentkezem.


Los Angeles, Kalifornia
St. James magánklinika
ugyanebben az időben


A fiatal asszisztens egy gumikötelet csavart a páciens karjára, nem sokkal a könyöke fölött, és így szólt:
- Szorítsa ökölbe a kezét, legyen szíves. - kérte. - Egy apró szúrást fog érezni, majd enyhe melegséget. - beledöfte a tűt a 31-es páciens vénájába, és befecskendezte a tartalmát. - Ennyi az egész, már készen is vagyunk. - mondta megnyugtatóan, és továbblépett a következő ágyhoz.


3 nappal korábban
Waterville, Maine
11:21, délelőtt


Fox Mulder leállította a motort, majd zsebre vágta a slusszkulcsot. A hirtelen beállt csendet csupán az esőcseppek monoton kopogása törte meg a kocsi tetején. A férfi kedvetlenül nézett körül a kihalt utcában. A nyomasztó időjárás őt is lehangolta, és ezen valahogy most még a rá váró ügy sem tudott változtatni. Más körülmények között örömmel fogadta volna, ha Skinner bármilyen paranormális jelenséggel kísért esetben rábízza a nyomozást, ám ezúttal csak a hosszú repülőúttal járó fáradtságot és kimerültséget érezte. Viszont ezt leszámítva, az út legalább eseménytelenül telt, és az átszállás után sem akadt társasága, így nem kellett semmitmondó beszélgetéssel, udvarias frázisokkal töltenie az utazást.
"Talán öregszem..." futott át rajta a gondolat. "Vagy csak Scully hiányzik." fűzte hozzá magában, és erre már kissé elmosolyodott, végül egy sóhajtással felhajtotta fekete ballonkabátja gallérját, és kiszállt a kocsijából. A környéken senkit nem látott, csupán három autó parkolt a járda szélén, néhány lépésnyire tőle. A zuhogó eső hatalmas tócsákban gyűlt össze a mélyedésekben, és annak ellenére, hogy csak pár métert kellett megtennie az út túloldalán álló négyemeletes ház kapualjáig, a feltámadó hideg szél újra és újra az arcába csapta a hűvös esőcseppeket, és amikor lehajtotta a fejét, hogy elkerülje őket, a tarkójánál furakodtak be a kabátja alá.
A kinti barátságtalan szürkületet félhomály váltotta föl, ahogy belépett a komor, rideg lépcsőházba. Amennyire tudta, lerázta a kabátjáról a vizet, futólag végigtörölte az arcát, azután felsietett a másodikra, és megtorpant egy lepattogzott festékű ajtó előtt. Ellenőrizte a számot, majd miután meggyőződött róla, hogy jó helyen jár, kopogtatott. Odabentről lépteket hallott, és kitárult előtte az ajtó. Egy fiatal, kisportolt testalkatú, rövid fekete hajú, barnaszemű egyenruhás alakot pillantott meg, aki szemmel láthatóan nagyon szeretett volna már valahol máshol lenni... vagy legalábbis nem ebben a lakásban.
- Schiff hadnagy? / Mulder a zsebébe nyúlt, előkapta a jelvényét, és megvillantotta a fickó előtt. - Mulder különleges ügynök, FBI.
Kezet fogtak. Schiffnek határozott, erőteljes kézfogása volt, és, hogy ilyen fiatal kora ellenére máris hadnagyi rangig vitte, arra engedett következtetni, hogy vagy nagyon éles eszű, vagy nagyon jó kapcsolatai vannak felsőbb körökben. Esetleg mindkettő.
- Örülök, hogy itt van, Mulder ügynök, de korábbra vártam, a nyombiztosítók már végeztek. Mi történt?
- Az eredeti csatlakozást törölték a vihar miatt, és másik géppel kellett jönnöm. - hangzott a szűkszavú magyarázat. - Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam.
Schiff nem szólt semmit, csak biccentett egyet, és félreállt az útból.
Ahogy Mulder átlépte a küszöböt, és az ajtó halkan bezáródott mögötte, megállt a bejárat mellett, és kíváncsian körbenézett. Igyekezett minél alaposabban megfigyelni minden apró részletet, hiszen nem tudhatta, hogy később melyiknek lehet még jelentősége.
Egy egyszerűen berendezett nappalit pillantott meg, melyből három ajtó nyílt a lakás többi részébe. Mindössze két szekrény, könyvespolcok, egy asztal, egy öreg tévé és előtte egy fotel alkották a szerény berendezést. A mindennapi élet kellékei sorakoztak előtte: egy könyv, benne könyvjelzővel, ruhák, egy kávéscsésze az asztalon...
- Én... - kezdett bele a hadnagy, majd egy pillanatra zavartan elhallgatott, ahogy a szavakat keresgélte. -... nekem fogalmam sincs, mi történhetett itt, életemben nem találkoztam még hasonló esettel.
Schiff a tévé előtt álló fotel felé intett, mely első pillantásra üresnek tűnt. Mulder összevonta a szemöldökét, és előrelépett, hogy megkerülje a fotelt. Lenézett. Jóllehet, hozzá volt szokva a holttestekhez, és más gyomorkavaró látványokhoz, és Skinner is tájékoztatta az ügyről, most egy pillanatra mégis úgy érezte, mintha hirtelen elfogyott volna a levegő a szobában. Ugyanis a fotelben egy kisebb kupac hamut, a szőnyegen pedig egy tökéletes épségben maradt lábszárat látott maga előtt, rajta barna félcipővel, és zoknival.
A kárpitozott karosszék támláján kirajzolódó emberi kontúr feketéllett. A közvetlenül mellette álló lámpa vezetéke és a műanyag kapcsoló elolvadt ugyan, de csodával határos módon sem a kárpit, sem a szőnyeg, sem a körülbelül harminc centiméterre lévő papírok nem gyulladtak meg.
Mulder egy mély lélegzetet vett, elszakította a tekintetét a foteltől, és Schiff felé fordult.
- Ki az áldozat?
A férfi előhúzott a zsebéből egy jegyzettömböt, és gyorsan belepillantott.
- Feltételezésünk szerint Ben Foster. Ötvenhárom éves, fehér férfi. A lakás tulajdonosa.
- Egyedül élt itt? - kérdezte Mulder, miközben gumikesztyűt húzott a kezére és leguggolt a fotel mellé. A látvány minden egyes múló másodperccel egyre megszokottabbá vált, és egyre inkább képes volt külső szemlélőként tekinteni az előtte heverő emberi maradványokra, anélkül, hogy az érzelmei a felszínre bukkantak volna.
- Igen, már vagy öt éve. - felelte Schiff, miközben igyekezett másfelé nézni.
- Vannak rokonai? - kérdezte Mulder, és megérintette a lábszárat. Tekintete elidőzött a feketére perzselt, elszenesedett felületen, ott, ahol az égés abbamaradt. Maga elé képzelte, ahogy a tűz felemészti az áldozat testét, anélkül, hogy a szobában bármi más lángra kapott volna, majd a lábnál valamilyen ismeretlen oknál fogva megáll. Schiff hangja zökkentette ki a gondolataiból.
- Csak egy fia. - felelte a hadnagy, a jegyzeteit lapozgatva. - A nyugati parton él, de tudomásom szerint, nemigen tartották egymással a kapcsolatot... - habozva fűzte hozzá. - Ön szerint mi égethet halálra egy embert egy bezárt lakásban?
- Azért vagyok itt, hogy ezt kiderítsem. - felelte Mulder, és fáradtan megdörzsölte a halántékát. - Az áldozat dohányzott?
- Nem. - rázta meg a fejét Schiff. - Nem találtunk cigarettát a lakásban. Ahogyan gyufát sem.
- Ki látta utoljára élve?
- Két nappal ezelőtt délután az egyik szomszéd.
- Volt azóta áramkimaradás, vagy valamilyen elektromos zavar a környéken? - kérdezősködött tovább Mulder.
- Nem. Sőt, különös módon még a tévéje is működött, amikor megtalálták, a hálózat pedig teljesen sértetlennek és épnek tűnik, zárlatnak vagy égésnyomnak semmi jele.
- Ki talált rá?
- A bejárónője, Catherine Andrews... Gondoltam, szeretne vele személyesen is beszélni, ezért felírtam magának a címét. Oakwood Street 28. Tessék. - nyújtott át Schiff egy darab papírt Muldernak, aki felállt, levette a gumikesztyűket, majd a zsebébe csúsztatta az asszony címét tartalmazó papírt. - Van még valamilyen kérése? - érdeklődött készségesen.
- Szeretnék beszélni a szomszédokkal is.
Schiff megrázta a fejét.
- Nem hiszem, hogy sokra menne velük. Személyesen kérdeztem ki őket, de azt állították, hogy nem láttak, nem hallottak semmit.
- Vagyis Mr. Foster szépen csendben hamuvá égett, és még csak nem is kiáltott segítségért... - mondta halkan Mulder, inkább csak saját magának, mint a hadnagynak, de Schiff meghallotta, és a szavai hallatán megborzongott.
Odakint az eső, ha lehet, még jobban rázendített.


május 12., hétfő, 15:25
egy New Yorki irodaházban


A félhomályos irodahelység egyik sarkában felizzott egy cigarettavég, és a levegőben gomolygó sűrű füstfelhőhöz újabb füstkarikák csatlakoztak.
- Mulder ügynök ismét olyasmibe ütötte az orrát, amibe nem kellene. Ha tovább nyomoz, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Állítsa le. Magára bízom, hogyan teszi, szabad kezet kap.


A történetek nem publikálhatók máshol a szerzők/fordítók előzetes engedélye nélkül!
A Hegylakó és a sorozat karakterei a Rysher tulajdonában vannak, mi csak kölcsönvettük őket.
Ezek a történetek nem pénzszerzési célból készültek, csupán a kedves Olvasó szórakoztatására.

Powered by PHPFusion YOSK by PHP-Fusionmods.be v6.01.18 © 2005-201769718 látogató