A sakktábla a világ: a bábuk az Univerzum jelenségei, a játékszabályokat természeti törvényeknek nevezzük. Az ellenfél rejtve van előlünk. Tudjuk azonban, hogy játéka mindig korrekt és türelmes, és saját kárunkon azt is megtanultuk, hogy sohasem követ el hibát és nem bocsátja meg a tudatlanságot. Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.

Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten. (Diszharmonia)

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik. (Stadium)

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn. Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen. Csak akkor van szükséged hatalomra, amikor valami ártalmasat akarsz tenni, minden más esetben a szeretet elég, hogy elérd a céljaidat. De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma Quis custodiet ipsos custodes? (Ki őrzi az őrzőket?) Etiam ille est fur, qui fiduciam hominum rapit. (Tolvaj az is, aki az emberek bizalmát meglopja.) Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben. Már nem vadkutya, hanem a legjobb barát a neve, mert barátunk lesz örökre, örökre, örökre. Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok. ...hiszen az élő anyag bármelyik formája e törékeny bolygó legnagyobb csodája. Mi magunk törpék vagyunk, de óriások vállán állunk, ezért messzebb nézhetünk és többet láthatunk, mint az elődeink. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető. A világ elég nagy ahhoz, hogy kielégíthesse minden ember igényét, de ahhoz túl kicsi, hogy kielégítse az egyén kapzsiságát. Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked. Tanítód lesz, mi a földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked. Magyar az, akinek fáj Trianon. Mig megvilágosúl gyönyörű
képességünk, a rend,
mellyel az elme tudomásul veszi
a véges végtelent,
a termelési erőket odakint s az
ösztönöket idebent... Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával - a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve. Moszkvában még egy csodálatos eset történt velünk, s erről szeretnék még beszámolni az olvasónak a történet végén.
A Hiren sírjában talált leletek között volt egy korántsem feltűnő lelet. Egy kis primitív, emberformára kivágott, gondosan bepólyázott deszkadarab. A közepébe egy aprócska üreget véstek, amelybe harminchárom évszázaddal ezelőtt egy kevés kövér nílusi iszapot és néhány búzaszemet helyeztek el. Ez Ozirisz isten rituális ábrázolása, amellyel az egyiptomi sírokban gyakran találkozunk.
És Moszkvában megtörtént a csoda. A nagy páratartalmú levegőben a halottnak látszó mag feléledt, magához tért! Szemünk láttára egy finom, halványzöld hajtás sarjadt ki belőle, és diadalmasan emelkedett az égnek, mintha a soha meg nem sűnő élet jelképe lenne, amely elsöpör útjából minden akadályt, s örökkön előre és előre tör, a tegnaptól a holnap felé tart...