Hegylakó: történetek
Kezdőlap Fórum Keresés Kapcsolat Linkek GYIK 2017. 21 July 18:41:05
Egy asszony szerelméért/For The Love Of A Woman - 1. rész

2004. szeptember 17.

Richie Ryan lehúzódott az út szélére és leállította motorbiciklijét. Már majdnem huszonnégy órája megállás nélkül úton volt, hogy Seacouverbe jusson - egy olyan helyre, ahová megesküdött, hogy sohasem tér vissza.
Ahogy levette a sisakját, Richie mélyet lélegzett a fagyos reggeli levegőből. Szeptember volt, de a vadvirágok még mindig tömegével virágoztak az út szélén. Tudta, hogy a hőmérséklet később felmelegszik, de a levegő most határozottan csípős volt.
Nem hitt a fülének, mikor Dan, az egyik munkatársa két nappal ezelőtt egy blues klubról mesélt neki, ahova szabadsága alatt nézett be Seacouverben. Dan ezután közölte a hírt, mely darabokra szaggatta Richie világát. Elmondta, hogy a tulajdonos, Joe Dawson összeesett a klubban és a mentők vitték el.
Az elmúlt hét év során, Richie nagy fáradságok árán elkerülte, hogy a Figyelők Szervezete rátaláljon, és mikor azt hitte egy Figyelő a nyomában van, mindig megváltoztatta az adatait és a lakhelyét. Nem akarta megszakítani a kapcsolatot Joe-val, így rendszeresen írt, a leveleket pedig kamionsofőrök adták neki postára olyan távoli városokból, melyekből nem bukkanhattak a nyomára. De, ahogy telt az idő, abbahagyta a levélírást. Nem tűnt ésszerű dolognak, hiszen amúgy sem kapott volna rájuk választ.
Richie végigaggódott egy álmatlan éjszakát Joe-ért. Megpróbálta felhívni a bárban, majd a kórházban, de egyik helyen sem adtak felvilágosítást. Másnap reggel gyorsan felhívta a főnökét és szabadságot vett ki. Senki mást nem kellett értesítenie - az élete mostanában ugyanolyan üres volt, ahogy gyakran legbelül érzett. Aggódva és bűntudattól hajtva, Richie leszállt a motorjáról és körbenézett.
Seacouver itt feküdt előtte, egy város tele emlékekkel - jóval, és rosszal egyaránt. Az élete annyiszor megváltozott ebben a városban. Ott volt MacLeod, és Tessa, akik megmutatták neki, hogy több dolog van az életben, mint amit a különböző árvaházakban, ahol felnőtt megtanult. Aztán egyetlen éjszaka alatt, az élete újból megváltozott, ahogy Tessa és az ő halandó élete egy rabló keze által véget ért. Felébredt a rémálomból, és ismét elkezdte élni az életét, immár halhatatlanként, de Tessának ez nem adatott meg.
Kapcsolata MacLeoddal folytatódott, annak ellenére, hogy a férfi elküldte őt, miután levette Mako fejét. Együtt jöttek vissza Párizsba, amikor Richie egy Hyde nevű halhatatlan elől menekült. Egy ideig jó volt, és barátsága MacLeoddal az idő múlásával egyre mélyült. De darabokra tört, mikor Richie ott térdelt a dódzsó padlóján MacLeod kardjával a nyakán.
Richie utazgatni kezdett, bárkivel megküzdött, aki az útjába került - végül is csak egy maradhat. Tanára keze alatt alaposan megtanulta a leckét.
Végül visszatért Seacouverbe. Egy ideig úgy tűnt, barátsága MacLeoddal meghalt azon az éjjelen a dódzsóban. De nem ez történt. A barátság kicsiny parazsa még izzott, és lassan ismét lánggá alakult. Nem ugyanolyan volt, mint előtte, mégis, valahogy még jobb lett. Richie azt hitte, túlélte a legrosszabbat, amit Duncan MacLeod tehet vele.
Mekkorát tévedett. Milyen bolond volt. Milyen hülye. Milyen naiv.
És most visszatért. Lélekben felkészült rá, bármi várja is őt, felvette a sisakját és elindult a város felé.



Órákkal később, Richie az utca túloldalán, egy kis parkban ült egy padon, a kórházzal szemben. Innen a bejárati ajtót és a parkoló nagy részét is láthatta. Azt is látta, ahol a fekete T-bird parkolt. Elképesztőnek találta, hogy az az öreg ócskavas ennyi év után is még mindig működik. Richie megkockáztatta, bement a kórházba és a pultnál megtudta Joe szobájának számát. Semmi mást nem voltak hajlandók elárulni. Visszament és megkereste a padot, ahonnan láthatta, amikor MacLeod elmegy, de a Hegylakó nem érezhette meg a jelenlétét.
Még nem állt rá készen, hogy szembenézzen MacLeoddal - még hét év elteltével sem. Azok után, hogy... Richie elhessegette a gondolatot. Megpróbálta meggyőzni magát, hogy lehet, hogy Joe haldoklik, és ez az utolsó esélye, hogy beszéljen a Figyelővel, de nem tudta rászánni magát, hogy bemenjen a kórházba.
Richie ismét a bejárati ajtóra fordította a figyelmét, amikor az kinyílt. Felismerte a halhatatlant, aki kilépett, de az nem MacLeod volt. Felállt, és követte a parkolóba. Közelebb érve, Richie megérezte a jelenlétét, és ahogy az megállt és óvatosan körülnézett, tudta, hogy a másik férfi is érzi őt. Amint meglátta Richie-t a férfi megállt és megvárta, amíg a fiatal halhatatlan odasétál hozzá.
- Hello, Ryan.
- Methos. - bólintott Richie. - Hogy van Joe?
- Miért akarod tudni? - kérdezte Methos gúnyosan.
- Joe a barátom! - tiltakozott Richie.
- Nos, elég furcsán mutatod ki. Évekre eltűntél a szeme elől. Joe és MacLeod csak annyit tudott rólad, hogy bárki megölhetett. Mindketten megjárták a poklot miattad.
- Mi mást tehettem volna? Nem maradhattam azok után, hogy.... - Richie hangja elhalt.
- Mi után? - nézett Methos zavartan.
Nem érdekes. Mondd, hogy van Joe. Kérlek. - könyörgött Richie.
- Szívrohama volt. Veszélyes volt, de rendbe fog jönni. Hihetetlen, mi mindenre képes a modern orvostudomány manapság. - felelte Methos. - Remélhetőleg pár napon belül kiengedik. Figyelj, miért nem jössz be velem? Biztos vagyok benne, hogy Joe örülne, ha látna.
Richie hátralépett. - Nem! Nem, amíg MacLeod is ott van. Majd elmegy valamikor. Akkor meglátogatom Joe-t.
- Mi van veletek? Egyik nap még barátok vagytok, a következő dolog, amit megtudok, hogy te eltűntél, MacLeod Joe egész whisky-készletét megitta, és Joe nem beszél róla! Most pedig nem vagy hajlandó meglátogatni egy beteg barátot, mert MacLeod is ugyanabban az épületben van...
- Nem a te rohadt dolgod. - Richie megfordult és el akart sétálni.
Methos megragadta a fiatal halhatatlan karját, és megperdítette. - Az enyém is, ha köze van Joe egészségéhez. Az utolsó dolog, amire szüksége van, hogy ti ketten összevesszetek valamin, ami évekkel ezelőtt történt. Bármi történt is, MacLeod mostanra már megbocsátott neked. - Methos ebben nem kételkedett. Tudta, hogy MacLeod még mindig törődik egykori tanítványával. Most is arra készült, hogy Richie születésnapjának környékén visszavonul egy hétre a szigetére. - Miért nem jössz be, és bizonyosodsz meg róla te magad? Biztos vagyok benne, hogy már túltette magát rajta, bármit is csináltál.
Richie szája egy pillanatig tátva maradt, mielőtt visszavágott. - Ez az, hibáztass csak engem mindenért. Én nem csináltam semmit! MacLeod tettei voltak azok, amik miatt elmentem. És nem hiszem, hogy készen állnék rá, hogy megbocsássak neki. Most nem - talán sohasem. Én csak látni szeretném Joe-t, anélkül, hogy MacLeod ott lenne. Olyan nagy kérés ez?
- Amíg el nem mondod nekem, mi ez az egész, nem segítek. - jelentette ki Methos. - Válassz. Elmondod, vagy most rögtön elmész.
Richie hosszú percig az öreg halhatatlanra meredt. - Tudni akarod? Rendben. MacLeod megölte a feleségemet. - ezzel Richie kirántotta magát a megdöbbent Methos kezei közül és elsétált.
- Az lehetetlen... ő nem tenne ilyet. - tiltakozott Methos magában. - Ahhoz ő túlságosan becsületes.
Ahogy figyelte Richie-t, amint elsétál, Methos megpróbált rájönni, hogy lehet, hogy ekkorát tévedett. Még csak azt sem tudta, hogy Ryan megnősült. Utoljára az ál-Methos eset után látta.
Methos egy ideig eltűnt a Lovas incidens után, de ő és MacLeod rendezték nézeteltérésüket - jobban mondva MacLeod végül elfogadta a tényt, hogy a régi Methos, és a mostani Methos nem ugyanaz az ember. MacLeod Párizsban azt mondta, hiányzik neki Richie és, hogy a fiatal halhatatlan visszament az Államokba. Négy hónap elteltével MacLeod visszatért Seacouverbe. Methos hat héttel később követte, és MacLeodot Joe bárjában találta, amint azzal tölti az idejét, hogy az itallal felejtsen.
Methos tudta, hogy Ryan része volt a problémának, abból az egyszerű tényből következtetve, hogy MacLeod nem beszélt róla. Mikor Methos továbbra is válaszokat akart, MacLeod karddal a kezében ment utána. Mivel részeg volt, nem volt ellenfele az öregebb halhatatlannak, aki gyorsan lefegyverezte. A csupasz penge a nyakán kijózanította a Hegylakót, és meggyőzte róla, hogy az is maradjon.
Methosnak válaszokra volt szüksége, ezért átsétált a padhoz, ahová Ryan letelepedett. - Mondd el, mi történt. - utasította, ahogy leült a fiatal halhatatlan mellé.
- Azt sem tudom, hol kezdjem.
- Hogy hívták?
- Elspeth Windrow. Én csak Elsie-nek szólítottam. - Richie halványan elmosolyodott, ahogy visszaemlékezett a szőke, kék szemű nőre, aki annyira emlékeztette őt Tessára.
- Halhatatlan volt?
- Igen. Huszonkét évesen halt meg először. Éppen úton voltam, amikor találkoztam vele. Lerobbant az autója és megkért, hogy nézzem meg. Kiderült, hogy nem lehet megjavítani, és nem hagyhattam csak úgy ott a semmi közepén, úgyhogy megmondtam neki, hogy elviszem a legközelebbi városig. Nagyon jól éreztük magunkat, és egyszerűen továbbutaztunk...
Richie visszagondolt azokra a hónapokra, melyeket utazással töltött, miután elhagyta Párizst. Az első hónapban egyedül volt, csak városról városra járt, sohasem maradt túl sokáig egy helyen. Azután egy kihalt útszakaszon találkozott Elsie-vel. Meleg volt és a lány sortot viselt, ami szabadon hagyta hosszú lábait. Elég volt egy pillantás a szív alakú arcra, a világoskék szemekbe és mikor a lány rámosolygott, ő menthetetlenül elveszett.
A következő három hónapban együtt utaztak, jól érezték magukat. Elspeth ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse a számlákat, mivel Richie elvitte őt. Keresztülutazták az országot, mielőtt Seacouverbe értek volna. Vettek egy új autót Elsie-nek, találtak egy lakást, bútort, edényeket vásároltak, és mindent, ami kettejük új élethez kellett...
- Szóval, mikor találkozott vele MacLeod? - szakította félbe Methos Richie gondolatait.
- Körülbelül akkor értünk vissza Seacouverbe, amikor ő visszatért Párizsból. Nem volt túl boldog, hogy egy másik halhatatlannal élek. Biztos vagyok benne, hogy Joe leellenőrizte, mert azután belenyugodott. Ez az, amiért annyira megdöbbentem, amikor megölte. Röviddel azután értem a dódzsóhoz. MacLeod éppen betette a testét az autó csomagtartójába. Ő volt az egyetlen halhatatlan a környéken, és még csak azzal sem törődött, hogy letagadja, mi történt.
- Elmondta, miért ölte meg? Talán a nő kihívta.
- Semmiképp sem hívhatta ki. Tudta, milyen jó MacLeod, és hogy neki sohasem lett volna esélye vele szemben. És még, ha ki is hívta volna, MacLeodnak nem kellett volna megölnie őt. Kérdeztem tőle, miért, de nem volt hajlandó válaszolni. - Richie a levegőbe meredt, úgy érezte, újból a múlt rémálmának csapdájában vergődik. Hallotta saját hangját, ahogy kérdezi: "Miért? Miért tetted?"
Methos elbátortalanodott Richie hideg, érzelemmentes elbeszélése hallatán, ahogy elmondta, hogyan talált rá MacLeodra, amint az éppen felesége holttestét próbálta elrejteni. Úgy mesélte el, mintha valaki mással történt volna, vagy a moziban látta volna egy filmben. És a gyűlölet - vagy félelem volt az? - MacLeod iránt olyan mélynek tűnt.
Végigmérte a fiatal halhatatlant. Richie fáradtnak tűnt - valószínűleg hosszú utat tett meg idáig - de volt valami más is. Már csupán fizikailag hasonlított arra a pimasz, lelkes fiatalemberre, akit nyolc évvel ezelőtt megismert. Még arra a halhatatlanra sem hasonlított, akivé azután vált miután a sötét őserő megváltoztatta az életét. Még akkor is kissé naiv, válaszok után kutató fiatalember volt.
A halhatatlan, aki most itt ült előtte olyan embernek tűnt, aki mindentől elvágta magát, amit ismert. Olyan embernek, aki elesett, magányos volt. Félt, hogy bárkihez - halandóhoz vagy halhatatlanhoz - közeledjen, félt, hogy ismét megsérül. Kék szemei élettelennek tűntek, mintha nem lett volna öröm és boldogság az életében.
Methos jól ismerte ezt a tekintetet. Látta már más halhatatlanok arcán is, akik úgy érezték túl sokáig éltek. Néha ugyanez a pillantás nézett vissza rá a tükörből.
Most egyelőre csak a fiú egészségével törődhetett. - Figyelj, Richie - mondta. -, miért nem mész fel a lakásomra? Nincs túl messze. Ehetsz valamit, fürödhetsz és megpróbálhatsz aludni is egy kicsit. Amint tudom, megszervezem, hogy találkozhass Joe-val. - ígérte. - Itt vannak a kulcsaim...
- Én is tudok találni magamnak egy helyet. - Richie arcán makacs kifejezés jelent meg.
Methos végignézett a fiatal halhatatlanon. A ruhája alapján Richie-t nem vetette fel a pénz. Ki tudja, milyen helyen kötne ki végül - feltéve persze, ha egyáltalán kivenne magának egy szobát valahol. - Nézd, Richie, ha az én lakásomon vagy, tudni fogom, hol keresselek. - javasolta Methos ravaszul.
Richie feladta. - Rendben. Azt hiszem, ez jó ötlet...
Methos megadta Richie-nek az útvonalat a lakásához és mielőtt odament volna az autójához, hogy kivegye belőle, amiért eredetileg kijött, nézte, ahogy a fiatal halhatatlan elhajt.



- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte Duncan, amikor Methos belépett Joe szobájába.
- Csak egy kis friss levegőre volt szükségem, ez minden. - füllentett Methos, ahogy átadta a tárgyat, amit magával hozott. - Itt van a könyv, amit ígértem, Joe. Nem tudom, miért nem jutott eszembe korábban, hogy elhozzam.
- Talán a kor... - gúnyolódott Duncan.
Methos szúrós pillantást vetett a másik halhatatlanra, de tartózkodott a megjegyzéstől. Ahogy eddig is tette, amikor belépett a szobába, gyorsan megvizsgálta a szívmonitort, ami Joe mellkasához csatlakozott. A nyugodt ritmus és Joe arcának egészséges színe volt minden, amire szüksége volt, hogy meggyőzze magát róla, hogy Joe jobban van. Körbenézett a világos, napfényes szobában, mely annyira különbözött attól, amiben ő az orvoslást tanulta. A kórházi felszereléstől és az ágytól eltekintve olyan volt, mintha az ember egy kényelmes hotelszobában lett volna.
Mindhárman beszélgettek még egy darabig. Methos egy jó okot se tudott kitalálni, amivel MacLeodot kiküldhette volna a szobából, hogy beszélni tudjon Joe-val. Ezért, amikor MacLeod bejelentette, hogy sétál egyet, hogy kinyújtóztassa a lábait, Methosnak nehezére esett megállni, hogy ne vigyorodjon el.
- Jó ötlet, Mac. - mondta Methos. - Ne siesd el a dolgot. - amikor Methos már nem érezte a másik halhatatlant, Joe felé fordult. - Richie visszatért a városba.
- Richie él? Láttad? - Joe megragadta Methos karját.
- Nyugodj meg, Joe. - mondta Methos, ahogy látta a növekvő aktivitást a monitoron. - Igen, láttam. Hogy lehet az, hogy nem tudtad, hogy életben van? Még mindig a Figyelőknél vagy. Biztosan hallottál volna róla, ha elveszíti a fejét.
- Richie lerázta a Figyelőjét, mielőtt elment a városból. Végignéztem a jelentéseket, ahol ismeretlen halhatatlanról írtak. Általában nehezen lehetett megállapítani, hogy ő volt-e az, vagy sem, még akkor is, ha voltak fényképek. És sokszor megszabadultak a testektől, mielőtt azonosíthattuk volna őket. Mikor nem jött több levél, azt hittem, elveszítette a fejét.
- Levelek? Miféle levelek?
- Körülbelül négyhavonta írt nekem, minden egyes alkalommal különböző helyről adta fel őket. Küldtem Figyelőket a területekre, hátha valaki azonosítani tudja Richie-t egy képről, de mindig üres kézzel jöttek vissza. És egy idő után nem jött több levél. - Joe még mindig emlékezett rá, milyen mohón figyelte a postaládáját minden nap, amikor levelet kapott. Emlékezett az aggodalomra is, mikor a négy hónapból hat lett és nem kapott többet. Ez volt az az idő, mikor feladta a reményt.
- Nos, Ryan határozottan életben van. Mi történt közte és MacLeod között? Richie azt mondta nekem, hogy MacLeod megölte a feleségét. Ez igaz?
- Amennyire én tudom, igen. - felelte Joe szomorúan. - De nem volt senki, aki látta volna a harcot. Csak egy Figyelőt állítottam Richie-re és Elspeth-re. Mikor szétváltak, a Figyelőjük úgy döntött, Richie-t követi. Mac Figyelője egész nap követte őt, de dugóba került. Éppen akkor ért a dódzsóhoz, amikor Richie és a Figyelője. Miután a tűzijátéknak már vége volt.
Methos csalódottan felsóhajtott. - Oké. Beszélj nekem Elspeth-ről.
- Nem sokat tudok. Nem volt túl jó harcos, de túl rossz sem. Szeretett volna találni egy halhatatlant, aki megvédi. Minél gazdagabbat. Szerette a jólétet. Csak nőket hívott ki. Semmi nem volt az aktájában, ami problémát okozott volna. Szép volt, életvidám, szeretett flörtölni, és szerette jól érezni magát. Nem lepett meg, amikor Richie beleszeretett.
- És most mi legyen? - kérdezte Methos.
- Látni akarom Richie-t. Beszélni akarok vele, mielőtt elmegy a városból. - mondta Joe. - Távol kell tartanunk Mac-et az útból. Van ötleted?
Methos és Joe éppen véglegesítették a tervet, hogy Joe egyedül maradhasson egy kis ideig Richie-vel, amikor Methos megérezte egy halhatatlan jelenlétét. Pár pillanattal később MacLeod lépett be a szobába.
A nap hátralévő része csak vánszorgott Joe számára. Csak arra tudott gondolni, hogy újra látja Richie-t, és talán kap néhány választ a kérdéseire, melyek az elmúlt években gyötörték. Végül Methos azt javasolta, vacsorázzanak a Fiorni-nál, MacLeod pedig beleegyezett. Methos elment, hogy lefoglalja az asztalt, de Joe tudta, hogy Richie-t is felhívja. Tíz perccel azután, hogy elmentek, Richie lépett be a szobába.
- Hé, Joe. - köszöntötte Richie egy apró mosollyal. - Rég láttalak.
- Richie! Örülök, hogy itt vagy. - felelte Joe széles mosollyal az arcán, ahogy megpróbálta elrejteni Richie elgyötört kinézete felett érzett döbbenetét. - Gyere ide és ülj le. - intett egy szék felé az ágya mellett.
Richie közelebb lépett, de nem ült le. - Nem voltam benne biztos, hogy ennyi idő elteltével még látni akarsz... - mondta zavartan.
- Miért? - kérdezte Joe. - Még mindig barátok vagyunk, nem?
Richie megvonta a vállát és a padlóra meredt. - Te mondtad.
- Richie, - Joe várt, amíg a másik végül felnézett. - ami engem illett, mi még mindig barátok vagyunk. Ezen semmi sem változtat. Most pedig leülnél végre, kérlek!
Richie egy kurta mosollyal odament a székhez. - Szóval, hogy vagy, Joe? - keze puhatolódzva kinyúlt az ágy felé és Joe egy pillanatra szorosan megragadta.
- Rendbe jövök. De rólad már lemondtam. Annyi év eltelt, és semmit nem hallottam felőled. Aggódtam... és dühös voltam. Miért mentél el így?
Richie lehajtotta a fejét. - Én... én sajnálom, Joe. Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Ha azt akarod, hogy most elmenjek...
- A fenébe, dehogy akarom! Van néhány komoly dolog, amit meg kell beszélnünk. Mesélj, Richie, mit csináltál? Jó éveid voltak? - kérdezte Joe.
Richie hosszú ideig a kezére meredt. - Nem igazán, Joe. Az életem... egy ideig elég bonyolult volt. De mostanra rendbe jöttek a dolgok. Van egy jó állásom egy gyárban, nem túl izgalmas, de jól fizet. És veled mi van?
- Ugyanaz, mint régen. Nyitottam egy másik bárt Portlandban, de legtöbb időmet még most is itt töltöm ezzel. És még mindig a Figyelőkkel vagyok.
Richie arca megkeményedett. - Légy szíves, ne küldj utánam senkit. Boldog vagyok ott, ahol élek.
- Teszek neked egy ajánlatot. Ha elmondod, kikkel küzdöttél meg az elmúlt években, nem állítok rád Figyelőt. Rendben?
- Rendben. Készítek egy listát és elhozom neked. - felelte Richie.
- Nem értem, Richie, miért nem akarsz Figyelőt? Azt hiszed, elmondanám Mac-nek, hol vagy?
- Nem tudom, Joe. Ez tűnik helyesnek.
Richie és Joe egy ideig még a bárról beszélgettek. Richie elmagyarázta, hogyan tudta meg, hogy Joe kórházban van. Azután Joe mesélt Richie-nek néhány halhatatlanról, akiket ismert. Kit O'Brady-nek egy egész istállónyi versenylova volt. Connor Chicagóba költözött. Gregor orvostanhallgatónak tanult. Kenny nem a megfelelő emberrel futott össze és elveszítette a fejét.
- És mi van Amandával? - kérdezte Richie.
- Amanda... nos, Amanda egyszerűen csak.... Amanda. Mi többet mondhatnék? - Joe és Richie egymásra vigyorogtak.- Néha febukkan, és Mac idegeire megy. Nem tudom, hol van most - az ő Figyelője sem képes lépést tartani vele -, de bármikor megérkezhet. Mac azt mondta, hagyott neki üzenetet, hogy kórházban vagyok.
Richie arckifejezése zárkózottá vált MacLeod neve hallatán. Joe nem tehetett róla, de észrevette. Annyira más volt ahhoz az emberhez képest, akit ő ismert. Egy pillanatig majdnem úgy érezte, hogy egy idegennel néz szembe.
Joe gyűlölte, amiért fájdalmat kell okoznia, de szüksége volt néhány válaszra. - Tudom, hogy nehéz, de beszélnünk kell arról, ami akkor történt. Egy héttel... utána idejöttem, hogy találkozzam veled, de te addigra már elmentél a városból.
Richie cinikusan felkacagott, ahogy visszaült a székébe. - Majdnem három hónapig a városban voltam, Joe.
- De én elmentem a lakásodra...
- Kidobtak. A bérleti csekket visszadobták. Lefoglaltak mindent - a bútorokat, az autót, a jegygyűrűmet... Elsie annyi adósságot hagyott rám, hogy majdnem hat évembe telt, mire mindenkit kifizettem. Két vagy három munkám volt egyszerre, meghúztam magam, de megcsináltam. - mondta Richie, büszkeség hallatszott a hangjában.
- Mi? - Joe megdöbbent a hírek hallatán. - Nem értem. Úgy tűnt, a feleségednek mindig elég pénze volt.
- A bankkártyáján lévő pénzt elköltötte, és fedezetlen csekkeket írt. Sohasem gondoltam volna, hogy nem fizette ki azokat a drága hotelszobákat, ahol megszálltunk, vagy az új Mercedest, vagy a bútorokat, amiket vettünk. Végül, mikor aznap este hazamentem rendőrök vártak. Pontosabban Elspeth-et várták. Mikor nem jött haza, a dolgok érdekesen alakultak. Az hiszem, a rendőrök azt hitték, én tettem el láb alól. De holttest nélkül nem tudtak semmit sem rám bizonyítani. És MacLeod gondoskodott róla, hogy sohase találják meg. A zsaruk végül azt hitték, hogy elhagyta a várost, így engem szabadon engedtek.
- Sajnálom, Richie. Nem tudtam. Segítettem volna.
- Semmi baj, Joe. Én rontottam el és nekem is kellett kimásznom belőle. Ideje volt, hogy vállaljam a felelőséget a tetteimért. Nem futhattam minden egyes alkalommal hozzád, vagy MacLeodhoz, mikor bajba keveredtem.
- De nem tarthatod magad felelősnek az ő adósságaiért. Kivéve talán azokért, amiket a házasságotok alatt halmozott fel.
- Kiegyenlítetem a tartozásokat. És azután... - Richie szemei ismét a cipőjére tapadtak.
- Mi történt, Richie?
Richie felsóhajtott. - Az egyik ember, akinek sok pénzzel tartoztunk csődbe ment. Pár nappal később öngyilkos lett. Felesége és két gyereke volt. Olyan... bűnösnek éreztem magam.
- Nem hibáztathatod magad ezért! Más dolog is lehetett még mögötte. Sok ember megy csődbe, és nem lesznek öngyilkosok.
- Talán. De akkor is lelkiismeret-furdalásom volt. A legkevesebb, amit megtehettem, hogy az özvegyének kifizettem az összes pénzt, amivel tartoztam. - az órájára pillantva Richie felállt. - Nézd, jobb, ha elmegyek, mielőtt MacLeod és Methos visszaérnek. Visszajöhetek később és meglátogathatlak?
- Ajánlom is. - fenyegette meg Joe mosolyogva.
- Vigyázz magadra, Joe. - Egy gyors kézfogás után, mely sokkal többet elárult, mint a szavak, Richie kilépett az ajtón.



Methos egyszerűen nem hitte el, hogy ilyen peches. Egy vacsora a Fiorni-nál általában másfél óráig tartott, ha nem tovább. Ma este alig egy óra alatt végeztek. Remélte, hogy Richie már elment a kórházból, de valahogy olyan érzése volt, hogy katasztrófa közeleg.
Mikor MacLeod befordult a kocsival a kórház parkolójába, Methos meglátta Richie-t, amint kilép a kórház bejárati ajtaján. Ahogy a fékre taposott, egyértelmű volt, hogy MacLeod is látta őt. Sajnos, Richie is megérezhette a jelenlétüket, mert elindult a motorjához az ellenkező irányba.
Methos MacLeodra nézett és látta, hogy az már félig kiszállt az autóból. - MacLeod, várj! - tette Methos az egyik kezét MacLeod karjára.
Duncan hitetlenkedő szemekkel fordult Methos felé. - Te tudtad, igaz? És nem akartad elmondani nekem!
- Mi tettél volna, ha elmondom? Richie nem akart látni téged és én nem hibáztatom őt ezért. Hacsak nem mondasz nekem egy okot, amiért megváltoztathatnám a véleményemet. Például, hogy mi történt hét évvel ezelőtt?
- Kifelé! - mordult fel Duncan.
- Mi?
- Kifelé a kocsimból. Most!
Methos kiszállt és tehetetlenül figyelte, ahogy MacLeod kihajt a parkolóból. - A francba. - mondta halkan, ahogy elindult befelé a korházba.
Methos egy órával később sem jutott közelebb az igazsághoz. A pénz egy olyan nyom volt, amin már érdemes volt elindulni. Elspeth talán hasznot akart húzni MacLeod halálából és azt gondolta megéri a kockázatot, de Methos egyelőre el nem tudta képzelni hogyan.



Duncan a sötétben ült, az otthonában. Az egyetlen fényforrás, ami megtörte a sötétséget, néhány gyertya volt. Ránézett a félig üres whiskysüvegre maga előtt és azon tűnődött, hogy befejezze-e. De tudta, az üveg alján nem talál rá a válaszokra. Már megpróbálta.
Richie. Annyira megrázta, hogy ma látta őt. Istennek hála, még életben volt. Annakidején először nem hitt Joe-nak, mikor a Figyelő kijelentette, nem tudja, hol van Richie. De mindig meg tudta mondani mikor kapott hírt róla, mert olyankor napokig jó kedve volt, de azután jött az a hosszú hónap, mikor Joe viselkedése szinte elviselhetetlenné vált. Duncan a legrosszabbtól félt, de büszkesége visszatartotta a kérdezősködéstől. Vagy talán csak nem akarta tudni.
Tisztán emlékezett azokra az időkre. Mennyire dühös volt, mikor Richie egy halhatatlan nővel az oldalán bukkant fel. Azt gondolta, a kölyök tanult valamit Kristen után. De Joe biztosította őt, hogy Elspeth ártalmatlan.
Joe tévedett.

Elspeth egy délután egyedül ment el hozzá. Ő éppen a papírmunkával volt elfoglalva az irodában, amikor megérezte a jelenlétét. Nem várt senkit, így a katanával a kezében kiment a dódzsóba, és várta ki lép be az ajtón...
- Hello, Duncan. Gondoltam, benézek hozzád és beszélgetünk egyet. - mondta Elspeth.
- Richie veled van? - kérdezte Duncan. Hátrament az irodába, és katanáját az asztalra fektette, mielőtt visszasétált volna a dódzsóba. Nem mintha megbízott volna a nőben, de abban a kis, kék miniben, amit viselt egyszerűen nem rejtegethetett kardot.
- Nem. Most nincs. Egyedül akartam veled beszélni. - Elspeth közelebb sétált hozzá, amíg már csak néhány lépés választotta el őket egymástól. - Nem kedvelsz engem, igaz?
- Nem ismerlek hozzá eléggé, hogy eldöntsem kedvellek-e vagy sem.
- Ezen változtathatok. - mondta Elspeth, ahogy közelebb lépett hozzá. Végigfuttatta a kezét a férfi mellkasán. Még közelebb lépett, kezével végigsimított a nyakán és az arcán, egyik ujjával megérintette az ajkait. - Nagyon boldoggá tudnálak tenni. - ígérte rekedt suttógással.
Duncan kiszabadította magát a karjaiból, és eltolta magától a nő kezét. - Azt hittem, Richie az, akit boldoggá kellene tenned.
- Ő még fiatal, majd túljut rajta. De te... azt hiszem, mi nagyon boldoggá tudnánk tenni egymást. - szabad kezével átölelte a nyakát és lábujjhegyre emelkedett, hogy megcsókolhassa, testét a férfihoz nyomta.
Duncan hátralépett és eltolta magától. - NEM! - kiáltotta, undorral töltötte el, amit a lány tett.
Elspeth szemei összeszűkültek a dühtől. - Mi a baj? Nem tudsz mit kezdeni egy igazi nővel? Vagy inkább a fiúk érdekelnek? Richie volt a kis partnered, mielőtt beléptem a képbe? Ez a gond? Féltékeny vagy, mert én vagyok az ágyában, és nem te?
Duncan, dühösen ökölbe szorította a kezét, nehogy megüsse. - Megpróbálom elfelejteni, amit mondtál. És most azt javaslom, tűnj el innen, mielőtt elfelejtem, hogy Richie szeret téged, és a fejedet veszem.
- Még megbánod, hogy visszautasítottál. - mondta Elspeth mielőtt megfordult és kiviharzott a dódzsóból.
Négy nappal később, Duncan benézett Joe-hoz és egy nagyon rosszkedvű Figyelőt talált ott.
- Azt hittem, te más vagy, tudod MacLeod? - pillantott rá Joe haragos tekintettel.
- Hogy érted ezt, Joe?
- El fogod kergetni Richie-t, ha így folytatod. Tudom, hogy nem kedveled Elspeth-et, de amit most tettél, az több mint hihetetlen.
- Miről beszélsz? - kérdezte Duncan, teljesen zavartan.
- Az esküvőről, mi másról? Nem haltál volna bele, ha elmentél volna.
- Miféle esküvőről?
Joe hitetlenkedő tekintettel nézett rá. - Richie és Elspeth esküvőjéről.
- Összeházasodtak? - Duncan egy bárszékre rogyott. - Mikor?
- Két napja. Ne mondd, hogy nem tudtál róla!
- Esküszöm, Joe. Most hallom először. Te hogy jöttél rá?
- Engem meghívtak. - mondta Joe szemöldökráncolva. - Téged nem?
Duncan megrázta a fejét. - Ezt nem hiszem el. - valamiféle ostoba okból megbántottnak érezte magát. Mindig azt hitte, hogy Richie még ha nem is akarja, hogy a tanúja legyen, legalább meghívja az esküvőjére. És hogy mindezt Joe-tól kellett megtudnia, akit meghívtak... - Én... én majd még visszajövök, Joe. - gyorsan kisietett a bárból. Nem sokkal később arra a következtetésre jutott, hogy Elspeth a hibás, amiért őt nem hívták meg az esküvőre. Ki tudja miféle hazugságokkal traktálta Richie-t.


Duncan visszatért a múltból. Azoknak a napoknak az emlékei csak fájdalmat hordoztak magukban. Eltűnődött rajta, milyen más lett volna minden, ha elfogadja Elspeth ajánlatát... csak addig, amíg megmutatja Richie-nek mennyire félreismerte őt. Viszont Richie így legalább sohasem fogja megtudni, hogy a szerelme el akarta őt hagyni Duncanért. Ez egy olyan titok volt, amit a skót magával akart vinni a sírba.
És aztán Elspeth meghalt. Csinos szőke fejét elválasztották testétől. Duncan választása volt, tudta, hogy ezzel elüldözi Richie-t, valószínűleg visszaküldi az útra, amit azután követett, miután a sötét őserő megváltoztatta az életüket. A másik lehetőség szóba sem jöhetett. Akkor azt hitte, a megfelelő dolgot cselekedte. És még most is.
A végső csapás egy hét múlva érte. Egy láda érkezett Richie-től a dódzsóba, egy levél kíséretében. Duncan még mindig őrizte a levelet, de nem volt rá szüksége, hogy elolvassa, hogy felidézze magában a szavakat.

MacLeod, miután Tessa meghalt, azt mondtad, hogy adjam el a boltot és mindent, ami ott van.
Ezeket itt megtartottam
- a szót áthúzták - elloptam.
Akkoriban azt hittem, nem bánnád, ha lenne néhány dolgom, amik Tessára emlékeztetnek.
De most visszaküldöm őket a jogos tulajdonosuknak.
Richie.


Duncan óvatosan kibontotta a ládát. Ott volt az a bőrköpeny, amit Tessa viselt, amikor dolgozott, egy pár fülbevaló, egy alig használt illatszeres üveg Tessa kedvenc parfümjével, két kis szobor, amit Tessa készített és egy rajztömb a rajzaival. Az utolsó tárgy volt az, amitől könnyek gördültek le Duncan arcán, ahogy felismerte a visszavonhatatlanságát, annak, amit szimbolizált. Egy gyémántokkal kirakott aranykarkötő volt az, amit Richie adott Tessának nem sokkal azelőtt mielőtt megölték.
Richie-nek ugyanannyi joga volt a karkötőhöz, mint neki. Duncan meg akarta mondani Richie-nek, hogy vigyen el bármit, amit csak szeretne Tessától. De annyira belemerült saját fájdalmába, hogy a gondolat akkoriban sohasem jutott az eszébe. Hogy Richie visszaküldte őket, azt jelentette, hogy minden kapcsolatát meg akarja szakítani a múlttal. Nemcsak vele, de Tessával is. Ez nagyon rosszul esett MacLeodnak és az üveghez menekült, hogy felejtsen.
Egy újabb italt töltve magának, Duncan elfújta a gyertyákat és elment, hogy lefeküdjön. Ott hevert órákon át, csak a mennyezetet bámulta, és megpróbált rájönni, hogyan hozza rendbe zűrzavaros életét.


A történetek nem publikálhatók máshol a szerzők/fordítók előzetes engedélye nélkül!
A Hegylakó és a sorozat karakterei a Rysher tulajdonában vannak, mi csak kölcsönvettük őket.
Ezek a történetek nem pénzszerzési célból készültek, csupán a kedves Olvasó szórakoztatására.

Powered by PHPFusion YOSK by PHP-Fusionmods.be v6.01.18 © 2005-201769607 látogató